Beko topikja (volt)

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: BackOffice, témanyitás ideje: 12.1.17.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. BackOffice

    BackOffice Fórum elő legendája

    Szia Leho!
    Idehoztalak, mert a csevegő - érthető okokból - zárva van már.
    Igen, minden event más, vagy legalábbis próbálkoznak vele, hogy más legyen.
    Minden farm más. Ez is igaz. Sőt az is, hogy két játékos ugyanazt a dolgot másképp kérdezi meg.
    De van pár evidencia, amit érdemes egy helyre összeírni.

    Igen, mindenekelőtt ismertetőt kellene olvasni. Legalább az alapokat. Hol zajlik az event, miből jön felröpi és hol.
    Ez az, amit nem tudunk megtenni a játékos helyett. Csak annyit, hogy olyan gyikot írunk, amiben minden infó benne van.
    (Kicsit körbenéztem, kíváncsi voltam a külföldi kollégák munkáira. Háááát... Az öndicséret mindig büdös, mondják felénk, de a magyar gyik-ok messze magasan verik nemzetközi mezőnyt részletességben.)

    A kérdezz-felelek csak egy módszer lenne. Igen, az is lehet, hogy nem lesz eléggé átlátható úgy. De kiindulópontnak jó lehet, hogy milyen kérésekre koncentráljunk. Lehet, hogy a válaszokat fogom majd szépen összeszerkeszteni, a kérdések pedig ki is maradnak. Még nem tudom a pontos tematikát.
    Az minden esetre jó és előremutató, ha az alapvetéseket egy helyre összefoglaljuk.

    Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a csevegőben "dolgozó" segítő játékosok elég felnőttek ahhoz, hogy ezt az anyagot, akárhol is lesz a helye, meg fogják találni és a másolás gyorsabb lesz, mintha maguk gépelnék le, hogy "az ólaknál felröpi szempontból nem a szint, nem a tp számít, hanem egyedül az érési idő...." stb stb stb
     
    újfarm53, kekmaci75, genka53 és 15 más kedveli ezt.
  2. Leho69

    Leho69 Fórum elő legendája

    Szia Beko!

    Ezeket én is szívből remélem. Aggályaim inkább annak szólnak, hogy ne nőjön túl bizonyos keretet, illetve terjedelmet. És ez hosszú távon bizony benne van a pakliban.
    Nagyon egyszerűen és tömören kell a cél érdekében egy ilyet összerakni. Vagy, a másik lehetőség, hogy felsorolni definíció szerűen kb egy-másfél oldalnyi terjedelemben, hogy mik szükségeltetnek általában egy eventhez, és ezek mellé odarakni egy linket, ahol annak a tematikának jön a kivesézése.
    Tartom a véleményem, egyszerű, átlátható, és pontos alap legyen. Egy olyan bemutató féle, hogy mi micsoda egy event során, felröpi, malomtermék, eventgaz, kezdőmennyiség, időkorlát, varázsfa, ajándékok stb stb... A többit rá kell aggatni, hogy éppen ami aktuális vagy problémás egy játékos számára, annál könnyebben vetődjön arra a területre, ami őt abban a pillanatban a leginkább foglalkoztatja. Hosszú dolgok tanulmányozása időt, türelmet és kitartást igényel. Eventekkor ebből van a legkevesebb, főleg azoknak, akiket szorít a cipő.
    És ha már lesz egy ilyen (és miért ne lenne, még ha bármilyen is lesz formára?), akkor az eventismertetőbe és a csevegő első oldalára a linket be kell tenni. Legalább annak meg kell adni a lehetőséget az olvasásra, aki akar.
    Soha nem tartottam jónak a mindent leíró, elmagyarázó segítséget. Mindig mutatni kell dolgokat, utat, lehetőségeket úgy, hogy az ismereteit bővíteni vágyónak adjuk meg a szabad gondolkodási lehetőséget. Egy játékban ez még fontosabb, hiszen így válik valami még izgalmassá, hogy hagyjuk rájönni a másik felet dolgokra. Ha valaki valamire rájön, azt már ritkán felejti el. "Felfedezéseink" életre szóló élmények. Ezért van gyerek- és ifjúkorunkból az élményeink döntő többsége.
    A csevegő ott lesz, és aki olvasott valamit az már kérdezni is tud. És ami még fontosabb, lehet is neki érdemben válaszolni.
     
    Mevilla, újfarm53, bukta-agi54 és 10 más kedveli ezt.
  3. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Aloha Leho
    Erről eszembe jutott egy bölcsesség : Nem halat kell fogni az embereknek , hanem megtanítani halat fogni . :inlove:
    Azt már ne kérdezd miért ez jutott eszembe , de valahogy muszály volt leírnom:cry:
    Vagy az is lehet ...... nem leírni kéne ......:music:
    Olyat nem lehet , hogy bármit csinálunk , valahogy levideózni ?:D
    Egy képvideó felér ezer szónál:inlove:

    Mint például itt . Ha ezt mindd leirnád , amit itt csinál , lemegy a nap :cry:

    Ha hülyeség az ötletem , akkor bocsánat :oops:

    [​IMG]
     
    genka53, mimi, mebajah és 4 más kedveli ezt.
  4. kukori80

    kukori80 Fórum elő legendája

    Jóóó reggelt:) Igazából nem tudom hogy melyik csoportot szeretnénk megcélozni. Egyetértek Lehoval és Bombadiltomával is, valahogy szelektálni kellene. Nekem az a meglátásom hogy a 83-98 szint közöttiek vannak elakadva legtöbbször, nekik kellene valamit összehozni. Ők már tudják hogy kell elültetni az alap magokat.....tehát ilyet nem is kellene beleírni. Inkább a nemesítést, a kupát, honnan kaphat több felrepit......
    Aki teljesen új farm, annak majd segítenek a fórumon, vagy a mentorok, ők nagyon kevesen vannak. Aki nem találja meg a fórumot és nem megy kérdezni, az az Encit se fogja megérteni magától.
     
    kekmaci75, genka53, Fätum és 11 más kedveli ezt.
  5. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Heroikus munkát végeztek/végeztetek! Már kérdésekből rájövök, mit felejtettem el a régen tanultakból, pedig azokat most is használhatnám.
    Köszönöm!!!!! :inlove:
     
  6. BackOffice

    BackOffice Fórum elő legendája

    Óhhhh, szia! :inlove:
    Még csak a tervezési fázisnál tartunk és valahol ott, hogy sürgősen kellene csinálni valamit, amiről tudjuk, hogy hihetetlenül szerteágazó, de hasznos és fontos lenne a játékosok számára.
    Ötletelünk a formájáról. Tudod, egyszerű is legyen, de mégis legyen benne minden. :D
    Szép feladat, ugye?
    Nem akarok túlzásokba esni, de engem nagyon felvillanyoz és inspirál ez az együttgondolkodás. Tudom, hogy jó fog kisülni belőle. Biztosan tudom.;)
     
    nyaf-nyaf, genka53, Sali~*.* és 8 más kedveli ezt.
  7. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Én meg majd tesztelem, hiszen pont úgy játszom (olyan alapfokon ;)), mint a kezdők. :D Na jó, nem mint kezdők, de olyan 60-80-szinten. :D:D
     
    Mevilla, genka53, -ágianyu33- és 3 más kedveli ezt.
  8. BackOffice

    BackOffice Fórum elő legendája

    Szia! Sziasztok!
    Mit gondolsz/gondoltok arról, ha írnánk egy átlátható, lényegre törő nyitó hsz-t, amiben egy-egy fontos téma lenne benne pár rövid, egyszerű mondattal és minden ilyen témát egy későbbi hsz-ben kifejtenénk és a linkjét tennénk csak az említett első hsz-be? Csak az kattintana rá, akit részletesebben érdekel az a bizonyos téma. Akinek elég annyi infó, amit ott olvas, annak sem lenne riasztó az egész. Aki beleásná magát a témába, annak pedig nem kellene görgetni, keresgélni.

    Ilyesmire gondoltam felröppenő témában (csak ötletelek):
    - Varázsfák kihelyezése event előtt, event idejére - varázsfás hsz linkje (mi ez, hol lehet(ett) szerezni stb)
    - Hosszú érésű nemesített növények ültetése érésidő rövidítő bónuszokkal - írnánk egy részletes hsz-t a javasolt növényekről, előnyeikről, és a hozzájuk tartozó bónuszokról
    - Nulla percezés - felsorolnánk 2 sorban, hogy mi kell hozzá, de egy hsz-ben kifejtenénk, hogy a felhőt hogy lehetett megszerezni, milyen növénnyel érdemes nullázni, mikor éri meg: event elején vagy végén, mire lehet még hasznos stb és annak linkjét tennénk csak be az első hsz-be.

    Alapvetően egy linkgyűjtemény lenne, de annál annyival több, hogy pár alap dolgot beleírnánk - ténylegesen - röviden és érthetően.

    Ezzel kikerülnénk a kérdezz-felelek átláthatatlanságát, talán a sokszínű gazdaközösség is kiigazodna ezen.....


     
    franyo121, Samborg, kekmaci75 és 11 más kedveli ezt.
  9. kukori80

    kukori80 Fórum elő legendája

    Jóóó reggelt:)
    Szia.:) Nekem tetszik a linkes megoldás mert mindenki arra kattint amit el szeretne olvasni, csak a linkeket valahogy egymás után kellene rakni a történés sorrendjében. De még egy olyan linken is gondolkodtam hogy: mivel kell várni egy eventet. Most is ólakkal várják. Ide pl. be lehetne rakni azt is hogy event előtt érdemes pörgetni akinek van, vagy a ládákat is ilyenkor kinyitni mert onnan kaphat még pörgetéseket és érdemes a felhőn ilyenkor aktiválni a több barkácscuccos felhőt.
     
    kekmaci75, Farmer*54, mimi és 8 más kedveli ezt.
  10. BackOffice

    BackOffice Fórum elő legendája

    Szia!
    Egy rugóra jár az agyunk, úgy tűnik.
    Igen, fontos a megfelelő felépítés, didaktika, vagy nevezzük bárminek.

    Valahogy így kezdeném:
    "hogy készüljünk az eventre"
    Ide lehetne írni az előkészületeket, kezdve azzal, hogy leírjuk, azt is, hogy mi az, amit mindenképpen olvasson el mindenki a gyikból, folytatva, hogy mit ültessen (és ne arassa le kezdés előtt), ne küldjön reggel megszokásból ajándékot és minden más, ami eszünkbe jut.

    Következő pont lehetne, hogy "mit tegyünk közvetlenül event kezdetekor".
    Ide jöhetne a ládanyitás, pörgetés, megfelelő felhők aratása, rekesz feltöltése, megfelelő termőterület kipakolása, mindent taroljunk (és miért) stb.

    A későbbiekben lehetne kitérni a "felröppenő vadászatra". (Érzésem szerint ez lenne a legnagyobb fejezete az anyagnak.)
    Növények vs ólak. Érési idő vs TP. 1x1 vs 2x2, normál föld vs komfort stb.
    Itt a végére hagynám a nulla percezést és a Pannikat. Azt hangsúlyoznám, ami az átlag játékosnak is rendelkezésére állhat (lásd nemesítés, érésidő bónuszok).
    A nullázást és a Pannikat is meg kell(ene) említeni, de - szerintem - fontos, hogy a hangsúly ne ezeken legyen.

    Azokban a tenyésztős gyikokban, amiket én írtam, összeszedtem, hogy honnan lehet szupertápot szerezni. Ez azért jutott eszembe, mert itt egy hsz-t annak is szentelhetnénk, hogy honnan lehet szupertrágyát szerezni. Jó lenne egy helyen látni a lehetőségeket, beleértve az összes dekort (emlékeim szerint minimum 3 ilyen van játékban) és minden más apróságot.

    Mit gondolsz erről?
    Tudom, összedobáltnak tűnik ez így, de remélem te legalább átlátod, hogy mire gondolok. :)

     
    mimi, Mevilla, kekmaci75 és 11 más kedveli ezt.
  11. BackOffice

    BackOffice Fórum elő legendája

    Szia!
    Gondolkodtam a videózáson, de egyelőre nem jutott eszembe olyan helyzet, amit itt mozgó képpel tudnánk illusztrálni. De töröm a fejem rajta még.
    ----
    Amit hoztál, annak >>ITT<< van az érthető magyar szöveges leírása. Csocso képes volt megírni. Abban - sajnos - igazad van, hogy nem mindenki képes olvasással megérteni.....
     
    mimi, genka53, -ágianyu33- és 3 más kedveli ezt.
  12. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Szia BackOffice

    A lehető legegyszerűbbek :

    • Videó 1x1 , 2x1 , 2x2 , komfort : Semmi bónusz . Rövidítés :SB
    • Videó 1x1 , 2x1 , 2x2 , komfort : Bónuszok . Rövidítés :B
    1x1 B és utána szerkesztve 1x1 SB . A többi variáció adja magát már .......

    Hirtelen ez jutott eszembe csak :cry:
     
    *bálint* kedveli ezt.
  13. kukori80

    kukori80 Fórum elő legendája

    Holnap biztos hogy nem érek rá ilyennel foglalkozni , de fogok csinálni egy tervezetet és nyugodtan javítson bele mindenki akit érdekel. A végén csak összehozunk valamit. :)
     
    mimi, genka53, újfarm53 és 3 más kedveli ezt.
  14. kukori80

    kukori80 Fórum elő legendája

    Jóóóó reggelt:)
    Segííítség, segíítség, elakadtam. :) Nem gondoltam hogy ilyen nehéz lesz összeállítani. Megpróbáltam "konyhai" nyelven leírni és nem "hivatalosan", de nem tudom hogy jó lesz-e így. Lehonak igazat adok hogy ne legyen hosszú, de ha rövid akkor meg azért lesz sok kérdés. Annyi minden eszembe jutott közben, csak a végén már nem tudtam hogy melyik részbe írjam bele.:D Azt se tudom hogy ezt egy teljesen kezdő megérti-e. Tettem egy próbát és javítsatok bele, át, ki.... vagy csináljuk egy teljesen más vonalon. 2 részt csináltam próbából, a többinek csak a címét írtam fel hogy még miről lehetne. Az események sorrendjében próbáltam összeírni.
    Mivel várjunk egy eventet hogy több felreppenőt kapjunk:
    * 1x1-s kockába a lehető leghosszabb növényt ültetni és/vagy 20 órás fákat.
    * vadaskertet, manufaktúrát, füvészkertet kirakni, mert 1 területről több felreppenőt is kaphatunk.
    * varázsfát/varázsfákat kirakni
    * event kezdése előtt a keréken pörgetni a + termés miatt.
    * a pajtában a ládákat is érdemes ilyenkor kinyitni mert kaphatunk belőle pörgetést.
    * a napi ajándékot ne küldjük el rutinból reggel a szomszédoknak.
    * felhő/felhők aktiválása:
    - Újév 2015. felhő: Bahamán több különleges tárgyat ad
    - Újra utazunk 2. felhő: nagyobb esély barkácscuccra
    - Boldog ünnepeket: nagyobb esély hogy különleges tárgyat találj

    Az event kezdése: magok felszaporítása:
    * A kezdő 5/10 magot 5-10 db 2x2-s sima kockába elültetjük. Répás almás csatnival és Kacsa Kata szupertrágyával 90 magunk lesz. A 90 magot ugyanúgy visszaültetjük sima 2x2-s kockába, de akinek nincs, annak ezt már nem kell Kacsa Katázni. Így 630 magunk lesz, amit már el lehet ültetni 1x1-s kis kockába. (Aki géppel dolgozik az figyeljen arra hogy kezdéskor ne maradjon 1x1-s kocka vagy komfort a földben mert a gép oda is ültethet.)
    Az event folytatása magszaporítás után:
    Több lehetőségünk van:
    * Az összes területen gyorsan letermeljük a kért növényt.
    * 1 vagy 2 területen ültetjük az eventes növényt, a többi területen hosszú idejű növényt/fát ültetünk a több felreppenő érdekében.
    Miért kaphatunk több felreppenőt 1x1-s kis kockában:
    * Az ólak és a 2x2-be ültetett növény 4 kis kockát foglal el, amiből csak 1 db felreppenőt kaphatunk. Ha ennek a helyére 4 db 1x1-s kis kockát rakunk akkor kaphatunk 4 felreppenőt is. Nem biztos hogy kapunk csak az esélyt adjuk meg a több felreppenőnek.
    Felreppenő szempontjából nem a fák, ólak, növények TP-je számít hanem az érési ideje. A Cukkinis almatorta és a Répás kenyér nem növeli a felreppenő mennyiségét. Minél hosszabb az érési idő, annál nagyobb az esély a felreppenőre.
    Mivel lehet lerövidíteni egy hosszú idejű növény érési idejét: turmixolás - Természetgyógyászat.

    Növények nemesítése: Tanyaház-üvegház:

    Honnan lehet szupertrágyát szerezni:

    Nekem ezek jutottak eszembe:
    - mitikus sárkány
    - postagalamb állomás
    - gazdakör
    - keréken pörgetés
    - pengős bolt
    - mamutok


    Nulla percezés: mi kell hozzá:

    Páncél Panni használata. Hogy lehet hozzájutni:

    Pénz nélkül is meg lehet csinálni az eventeket:
    Ezt is ki lehet tárgyalni ha gondoljátok, BombadilToma javaslatára írtam bele.

    Egyelőre ennyi voltam, nézzétek át hogy egyáltalán jó-e az irányvonal.:)
    Utólag beleírtam a Cukkinis tortát és a pengős boltot.:)
     
    Utoljára szerkesztett: 7.10.17
    mimi, Mevilla, Samborg és 12 más kedveli ezt.
  15. BackOffice

    BackOffice Fórum elő legendája

    Szia!
    Most értem ide (értelmileg). Olvaslak, válaszolok és nekiállok a munkának, csak ez a lüke baltás liba próbára teszi a türelmemet....

    *********************
    Jó az összeállításod! Szerintem ez alapján fogok elindulni.

    Kezdenek kikristályosodni a nagyobb egységek:

    - előkészületek - event előtti napon (mire koncentráljuk egy gyikban, mit ültessünk, mit tegyünk és mit ne tegyünk ki, ajándékküldés)

    - eventkezdés (rekesz, felhő, kezdő mag szaporítás, kerék bónuszok,)

    - felröpi 1x1 (alapvető infók)

    - felröpi vadászat haladóknak (nemesítés, turmix)

    - extrák (nulla perc, Pannik)

    Az "event-segéd" topik nyitó hsz-ébe az általad ajánlott "konyhanyelv" (rövid, érthető mondatok, lényegre törő infókkal) lenne az alapvető elvárás.

    A többi, "kifejtős" hsz-ben pedig kitérhetnénk a részletekre:
    - megindokolhatnánk észérvekkel, hogy mi annak a tanácsnak a logikus magyarázata,
    - kitérhetnénk arra, hogy milyen eszközt mikor érdemes használni (komfort, gesztenyés felhő, nulla perc)
    - figyelembe vehetnénk többféle szempontot (pl. ki miért siet),
    - felvázolhatnánk azt, hogy nem csak egyedüli "üdvözítő" út létezik,
    - írhatnánk a "mindent bele" és a "takarékos" megoldásokról is.

    Ezen hsz-ek linkjét pedig betennénk az első hsz-be is, mintegy jelezve, hogy aki el akar mélyülni a témában, annak van rá lehetősége.
     
    Mevilla, kekmaci75, genka53 és 8 más kedveli ezt.
  16. -Palika17-

    -Palika17- Fórum admirálisa

    Boldog Születésnapot kívánok BackOffice!:)
     
    BackOffice, genka53, bocsika67 és 3 más kedveli ezt.
  17. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Szia BackOffice
    Kicsit megkésve , de most adom át a szülinapi ajándékod :inlove:
    Hogy mi ez ? Ház az összes eddigi event csevegő hozzászólásainak sorrendje :p
    Na jó nem az összes , mert a telihold , valdemár stb időszakosan meg van nyitva , aztán lakatot kap :cry:

    Hogy mire használod fel , azt nem tudom . Csak egyet kérek , ne töröld ki :p

    Ja és spontán találtam ki a P.A.Cs.I . :inlove:Szóval adsz egy online pacsit ? :D

    1.) 3884 Hsz : Tökéletes kép - Szüreti event 2016 Csevegő

    2.) 3756 Hsz : Nyári halfogócska - event csevegő

    3.) 3671 Hsz : Kutyásfrizbi-verseny 2017 május

    4.) 3089 Hsz : Kutya-macska napok - eventcsevegő

    5.) 2814 Hsz : Hatodik képregény event - csevegő

    6.) 2333 Hsz : Cicakáosz - csevegő

    7.) 2372 Hsz : Sütis event 2017

    8.) 2324 Hsz : Sütis event 2017

    9.) 2273 Hsz : Bolondos gombák és Top-1000 csevegő

    10.) 2232 Hsz : Őszi szüret és TOP 1000 csevegő

    11.) 2177 Hsz : Április bolondja 2017 - Eventcsevegő

    12.) 2165 Hsz : Hetedik képregény event - Madártávlat csevegője

    13.) 2098 Hsz : Karneválkirálynő csevegő

    14.) 1777 Hsz : Karneválkirálynő - csevegő

    15.) 1755 Hsz : Óceán-napi csevegő

    16.) 1751 Hsz : Nyári roncsfeltárás event csevegő

    17.) 1735 Hsz: Szorgos hódok csevegője

    18.) 1731 Hsz : Boldog nyúl csevegő

    19) 1720 Hsz : Ünnepeljünk együtt! - Ötödik születésnap csevegő

    20.) 1678 Hsz : 2016 Valentin csevegő

    21.) 1636 Hsz : Valentin event 2017 csevegő

    22.) 1635 Hsz : "Fesztivál" söröző

    23.) 1574 Hsz : Képregény 8. történetének csevegője

    24.) 1552 Hsz : Az ajtók szentélye event-csevegője

    25.) 1506 Hsz : A vihar - V. képregény csevegője

    26.) 1485 Hsz : Csibész lovagoltatás!

    27.) 1432 Hsz : 2015 Nublon csevegő

    28.) 1431 Hsz : Főrendi rendetlenség csevegő

    29.) 1395 Hsz : Reneszánsz vásár csevegő

    30.) 1383 Hsz : Csípős csoda csevegő

    31.) 1369 Hsz : Éjjeli frász csevegő

    32.) 1319 Hsz : 6 éves a Farmerama - Születésnapi event csevegő

    33.) 1248 Hsz : Tanulj és gyarapodj! - Malala jótékonysági eventje

    34.) 1216 Hsz Teliholdas tündérmese eventcsevegő

    35.) 1272 Hsz : Bárcsak itt lennél - Trópusi event eventcsevegő

    36.) 1208 Hsz : Trópusi halfogócska event csevegője

    37.) 1189 Hsz : Tojásművészet 2017 - Eventcsevegő

    38.) 1172 Hsz : Tavaszi kertészkedés 2017 - Eventcsevegő

    39.) 1161 Hsz : Viking csevegő

    40.) 1144 Hsz : Denevéres éj - eventcsevegő

    41.) 1143 Hsz : Szilveszteri bulipockok csevegője

    42.) 1118 Hsz : Repülni lehetséges!

    43.) 1118 Hsz : Fociláz csevegő

    44.) 1104 Hsz : Négy láng csevegő

    45.) 1053 Hsz : Viking Saga III. - eventcsevegő

    46.)1045 Hsz : Kockázatos kihívás - Kockapókeres csevegő

    47.) 1039 Hsz : Sörfesztivál : Gyors kiszolgálás eventcsevegő

    48.) 1038 Hsz : Farmfirka csevegője

    49.) 1025 Hsz : Termelői üzletelés - eventcsevegő

    50.) 1023 Hsz : Trópusi fogócska eventcsevegő

    51.) 1018 Hsz : Tojáskereső csevegő

    52.) 1005 Hsz : Sörfesztivál - 2014 csevegő

    53.) 981 Hsz : Tavaszi nagytakarítás csevegő

    54.) 970 Hsz : Szentjánosbogár ünnep event csevegője

    55.) 953 Hsz : Halloween 2014 - eventcsevegő

    56.) 933 Hsz : Varázslatos város - Szülinapi event 2017 - csevegő topikja

    57.) 926 Hsz : Ünnepi sürgölődés - csevegő

    58.) 918 Hsz : Piknik event csevegő

    59.) 915 Hsz : Közeleg a tél - Bingó III. - csevegő

    60.) 902 Hsz : Fociláz - 2017. május

    61.) 897 Hsz : Vissza az időben csevegő

    62.) 889 Hsz : Traktorosok csevegője

    63.) 882 Hsz : Neonfényes csevegő

    64.) 870 Hsz : Barátság-csevegő

    65.) 865 Hsz : Dinnyedili eventcsevegő

    66.) 853 Hsz : Kutyavilág csevegő

    67.) 848 Hsz : Sörfesztivál csevegő

    68.) 846 Hsz : Szorgos segítők (szülők napja) event csevegő

    69.) 832 Hsz : Viking saga IV. Mesterkurzus - Eventcsevegő

    70.) 804 Hsz : A "szárnyas ovisok" csevegője

    71.) 796 Hsz : A vadon állatai csevegő

    72.) 795 Hsz : A tökéletes borsó csevegője

    73.) 792 Hsz : Csillagok útján - event csevegő

    74.) 785 Hsz : Gondűző teaházi csevegő

    75.) 774 Hsz : Havas vállalkozás csevegő

    76.) 724 Hsz : Sajt költők 2. - eventcsevegő

    77.) 867 Hsz : Neonfényes ólak event csevegője

    78.) 766 Hsz : A vadon egyéb állatai csevegő

    79.) 765 Hsz : Gyümölcspiac csevegőtopik

    80.) 762 Hsz : Az istennő ajándékai event csevegője

    81.) 757 Hsz : Szorgos segítők - eventcsevegő 2017. június

    82.) 742 Hsz : Teliholdvarázslat - csevegő

    83.) 731 Hsz : A púpon túl - tevegelő eventcsevegő

    84.) 729 Hsz : A vadon csodás állatai - eventcsevegő

    85.) 723 Hsz : "Szellemes" event csevegője

    86.) 720 Hsz : Vissza a múltba - Eventcsevegő

    87.) 700 Hsz : Szentjánosbogár fesztivál - eventcsevegő

    88.) 674 Hsz : Alászállás a szentélybe csevegő

    89.)671 Hsz : Éltető frissítő - csevegő

    90.) 666 Hsz : Karácsonyi éj csevegő

    91.) 659 Hsz : Karácsonyi kekszparadicsom eventcsevegő

    92.) 653 Hsz : A nagy bumm csevegő

    93.) 638 Hsz : Torta rendelésre - eventcsevegő

    94.) 617 Hsz : Mikulás titka 2016 csevegő

    95.) 616 Hsz : Szerencse és dicsőség event csevegője

    96.) 611 Hsz : Szerencsés nap csevegő (Telihold event)

    97.) 608 Hsz : Varázslatos emlékek csevegő

    98.) 597 Hsz : "Ravaszdi" csevegő

    99.) 577 Hsz : "A cseh rokon" event csevegője

    100.) 576 Hsz : Barátságos idegenek csevegő

    101.) 569 Hsz : A zöld labirintus rejtélye - Eventcsevegő

    102.) 561 Hsz : Takaros ház eventcsevegő

    103.) 555 Hsz : Bálint-napi event csevegője

    104.) 534 Hsz : Az opera szelleme-csevegő

    105.) 527 Hsz : Szentjánosbogár fesztivál - eventcsevegő

    106.) 526 Hsz : Téli párnácskák csevegő

    107.) 526 Hsz : Szendergő-csevegő

    108.) 524 Hsz : Éjszakai denevérdömping eventcsevegő

    109.) 526 Hsz : Profik a magasban! - Repcsis event csevegője

    110.) 511 Hsz : Hideg uszonyok csevegő

    111.) 496 Hsz : Állatmánia - Vadon állatai 3. csevegő

    112.) 493 Hsz : Kakukktenyésztés-csevegő

    113.) 472 Hsz : A nagy bumm - csevegő

    114.) 470 Hsz : Punkakukk ügynök csevegője

    115.) 470 Hsz : Szülők napja event csevegője

    116.) 466 Hsz : A Mikulástalálkozó csevegője

    117.) 457 Hsz : Hódító neon - event csevegő

    118.) 457 Hsz : Szárnyaló képzelet event csevegője

    119.) 457 Hsz : Kaland a hegyen - csevegő

    120.) 439 Hsz : Színkavalkád event csevegője

    121.) 436 Hsz : Csacska macskaságok event csevegő

    123.) 431 Hsz : Világítótorony csevegője

    124.) 400 Hsz : Visszatérés a szentélybe csevegő

    125.) 373 Hsz : Ifjú rodeósok csevegője

    126.) 364 Hsz : Pávák parádéja csevegő

    127.) 363 Hsz : III. Neonfényes event csevegője

    128.) 361 Hsz : Újra utazunk! - medvés event csevegője

    129.) 355 Hsz : Különleges szállítmány event csevegője

    130.) 348 Hsz : Gyümölcspiac csevegőtopik

    131.) 348 Hsz : Légiparádé csevegő

    132.) 339 Hsz : Trópusi karnevál csevegő

    133.) 334 Hsz : Fondü - egeres csevegő

    134.) 333 Hsz : Békatenyésztés csevegő

    135.) 302 Hsz : Az Adventi tenyésztés (Az utolsó gyertya) csevegője

    136.) 297 Hsz : Kakukk utánpótlás event csevegője

    137.) 286 Hsz : Farm óvoda csevegő

    138.) 265 Hsz : Randizós este - elefántos event csevegője

    139.) 253 Hsz : Ebdalnok csevegő

    140.) 246 Hsz : A vadon állatai - eventcsevegő

    141.) 235 Hsz : Állati Gőzös csevegő

    142.) 225 Hsz : Neonfényes ólak V. - eventcsevegő

    143.) 209 Hsz : Sok lúd ólat győz csevegője

    144.) 200 Hsz : Ki lehet az? event csevegője

    145.) 184 Hsz : Fociláz - Döntő csevegő II
     
    Utoljára szerkesztett: 30.10.17
    lili12467, mimi, kekmaci75 és 8 más kedveli ezt.
  18. Ninett79

    Ninett79 Fórum elő legendája

    Esetleg még az alapos helyett, aktuális? :)
     
    Utoljára szerkesztett: 30.10.17
    genka53, Fatther és HéricsBáró kedveli ezt.
  19. HéricsBáró

    HéricsBáró Fórum elő legendája

    Jól hangzik , és értelmesebb is :inlove:
     
    genka53 és Fatther kedveli ezt.
  20. genka53

    genka53 Mindentudó orákulum

    Szia Jancsika! :)
    Hatalmas "le a kalappal!" ;):D:inlove: Nem semmi munka volt mindezt összeszedni. :D
    Biztos, hogy hasznát vesszük, mert vissza lehet nézni benne különböző taktikákat! :D Köszönjük! :inlove:
     
    Gio, HéricsBáró, Fatther és még 1 ember kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.