Maci-konyha 2018. május - ÉDESANYÁM FŐZTJE - /Maci-roadshow/

Maci-konyha májusi témája: Édesanyám főztje


A képet Alex készítette, a medvét pedig köszönjük WolfBlack-nek.

Rendhagyó receptes játék következik.

Azért, mert most nem a recepteken van a lényeg, hanem az emlékeken.

Olyan írásokkal lehet nevezni, amiben édesanyánk, vagy más idősebb női rokon
(nagymama, dédimama, anyós, nagynéni) ételeiről esik szó.

Kinek mi jut eszébe, ha ezt a szókapcsolatot meglátja: édesanyám főztje?
Írjátok le, mi az az étel, amire úgy emlékeztek, mint a gyermekkori "íz-mennyországra".
Igen, lehet más idősebb női rokon főztje is, hiszen csodás nagyik, dédik, nagynénik, anyósok, keresztmamik stb. is vannak/voltak a világon.

Nem kell pontos recept, mert most nem az étel a lényeg, hanem a személy, aki főzte (annak idején).
Meséljetek az ízekről, a gyerekkorról, a törékeny kezű asszonyokról, vagy a duci nagyikról....
Természetesen, aki tudja a pontos receptet, örömmel vesszük, ha ideírja.

Fontos, hogy ne saját recept legyen.
Tehát ne olyan, amit a saját gyerekeink/unokáink szeretnek a mi konyhánkban.
Nem a saját édesanyaságunkról van szó, hanem a saját gyermekségünkről.

Meséljetek, emlékezzetek, sírjunk-nevessünk együtt!

Három nyertest hirdetünk, amit sorsolással fogunk eldönteni.

Nyeremények: (mind a 3 nyertesnek)

1 db Édesanya szíve nevű dekor



Kezdete: 2018. május 3.
Vége: 2018. május vége. (kitolódhat)
Eredményhirdetés: 2018. június 15. körül
​

Nézzük a tudnivalókat:
A részvétel feltételei:

• Az előre megadott témához passzoló receptekkel lehet játékra nevezni. Ami látványosan eltér a témától, törlésre kerül (pl. a csoki témához nem passzol a sajtos pogácsa receptje).
• Nem szükséges fotót feltölteni az ételről, hiszen sokan vannak, akiknek ehhez sem technikai eszközük, sem “informatikai” tudásuk nincs, de remekül főznek. Akinek mégis van fotója a saját maga által elkészített ételről, bátran ideteheti.

Sorsolással választjuk ki a nyerteseket.
Ezzel a programmal fogunk sorsolni: https://www.random.org/lists/

Ahogy fent olvasható, a témától eltérő vagy a gyanúsan netről idemásolt recept nem vesz részt a sorsolásban, valamint a játékot meghirdető személy sem (akármelyik nevén).

A hozzászólásba mindenképpen írjátok bele a farmotok nevét. ID nem kell.
A farmnév kiírásának 2 oka van:

• ha díjazott lesz az írás, tudjuk hová kell küldeni a nyereményt,
• ha érdeklődik a receptről valaki, tudjon kitől kérdezni.

A topik nem csevegő, tehát a receptekről nem itt lehet beszélgetni. A csevegő írások törölve lesznek.

 

Sziasztok!
Én egy nagyon egyszerű sütiről szeretnék írni - a piskótáról - és a Nagymamámról. Anyukám bár nagyon jól főzött, sütni nem szeretett ,így nálunk ritkán volt süti. Szerencsére Nagymamám viszont sokat és nagyon finomakat sütött. Pedig ő még sokszor recept és mérleg nélkül sütött, szemre tudta miből mennyi kell. Mindig vártuk a szombat délutánt amit nála töltöttünk, ilyenkor mindig sütött valamit . Volt amikor már a kész sütivel várt bennünket, de ha piskótát sütött akkor néha megengedte hogy segítsünk.Ő 14 tojásból sütötte, hogy minden unokának jusson. Az unokatesókkal együtt volt mikor 5-6 gyerek szorgoskodott az asztalnál. Szitáltuk a lisztet kevertünk-kavartunk és nagyokat nevettünk. Gondolom Mama gyorsabban végzett volna egyedül, mint ennyi segítővel de mindenki nagyon élvezte a közös munkát. Főleg azt a részét amikor megkaptuk a krémes tálat és egy-egy kiskanalat. Tőle tanultam sütni, sok időt töltöttünk együtt a konyhában. Azóta sok új receptet tanultam, de még mindig szívesen sütöm azokat a sütiket amit tőle lestem el.

 

Sziasztok!
Ha Anyu, akkor az anyurizskókja!
Nagyon édesszájú gyerek voltam, (ami mára sem változott...) enni viszont nem nagyon akartam...
Szóval anyum szeret sütni, főzni, de a rizskókja... hát az valami varázslat.
Ha kérdezte, mit szeretnél mit süssek? A válasz: rizskókot! Mindig. Karácsonyra, névnapra, szülinapra, hétvégére, mindig ezt sütetem vele...Valahogy olyan szeretettel csinálja, hogy más nem tud ilyet. Én is sütöttem már, de az övé más...
Emlékszem, amikor sulis voltam és hidegebb volt november körül, beléptem a lakásba, és megéreztem a sült rizs illatát... Olyan jó érzés fogott el... Átmelengette a lelkem, anyu ült a konyhába, és mosolygott, ahogy beleszippantottam a levegőbe, és nyeltem egy nagyot.
Sokszor ha átmegyek hozzájuk, várom azt az érzést, hogy megérezzem azt a bizonyos illatot...
A mai napig csinál nekem, ha átjönnek, és ilyenkor a lánykám megkérdezi: Anya ezt a mami sütötte? Mert nagyon finom...
Szóval ez a kedvenc a mamitól.
-Anyu-

 

Sziasztok!

"Édesanyám főztje" - erről mindig azok a finom illatok jutnak eszembe, amelyek körülölelték gyermekkoromban a konyhát. A bazsalikom és oregánó különleges illata, amelyeket a paradicsomos ételekben használt vagy a fokhagyma, amely egy igazán fantasztikus fasírtból sosem hiányozhat.
Eszembe jut még a húsleves jellegzetes illata, amit nála jobban senki se készíthet, mivel szívét-lelkét belefőzi és ezzel nyeri meg az emberek szeretetét.
Édesanyám főztje révén még eszembe jutnak a jellegzetes, sokat készített ételek is. A nyári hétvégéken készített lecsó, a fantasztikus paprikás krumpli, az egyedi brassói.
Azok az emlékek is erősen bennem vannak, amikor folyton azt ecsetelte, hogy melyik ételt hivatalosan hogyan kell készíteni, ezzel szemben ő mi mindent változtatott rajta, mert szerinte az eredeti nem olyan jó, illetve imád kísérletezgetni. Ez utóbbi a mai napig nem változott.

Farmnevem: kicsicica!!!

 

Sziasztok!
Édesanyám és anyósa nem voltak jóban igy évente csak egyszer mehetem hozzá nyaralni 1 hetett.Maga volt a mennyország
Mindig fözőtt nekem cukorborsó levest...és az olyan szuper volt mert olyan borsó volt benne aminek a héja is rajta figyelt még...mert meg lehetett enni.Nem volt semmi extra a levesben igy utolag visszagondolva....zöldségek és házi gyurt kis csipetkék.Az ize valami szuper volt...amihez hasonlót én sem tudtam főzni soha.
Persze otthon mindig erről meséltem
És a desszert volt a legjobb....minden nap!Akor jöttek be divatba(30éve) a főzés nélküli pudingporok Gála volt a neve,és olyan kézi habverővel készitette ami nem áramal müködött hanem tekerni kellett.Otthon nem volt készitve ilyen nyalánkság csak nekem ,lévén volt még 3 bátyám szóval az osztozkodás testvériesen müködött mindig
Szóval ne haragudjatok de mivel gyerek voltam pontos receptre nem emlékszem.

Farmnevem:flowercat2

 

Sziasztok!
Most leírom Édesanyám kukorica puliszkáját. Igaz 7ten voltunk testvérek és anno akkor nagy volt a szegénység, de nekünk megfőték a világ legfinomabb enni valóját.Alig vártuk az estét körbe ültük az asztalt és néztük, hogy szitálja a kukorica kását, Utána megfőzte sürúre és még melegen tálalta a tetejére hideg tejet öntött .Még most is érzem az ízét olyan finom volt,És ha nem rosszalkodtunk akkor kaptunk morzsolt kukorica szemeket édesen megfőzve,. Az volt ám a csemege akkoriba,Ezelőtt 50éve.
Örömmel emlékezem ezekre az ételekre mert ez volt a világ legfinomabb étele akkor.

Farmernevem Incimami

 

Sziasztok!

Én először anyósomról mesélek. Ma sokat emlegettük.
Nagyon szeretem és tisztelem. Ránk az anyósviccek nem vonatkoztak sose.
Számtalan helyről hallom vissza, hogy olyan voltam neki, mintha a saját lánya lennék. (2 fia van.)
Lassan egy éve lesz, hogy nem ehetem többet a főztjét.....

Van egy recept, amit sajnos nem kértem el tőle. Pontosabban egyszer mintha elmondta volna, de hogy felírtam-e, azt nem tudom.
Barackos gombócot csinált apró sárgabarackkal. A "tésztája" tejbegrízből volt. Főzött egy sűrű tejbedarát és tojást tett bele, azzal burkolta be a barackot és azt főzte meg, mint egy klasszikus szilvásgombócot.
Sajnos az arányokat nem tudom. Jaj, de nagyon hiányzik....

A másik étel, amit én is készítek, az a "reszelt krumpli". Ne gondoljatok semmi extrára. Egyszerű köret, de az övé mégis utánozhatatlanul finom volt. Éppen az előbb mondta a lányom, hogy én sose tudtam úgy csinálni, ahogy nagymama. Naná, hogy nem, hiszen az "édesanyám főztje" olyan étel, ami sose sikerül úgy, ahogy azt ők csinálták.
A recept: Kihűlt, héjában főzött krumplit megpucolok, és elkezdem egy tálba reszelni a nagy lyukú sajtreszelőn. Egy rétegnyit megsózok és teszek rá margarin/vaj darabokat. Újabb réteg reszelt krumpli, só, margarin. Ezt ismétlem, amíg van a krumpliból, vagy tele nem lesz a tál. Tálalás előtt mikróban felforrósítom és óvatosan összekeverem.
Csupán ennyi a recept.
Csak tudnám, miért van gombóc a torkomban most...

A húslevese, a majonézes salátái, a pörköltje....

Hiányzik nagyon. Ugye, az idő segít?
Holnap anyák napja lesz és én már nem tudom felhívni és elmondani neki, hogy mennyire szeretem.

Édesanyámat fel tudom, fel fogom hívni. Holnap, majd róla mesélek.

 

Nagyon meginditó olvasni a sorokat és biza láttom én hogy mind egy csónakban evezünk...az utánozhatatlan finom ízek.Mivel a két mamám nagyon messze lakott tőlünk és sajna korán el is távoztak "angyalkának" igy nem maradt sem receptem sem mamám.Volt egy szomszédnéni 5 fiú unokával ahová pont beillettem plusz egy főnek igy ő volt az én pótnagymamám...nála tanultam meg répát és krumplit pucolni...és enni a nyers zöldséget csoki helyett.Tőle viszont megvan egy fantasztikus süti receptem amit meg tudok osztani veletek.Nem tudom mi az igazi neve...de ő csak sárgatetejűnek hivta mindig....hogy örülne Boris néni ha tudná milyen híres lesz a finom receptje.
30dkg porcukrot 25dkg vajjal és 4evőkanál rummal kikeverek és hozzákeverek 30dkg darált diót és 30dkg lisztet 1 sütőporal elkeverve majd óvatosan a 6 tojás felvert habját is beleforgatom.Előmelegitett sütőben zsirozott lisztezett tepsiben sütőm.Amikor már majdnem megsült akor a 6tojást kikeverem 15dkg cukoral és rásimitom a még sületlen tésztára és visszatolom a sütőbe.Amikor már nagyon világos sárga a máz és nem ragad tapintásra akor van készen.Általában 180fokos meleg a jó neki...én igy készitettem....Ő csak szemre állitotta be az ősrégi sütőjét.
Remélem azért maradhat a recept mert nem vér szerinti rokonom....de igazi nagymamám volt mindig.

 

A varázslatos paprikás krumpli

Ha megengeditek én nem édesanyám, nagymamáim főztjéről írnék.
Akire emlékeznék az drága barátnőm, akivel tini és fiatal felnőtt korunkba sülve-főve együtt voltunk.
Szinte naponta ebédeltünk együtt suli után, hol náluk, hol nálunk. Sokszor mondta, mennyire szereti nézni, ahogyan én „kézzel-lábbal” eszek, ettől Neki is jobb étvágya lett. (ami még most is előfordul-no, nem a húslevest-de rántott husit hasábbal, salátával most is szívbaj nélkül)
Sokszor előfordult, hogy nekünk kellett összedobni valamit, ha éhesek voltunk.
Ez történt azon a nyári éjszakán is.
A szülei elfelejtették Őt magukkal vinni a Fekete-tengeri nyaralásukra, de Ő ezt nem is nagyon bánta. Hogy ne legyen egyedül átköltöztem hozzá pár napra.
No, szóval: akkor is nagyon megéheztünk. Enni kéne! Jó lenne valami meleg étel!
Így esett a választás a paprikás krumplira.
Éjfél elmúlt mire elkészült. Már nem emlékszem, hogy mit tettünk bele, de hogy felejthetetlenül finomra sikeredett az biztos!
Kiültünk a kertbe és a csillagos ég alatt fogyasztottuk el a varázslatos ételt.
Aztán évekig emlegettük azt az éjjeli főzést, próbáltuk ugyanolyanra készíteni a krumplinkat.
Persze, hogy soha többé nem lett olyan!
Az a pillanat megismételhetetlenné vált és ettől maradt különleges, örök emlék.


Sok-sok év múlva egy hideg novemberi este csörgött a telefonom.
Szomorú hírt kaptam: Szilvi örökre elment. Ha élne, a napokban lenne negyvenkilenc éves.
Elment, de itt maradt annak csodálatos nyári éjszakának az emléke.
Nyugodj békében Drága Barátnőm!

 

Nos kicsit cikinek érzem hogy irtam nagymamám főztjéről meg pót nagymamáméról de anyukámét nem emlegettem....pedig aztán Ő is a konyha kis ördögasszonya volt.
Még gyerekoromban szinte mindenhol sporhet volt,és abban sütött egész héjas krumplit.Megmosta és a sütőjébe berakta...utánna vizes konyharuhába volt eldugva,ami jót tett neki mert szépen le lehetett húzni a héját.Télen ez nagyon jó volt,főleg a disznóvágás után amikor tele volt a spejz,füstölt kolbászal,töpörtyűvel,disznósajtal.
Bucsúkor ami naaagy ünnep volt tele volt a spejz és a hűtő rengeteg finom süteményel,tortákkal,krémesekkel.Rengeteg minden volt....10-12 féle sütemény biztosan fellelhető volt.De bizony ám karácsonykor ez még jobban bövült. Az igazi gyurt tésztából a káposztás tészta....hmmm...amikor asszony lettem én is probálkoztam vele,de nem volt olyan az ize,és megkérdeztem tőle neki mitől volt mássabb....jobb?Azt mondta hogy hát sajnos gyakran odakapott a káposzta és hát amit tudott leszedett róla a többi maradt Szeretett Nők Lapját és Képes Újságot olvasni,leült és belefeledkezett az olvasásba....a káposzta meg.... Ma már nem nagyon főz...79 éves lesz pár nap múlva és a fizikai egészsége nem nagyon teszi lehetővé,nem érzi már ugy az arányokat,és azt mondta nem tud 1 személyre főzni..mert megszokta hogy hatan heten üljük körbe az asztalt.
Az igazi mégis az volt hogy iskola után én hazamehetem és sok sok gyerek pedig napközis volt.Kint várt az utca elején a diófák alatt és várta mikor jövök.Készült a vacsora minden nap friss házi.Az asztalon esetenként a gyúródeszka és a tészta rajta egy kis részén pedig a füzetem és leckét irtam.Segitett amiben tudott közben azt lestem hogy hogyan vágja a tésztát,megkérdeztem ha nagy leszek én is igy csinálom? Persze hogy igy felelte....ezt csak igy lehet,ez az igazi finom tészta.Dehogy csinálom igy,bolti tésztát használok,és megvallom nem olyan az ize....soha nem is lesz.

 

Édesanyám főztje.....

Sokat gondolkodtam tegnap este, hogy miről is írjak. A lubi pecsenyéje ország világ kedvence, a sült husija verhetetlen, a gyümölcslevese utánozhatatlan és a mama sütije nálunk külön ételféleség. Alapvetően mindegy, hogy milyen, elég a tudat, hogy a mama sütije.

Jaj, elmesélek egy sztorit. Amíg a gyerekek picik voltak, anyu és apu úgy vitték őket nyaralni magukhoz, hogy ők reggel felültek a vonatra eljöttek a gyerkőcökért és visszamentek vonattal. Ebben semmi különleges nincs, más is csinálja így. Talán az sem meglepő, hogy én átadtam a két gyereket két táska ruhával, cserébe kaptam két még nehezebb táskát, tele kajával.
Amiért mégis előhozakodom ezzel....
A munkahelyemen ilyen esetben megengedték, hogy munka előtt intézzem ezt a gyerek-szállítmányozást. Ennek az volt az ára, hogy a két táska kajával érkeztem munkába. Persze a sütikből (mert mindig minimum háromféle volt) azonnal kóstoló kellett. Természetesen mást is megkínáltam ilyenkor.
Amikor a főnökömmel megbeszéltem a következő ilyen családi programot, fennhangon közölte a kollégákkal, hogy holnap érkezik kőszegi süti. Ezek után anyukám évekig külön dobozban hozta a sütit a kollégáimnak. Amikor beértem az irodába, csak küldtem egy mélt a "közös" címre, amiben alapvetően egy szó sem volt, csak a tárgyában annyi, hogy Zsuzsa néni üdvözöl mindenkit. Hallani lehetett, ahogy a gurulós székek egyszerre mozdultak és a léptek hangja a konyha irányába halkult el.
Anyu süteményeit egytől egyig meg tudom csinálni, csak egy alapvető hozzávaló hiányzik. A saját kézzel főzött lekvárjai. Hiába hozunk több kilónyit tőle, mire a sütésre kerülne a sor, valami csoda folytán elfogy.

Igazából nem is a süteményekről akartam írni. Ehhez képest jó pár sort idepötyögtem nektek.

Elgondolkodtam azon, mennyire más konyhát viszek, mint anyu. Nem mintha az övével bármi bajom lenne. Egyszerűen így alakult. Más alapanyagokat használok, bátrabban kísérletezek és sokszor csinálok olyat, ami még nem volt. Anyunak óriási a repertoárja, de nagyon-nagyon ritkán próbál ki új receptet.

Több 100 kilométerre tőle nekem mégis a sterc hiányzik (talán tudjátok néhányan, hogy mi az a krumplisterc) és a kézzel gyúrt tésztával készített bármilyen tészta. Lehet krumplis, lehet túrós. Bármikor bármennyit meg tudnék enni, ha ő gyúrja hozzá az "alapot"
Bevallom, az anyu-féle tészta gyúrásával meg sem próbálkoztam sosem. És talán sose fogok. Azért, mert nekem ez marad örökre az "édesanyám főztje". Ha már nem ehetem többet, akkor marad majd a keserédes emlék.

Beszéltem ma vele. Jó volt hallani a hangját, akkor is, ha nem volt valami vidám....

Eszembe jutott még egy történet anyuról, de azt a krémleveses részben írom majd le.

 

Igen Beko bocsika....de nagyokat bologatok.Nálunk volt krumpliderc....bár lehet az ország mindegyik felében szegletében máshogy emlegetik.Vidéki kis falukban ahol lakom(bár már nem kisfalu) mindig probáltak egyszerű gyors és olcsó laktató ételeket az asztalra tenni.Nálunk az előző napról megmaradt hajában főtt krumpli volt a fő alapanyag.Zsiron hagyma volt piritva....persze sok zsiron sok hagyma...nem diétásan és arra volt rászorva örölt pirospaprika majd a szeletelt krumpli...jól összeforgatva és átsütve...mennyei volt.Itthon is probálkoztam milyen finom....de nem ette a család.Még most is összefut a nyál a számban.
A sporheton készitett piritós,lekapargattva a kissé megégett rész és megkenve sült zsiral.
Utolsónak kerültem ki a családi fészekből és mindenki karácsonyra egy kuglofot kapott.Nem vártunk soha ajándékot de a kuglofot mindig.
Ha sokat irok szóljatok nyugodtan rám....de annyi minden jut eszembe ezen a téma szálain.

 

Sziasztok!
A mostani téma szívemnek nagyon kedves. Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy a felmenőim nagyon jó háziasszony hírében álltak.
Kezdeném talán a Dédnagymamámmal, akit mi Ómamának hívtunk. Ő 1868-ban született. Felnőttként egy kis Békés megyei faluban élt, postamester volt. Nagy háztartást vezetett, amiről háztartási könyvet vezetett. A könyv 1900. január 4.-én kezdett íródni.
Szerencsémre ez a könyv a birtokomban van, amire nagyon büszke vagyok.
A kézzel írott könyv nem csak recepteket, hanem különféle praktikákat is tartalmaz. Receptet ad különféle betegségek gyógyítására, kártevők irtására, a szappan főzésére, a szalámi nyári tartósítására.
Gyerek korunkban nagyon szerettük az általa készített zöld dió befőttet.

Zöld dió cukorban

Gyenge diót, ( június hó végén) tűvel megszurkálunk és nagy üvegbe vagy cserép edénybe rakjuk. Vizet öntünk rá, amit 9 napig naponta lecserélünk.
Egy kiló diót mérünk egy kiló cukorhoz, amit előbb egy pohár vízzel felforralunk. Minden dióba szúrunk egy szem szegfűszeget és beletesszük a cukorba. Adunk hozzá egész fahéjat, citromhéjat és hagyjuk jól felforrni. Levesszük a tűzről, majd másnap ismét forraljuk, ezt háromszor ismételjük. Az utolsó forralás után a diót üvegekbe tesszük, ráöntjük a levét és száraz dunsztba tesszük.
Ilyen finomságot készített zöld mandulából, görög dinnye héjból, sárga dinnyéből.

A Nagymamám, aki 1900-ban született, hentes családból származott. Nagyon sok olyan ételt készített, amit az üzletben el nem adható belsőségekből csináltak.
A tüdős töltelékkel készített töltött húsa ma is családunk kedvelt étele. Készítette disznó húsból, borjú húsból vagy a házinyúl mellkasából.(gerinc és rajta a bordák.)

Tüdős, szíves töltött hús

Sertés tüdőt, szívet, nyelvet megfőzünk . A főzővízbe teszünk sót, szemes borsot, babérlevelet, egész hagymát, néhány gerezd fokhagymát. Ha megfőtt, kihűlés után ledaráljuk.
Zsíron hagymát pirítunk, majd beletesszük a darált belsőségeket, 2-3 tojást, szikkadt kenyér összemorzsolt belét. Ízesítjük sóval, borssal és az előkészített húsba töltjük.
A hús nyílását összetűzzük, fűszerezzük, majd sütőben megsütjük.

Kedvenc apró süteményem volt gyermekkoromban az általa készített Non plus ultra.

Hozzávalók: 3 tojás sárgája, 3 tojás súlyú zsír, 5 tojás súlyú liszt, 1 tojás súlyú porcukor, 1 citrom héja és leve.
A tésztát összeállítjuk. Kevés hideg helyen történő pihentetés után késhát vastagságúra nyújtjuk és kis pogácsa szaggatóvaj kiszaggatjuk. Még nyersen kerül rá a máz.
Máz: 2 tojás fehérje és annyi porcukor, hogy se túl híg, se túl kemény ne legyen. Fakanállal habosra kavarjuk és citromlevet csepegtetünk bele.(keverőgéppel nem szabad készíteni, csak fakanállal.)
Addig kavarjuk,, amíg megmarad a fakanálon.
A korongok tetejét megkenve nem túl forró sütőben rózsaszínűre sütjük.
Ha kihűlt, 2-2 tésztát pikáns ízű- málna, ribizli, som - ízzel összeragasztjuk.

Apai Nagymamám kapros kovászos káposztája is rendszeres étel a családban és az ismerősöknél is. Nyáron, az új fejes káposzta megjelenése után vékonyra szeleteljük a káposztát, majd nagy üvegbe tömjük. Az aljára, a közepére és a tetejére is bőven rakunk kaprot. Literenként 1 evőkanál sót számítunk, amit langyos vízben feloldunk. Ráöntjük a káposztára, leszorítót - spatulát, műanyag korongot - teszünk rá, fedővel lefedjük és a napra tesszük. Esténként bevisszük. 3-4 nap alatt kovászolódik, megsavanyodik.
Székelykáposztának, töltött káposztának, vagy csak savanyúságnak használhatjuk.
A töltött káposztához a leveleket a leöntött levet felforraljuk, a káposzta fejen a torzsánál a leveleket bevágjuk, mély tálba rakjuk és ráöntjük a forró levet. Néhány perc elteltével a levelek sérülés mentesen lefejthetők. Addig ismételjük, míg a szükséges levél mennyiség elkészül.

Az Édesanyám is utánozhatatlan háziasszony volt. Vidéken egy kis faluban éltünk az ötvenes évek végén, ahol csak hetenként egyszer lehetett húst venni, felvágottat kapni. Nagyon leleményesnek kellett lennie, hogy a család szükségleteit biztosítsa..
Nagyon sok befőttet, szörpöt, savanyúságot készített. Soha nem felejtem az ízét a málna és meggy szörpjeinek, a leveshez, szószhoz, sütemények készítéséhez készített fejtett meggyeinek.
Ha olyan görögdinnyét vettünk, ami nem volt elég édes, nem dobtuk ki, hanem savanyúság készült belőle. Meghámozta a dinnyét, másfél ujjnyi vastagra felszeletelte, öt literes üvegbe tette a szeleteket. Csemege ecetes levet készített, ráöntötte ,lekötötte és fazékba rakva az üveget kidunsztolta addig, amíg az üvegben gyöngyözni kezdett a lé. Ha kihűlt, a kamrába tette.
Ma is készítem az utánozhatatlan Almás lepényét.

Mese almás:
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 20 dkg cukor, 15 dkg zsír, 1 sütőpor, 1 tojás, pici só, 1 pohár tejföl.
Jól kidolgozva 1/4 órát pihentetjük.
A tészta 2/3 részével kibélelünk egy zsírozott lisztezett tepsit, és búzadarával beszórunk. A meghámozott lereszelt alma levét kinyomkodjuk, és a tésztára tesszük. A tetejét őrölt fahéjjal és vaníliás cukorral és lehelet vékonyan citromsavat hintünk rá. Aki szereti és eheti cukorral is megszórhatja. A tészta megmaradt részével beborítjuk, rácsozzuk és villával megszurkáljuk. Meleg sütőben a tetejét arany barnára sütjük.

Az Anyósom sem maradhat ki a sorból. Tőle tanultam a spárga ételeket, a szalontüdő elkészítését és sok ételt, amit úgy főzök ahogy Ő. Nagyon szeretjük az általa készített krumplis lángost.

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 db ökölnyi főtt áttört burgonya, 1 csomag( 5 dkg) 1.5 dl cukros, lisztes tejben felfuttatott élesztő 1 tojás és annyi tej, hogy könnyű tészta legyen. Kelni hagyjuk, majd kiszaggatjuk, kis cipókat formálunk belőle. Forró olajban az első felét fedő alatt sütve a másikat fedő nélkül pirosra sütjük.

Ne haragudjatok, hogy kicsit hosszúra sikeredett az írásom, de úgy éreztem az emlékek hatására, hogy egyiküket sincs szívem kihagyni az emlékezésből

Farmnév: hajni24747

 

Sziasztok! Édes főztje.

Olyan jó olvasgatni a régi szép időkről és az Anyukánk finom főztyéről. Most leírok egy történetet Anyukámról aki már sajnos nincs köztünk. Mielőtt elmentünk iskolába mindig megkérdezte mit főzzön nekünk. És mi egyszerre lebbencslevest jó nagy tésztával és szalonnával, és ha nem volt szalonna akkor a bürkéjét rakta bele az is finom volt,Jó sok csicsókával,
Desszert volt zsíroscukros kenyér, vagy vízescukroskenyér. Jó vissza emlékezni rá.ilyen lehetne töbször is,

 

Sziasztok,
gyerekkoromban apám-anyám dolgozott, emiatt anyámnak se ideje, se kedve nem volt főzni (egyébként nagyon tud). Viszont velünk lakott előbbi édesanyja, a Nagymama. Ő főzött minden nap, ellátta a kertet és a tyúkokat, meg azt az 1-2 malackát, akiből télire hízó lett és decemberben apám "rituálisan" torkának akasztotta a nagykést. A disznóvágás is emlék, de ami kizárólag a Nagymamához kötődik, az a tojásos kalács. Elég érdekes mutatvány volt, mert a szabvány kelesztett tésztába porcukorral kevert nyers, folyós tojást töltött és megpróbálta benn tartani.
A receptet nem tudom, de valami édes, kelesztett kalácstészta féle volt. Az élesztőt Nagymama precízen felfuttatta egy bögrében, langyos tejjel, talán cukorral és jó meleg helyre téve, majd összekeverte liszttel, cukorral és nem tudom még mivel. Már nem emlékszem, mennyi ideig kellett kelnie így a tésztának, majd szét szedte 2-3 cipóra, jó nagyra kinyújtotta őket, szinte gyúródeszka méretűre. Rákente a tojást, majd gyors mozdulatokkal feltekerte, mint a rétest szokás. Persze, a tojás mindig ki akart futni a végein. Na ehhez kellett az ügyesség, hogy benn marasztalja a folyadékot. Persze, nem csak ez dívott, Nagymama nem szokott "normál" beiglit csinálni, karácsonykor mák és dió volt a töltelék, év közben pedig a tojás, vagy lekvár. A "vakarékból" (= maradék tészta) pedig bukta készült. Csak úgy, a tepsi sarkába, vagy egy kis tepsibe.
Emlékeim szerint egy ilyen rúd legalább 10 cm széles volt, arányosan magas, nagytepsinyi hosszú és gyönyörű barna, fényes a teteje. (Tojáskenettől. Azt sem tudom, hogy a fehérjét kente-e, vagy a sárgáját, vagy mindkettőt...)
Szülőfalumban ezt "kőtöttrétes"-nek nevezték. Nagymama csak mesélt az "igazi" réteskészítésről, sosem állt neki. Nem tudom, hogy nem tudott vagy nem akart. A kifogás azt hiszem, az volt, hogy nincs olyan liszt, amiből szakadás nélkül lehetne nyújtani/húzni kellő vékony tésztát.
Ami nem recept, de emlék: Nagymama időről időre panaszkodott, hogy "szétdurran a feje", hogy mit főzzön aznap (apámnak minden nap friss 2 fogás kellett). Felnőtt fejjel megértem a problémáját. Néha az enyém is "szétdurran".
Másik nagymamámról (ritkán láttam, mert elég messze laktak ahhoz, hogy "túra" legyen meglátogatni őket) egy gyors kép: hazamentünk (így mondtuk), és azon csacsogott, hogy csinált "rizskók"-ot. Mivel nálunk nem szokott ilyen étel készülni, csak néztem, hogy mit készített... aztán már csak a kiürült tányért néztem...
És, hogy anya se maradjon ki, előszörre: Apám nagykorúságomig erőltette az édesapa-édesanya formulát, amit mindig utáltam, talán a hosszúsága miatt, de talán azért, mert a Nagymamát anya "Édesanya" - nak szólította, kissé keserű felhanggal (esküvőjük és odaköltözése után nem kevés súrlódás volt köztük, mint utólag mesélte). Szóval, szülém nekem, magamban, a bensőmben Anyuci volt, mióta eszem tudom, nekem az volt/az lett volna a kedveskedő megszólítás (meg persze az Apuci). Szóval, Anyuciról egy örök emlék, amikor ül az asztalnál, előtte a kinyújtott, feldarabolt levestésztának való, kezében az Apuci által gyártott (lakatos/köszörűs volt) széles, egyenes pengéjű nagykés, amit kizárólag tésztavágásra tartott, és szid minket, hogy ne zavarjuk, mert megint miattunk vágta el a kezét. Ugyanis a bal kezének középső 3 ujjával vezette a kést, mindig csak 1-1 mm-t (vagy kevesebbet) csúsztatva arrébb, hogy hajszál vékony és gusztusos legyen a cérnametélt. Az volt. Saját nevelésű (nem tápos!) tyúkunk tojta tojásból, csak liszttel, semmi víz, isteni volt a húslevesbe. Mai napig az a csúcs nekem.

 

Isteni finom, nekem is eszembe juttattad most ezzel a gyerek koromat,

 

Szia, Incimami!
Az ételedről eszembe jutott egy kedves történet, amit a mai napig emlegetünk családi körben! Gyermekoromban nálunk is kedvelt étel volt a puliszka (édesanyám ma is elkészíti néha). Az első találkozásom az étellel (3-4 éves lehettem) nagy várakozással töltött el, hisz a nagyim mindig isteni ételeket főzött, most is elmondta, hogy milyen finomat készít nekem. Melegen tálalva, nyakon öntve jó, hideg tejjel tette elém a puliszkát, mosolyogva nézte, hogy mennyire fog ízleni az étel... Az első falat után már éreztem, hogy soha nem fog a kedvenceim közé tartozni, de mivel nem akartam csalódást okozni, így nem szóltam erről, de a szemem könnybe lábadt. A nagyi ijedten kérdezte, miért sírok! Nekem hirtelen nem jutott semmi jobb mentség a sírásra, minthogy: "azért sírok, mert belefúl a puliszka a sok tejbe!" A mai napig, ha valami étel nem ízlik nekem, a családban ezt emlegetik!
Viszont a nagyim rögtönzött édessége tésztagyúráskor, a "pupolyka", nagy kedvencem volt gyermekkoromban. Mindig több tésztát készített ilyenkor, hogy a levestészta mellett bőven jusson erre is. A kinyújtott tésztát nagy szeletekre vágta, a forró sparhelt tetején addig pirította, míg piros hólyagok nem keletkeztek rajta. Aztán forró vízbe tette pár percre, lecsepegtetve megkente picit olajjal (akkor még malomba jártak olajat ütni) és házi szilvalekvárral, és feltekerte, mint a palacsintát, mit ne mondjak mennyei íze volt! A legfontosabb dolog volt ebben, hogy nem kellett asztalhoz ülnünk vele, csak felkaptunk egy darabot és rohantunk is vissza játszani.
Anyukámról is szót kell ejtenem, mert szerencsére ő is örökölte a nagyim főzési tehetségét. Szerencsére még ma is élvezhetem a főztjét, bár ma már inkább én főzök a családban. Amikor fáradt, rosszkedvű vagy netalán beteg időszakomat élem, mai napig a kedvenceimmel próbál lelket verni belém, ami a füstölt káposztásbab és a ludas kása. Annyira jólesik a lelkemnek, mikor hazamegyek és ezzel vár, olyan mintha visszamennék ilyenkor az időben a biztonságos családi házba kisgyerekként!
Egy másik gyors édességről is szót kell ejtenem, amit anyukám tálalt elénk, ez pedig a boszorkányhab. A kertünkben mindig rengeteg eper termett, ezt nekünk, gyerekeknek kellett hétvégén délelőtt leszednünk az édességhez. A megmosott epret anyukám lecsepegtette, villával összetörve, cukorral összekeverte, majd tojásfehérjét hozzáadva kemény habbá verte. Nagy kiváltság volt, ha én vagy a nővérem megkapta egy kis időre a habverőt! Poharakba töltve hűtőbe rakta és az ebéd utáni kötelező pihenés után (amitől mindig húzódoztunk) kaptuk meg a jéghidegre lehűlt habot. Tegnap együtt töltöttük az időt a nővéremmel és eszünkbe jutott ez az édesség, amit már legalább 10 éve nem került asztalra, nosztalgiából elkészítettük, és miközben eszegettük visszaidéztük a gondtalan gyermekkorunkat...

Kicsit hosszúra sikeredett az írásom, de olyan jó érzés volt veletek megosztani ezeket az emlékeket! kanzlerviki

 

Sziasztok

1 hete azon gondolkodom,hogy megoszthatnám.e veletek egy emlékem,amit nagymamámról írtam,aki sajnos már nincs közöttünk. Egy gyerekkori emlékem ez,de a szívem mindig összeszorul,ha eszembe jut,mert olyan kedves volt nekem,annyira nagyon szerettem Ez az emlék nem egy receptről szól,hanem egy kisgyermek érzéseiről. Persze van benne azért étel is Ha mégsem idevaló ,akkor szóljatok,és törlöm .



Szívemben örökké él…

Különös izgalom lett úrrá rajtam azon a napon, amikor édesanyámmal hozzá mentünk. A sápadt nap is ragyogóvá vált, s a felhők is boldogságban úsztak. A madarak szebben énekeltek, és még a kiabálós tanár bácsit is kedveltem előtte nap, mert nem tudott olyat mondani, amivel szétszaggathatta volna a boldogságom.
Délután édesanya sütötte a finom süteményt. " Hogy fog majd örülni neki" - mondogatta olyankor, miközben gyakorlott mozdulattal dagasztotta a tésztát.
- Ha kisült megkóstoljuk ugye?- kérdeztem, egy 6 éves kislány kíváncsiságával, miközben úgyis tudtam a választ.
- Igen aranyom. Annyit csinálok, hogy itthonra is maradjon. - válaszolta anya, és rám mosolygott. Odaléptem hozzá, és puszit nyomtam az arcára.
- Megyek játszani- és választ sem várva szaladtam ki az udvarra, és az almafán lógó hintára ültem fel. Lábammal megdobtam magam, és a hinta elindult. Egyre gyorsabban és magasabbra repültem, s jókedvűen énekelni kezdtem: "Bújj. bújj zöldág, zöld levelecske..."
Sokat énekeltem, egy énekes kis pacsirta voltam. Finom illatra lettem figyelmes, így kiugrottam a hintából. Ebben már gyakorlott voltam, édesanyám megrökönyödésére.
- Édesanya kész a süti?- rontottam be, kissé kócos hajjal, ami a szél műve volt.
- Igen kisült, de még forró, várni kell még , addig menj, moss kezet- nógatott, s közben megkavarta a tűzhelyen készülő vacsorát, a rizses húst, és a tojás levest.
- Szél gyorsaságával megmostam a kezem, és már az asztalnál vártam a sütit, de e helyett a tojás levest rakta elém édesanyám.
- Én inkább húsit kérek- néztem anyára fintorogva, mert a levest mindig kerültem.
- Aki a levest nem eszi, az nem nő nagyra- próbált meggyőzni az én drága jó anyukám, és mivel még kicsike voltam (az iskolatáska vitt engem, nem én őt), hát fintorogva, de megettem a tojáslevest. A rizses husi az finom volt és jött a várva várt mákos sütemény.
Este korán lefeküdtem, hogy gyorsan legyen reggel. Édesanyám első mozzanatára fent is voltam, frissen és üdén, nem úgy, mint amikor iskolába kellett menni. Kint még sötét volt, az utcán csend honolt. Megmosakodtam, felkaptam magamra a ruhát, és tülkön ülve vártam, hogy végre induljunk. Édesanyám mindent bepakolt a táskába, amit vinni akart, és végre...elindultunk!
Vonattal mentünk, és aztán busszal, hogy odaérjünk. A buszról leszállva megcsapott az ismerős illat, mit oly nagyon szerettem: a vidék illata. A házak között nádfedeles is volt, ami már akkor is nagyon tetszett, mert adott
a csöppnyi falunak egyféle varázslatos hangulatot. Némi séta után megérkeztünk, és ott várt a kapuban: az én imádott, drága nagymamám, a világ legjobb nagymamája! Kitárt karjaival ölelt magához, és millió puszit nyomott az arcomra, és én csak öleltem, és öleltem...
Bementünk a hosszú házba, amit a nagyszüleim saját kezükkel építettek, és azonnal megcsapott a sparhelton sülő házi csirke illata. Mama finom saját sütésű babapiskótával, és fekete ribizli szörppel kínált, míg elkészült a finom ebéd.
- Kimehetek hátra a tyúkokhoz nagymama, és megérett már a málna? - záporoztam a kérdéseimmel, alig hagytam őket beszélgetni, mert folyton közbe kotyogtam. ( Állítólag tőle örököltem.)
- Menj csak tündérem, de a tyúkokat ne zavargasd, tudod, hogy félnek az idegenektől- intett óva ő, de a mondat végéből csak hangfoszlányokat hallottam már.
A tyúkok tényleg riadtan futkostak, mert nem ismertek, és nem voltak emberekhez szokva. Bezzeg nagymamám után úgy mentek, mint a tyúkanyóhoz.
Az udvar végében levő konyhakertben volt a málnabokor, amit úgy letámadtam, mint aki életében nem evett málnát, mosatlanul, frissen, boldogan, s "málnabajuszosan" szaladtam be édesanyámékhoz, akik jót nevettek rajtam.
Ha megtudták a szomszéd nénik, hogy ott vagyunk, mind hoztak nekem ajándékot: szilvát, körtét, cseresznyét, s én cserébe követező nyáron ott nyaralásomkor a kapuban a padon énekeltem nekik, s ők a lépcsőn ülve hallgatták.
Ha most becsukom a szemem: újra ott vagyok, s énekelek nekik. A számban még mindig érzem a málna finom ízét, s hallom a tyúkok riadt károgását. Látom a nádfedeles házakat, s a ház végén "górét", amiben kukoricát tároltak. A furott kutat, amiből nagymamámmal hordtuk a vizet. A fekete macskát, aki mindig az ölemben dorombolt...
Érzem az én drága nagymamám édes ölelését...egy életen át.

Az én nagymamám így él az én szívemben

fénylő.

 

Szép napot kívánok!
Nagyon szép történetet írtál le.Ez szívhez szóló volt legalább is nekem. Köszönöm szépen ezt a kis történetet.

 

Én köszönöm,hogy elolvastad. Igen, a mai napig könnybe lábad a szemem,ha visszaemlékezem.