Épelméjűek | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: lukimi, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    A mai napon kicsit elszontyoladtam a fogdokival való beszélgetés után.Az életem bármely szakaszában találkoztam volna veletek, mindig elmondhattam volna , hogy éppen a fogorvostól jövök, vagy megyek. Az első komolyabb fogászati beavatkozásom éppenhogy 15 éves koromban történt, a sokat emlegett fogklinikán. Rezekálták egyik első fogamat, és mikor kijöttünk,egy osztálytársam kísért el, a kapun kívül összeestem.Később már megszoktam ennél nagyobb beavatkazásokat is, már nem ájultam el a legutóbbi 4 órás műtéten se. Szóval csak azt akartam érzékeltetni, hogy mindig jártam fogorvoshoz, a fogmosás is fontos volt számomra, minimum napi kettő, de ha volt lehetőségem, délbe is megmostam.
    Nagyon szeretném ha megtudná menteni mindkét gyökeret, hiszen ez egy masszív tartófog lenne.

    Sok mindent át kell gondolnom, hogyan tovább.
    Holnap kérek időpontot röntgenre, aztán majd jön a többi. Valószínű, hogy sok vudut, meg bűbájt, meg rámgondolást fogok kérni tőletek.

    Főzéssel lesz gondom, mert talán csak másnaponta fogok főzni, mert még a torna se telt le, pedig arra is szükségem van.
    Köszönöm, hogy kipanaszkodhattam magam.
     
    Kuzdern, -elzemari-, mimi és 2 más kedveli ezt.
  2. Katka54

    Katka54 Fórum admirálisa

    Na ez a megnevezés tetszik: pofabizsu. Én simán dekorációnak, a fiam azt szokta kérdezni a mosolyod nálad van?
    Szép álmokat
     
    -elzemari-, mimi, sutimami57 és 2 más kedveli ezt.
  3. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Sziasztok! Két óra alvás után [​IMG]
    Kicsit beledumálok a fogas témába. 9 éves koromban találkoztam az első fogorvossal, akkor vezették be az iskolai fogorvost, az átkos nagy "jótettét". De ez a doki inkább hentesnek ment volna...!
    Akkor nőttek ki a maradandók, mindjárt kikapott egy nagy őrlőt, mert ... talán nem volt kedve betömni. Nagyon haragudott, hogy a rendszer kötelezte a gyerekfogászatra. Ráadásul érzéstelenítés nélkül, mert ez még "nem igazi fog és különben is mit hisztizel, nem fáj az".
    Na ettől kezdve én borzasztóan féltem a fogorvostól. Kispesten lett először kedves ember a doki. :)
    A mobil fogsor elkészült, aztán hiába javítgatták, csak nem tudtam aludni az íny-fájdalom miatt. Egy évet kínlódtam, aztán Kecskeméten rokon barátja technikus csinált nekem rugalmas fogat. Két óra múlva már mogyorót ettem vele, azóta is szuper. Azóta szájsebész is matatott a számba, utána újra rugalmas fogam lett. És éjjel-nappal remek. Csak mosásra veszem elő.
    Nekem a fülem kérdi a fiam, elhoztam-e. :D :D
     
    sutimami57, Kuzdern, -elzemari- és 2 más kedveli ezt.
  4. lujza5353

    lujza5353 Fórumőrült

    Sziasztok! ma húzós napom lesz, be kell mennem a városba ügyeket intézni. Hát, ha valamit utálok, akkor ez az.....De muszáj, mert értesítést kaptunk, hogy apámék sírja lejárt, újra meg kell váltani, meg ha már ott leszek, akkor megérdeklődöm tőlük, hogy vállalnak-e sírkőtisztítást. Aztán fogyóban van a kutyatáp, az meg a város túlsó végén kapható mármint az a fajta, aminek az ára még belefér, és nem szellentenek tőle büdöset, ja, meg szeretik is, mert ugye ez is szempont. Aztán vételeznem kell a mosogatógéphez egy kis sót. Tudom, hogy ez nem sok így elmondva, csak az a baj, hogy nekem a kocsiba való ki-be szállás nehezen megy, nagyon elfárad tőle a gerincem. Úgyhogy több helyre biztosan nem térek be, örülök neki ha hazaérek.
    Rózsa, ne aggódj, én maximálisan veled érzek, küldök én neked mindenféle energiát, ha kell vudut is (ámbár azt nem tudom, hogy hogyan kell, de majd ellátogatok Google úrfihoz) Szóval meg fogom oldani.. Az,hogy kipanaszkodod magadat, sose szégyelld, erre valók a barátok:):):)
    Megyek és lerugdosom magamat a székről, mert különben ebből nem lesz ügyintézés.
    ha túlélem a napot, akkor majd érkezem:Lujza

    Szia Mimi ! Látom éppen kerültük egymást. Még nem is hallottam rugalmas fogsorról,úgyhogy megyek Google úrfihoz.... Az én fogaim is korán romlottak, 17 éves koromban már pótlásom volt:oops:. Hiába vigyáztam rájuk, a genetikát nem lehet kikerülni. Én a rossz fogakat apámtól örököltem sarokház helyett. Amikor reklamálni szoktam, mindig azt mondta, hogy :Örülj neki lányom hogy nem a nagy füleimet örökölted:D
    De most már tényleg megyek, mert a hőmérséklet csak emelkedik.......
     
    Utoljára szerkesztett: 25.8.20
    mimi, sutimami57, linzenpolc és 4 más kedveli ezt.
  5. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Sziasztok.[​IMG]

    Hát halljátok, nagy az én bajom.Idáig a a paysafecard-ot a trafikban, már amelyikben lehetett venni, ott vásároltam meg.Már nem forgalmazzák.Mondták, hogy próbáljam meg a benzinkutaknál.Nosza ma rá is szántam magamat és reggel útra keltem, hogy vásároljak egyet, mert nincsen pénzem, és ugye anélkül meg még a játék sem működik.Legalább is nekem.
    Meg is érkeztem, kivárom a soromat, igazából most voltam először benzinkúti pihehőben, mert csak kirándulásaim alkalmából szoktam betérni.Sajnálatomra közölte a hölgy, hogy már többen keresték nála, de ők nem forgalmazzák.
    Úgy kell nekem , miért nem néztem meg reggel az aratás után, hogy akkor merre induljak, mert pont ellenkezőleg lévő benzinkútnál azt mondja ifjú Google barátom, hogy azok forgalmazzák.Majd holnap akkor meg is keresem őket.

    A másik.Ülök a babérjaimon, hogy készen vagyok az eventtel, igaz láttam, hogy valami halványan még van a végén valami, de nekem az már nem jelentett semmit.Rosszul gondoltam, mert bizony azt is meg kell csinálni, ha a szerszámfa turbós változatát a magamévá szerettem volna tenni.Persze ezt is, én balga csak az olvasmányok után jöttem rá.Hiába, ha az ember nem alaposan olvassa el a feladatot akkor bizony járhat igy mint én is..
    Sebaj, hiba kijavitva, az ajándékok a helyükön vannak.

    Mimikém,
    nem is hiszem, hogy van olyan ember, aki szivesen megy a fogdokihoz.Ha fáj, ha nem fáj, csak nem jó, ha az ember szája tátva, és ott matatnak benne.Aztán, ha meg még fáj is, na az aztán piszok rossza tud lenni.
    Sajnos én sem alszom jól, és estére már olyan álmos vagyok, hogy többnyire a fotelban már elkezdem az alvást és aztán kettőtől már kukorékolok.Nagyon nem jól van ez igy.

    Sütike,
    szerintem te nem is igazán éreznéd jól magadat, ha nem kellene csinálni semmitL.Lehet talán azt a szót nem is ismered, hogy semmi.Pedig ha kipróbálnád egyszer biztosan menne.Bááár igy van ez jól, mert a sok nyűzsitől maradsz fiatal, mert karban tart és fitten maradsz.Én is akkor érzem jól magamat, ha van valamivel lefoglalni a kezeimet.ár mondtam is a szomszinak, hogy van az utcánkban egy két gondozatlan előkert , hogy nem vállalunk kert karbantartást?Jót nevetett rajtam, hogy majd megoldják ők, ha akarják.Persze én is igazából viccesnek gondoltam, mert ha elnézem, hogy ha minden lakó csak amikor hazaérkezik egyszer lehajolna és egy gazt kihúzna, 15 fő, akkor három nap alatt szép is lenne az előkertjük.De nem is értem mi közöm van nekem ehhez, csak rossz látni mikor eljövök mellette.

    Jaj Rózsám,
    egyszer voltam életemben a szájsebészeten, ráadásul egyedül, mert beletört a fogam a húzásnál.Tudniillik, a fogorvosnő karambolozott, amikor az én ideg kezelt fogammal dolgozott és a kollegája vette át.Az meg aztán úgy túl tömte, hogy két nap múlva akkor lett az arcom, hogy alig láttam a szememmel, azon az oldalon, ahol a fog volt.A doki kihúzta a gyökér kezelt fogat és beletört.Akkor kellett irányba venni a szájsebészetet.
    Ott meg a dokin egy hatalmas nagy kötény, engem letakartak egy lepellel, te jószagú rezeda, ha én innét egyszer kijutok...."s jutott eszembe, számtalan szebbnél-szebb gondolat".Petőfi után szabadon...Végül is túléltem.

    Derű és vidámság kisérje a napotokat.
     
    mimi, sutimami57, Kuzdern és még 1 ember kedveli ezt.
  6. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia Marika !

    PSC-t valóban lehet benzinkúton kapni, de nem mindegy melyiken ?!
    Egyedül a OMV kutaknál tudsz szerezni. Másutt nem. Sajnos.
    Én is így jártam vele, így kénytelen voltam 30 km.-t autózni, hogy legyen...De LETT !
     
    mimi, sutimami57, -elzemari- és 2 más kedveli ezt.
  7. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Szép napot Mindenkinek!

    Ma főzős napom volt, most már igyekszem több napra előre főzni. Holnap torna, meg TENS kezelés. Kértem időpontot a Fogklinikán a röntgen felvételre, és 18.-ára kaptam. Mondom a hölgynek ez egy kicsit soká van,addig még sok fájdalomcsillapítót meg kell enni, azt mondják ez nem is sok idő. Na mindegy ha lehet akkor kivárom, mert maszeknál ez 20 ezer. Előtte nap protombin vérvétel, ha így haladok mindennapra lesz valami.Mielőtt elkezdenék méltatlankodni, jól meggondolom, mert én még el birok menni, de mi van azokkal akit vinni kell, pl mozgásában korlátozott, egyebek.

    Csak érdekességképpen írom,ma a rakott kelkáposztába kölest tettem, rizs helyett és nagyon jó lett. Most bátran kísérletezem, mert a Tatának van kelkáposzta főzelék pörkölttel, és nem fog a rakott kelből enni egy falatot se.

    Köszönöm, hogy írtad Marika a plusz feladatot, az írásod után néztem meg mi a csuda van még,hát megtaláltam. Így jár aki felületesen olvas. Nem tudom kész lesz-e mert hosszú érésű van ültetve.Hiába no figyelmetlen vagyok.
     
    mimi, sutimami57, -elzemari- és 2 más kedveli ezt.
  8. Technics11986

    Technics11986 Fórum biztosa

    Hello hallo itt elektor kalandor-:) Jelentem még vagyunk-:) Nyaralásra készülünk Ajka festöi környezetét látogatjuk meg. Őt nap de addig telefon kikapcsol és nyugalom van. Elvileg Csütörtök délelöt még ugrabugrálok itt. Ajkán nincs net sajnos. A laptop tele van hangos könyvekel történelmi filmekel. Bár a nagyi miatt figyelni kell mit rakok be. Na ládáztam most megérte. Volt zöldségpiac azt még pörgetem. Épp az utolső ahová a legtöbbet kell leadni nem jönn össze. Holnap max. Vettem fákat is de nem lett olyan jó. Az én fogaim azok szét vannak gyalázva. Sajnos volt már szájsebészet meg egyéb nyalánkságok. Sőt még filmhős is lehetem volna a fogorvosi székben de mondtam nem akarom hogy orvostanoncok filmezenek. Közgyülés szeptemberben és már áll a bál. Kéne aludni de nem tudok Lilus melett elbobiskoltam mert csak velem alszik. Félora éber alvás de elég volt.
     
    mimi, sutimami57, Katka54 és 2 más kedveli ezt.
  9. lujza5353

    lujza5353 Fórumőrült

    Sziasztok! Gondoltam benézek, hátha csak azért nem jön be senki, mert nincs itt senki:oops:
    Letudtam a mai ügyintézési köröket is, mert tegnap nem végeztem. Holnap már csak telefonálgatnom kell, az megtörténik, amíg a tesóm a kontroll vizsgálaton lesz..
    Nagyon örülök az új eventnek, imádom ezt a mechanikájú eventet. Bele is csapok ezerrel a lecsóba:):)
    Most pihi, mert szörnyű meleg van odakinn, estefelé bekukkantok, hogy vagytok-e már
    Legyen kellemes délutánotok:Lujza
     
    henrietta1223, mimi, sutimami57 és 3 más kedveli ezt.
  10. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia !
    Lettem volna, de nem értem rá.
    Most itt ülök a szemészeten kitágított pupillával.
    Túlzottan nem nyerő ez a buli, mert alig látom a betűket a mobilon....
     
    mimi, sutimami57, Kuzdern és 2 más kedveli ezt.
  11. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Sziasztok! Én itt vagyok, de úgy látom a többiek már elmentek.
    Marika hívta föl a figyelmet, hogy vannak plusz feladatok az öltöztetősbe, hát csak sikerült azt is megcsinálni pedig késő délután kezdtem hozzá. A szerszámfa még jól jöhet.

    A csodagyümölcsös túl sokat kér, azt is hanyagolom.
     
    mimi, sutimami57 és Katka54 kedveli ezt.
  12. lujza5353

    lujza5353 Fórumőrült

    Nagyon megsértődtem a szerszámosfára......Nem adtak hozzá alapot. Most nézegethetem a raktárban az XXL-es fát:cry::cry:
     
    mimi, sutimami57, Katka54 és 2 más kedveli ezt.
  13. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Beko írta valahol, hogy nem sokára újból megszerezhető lesz az alapfa, mert többeknek hiányzik...
    (Nekem a raktárban porosodik.de elehet előveszem, ha már van rá fejlesztés.)
     
    BriGitta75, brozsa, mimi és 4 más kedveli ezt.
  14. -ágianyu33-

    -ágianyu33- Fórumőrült

    Szia Lujza, Sziasztok !
    Megcsináltad a 2018-as zöldségmuri eventet ? nézd meg a felhőt, ha megvan, akkor a szerszám fának is meg kell lennie.
     
    brozsa, mimi, sutimami57 és 3 más kedveli ezt.
  15. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Jó reggelt!

    Dani,
    szerencsével jártam, sikerült vásárolnom, megtaláltam a hozzám lehető legközelebbi kutat, ahol végrehajtottam a nagy attrakciót.
    Sajnos ezt az eventet kihagyom, nekem nem megy ez az illesztés, nem is értem, de nagyon ügyetlenke vagyok hozzá.Igy aztán majd valami mással ütöm el az időmet a gazdaságban, hiszen tennivaló van temérdek.

    ísok sikert kivánok nektek, biztos sok örömet fog okozni.
     
    brozsa, mimi, Katka54 és még 1 ember kedveli ezt.
  16. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia Merika !
    Részemről is tárgytalan az event.
    Úgy vagyok vele mint te: nem igazán értem.... :(
     
    brozsa, mimi, Katka54 és még 1 ember kedveli ezt.
  17. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok! Csak kicsit vesztem el.....:) Munkás hét van....Kedden reggel neki álltam a fűnyírásnak, gazolás, stb, utca, udvar, egy napon, természetesen....pedig nem terveztem egybe, de mindig meg csinálom....csak azéert, hogy másnap ne kelljen neki állni.....Azóta van, hogy fel tudok állni, van, hogy nem......:D :D Ma már kicsit jobb a helyzet. Tegnap nálam is ügyezés volt, bevásárlást, stb. Sajnos, gyalogosan, mert rá jöttem, hogy le járt a jogsim. :D Ahhoz képest az egész tavaszt, meg a nyarat végig autóztam. Februárban járt le.....:D A jövő héten el intézem azt is. Ma a gardrob szekrény ki pakolását kelle folytatnom, mert az egy két ajtós rész meg lett, de még van 3 ajtaja.......Hátha a létrázás segít a le strapált alkatomon. Közben este jött egy adag erős paprika, amit el kell raknom. Főznöm is kell, mert hétfő óta gyilkos diétán vagyok, ami elég brutális, de muszáj,mert olyan vagyok, mint egy bálna. Nagyon utálom, mikor az utcán találkozom ismerősökkel, és azt mondják, hogy nagyon jól nézek ki.......ez azt jelenti, hogy gurulok.
    Az első hét mindig meg visel, aztán meg szokom. Találtam egy nagyon jó blogot a közösségi oldalon, és most kicsit új nekem, mert a hagyományos ételeket át váltotta diétásra, és nem kell salátát ennem, amitől már ki ráz a hideg. Érdekes volt,amikor írja a csaj, hogy a fogyózók utálják a zöldségeket. Aztán, utána járt a dolognak, és rájött, hogy nem a zöldségeket, hanem a salátákat, mert a diéta, ugye, párolt hús,saláta. Ezzel nagyon egyet értek....Ma hasáb krumpli lesz, karalábéból,:D diétás pulyka fasírttal.

    Eventet várom, szeretem ezt a toligálóst. Végig tervezem, mert kell a rózsa pocok. Ha van pink ól, soha nem hagyom ki. Imádom őket. Na, most viszont futok, közben el döntöm, mi legyen az első feladat...azt hiszem, a paprika eltevése, utána viszem a létrát.....Kellemes, szép napot kívánok Mindenkinek, és vidámságot!
     
    -elzemari-, brozsa, Kuzdern és 2 más kedveli ezt.
  18. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Immáron másodjára vettem PSC-t "arról" a kútról..De még mindig nem jött közelebb hozzánk...:( Marad a 30 kilométer a távolság.De a Játékért megteszem. Még.

    Szia Sütike !
    A diétázást amit csinálsz az alakod érdekében nem ismerem, én ezt a fajta fogyási formát soha nem alkalmaztam.
    Ha fogytam akkor lement néhány kiló, ha nem akkor ott maradt...:D
    Végeredményben mindegy. Nem is foglalkozom a dologgal.
    Az eventtel gondban vagyok. Nem szeretem az ilyen formátumú megoldásokat.
    A felhő amit ad 40 órás. (Tele a padlás már velük.)
    A bolti kínálat átlagosnak mondható. Nagy kiugrás nincs. Szóval ez nem z én eventem.
     
    brozsa, sutimami57, mimi és még 1 ember kedveli ezt.
  19. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Küldd el nekem, én tudom használni. ;) :D:D
    így igaz, nekem is onnan van biztos. De Lujza csak küldje nekem a fejlesztést. :D:D
    Én nem csinálom, nem is kérek semmilyen ajándékot, legfeljebb barkácsot. De annyi kütyü ad barkácsot, hogy az se igazán kell.
    Gerinced bírta a tortúrát?
    Mi így szeretünk Erika! ;)
    A diétát én még nem unom, de örültem, mikor a krumpli lehetséges módját megírták a csoportomban: előző este beáztatni már vágott formában, majd megtörölni és úgy sütni, persze zsír nélkül épp csak némi bekent tepsiben. Persze én nem a fogyás miatt, hanem a cukor miatt.
    Detto! Ott a pont.

    Nekem a diétában a karfiol még a csúcs, de karfiol-rizsnek megcsinálva. Egy csomót nyersen ledarálok az apritóóval és fagyasztom adagokban, aztán amikor kell, tepsibe rakom, valamilyen fűszerrel és pár evőkanál vízzel megpirítom. MamaMeseMárti már evett belőle, kérdezzétek meg őt. ;)
     
    -elzemari-, Katka54, brozsa és 2 más kedveli ezt.
  20. lujza5353

    lujza5353 Fórumőrült

    Sziasztok! Kontroll vizsgálat letudva. Egész jó időt futottunk 8-ra kellett mennünk, fél 11-kor itthon is voltunk.:) Az eredményekkel nem lehet nagyon dicsekedni, de volt már rosszabb is. Egy ámokfutásban vagyunk, versenyezünk, hogy ami vörövértestet termel a szervezet, az immunrendszernek ne legyen ideje lebontani.tehát annyit kell termeltetni, hogy jusson is, maradjon is.A doktor is megerősítette, hogy lassítani kell, mert ez a vérkép csak annyira elég, hogy filodentronszerű életmódot folytasson, tehát ne csináljon semmit. Azt is csak lassan. Most ezért van megsértődve, de legalább elvonult lefeküdni.Nagyon meglepődött a doktor, amikor mondtam neki, hogy megvettük az ügy érdekében az Avemart is. (mivel piszok drága). Összességében az alapgyógyszerein kívül a kiegészítőkre havi 50 ezret költünk, plusz 40 az előírt gyógyszerekre. De ha használ akkor nem érdekel.
    Az eventet én elkezdem, sőt alig várom hogy kezdődjön. A rózsaólat én is becéloztam, ráadásul nagyon szeretem ezt a kirakót.
    Már megint csak a locsi-fecsi, ebédünk meg nincsen. Igaz, ma lusta asszony sütije lesz, minden összetevőt csak bele kell szórni a tepsibe, aztán irány a sütő.
    Benyakaltam egy jó adag kávét, meg egy plusz adag fájdalomcsillapítót, aztán jöhet a konyha.
    Eventkezdésre itt vagyok:Lujza

    Visszajöttem, mert látom, hogy Mimivel éppen kerültük egymást. Ha csereképes lesz a fa, akkor bizisten elküldöm neked.
    A gerincem most másodlagos, sőt harmadlagos a sorba, előszőr és másodszor is a tesóm jólétét kell biztosítani. A gerincem meg ossza be:mad:pont hu......:D
    Ez a karfiol rízs engem is érdekel, mert a lányom ha hazajön, nagy fogyókúrába kezd (én már eldöntöttem:D).Úgyhogy minden apró trükk érdekel:):)

    Még mindig itt lébecolok....A kívánságfa mit ad???????mert kívánságom az lenne:D:D:D:D
     
    Utoljára szerkesztett: 27.8.20
    -elzemari-, Katka54, mimi és 2 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.