Visszajelzés Sörfesztivál 2019 csevegője

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: Wellwisher, témanyitás ideje: 18.9.19.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. Döbi65

    Döbi65 Fórummogul

    A 219. szinten vagyok és még soha nem 0 perceztem. Pedig minden adott hozzá. Igaz, csak most jöttem rá, hogy minden rendelkezésre áll. Úgy alakult, hogy jó sokáig nem jártam a fórumon ötletekért, így csak pár hónapja kezdtem a nemesítést is. A komfortot akkor próbáltam utoljára, amikor játékba került. Unalmasnak találtam. Szerencsémre bármikor be tudok lépni 1-1 aratásra és függő lehetek, mert naponta 10x biztosan belépek. xDVagy be sem zárom. Ha 2 nap alatt teljesíteném a feladatokat, nem találnék benne sok izgalmat. A végére úgyis kész leszek. Persze ennek megvan az a hátránya, hogy közben ürül a pajta, de ha valami nagyon hiányzik, irány a piac. Annyi csp-m van, hogy nem tudok vele mit kezdeni.
    Nemrég egy el sem kezdett eventnél valaki megkérdezte, hogy miért nem pótolom a hiányzó (akkor nagy része hiányzott) állatokat, tenyésztéseket a piacról és csinálom az eventet, ha ennyi csp porosodik a farmomon. Nos, játszani jobban szeretek, mint vásárolni és azért nem szeretnék komplett feladatokat a piacról megoldani. :) Amikor nagyon kevés volt az időm és tudtam, hogy nem érek a végére, a felszaporításhoz vettem egy-egy kosarat. Mióta mobilon is tudok játszani, erre sincs szükség. Szoktam időnként valós pénzt költeni a farmra, de ez a hobbim és a hobbira áldoz néha az ember. Cserében nincs műkörmöm. xD
    Most 51 játékon vagyok túl. Reggel meglesz a felhő és áttérek állattenyésztésre a kések reményében. Még nem döntöttem el, hogy 60 ajándék szupertrágyáért érdemes-e megvennem a Hordóverseny dekort, de lehet, hogy inkább kihagyom.
    Még mindig próbálkozom a farmpengővel, de sehogy sem találom. :eek:
    Megvan végre a rája. :inlove:
     
    Utoljára szerkesztett: 22.9.19
    maszilva, kovacsniki84, nyuszi63 és 7 más kedveli ezt.
  2. paraszt57

    paraszt57 Járnitanuló

    Szervusz/szervusztok.. Én igaz hogy nem nemesítek, de komolyan elkeseredtem.. van növényem, állatom fám kinn.. arányosan.. de miért van az, hogy a villa számhoz fele kés érkezik???? Még ha bármilyen hosszúságú növényt teszek, a kés akkor is csak fele, vagy annyi sem... Sose panaszkodom, csak már kicsit szomorú vagyok.. ezt így tuti nem tudom befejezni.. /Kedves BP, nincs pénzem kosarakar stb venni../
     
    Kuzdern, edina242, borcsa220 és 2 más kedveli ezt.
  3. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Igen , mert ebből az eventből kiszedek 16.000 db Szupertrágyát , és holnap Krókuszra elnullpercezem bónuszokkal .
    Az ott kapott felröpiket is bedobom a malomba , majd megint kiszedem a Farmpengőt .
    Asszem az 340 játék lesz még .
    És ezt addig csinálom , míg tart ez az event . Lesz sok krókuszom .
     
    spagetti24, vihence, Ribiszke és 7 más kedveli ezt.
  4. vízöntő

    vízöntő Fórum félistene

    Mindenki volt egyszer kezdő!! Én is bizony megdolgoztam minden egyes úgy nevezett extra dolgaimért, soha kp-ért nem vásároltam soha , semmit!!! De nem ítélem el azokat akik ezt teszik!!! Én játszani szórakozni szeretnék ezzel a játékkal!!! De beláttam hogy ma már nem lehet csak úgy játszani hogy nem teszek érte semmit. Ja és bizony kérdezni én is kérdezgettem !! És én nagyon is megválogatom az eventeket , nem csinálok meg mindent, többek közt azért is , mert nem akarok a géphez ragadni!!
     
    Döbi65, Kuzdern és bugavalika40 kedveli ezt.
  5. Szama

    Szama Fórum veteránja

    De ez kire tartozik rajtad kívül?
    Miért hergeled a többi játékost, akiknek nincsenek ilyen lehetőségeik? ( és itt most értem azt, hogy nem volt fél farmjuk, amit elcserélhettek volna egy neonos kitehetőért, vagy panniért stb)
    Tényleg nem értem, hogy miért kell ezt így tolni ebben a topicban...
    Menj Beko topikjába, ott kérkedj!
    Itt nincs szükség ilyesmire. Pláne nem a történtek után.
    Érdekes, más játékosok megértették, hogy ennek nincs helye ebben a topikban, és máshol írják le az ilyesmit.
    Miért esik nehezedre erre figyelni?
     
    monika6767, északifény, zsona416 és 6 más kedveli ezt.
  6. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Mert ez a Sörfesztivál event csevegő , amiben a Sörfesztivál event dolgaimat írom le , amit abban az eventben csinálok .
     
    denisadina, GYuGYu1003 és Gio kedveli ezt.
  7. Wellwisher

    Wellwisher Fórum elő legendája


    Szia!

    Megkérlek, hogy az ilyen jellegű írásaidat vidd a fejlődési taktikába, vagy Beko topikjába!
    Mindenki sikerélményének örülünk, ha az segítő szándékot takar és pozitív hatást kelt.
    De a Te írásaid ezt most semmilyen formában nem tükrözik.
     
    monika6767, északifény, zoldert és 12 más kedveli ezt.
  8. DevilMókus

    DevilMókus Fórum elő legendája

    Szia! Igen igazad van.:music:Szerencsére fordítva sokkal egyszerűbb kiegyensúlyozni .;)xD
    "Döbi65" Még nem döntöttem el, hogy 60 ajándék szupertrágyáért érdemes-e megvennem a Hordóverseny dekort, de lehet, hogy inkább kihagyom.
    Szia . Én is ezen gondolkodom. jó tp-is ad.:music:
     
    Utoljára szerkesztett: 22.9.19
    Döbi65 és Kuzdern kedveli ezt.
  9. CoraQueen

    CoraQueen Fórum ezredese

    Sziasztok!

    Valószínűleg tényleg az ólak adják jobban a késeket, nekem abból van több. A tölgyesen mammutfák vannak + raktárházak és óriásólak, a szédültön ólak, a főfarmon növények. Normál játékmenettel nem jönnek a röpik, tehát az nem igaz, hogy simán pajtát tölthetsz és az event is meglesz. Ha kell a felhő, akkor mindegy mire lenne szükséged, próbálgass ezt-azt hogy jöjjön a felröpi. Vagy, ha van némi extra erőforrásod, akkor lehet másképp. Én pl. nem bontottam le semmit, azt termelem, ami szükséges, nem is volt elég felröpim, ezért tegnap du 0 perceztem egy kicsit, elhasználtam kb. 1000 szupertrágyát, még többet is akartam volna, csak kifutottam az időből, félbe kellett hagynom mert más dolgom volt, aztán meg letelt a gesztenyés felhő ideje.
    Most 61 játékom van, a felhősor megvan, a hozzávaló dekorok is meglettek így. A bolt nagyon drága, nem számoltam utána, de elhiszem az ügyes számolóknak, hogy ezeket ott érdemesebb, így a sörös boltból azokat vettem ki, amit a FP boltban nem kapok, a luxus bájitalokat (FA-at nem adok érte semmiképpen sem, de innen jól jön), és a munkáskuponokat mindet, még esetleg, ha lesz pár malomtermék, akkor kiveszem a bónuszládákat is, és ha még netán azután is lesz, akkor keresem a FP-s kombinácót, de több mint 10 ezer van belőle. Amúgy szerencsém volt, mert a csillagos érmés kombinációt másodikra megtaláltam, azóta csak azt nyomatom.

    Kellemes és szórakoztató játékot kívánok mindenkinek!
     
    maszilva, missuzy_53, Döbi65 és 4 más kedveli ezt.
  10. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Szia
    Én láttam ebben a dekorban a lehetőségeket , és ezért van .
     
  11. mamóka1cc

    mamóka1cc Fórumgróf

    Szevasztok!

    Honnét lehetnek a Majomzenész és társai?

    A felhő megszerzése után is lehet csinálni a játékot?
     
  12. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Szia

    Ennél az eventnél lehetett megszerezni : Sörfesztivál-edzés
     
    Kuzdern és -ágianyu33- kedveli ezt.
  13. mamóka1cc

    mamóka1cc Fórumgróf

    Már megcsináltam a felhőig, de sehol nem találom
     
  14. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Akkor nem tudok segíteni :cry:
     
  15. -ágianyu33-

    -ágianyu33- Fórumőrült

    kovacstne és Kuzdern kedveli ezt.
  16. zsani_apja

    zsani_apja Fórum elő legendája

    Ez nem a mostani event, amit báró hozott. ;) Ott nem volt felhő..
     
    Kuzdern kedveli ezt.
  17. Döbi65

    Döbi65 Fórummogul

    Az előző eventben lehetett megszerezni.
     
  18. DevilMókus

    DevilMókus Fórum elő legendája

    Igen én is hiányolom...:oops:Nyuszit is..o_O
     
    Katka54 és Kuzdern kedveli ezt.
  19. Kuzdern

    Kuzdern Mindentudó orákulum

    Bizony hol vannak...:music:Nyuszika215...régen olvastam pedig mindig bejelentkezett ha még 1 pár percre is...
     
    kovacstne, nyuszika215 és DevilMókus kedveli ezt.
  20. nyuszika215

    nyuszika215 Fórum császára

    Szia:inlove: Jaj, de kedves vagy, hogy emlegetsz!
    Vagyok néha, de csak keveset. Totális őrületben vagyok, nyakunkon a tanyára költözés, emiatt sok-sok év után újra tanulok egy kicsit, szóval elég kevés időm jut farmozni, fórumozni még kevesebb, olvasásnál-tetsziknél tovább nem nagyon jutok. Egyelőre még boldogulok az eventekkel, ez a felhő is megvan már tegnap óta, 87 játékot tudtam eddig keverni, de még próbálok ezt-azt kiszedni a boltból és a fpengős kombó is megvan már.
    5 mamutfám is lett a csemetés csomagból, meg a fánitojást is sikerült megszereznem, de pl. a ládás válogatásból csúnyán kimaradtam...
    És a slágertéma: az ólas nullázás...ez is meglepett, és nagyon nem tetszik az egész sztori, de én már semmin sem csodálkozom...talán mégis a vége felé közeledik az évtizedes farmozás? Ekkora hibát csinálni véletlenül nem nagyon lehet, meg amúgy sem hiszek a véletlenekben;)
    Szóval itt vagyok, figyelek...amennyire tudok.
     
    genka53, kovacstne, spagetti24 és 14 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.