Kérdések és válaszok - Kezdőknek és haladóknak alfórumból archivált kérdések és válaszok

Kategória: 'Segítség archívuma', témanyitó: Csocsoovb, témanyitás ideje: 16.7.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. rakisaci

    rakisaci Utánpótlás-írogató

    Hibát szeretnék bejelenteni. A Telihold eventhez 10 db Terror-tojásnövény magot kaptam. Géppel vetettem el és csak 9-et vetett el, egy eltűnt, a raktárban sincs meg. Remélem, megkapom azt az egy magot is, mivel már így is hátrányba kerültem másokkal szemben. Előre is köszönöm!
     
  2. Havasi_Gyopár

    Havasi_Gyopár Fórum elő legendája

    Szia Dóri!
    Köszönöm, hogy ide hoztad a problémát.
    A központnak jeleztük a hibát, teljes gőzzel dolgoznak rajta. Reméljük mielőbb javítják.
    Addig azt javaslom, hogy csak az eventnövényt gyarapítsuk.
    Közben kiment egy közlemény is erről: https://board-hu.farmerama.com/thre...június-eventcsevegő.21320/page-4#post-1209024
     
    vihence kedveli ezt.
  3. Havasi_Gyopár

    Havasi_Gyopár Fórum elő legendája

    Szia!
    Sajnos hiba csúszott a minijátékba, javaslom, egyelőre csak az eventnövényt szaporítsuk, amíg nem hárítják el: https://board-hu.farmerama.com/thre...június-eventcsevegő.21320/page-4#post-1209024
    Elnézést és türelmet kérünk.
     
  4. Havasi_Gyopár

    Havasi_Gyopár Fórum elő legendája

    Szia!
    Sajnos hiba csúszott a minijátékba, javaslom, egyelőre csak az eventnövényt szaporítsuk, amíg nem hárítják el: https://board-hu.farmerama.com/thre...június-eventcsevegő.21320/page-4#post-1209024
    Elnézést és türelmet kérünk.
     
    Kuzdern és Nagyii58 kedveli ezt.
  5. Havasi_Gyopár

    Havasi_Gyopár Fórum elő legendája

    Szia!
    Biztos, hogy megkaptad a 10 vetőmagot, mint ahogy mi mindnyájan.
    Nézz körül kérlek a Gombaerdő területén, hogy nem került-e valahol 1*1-es földbe, amennyiben volt ilyen üres földed.
    Ugyanis a vetőgép nem válogat, az oda veti el a magot, ahol talál üres földet.
     
    rakisaci kedveli ezt.
  6. MAMADOM

    MAMADOM Utánpótlás-írogató

    MAMADOM ID:15804770 .szeretném megkérdezni:hol lehet hozzá jutni a horror paradicsom fához.Köszönöm a segitséget.
     
  7. Swallow

    Swallow Mindentudó orákulum

    vihence kedveli ezt.
  8. SnéDóri

    SnéDóri Fórumgróf

    Havasi_Gyopár kedveli ezt.
  9. Nagyii58

    Nagyii58 Fórum nagymestere

    Havasi_Gyopár kedveli ezt.
  10. MAMADOM

    MAMADOM Utánpótlás-írogató

    MAMADOM :Köszönöm,megnézem.
     
  11. MAMADOM

    MAMADOM Utánpótlás-írogató

    Elnézést kérek horrorparadicsom ól a neve egy van nekem is de nem tudom,hol lehet megvenni .MAMADOM ID:15804770
     
  12. Swallow

    Swallow Mindentudó orákulum

    Szia!

    Sehonnan nem lehet venni, event nyereményként érkezett, majd pedig ólválogatásban is szerepelt.
    https://board-hu.farmerama.com/thre...-és-ólak-a-játékban.16260/page-7#post-1005471
    Horror paradicsom
    [​IMG]
    Teliholdas állat

    Szükséges szint: 3. szint
    Kategória: Rémtárgyak
    Pajtaérték: 4.794
    Tenyészthető: nem
    Terményese: nincs
    Táp hozzávalója: 5 db Harapós orchidea, 40 db Vámpírparadicsom, 6 db Vértölgycsemete
    Táp keverési ideje: 06:00 perc
    [​IMG]

    Horror paradicsom ól

    Gazdaboltban NEM megvehető.
    Szükséges szint: 3.
    Tárgy mérete: 2x2
    Kép
    .....................................
    NévTulajdonságok
    .......................................
    ÉpítőanyagJátékba kerültMegjegyzés
    [​IMG]Horror paradicsom ólTermény: 1 db horror paradicsom
    Érési idő: 04:30 óra
    Tapasztalatpont: 100 TP
    Trágya mennyisége: 1 db
    -2019. május eventnyereményként- 2019. május eventnyeremény
    - 2019. szeptember eventnyeremény
    - A Farmáruda kínálatában szerepelt 2019. novemberben
    - Ólválogatásban szerepelt.
    - Választható eventnyeremény 2020. január
    - 2020 február eventnyeremény
    [​IMG]Horror paradicsom ól 1. szint sárgaTermény: 1 db horror paradicsom
    Érési idő: 04:00 óra
    Tapasztalatpont: 110 TP
    Trágya mennyisége: 1 db
    -2019. május eventnyereményként- Ólválogatásban szerepelt.
    - 2020. július eventnyeremény
     
    Kuzdern kedveli ezt.
  13. MAMADOM

    MAMADOM Utánpótlás-írogató

    Sajnos akkor nem tudtam a farmon folyamatosan jelen lenni.Köszönöm a választ.MAMADOM.
     
  14. chili48

    chili48 Törekvő

    Sziasztok! Sehol nem találom a kompenzációt!!!!
     
  15. Swallow

    Swallow Mindentudó orákulum

  16. chili48

    chili48 Törekvő

    Szia! Tudom hogy egyszer lehet átvenni én még nem vettem át! Az a gondom hogy nem tudom hol van a hírek felület! Nálam nem jelent meg semmi!:eek:
     
  17. Havasi_Gyopár

    Havasi_Gyopár Fórum elő legendája

    Szia!
    Kattints a hirdetőtáblánál a kürt képére, és akkor előjönnek a fejlesztések. Az oldalsó háromszöggel tudsz léptetni, amíg nem jö elő ez a kép, és utána katt a kérem-re:

    upload_2021-6-30_21-10-15.png
     
    Kuzdern kedveli ezt.
  18. antonka2011

    antonka2011 Utánpótlás-írogató

    Havasi_Gyopár kedveli ezt.
  19. Kukackukac

    Kukackukac Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!
    Kérdezném, hogy az Éjjeli frász padlizsánt miért nem tudom a Kísértetjárta kúriába visszatenni?
    Köszönöm a válaszodat!
     
  20. Havasi_Gyopár

    Havasi_Gyopár Fórum elő legendája

    Szia!
    Éjjeli frász denevérpadlizsán
    [​IMG] Kihelyezhető : Kísértet járta kúria, Házi kedvenc futtató
    Területenként maximum 1 db helyezhető ki, kivétel házi kedvenc futtató
    Érési idő : 72:00 óra
    Méret : 1x1
    Amit ad : 15.000 TP + 1 db Denevércsemegés láda + Betakarítási bónusz minden játékmezőn Rémtermékekre. Bónusz: +1 Időtartam: 8 óra
    Tehát elvileg kihelyezhető. Ha nálad mégsem, akkor lehetséges, hogy nincs üres helyed, mert esetleg olyan dekor van kint ami nagyobb területet igényel, mint amennyit a megjelenítési hibája miatt mutat....
    Farmnév és ID szám megadásával tudjuk megnézni.
     
    Kuzdern és Kukackukac kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.