Épelméjűek

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: lukimi, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Ema, tényleg nagyon csábos az étek amit hoztál, de ha előbb szólsz uccse nem készitek ebédet.Na mit is nagyzolok, nem is főztem mert a tegnapi maradékot fogyasztottuk el.
    Hogy hová költözöm?Csak a téli szállásunkra, mert ha ez az idő igy halad, akkor már a kertben nem lesz sok keresni valóm.Meg aztán, a héten programok is lesznek hála az égnek, végre valahára.
    De jó egy kicsit nosztalgiázni a régi játék felett.Ó hogyne repültem volna.Vettem is folyamatosan a dedalonokat, hogy a gyomrom ne szédelegjen annyira.
    Na eszembe jut erről megint valami.Mármint a szédülésről.Egyik évben a jószerencsém úgy hozta, hogy eljutottam Jordániába, Erzsike, Te már lehet hogy ismered.Voltak aztán a fakultativ programok egyike a tengeri hajózás, korálok nézése,elsűlyedt hajótestek, és még amit lehetett látni.El is indultunk a hajóval szembe bele a hullámokba.Naná én már előtte a dedalont be, és végig élveztem az utat.Látom ám egy idő után, mikor néha a hullámok be is merészkedtek még a hajó fedélzetére, hogy bizony a társaság fele, sárgul, zöldül, sőőőt némelyek még könnyitettek is magukon.Szumma szummárum, a dedalonomból csak egy darab maradt, ami a vissza úton kellett a repülőre.Mind elosztogattam, hogy valami emberi szinük leygen újra.
    Ott és akkor jöttem rá, hogy milyen gyáva is vagyok a mély vizet illetően, mert amikor már jó messze voltunk a parttól, akkor jöhetett a korall nézése, a hajó roncs.Kaptak egy szájba vehető lélegeztető csutorát, vagy mi a csuda volt ás a szemüveget, és egy kötélen lehetett kapaszkodni ami a hajóval volt kapcsolatban.A mélység harmincöt méter volt.Na én aztán nem.Ilyen mélységben meg sem találnak.Voltunk még egy páran akik a gyáva csapathoz tartoztunk, igy aztán soha életben nem láttam tengerben korállt, és elsülyedt hajót sem.
    Azért örültem amikor a kis karibi szigetem mellett a kincse szigetet sikerült megszereznem, mert azóta is keresem a kincset.
    Én nagyon örülök a sok változásnak, amit a kezdetekhez képest kaptunk.
     
  2. Zsémbes-banya

    Zsémbes-banya Fórum elő legendája

    Igen.:( A banya meg senkinek nem hiányzik.:( :cry: Milyen egy élet ez?:(
    Írjatok, írjatok, jó gyorsan tudok olvasni, majd ha hazaérek beleásom magam. Addig puszi!:)
     
    PiciEma kedveli ezt.
  3. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Délelőtt csak egy halvány félmondatot intéztem hozzád, mert tudtam, hogy a munka hőse [​IMG] akarsz lenni és így eszedbe sem jutunk, nemhogy még belépj a fórumra... Munkaidőben meg pláne, brrrr...[​IMG]
     
    Zsémbes-banya kedveli ezt.
  4. Frankné

    Frankné Fórum biztosa

    Drága Zsémbike !
    De hogy nem hiányzol,nélküled megáll az élet .
     
  5. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Igen, látod nem vagy itt és alig született délelőtt egy-két írás...[​IMG]
     
  6. .Emama.

    .Emama. Fórum elő legendája


    Szia Évi! :) Köszi a kávékat! Én a részemet elteszem picit későbbre, mert most lett lehetőségem kicsit lefeküdni aludni. Utána nagyon jól fog esni :)
    Sajnálom az estédet, remélem azóta normálisan megy a neted és a géped is! Csak nehogy megint valami komolyabb galiba legyen velük! :oops:





    Hűű, akkor gyönyörű helyen jártál, még ha nem is ereszkedtél a mély vízbe. A hajóról is biztosan nagyon szép volt minden :)
    Ilyen messze én sajnos nem voltam, de azért életemben egyszer (még 16 évesen) jártam a Fekete tengernél, az is csodaszép volt :)

    Milyen jó kis programjaid lesznek? Majd mesélj légy szíves, hagy örüljünk veled :)



    Szia Zsémbi! :) Én láttam ma egy Lizi nevű szellemalakot erre keringeni, azt hittem őt küldted magad helyett ;):pxDxD


    Az ásáshoz hoztam neked ezt és még segítséget is :pxD (Remélem látszanak majd!)



    Most kezdett el szakadni az eső és olyan sötét lett, hogy nem látom a klaviatúrát o_O Megyek aludni, majd jövök :)
     
  7. lukimi

    lukimi Fórum elő legendája

    Szia.
    Csak olyan gőzöst indítok amelyik biztos, hogy mamut fát hoz esetleg kis eséllyel xxl fát. Sziavarfából mint írtam 30valahány van ha meghaladom a 100. szintet sose kell többet egy sem sőt már most sem, mire tartogassam? Persze azért minden fából ami nekem van a menüben hagyok párat, nem pucoválom ki mindet.:)
    Szia.
    Esőnek erre felé nyoma(sekbubó) sincs, reggel néztem a iképet a duna vonaláig zuhogott. le is nyírtam a füvet barát házánál viszont akkor már folyamatosan zuhogott. A veríték a zorcámról.xD:p
    Nekem 100 után sem lesz mindenféle díszekkel kirakva a farmom éppen azért várom most a gőzöst ennyire, hogy ahogy csak lehet úgy megrakom a maradék területet is mamutokkal mert én 100 után is szépen learatok ugyanis a farmom mint tudod 12+12 órásra van belőve és minimum azt továbbra is leszedem mert a millió időmből akkor ugyanígy futja majd mint most. Viszont nem fogok vetni aratni mint már most sem hónapok óta és már régóta nem is veszek vető munkásokat csak aratókat, inkább a bahával szeretnék majd kiemelkedően foglalkozni. Leállok a vevőkkel és az a napi akárhány 100 csp marad a bahába beledöngölve.xD
    Egyébként március még messze van kituggya mi lesz addig?
    Szia, kissé megkésve én is boldog névnapot kivánok! Úgy látom kisebbségben vagyok mert nálatok is szakad. Nagyon érdekes, hogy mindenki a dunántúlról jáccik?!:eek: (tudom, azért nem mindenki)
    Szia.
    Mivel még 1? év nagy idő nem akarlak meggyőzni, hogy kár lenne abbahagyni majd ha odaérünk meglátjuk. Lehet, hogy akkor már szóba sem jön nálad.:)
    Te már kezdheted szervezni a bulit és varrni az új rucit. :)
    Szia, de hiányzik a banyek de mint tudjuk jön mihelyst teheti. A kert letarolva és diszkó is csak hétvégén lesz így már csak itt töltheted a szabad idődet.:)
    Nahát, ott is szakad, ez már több a soknál, itt meg az este meglocsoltuk a paprikát sőt, nem is néz ki eső a következő napokban sem. Nem baj, felszárad a föld dógozhatnak a kisgazdák.

    Mivel vendégem volt és már jó ideje bele fogtam itt az idézgetésbe lehet, hogy több helyen is süt már a napocska ahol mikor kezdtem szakadt az eső. Remélem, már inkább melegetek van - nektek is.:)
     
    Utoljára szerkesztett: 1.9.14
    Zsémbes-banya kedveli ezt.
  8. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Halihóóóó...Marika, nagyon jó volt a beszámolód, én sem mertem volna mélyre szállni. :D Igaz, bevállalós vagyok, de szeretem, ha főldet érzek a lábam alatt..:D

    Sajna, tényleg nem az én napom a mai. Lányom hívott, hogy nem tud jönni, csak holnap. Remélem, holnap jobb lesz...

    Szeretem olvasni a régi történeteket a játékról, és ahogy haladok a tájékozottság útján, egyre jobban látom a sok változást, újításokat. Amióta én játszom, másfél éve, azóta is sok minden változott. 100-as szint....ha megérem, na meg játszom is, akár sok év is lehet odáig el jutni...:D De van időm, nem sietek sehova....)
     
  9. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Én csak a legkisebb vonatot indítom, mert olyan sok felesleges fám nincsen, ott meg tudjuk, hogy elég vegyes a felhozatal... Azért elég szép mennyiséget gyűjtögettem már így is a mamutokból. A cél nekem is a max kitehető darabszám, de az még odébb van.
    Én a Duna-Tisza közéről játszom, de reggel egészen a Tisza vonaláig esett és felhős volt a térkép.
     
  10. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    halihóó, itt a Duna mentén északon, egyfolytában esik az eső, jujujujuj de únom!!!
    Az esőről jut eszembe, emlékeztek még, amikor a farmon is, ha nem locsoltuk meg a növényeket, akkor jöttek a felhők és a vihar, és elverte a termést.??Nagyon örültem, amikor ezt megszüntették..

    Nagyon szerettem viszont, amikor charter géppel tudtam menni a Bahamára, mert volt egy kedvenc járatom, amivel általában szoktam repülni.A megérkezés után,megnéztem a hőmérsékletet,ami mindig a kedvezőt, legalább harminc fokot mutatott.Vettem egy nagyon aranyos kis padot és természetesen a tengerpart mellé állítottam A padról remekül le ért a lában a tengerbe. Itt szoktam a sziesztámat tartani és néha Wilsonnal beszélgettem, a koktélkeverő lajhár pedig megtanított egy pár kimondhatatlan nevű koktélra.
    A múltkor is azt mondta, hogy kever nekem egy El Dorádot.A legjobb a méz volt benne.Megtanitott a Poker Face nevű koktél készítésesre is, hiába mondtam neki, hogy a pókerben nem vagyok erős, csak rám tukmálta, következett a Florida Sunshine.Mondom az én lajháromnak, hogy nem kell nekem a Florida, jó nekem a Bahama.
    Ma már hajóval közlekedünk, persze nem rossz az sem...
    Jó néha emlékezni egy kicsit...
     
  11. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Én Veszprém megyéből játszom, a hírhedt Devecserben lakom. De itt is esik egész nap. :)
     
  12. Garabonciás

    Garabonciás Fórummogul

  13. .Emama.

    .Emama. Fórum elő legendája


    Szia Imi! :) Nincs melegünk és szakad az eső ;)xDxD
    A bulit szervezni még bőven ráérek, 100 nap alatt sok mindenre futja az időmből [​IMG]

    Én meg csak kicsi vonatokat indítok Csp-ért és az abból begyújtött és már feleslegessé váló sima szuper mamutokat fogom nagy vonatokba visszaküldeni. Először azoban rengeteg fölöslegnek kell ebből összegyűlnie.
    Ez még nem is biztos (sőt, inkább biztos, hogy nem ), hogy a mostani alkalommal megvalósul, szerintem még a következő csemetegőzösnél is ezt a projektet fogom vinni. Nem baj, időm van rá, gőzös viszont egyelőe sehol nincs :p

    Na a díszeken gondolkoztam, hogy megsértődjek-e? ;) xDxD Aztán nem tettem, de nekem sem "díszek" lesznek a farmomon, hanem hasznos (és haszontalan) ólak és fák és föld, és szép kényelmes termelgetés fog folyni. Na mindegy, majd ha ott tarok, akkor csinálok és hozok képeket róla :pxDxD




    Én a Pici farmomat kezdtem másfél éve :) Azóta is sok változás volt és korábban is. Összességében jó irányba halad a játék, csak apróbb döccenők vannak benne és nekem néhány olyan (főleg a külcsínnal kapcsolatos) problémám, amin úgysem változtatnak már. Azokat igyekszem megszokni és elfogadni. Egyedül a vevők költöztetése a gazdakörbe még minden nap méltatlankodást vált ki belőlem, de hát úgy látszik sajnos ez is marad :(

    Sajnálom, hogy a lányod elnapolta az érkezését. A mai napnak mindjárt vége, holnap meg remélhetőleg hamar és rendben megérkezik :)




    Én nem a legkisebbet, hanem az eggyel nagyobbat szoktam, de azt Csp-ért. Úgy számolgattam, hogy ha rendszeresen, folyamatosan tudja indítani a vonatokat az ember, akkor olyan 2-3 M Csp-t érdmes előre tartalékolni a csemetegőzösre. Abból azért már a sok XL mellett elég szép számmal összejönnek mamutok is :)




    Devecser, óóóó :eek: Ti megúsztátok a katasztrófát annak idején?


    Szia Garabonciás a keleti végekről ;), légy üdvözölve nálunk! :) Ismerhetünk valahonnan már? :)
     
    Utoljára szerkesztett: 1.9.14
  14. lukimi

    lukimi Fórum elő legendája

    "Nekem utána csudaszép farmom lesz, telis-tele haszontalanabbnál haszontalanabb, ám a szívemnek annál kedvesebb dologgal"

    Ebből a mondatodból én arra gondoltam, hogy csupa trutyi, hó, fagyi és egyéb ágyúkat xD valamint olyan dísztárgyakat raksz a területeidre amilyeneket már most is látok mert többen is szép dekorációkat hoznak létre farmjukon. Vagy csupa rózsaszín területet sőt, a farmodat is rózsaszínre változtatod.xDxD:eek:
     
  15. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    A boltból vett XL-es fákat pakolom én is rá, így a legolcsóbb. A vonatra bérletet veszek és éjjel nappal utazom...[​IMG]
     
    Zsémbes-banya kedveli ezt.
  16. .Emama.

    .Emama. Fórum elő legendája


    A farmon még a közelmúltban is az volt kiírva a trágydombra, hogy ne fintorogjunk, mert milyen jó az a trágya ha jön az ítéletidő ;)
    Ítéletidő már rég nincs szerencsére (a fákról is le tudta verni a termést), de a szöveg évekig megmaradt. Most az utolsó buborékújításnál tűnt csak el.
    A kergémet először én is pihenőparknak rendeztem be, emlékszem milyen öröm volt amikor az utolsó területet is ki tudtam váltani, akkor még vagyonnak számító Csp-ért. Voltak padok, fenyők, favágótönk fejszével és minden féle kedves, ámde haszontalan dolog. Aztán ahogy szép sorban jöttek a TP-t adó kitehetők, úgy azok kiszorították ezeket a kergéről.:oops:

    Aztán amikor elértem a Bahamát, akkor én is pontosan a tengerpartra tettem ki egy padot, és azt képzeltem, hogy milyen jó lenne ott üldögélni ;)xDxD



    Vaóóóóó, Imi megeszlek ;)xDxD Kék az én színem, a rózsaszínnel világgá lehetne kergetni :pxD
    Nem kütyüket rakok a farmra, hanem amit az előbb már megírtam. A haszontalan annyit jelent, hogy nem kellene pl mindeféle retro++ ólnak majd kint lenni, mert van olyan, ami állatot olcsóbb megvenni, mint táppal etetni, de azért nekem az is kint lesz majd ;) Ugyanez a helyzet a fákkal is, kint lesznek pl az XXL almafáim is, pusztán csak azért mert szeretem őket :)




    Én is ezt csinálom éppen ;) A vett XL fákkal és a vonatbérlettel is ;)xDxD
     
  17. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Annyira vonatoztok.....jön mostanában? Én is sokat költöttem rá, de azért lettek jó fák is...a tüzifa meg ment vissza.

    Igen, egy utcával előttünk állt meg a vörös iszap áradat, megúsztuk.......de a mentési, és a felújítási munkálatokban nyakig benne voltam, lévén közalkalmazott......azóta szépen helyre állt a város.
     
  18. .Emama.

    .Emama. Fórum elő legendája


    Nem jön még a vonat, legalábbis Jónás folymatosan negatív választ ad a kérdésekre. :( Csak felvetődött, aztán jól kiveséztük a csemetegőzösözést ;) :)


    Gondolom, hogy az egész város összefogott akkor, de az jó, hogy titeket nem ért el. Szörnyű volt az is amit a híradásokban láttam, róla, megélni borzalmas lehetett. Aztán láttam már sok képet azóta, hogy az egész környéket szépen rendbehozták, de az emlékeket nem lehet kitörölni az ott élők fejékből, az biztos.
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  19. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Újra itt,
    most egy kicsit alább hagyott az eső, de komolyan mondom olyan félelmetes volt, hogy csak ömlött és ömlött és ömlött.A csatorna alatt van hordó, ami a locsolást szokta szolgálni nyáron, és abba folyik az eső viz.Abból átvezetve a vizet egy másik hordó. .Most mind a kettő pillanatok alatt tele lett és a Papa két slag segitságával vizteleniti, amenniyre lehet.Kérdés, ki fog győzni a két slag vagy a csatornáből ömlő viz.Egyenlőre most a slagok vannak nyerésben.
    Na látod, ezért hagyom itt már a kertet, mert ez nem állapot.Nagyon várom a programokat, hogy tudják feledteteni velem ezt az állapotokat.
    Elsőre , az egyik nagynéni meglátogatása, még az elmaradt Ilona napi köszöntő apropóján.Irtó cuki, és oltári finom sütiket szokott késziteni, amikor igy a senior csapat össze jön.A legfiatalabb én vagyok, a legidősebb nyolcvanhét.Nagyon szeretem Őket!!
    Utána majd következik egy kétnapos kiruccanás a Fertő tó és környékére, itt és az osztrák oldalon is.Majd, még egy négynapos kastély látogatás.Ha majd úgy gondoljátok, szivesen mesélek róla, mert nagyon bizom benne, hogy addigra csak kiesi magát és lesz egy kis száraz idő is.

    Zsémbiiii, remélem már úton vagy...én mára búcsúzom, kicsit sokat voltam...További szép estét kivánok..
     
    Utoljára szerkesztett: 1.9.14
  20. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Valóban, az összefogás is meg volt, de több százan jöttek segíteni is...)
    Marika! Tudod, hogy nagyon szeretjük olvasni a beszámolóidat, mintha mi is ott lennénk Veled, és a képek még inkább vissza adják a hangulatot, a látványt.....mikor láttam a fincsi kapuccínót, amit ittatok, hamar mentem én is készíteni egyet...D
     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.