Kuncogó kuckó

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: kukac42, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. _Cygnus_

    _Cygnus_ Fórum elő legendája

    A fórum miatt maradtam én is itt, de maga a játék már egyáltalán nem hoz lázba.
    Valami miatt a BP úgy gondolja, hogy Romániában is olyan magas az életszínvonal mint a németeknél és ugyanannyit fizethetünk a játékra mint ők. Így legalább még kísértésbe sem tudok esni...o_O
    Eddig nagyon jól eltartottam magam a piacról, de már olyan magas árak vannak és annyi időt kéne a piacon tölteni, hogy az eventekhez/feladatokhoz valókat összeszedjem, hogy már nem is érdekel...
    Valaki találóan írta a gangon az eventekről is, hogy a kevesebb néha több lenne.:music:

    Megváltoztatták a mamutok trágyázás utáni grafikáját is, így kézzel azokat sem érdemes beszórni, mert mindig kihagy a rendszer egyet-kettőt.
    Azt a választ kaptuk, hogy látszik az érésidő, ha fölé visszük az egeret - hát persze, akinek nincs pénze munkásokra, az háromszor-négyszer végig kattintgathat minden területet, mert az olyan szórakoztató.

    Az idén már 3 régóta játszó szomszédom hagyta abba a játékot. Az Épeknél olvastam, hogy Lukimi is átpártolt más játékhoz, ha túl leszek a lakodalmon, megkérdezem tőle, mivel játszik - lehet nekünk is tetszene.

    Kérdeztem Jónástól, hogy milyen lesz a következő event nyereménye, de nem válaszolt rá. Gondoskodtam volna szitteről - így kipakoltam a fákat és ha lesz időm/kedvem még ebben a hónapban, akkor aratok.
    A jövő héten lesz, már tiszta ideg vagyok.:D:D

    Kipróbálom a kávézaccot, legalább nem mondhatom, hogy a fórum miatt kávézom.:D
    Nem irigyellek a lakásfelújítás miatt, az mindig sok munkával jár.

    A hegyek közelebb vannak hozzánk és befolyásolják az időjárást.

    A tánc megyeget - azt nem mondom, hogy nem lenne szükségünk hömpölygő "füstre", de nem fér bele a keretbe.:oops:
    Nem tudom, kinek mit jelentett az esküvő, de én már nagyon szeretnék túl lenni az egészen.:oops:
    Még egyszer nem vágnék bele egy ilyenbe.

    Benyomtad véletlenül a Számozás gombot (felül a 11-es gomb). Ha még egyszer ráklikkeltél volna, akkor eltűnt volna a számozás.
     
    terika01, mimi, galfranciska és 8 más kedveli ezt.
  2. kukac42

    kukac42 Mindentudó orákulum

    Azért ez már izgatásnak számít így a fogyókúrám elején! Belekezdtem egy fogyókúrába, eddig 8 kiló minusz:) Nagyon egyszerű a dolog. Reggel egy szem xx kapszula. Nem merem kiírni a nevét, hátha tilos itt mert reklámnak számít!
    Nem éhezek, nem kell a fájós lábaimmal ugra-bugrálnom, egyszerűen csak reggel 2 kemény főtt tojás, délben 2 kemény főtt tojás és este 2 kemény főtt tojás, saláta és egy szelet csirkemell, párolva!
    Na kérem 9 napja csinálom, bár csurog a nyálam amikor a többiek eszik a zöldbab főzeléket, de kitartok! Még:)
    Ja, el ne felejtsem, közben naponta megiszom a magam 5 liter citromos és almaecetes vizét is:)
     
    Utoljára szerkesztett: 19.7.16
    terika01, mimi, hangyácska77 és 10 más kedveli ezt.
  3. _Cygnus_

    _Cygnus_ Fórum elő legendája

    Csodálom a kitartásod!:D Akkor nem kell ennivalókról beszéljünk.:D
    Nincs a kapszulának semmilyen mellékhatása? Annyi rosszat lehet hallani ezekről a fogyasztó szerekről.
    Az almaecetes vizet hogy csinálod?
     
    nyific, terika01, mimi és 8 más kedveli ezt.
  4. kukac42

    kukac42 Mindentudó orákulum

    Álmosabb vagyok tőle, esténként úgy érzem már 11 órakor ragad le a szemem, de lévén nagyon rossz alvó vagyok ez még jól is jött nekem:) Szívbetegek nem szedhetik az rá is van írva, külön fel is hívják a figyelmet rá! 3 evőkanál almaecetet teszek egy másfél literes vizes palackba a többi víz. Jól összerázom és megiszogatom. A citromost ugyanígy megcsinálom reggel előre, ott citromlé az ecet helyett természetesen. 4 üveggel reggel betárazok, és annak el kell fogynia estig! Ezt egy doki tanácsolta, hogy így csináljam és így tudom ellenőrizni, hogy tényleg megittam amit meg kell innom:)
    Rossz tapasztalatom van nekem is a fogyókúrás bogyókkal kapcsolatban. Ezt azért vettem meg, mert erősen hasonlít a neve egy régi gyógyszerre, amit szedtem annó és amivel akkor 50kg-ot fogytam!
    Sajnos azt akkor sem lehetett nálunk venni, Romániából szereztem be, itt tilosnak számított. Amikor megláttam, hogy ezt meg lehet legálisan venni, a neve meg, 3 betű hílyán megegyezik, hát gondoltam nem vesztek semmit:) Eddig bevált!
    Aranygyöngyként volt ismert a régi itthon! A nevét, ha kéred levélben, de Neked aztán semmi dolgod az ilyenekkel:)
    Csinos vagy, karcsú és szép:)
    Nem is tudom, most, hogy ezt így leírtam, hát tudod a fenébe:)
    Kéne egy új máj:)
     
    nyific, terika01, mimi és 7 más kedveli ezt.
  5. -Holdfeny-.

    -Holdfeny-. Fórum elő legendája

    Le a kalappal a kitartásod előtt ;) Nem tudom mennyi mínusz a terv ... de biztosan eléred ;)
     
    terika01, mimi, Farmer*54 és 5 más kedveli ezt.
  6. .sylvia72.

    .sylvia72. Fórum császára

    Szia!Gratulálok.:)Ne haragudj ezek után nem teszek fel képet,de ez diétás,most jut eszembe:D
     
    nyific, terika01, mimi és 6 más kedveli ezt.
  7. kukac42

    kukac42 Mindentudó orákulum

    Sok, nagyon sok! Nem tudtam sokat mozogni, most végre a lábaim már jobban működnek, le kell dolgozni a sok plusszot:)
    Te!! Ki ne szúrj már velem:) Csak legalább had lássam! Kis szagát is küldhettek, vá mennyei:)))))))
     
    nyific, terika01, mimi és 8 más kedveli ezt.
  8. gyfa

    gyfa Fórum hercege

    Keverd össze egy kevés mézzel és olívaolajjal, hogy kenhető állagú legyen. Dörzsöld be magad vele, aztán mosd le (arcra is használható). Nagyon puha lesz utána a bőröd :).

    Sok sikert és kitartást a fogyókúrához!! :)
     
    nyific, terika01, mimi és 6 más kedveli ezt.
  9. .sylvia72.

    .sylvia72. Fórum császára

    Rendben,akkor csak módjával rakok fel.Hát az illatával bajban vagyok,de nyitom az ablakot,hátha addig elviszi a szél.:D
     
    nyific, terika01, mimi és 5 más kedveli ezt.
  10. _Cygnus_

    _Cygnus_ Fórum elő legendája

    Igen, kérném a nevét. 2014 végén daganattal műtötték édesanyámat és azóta 20 kilót szedett magára. A múlt hónapban elkezdett fogyókúrázni, de újra orvoshoz kerültünk vele és a gyógyszerekkel muszáj volt egyen. Nem mindig érzi jól magát, de a súlyfelesleg még tesz is rá egy lapáttal. A gyógyszert nem biztos hogy szedhetné, de az almaecetes víz gondolom nem árthat.

    Köszi! Ezt kipróbálom.:)
     
    nyific, terika01, mimi és 6 más kedveli ezt.
  11. iboly54

    iboly54 Fórum elő legendája

    Húúúú, mennyit írtatok :))
    Először is köszönöm Szilvikém az ebédet, na én sem sorszámozok:pxD nagyon finom és kevésbé hízlalós mint a babgulyás pogival, bár el kell ismerni a babnak sok jótékony hatása van, igaz rossz is xD
    Nócikám! Elhiszem, hogy már szeretnél túl lenni a sok ceremónián, de ilyen csak egyszer van az ember életében és nagyon szép emlék marad:) Remélem utána is köztünk maradsz;) az almaecetes kúrára nincs szükséged:p anélkül is nagyon csinos vagy, legfeljebb egy méregtelenítés erejéig, vagy hajmosásnál is nagyon jó hatása van:)
    Gizusom! Egészségedre ... egészségetekre a kávé:) nem sokára hozom a délutánit is;)
    Készen vagy az eventtel:music: na én szép lassan kullogok, tegnap este elkezdtem a kutatást, csak nem találtam semmitxD
    a roncsokat nem hiszem hogy feltárom:p szépen szemezgetek.
    Lecsó..... nekem egyszer megforrt az össze üveg amit eltettem:oops: képzeljétek el, hogy nyitom a spájz ajtót és a látvány ami elém tárult:oops: a sok zsíros-olajos lé folyt le a polcokról:cry: azt hittem menten megőrölök. Azóta legfeljebb fagyasztok le, de azt is ritkán. Ilyenkor, mikor az ideje van, gyakran főzök és slussz.
    Juditom! Minden elismerésem a kitartásodért, az elszántságodért. Azt mondják minden fejben dől el.... az én fejemben is már többször eldőlt, hogy kell fogyni, mindig el is kezdem csak sosincs eredménye:eek: kb 10 kg van rajtam pluszban, de úgy hozzám nőtt, nem akar leválni rólam:p
    A tegnapi tornámról ne is beszéljünk.... ma megértem felkelni és azóta is mindenem fáj, de leginkább a derekamo_O
    Maradok a sétálgatásoknál, de az is csak hűvösebb időben.
    Akkor hozom a kávét, mert már a párom megcsörgetett..." kész a kávé ":inlove: [​IMG]
     
    .sylvia72., nyific, terika01 és 7 más kedveli ezt.
  12. Tavirózsa

    Tavirózsa Fórumőrült

    Szia Nóci!
    Az 5 farm közül már csak ezt az egyet látogatom napi szinten. Van 2 pici ahová csak olyan alkalomkor megyek már be mint a karácsonyi naptárnyitogatás, egyebek. Kislányom farmja elérte általam a 90-es szintet, az enyém a 86-ot, de ezekre a farmokra is szinte hasonló alkalmanként nézek rá, mint a 2 picire. Már mikor nagyon lent látom a hőmérőket, akkor benézek rájuk, mert szomszédaim is ezek a farmok. Nem csak az eventek minőségében látom a hibát mostanság, hanem a mennyiségében is. Elejében még kézzel arattam 1x1-en is 3 farmon, de kipurcant az akkori egerem mire befejeztem az eventet. Akkor kaptam rá a munkásokra. Igencsak minden terményes gazdakörimet felviszem a munkásokig, ha végképp ráunok a játékra, és majd egyszer visszajönnék, legyen lehetőség munkásokat aktiválni. A kerekkerék is eléggé lanyhatag ajándékokat ad, nem csak a normál, de már a party pörgetésnél is. Alap és sárga ólak és terményesek ugyan kinek kellenek már 98-as szinten? Komolyan még a répás kenyérnek is jobban örülök, mint a piros denevérólnak! Több mint 100 porosodik belőlük a raktáramban. az érésidőkkel is van némi elégedetlenségem. A megevett csatnim rég lejár, mire beérne a következő adag 17 órás növény. Ja! Hogy vegyek szupertrágyát, szórjam velük a veteményt, meg vegyek szupertápot, azzal etessem a 32 órás szarvasgombásat! Hát nem, nincs az a teli buksza amit kinyitnék kK-ra és sztrágyára, van pár mamutom, amit azok teremnek, elhasználom, de ezeket nem vagyok hajlandó venni. A szupertáppal kicsit hagyom magam néha elcsábulni, de lejjebb fogom adni azt is. Már most sem vettem annyit mint szoktam, mert úgy vettem észre hogy visszább van véve a véletlenszerű nagyobb ugrás esélye is.
    Na most aztán jól kipanaszkodtam magam:D
    Én az Elvenar-ral játszom hónapok óta, ott pénz nélkül is lehet haladni, csak a szorgalmán múlik az embernek az előbbre jutás.
     
    nyific, sziszi1965, iboly54 és 7 más kedveli ezt.
  13. _Cygnus_

    _Cygnus_ Fórum elő legendája

    Köszi, köszi!:)
    Megnéztem, fórum is van, még ha nem is mozgalmas egyelőre - de változhat az.
    Augusztusban én is beregizek.:)
     
    nyific, sziszi1965, iboly54 és 6 más kedveli ezt.
  14. kukac42

    kukac42 Mindentudó orákulum

    Keress meg ott vagyok én is a Nyugalom szigetében:)
    Vagy a ranglista első helyén is megtalálsz:)
     
    Utoljára szerkesztett: 19.7.16
    nyific, greenfields, sziszi1965 és 7 más kedveli ezt.
  15. Tavirózsa

    Tavirózsa Fórumőrült

    Juditkám én ott nem szoktam fórumozni, van 1-2 játékos a tesvériségben amelyben vagyok, olyan 3-400 körüli helyen, amit nem tudok, vagy nem értek, segítőkészek elmagyarázzák. Megyek megpróbállak megtalálni:D
    És láss csodát: megtaláltalak:D Gratulálok az első helyhez, már felküzdöttem magam én is a 3100 körüli helyre, pedig az idén tavasz végén kezdtem.
     
    Utoljára szerkesztett: 19.7.16
    nyific, greenfields, sziszi1965 és 6 más kedveli ezt.
  16. kukac42

    kukac42 Mindentudó orákulum

    Saját városodban katt az avatarod alatti számra! Aztán nyíllal menj a legelső játékoshoz, katt a névre, majd levél írás és onnan már majd kalauzollak:)
    A nyugalom szigete az én testvériségem én alapítottam:)
     
    nyific, greenfields, sziszi1965 és 6 más kedveli ezt.
  17. Tavirózsa

    Tavirózsa Fórumőrült

    Ó már küldtem Neked levelet. De nem tudom miért ha jóval fejlettebb városba megyek pacsizni, nagyon belassítja a gépemet. Alig tudtam szétnézni a gyönyörű városodban:( Mindíg összeomlik valami, le kell állítsam a bővítményt és újratöltetni az oldalt.
     
    nyific, greenfields, sziszi1965 és 5 más kedveli ezt.
  18. Farmer*54

    Farmer*54 Fórum admirálisa

    Szép Vanik! Én meg akarok elmenni és fenyegetnek nyaussal és szívlapáttal. Azért vagyok ilyen kövér, mert a férjem :music::music::music::wuerg:. Sárgalábú :mad::mad::oops:**. Cygnus, mindenki tudja, hogy elcsórtátok a nap melegét és azóta van ott hideg:p. Ezt még a Székely Öregapám mesélte. Mamikám, Brumi odamegy akkó háború dúl a városok földjén, testvér a testvér ellen.


    [​IMG] - Tavirózsa, hánysz egy kis rókát, majd egy bukfencet és odajutsz a háborgó tengerek szigetére.


    [​IMG] - Csak tudnám, hogy Brumi honnan jött rá, hogy lenyúltuk a fél napot? Monológ a la de Cygnus.












    [​IMG] -
    Jó van Györgyi, nyugodj meg és cserélj procit a gépedbe mert kicsi az esze a játékhoz.




     
    gyfa, _Cygnus_, nyific és 5 más kedveli ezt.
  19. kukac42

    kukac42 Mindentudó orákulum

    Jobb kéz alul, ahol kilépsz katt a fogaskerékre és állítsd alacsonyra a város grafikai minőségét. Megszűnik a mozgás, de gyorsan tudsz menni mindenhova:)
     
    Farmer*54, gyfa, _Cygnus_ és 6 más kedveli ezt.
  20. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Megírtam sok-sok választ, aztán a rendszer lenyúlta a felét. Inkább töröltem, úgyse írtam fontosat. :)
    Töpörtyűt vetek majd egy cserépbe, hátha.... :D:D
    Köszi a kávézacc ötletet, ki fogom próbálni.
    A túrós csuszát köszi, a héten én is csinálok. :)

    Újságíró készít riportot az elmegyógyintézetben. Azt kérdi a főorvostól:
    - Hogyan állapítják meg egy páciensről, hogy már elhagyhatja a kórházat?
    - Vannak olyan feladataink, amiket helyesen végrehajtva bizonyíthatják elmeállapotukat.
    - Tudna egy ilyen példát mondani?
    - Persze. Vegyük például ezt: van egy kád, teli vízzel. Van a fürdőszobában három tárgy, egy kiskanál, egy pohár és egy vödör. Melyikkel tüntetné el a vizet a kádból?
    - Ó, hát ez egyszerű! Minden normális ember a vödröt választaná.
    - Nem, minden normális ember kihúzná a dugót a kádból...

    Ledöglik a trabantos az út szélén. Arra megy egy BMW-s, és felajánlja, hogy elhúzza a legközelebbi szervizig. Rá is kötik a trabantot a vontatókötélre, a BMW-s meg rálép a gázpedálra és gyorsulni kezd. A trabantos persze nagyon fél, így eszeveszett dudálásba kezd. Elhúznak egy rendőrjárőr mellett, mire az beszól a központba:
    - Ilyet még nem láttatok, egy Trabant 180-al megy egy BMW mögött, és még dudál, hogy előzni akar!

    Egy fazon stoppol egy eléggé gyér forgalmú úton. Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd amikor meglát egy lassacskán felé közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellé gurul és emberünk meg sem várva hogy az megálljon, kinyitja a jobb oldali ajtót és beugrik...
    ... megdöbbenve látja, hogy a kocsiban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább... első megdöbbenéséből felocsúdva - arra gondolva, hogy itt legalább nem ázik - elnyújtózik az ülésen, és ekkor veszi észre, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek.
    Még mielőtt a kormányhoz tudna nyúlni, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
    Az emberünk köpni nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeznek egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördül a parkolóba...
    A stoppos - aki ekkora már eléggé be van rezelve - félelmében meg sem várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra. Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdene az elképesztő történet elmesélésébe amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott férfi. Az egyik rápillantva odaszól a másiknak:
    - Te Béla! Itt az a csávó aki beugrott a kocsiba amikor toltuk...
     
    Farmer*54, gyfa, _Cygnus_ és 6 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.