Épelméjűek | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: lukimi, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia Erika !

    Köszönöm, hogy megosztottad velem, illetőleg a mi kis társaságunkkal a történetedet.
    Én Hajdúk fővárosában, Hajdúböszörményben élek immár 63 éve (Előtte 2 évet a szülővárosomban, Makón éltem...)
    Én is 3. éve nyugdíjas vagyok (Naná, hogy nem érek rá semmire !) ;)
    A Játékot 2010 őszén kezdtem. Rég volt...akkor, illetőleg akkoriban 4 farmot hoztam egymás mellett.
    Ma már csak egyet. Tavaly ősszel sokalltam be és radikálisan csökkentettem a farmok számát. Megmaradtak ugyan mert az aji küldésnél aktivizálom őket, de nem játszik egyik sem.
    Az én nickem a következőképpen alakult: az új fórumban a rövidített nevem használom, ami csak hasonlít az eredeti névre, ami Koppantyú90 néven van regisztrálva.
    Ide az Épekhez tavaly nyáron, vagy ősszel érkeztem. Előtte másik topicban koptattam a betűket.
    Szeretek itt lenni, mert ez egy remek társaság. Igaz, most nyáron kevesebben vagyunk (ilyen olyan okok miatt) de főleg a Nyár miatt..:) :)
    Ám a topic nem áll meg és ha lassan is, de hozzuk a híreket, beszélgetünk, most, hogy Te jöttél viccelődünk is..:):D
    Neked kellemes kikapcsolódást és nyaralást kívánok a tesóddal egyetemben, gyere akkor is ha már hazamentél, hidd el megéri...:):)

    Kártya...
    Itt már tudják, hogy időnként szoktam kártyázni, de csak és kizárólag kanasztát.
    Van amikor "gyógykártyázom", mert van egy ismerő házaspár akikkel 10 éve játszunk, de közben a férjet agyvérzés érte....
    Általában szombatonként játszunk ...
    Van amikor a másik csapattal akik két jogász, vérre menő partikat nyomunk le.





    Szia !

    Gondoltam, hogy közösek, de attól még hozhattad volna ide is és a Médiatárba is...
    Szerintem Klári nem neheztelt volna érte...:)
    Ugyanis látványosak erősen !
     
    suba_klara, ursa11, sutimami57 és 4 más kedveli ezt.
  2. Traktorosbátyó

    Traktorosbátyó Utánpótlás-írogató

    Szia. Jönnék én sűrűbben is,de a munkám,a háztáji(tyúkok,libák,disznók)minden időmet elviszi. A gyerekkel is tanulni kell néha. Azért legalább 1X fel ugrom naponta. Vagy 2 naponta. Ahogy sikerül.
     
    ursa11, sutimami57, Álomhajsza76 és 4 más kedveli ezt.
  3. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    [​IMG] Sziasztok!

    Álomhajsza,
    most már fényderült arra, hogy amikor a buszon látok valakit és a telójával sodorja a lapokat és néha néha jókat mosolyog, akkor olvassa az ilyen kis szösszeneteit, mint Te is emlitetted.Szerintem nem sok ember van már a villamoson vagy a metróban, aki nem a telójával foglalkozik.Még én egyenlőre ezek közé tartozom.Na maximum, ha sokat várok a buszra, akkor szoktam egy két kártyajátékot elinditani, vagy egy kis szójátékkal foglalkozni, bááár ebben a melegben már az egyam sem f
    Kishonőr Erika,
    néha azért előfordul vendégként a jó öreg Alzi is, de egyszer olvastam a Nők Lapjában, sajnos már az újságiróra nem emlékszem, de egy nagyon aranyosat irt arról, hogy ha valakinek nem jut az eszébe, mondjuk egy név, vagy egy szó, hogy az miért van.Elmondom.
    Egy bizonyos kor után az embernek már oly sok tudás van a birtokában, hogy bizony be kell dobozolni, hogy mindig maradjon még egy kis hely az újjaknak.Na most, ha valamelyik éppen kell, mondjuk egy név, akkor mire azt a dobozt megkeressük, amelyikben eltettük, bizony az idő.Igy van az, hogy nem azonnal tudunk válaszolni az éppen esedékes névre, évszámra, vagy egyébb fontos adatra,Meg kell keresni a dobozt.
    Azóta én nem bánkódom és nem hivom segitségül Alzit sem.Keresem a dobozt....
    Ursa,
    gratulálok, hogy már holnap készen is leszel.Nagyon gyorsan sikerült végig vinned a feladatot.Igaz egy klúja van, csinálni kell!!Én jó ráfizettem az egyik virágra, jól elköltöttem és most szaporithatom fel újra.Igy jár aki nem elég körültekintő!!

    Zsolt,
    jó látni téged is, igaz ritkán, de hát a dolgozók sorsa már csak ilyen.

    Traktorosbátyó,
    ahogy olvasom Te a való életben is egy gazda vagy,(tyúkok,libák,disznók).Bizony ezek az állatkák nem kevés munkát igényelnek, mint látom többen is vannak.Saját felhasználásra tartjátok, vagy....Mesélj egy kicsit a gyerekedről.Hány éves, fiú vagy kislány?

    Piszok meleg van még mindig felénk, már nagyon a tűrés határán vagyok!!!
    Legyen vidám napotok.
     
    Fatther, ursa11, sutimami57 és 5 más kedveli ezt.
  4. Traktorosbátyó

    Traktorosbátyó Utánpótlás-írogató

    Szia. A fiam 15 éves,a kislányom 7. A szárnyasok,saját felhasználásra vannak. A munkám,a BKV. Futárkodom a cégen belül. Haza érve 2. műszak,jószágok. Utána a fiammal tanulás. Aztán farm.
     
    ursa11, sutimami57, Koppi és 2 más kedveli ezt.
  5. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Szép napot Gazdák!

    Szeretettel köszöntöm az új topiklakókat, érezzétek nagyon jól magatokat.(Kishonőr Erika meg traktorosbátyó ha jól tudom)
    Tegnap nem voltam, mert tegnap "mama" nap volt, fodrász , manikűr, pedikűr. Minden hónapban csinálok egy ilyen napot. Még kezelésem is van 4 de azt lehet, hogy elbliccelem. Ma Szegeden voltunk, Apával orvosnál kontrollon, természetesen ilyenkor unokalátogatás is van,30-40 szílvásgobóccal a kosaramba.Elmentünk nagybevásárolni is, de nagyon megbántam mert iszonyú meleg volt mire hazaértünk. Mikor kell már fölvenni a mellényt? úgy szeretném ha legalább 20 fokra lemenne. Tudom-tudom Sütike most csúnyán néz. Bocsáss meg Erika.
    Zsolt,Klári, ritkán jöttök. Értem én hogy munka meg szerelem, de néha ránézhettek a pórnépre is.
    Az eventet csinálom, semmi különös nincs benne, meglesz az magától is.

    Klasszikust idézek: legyetek vidámak, mosolyogjatok!
     
  6. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Traktorosbátyó,
    gratulálok, szép kis családod van.
    Még én is emlékszem, amikor az Édesanyám régebben, saját tenyésztésű baromfiból (úgy vette háznál)csinálta a finom tavaszi ebédet.Züldborsó leves, csibe aprólékkal, rántott csirke, újburgonyával, uborka saláta, és meggyes rétes.Ó te jó ég, ha rágondolok még most is összefut a nyál a számban.
    Sok munkád van, ám ha időd engedi, gyere csak és kicsit mond el a napodat, mit tanultál a gyerekekkel, hogy haladnak, vagy valamit.Szivesen meghalgatnánk téged is. Érezd jól magadat közöttünk!!

    Rózsa,
    nagyon tetszik ez a "mama"nap.Várhatóan a hétvégén lehül a hőmértséklet, mert már nagyon sok ez a hőség.Hogy mellény kell e azt nem tudom, de csőkkeni fog.

    Igen igen a mosoly fontos!!
     
  7. KISHONŐR

    KISHONŐR Fórum ismerője

    Szia! Tényleg itt találtad meg a kedvesed???? Merre laktok?
     
  8. szöszi50

    szöszi50 Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!Szép napot kívánok mindenkinek!Köszöntöm én is az újabb lakókat!:)Ma is jó meleg van,de már nálunk jön a szele valami készülődik!Klári,Zsolti rég láttalak benneteket!,szép dolog a szerelem!:inlove:;)A sopánkánét sikerült el küldenem,jó híreket kaptam remélem szeptember elején sorra kerülök a műtő asztalon!Olyan jó olvasni benneteket van egy kis vidámság legalább!xDÁlomhajsza nem semmi egy nőszemély vagy,nagy bátorságról,és merészségről tettél most tanúságot,nagy gratula érte:);),szuper vagy!
     
  9. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Nnnna, mire visszaértem nincs itt senki sem...:(
    De nem bánom, mert kifejezetten örülök az új topictársainknak...
    Remélem meg fogják ismételni sokszor, azt, hogy közöttünk lesznek....
    Erifarmos úgy sem jön már ide vissza, mert túl szűknek találta a fórum kereteit,...:(
    Egy kis zene Nektek, csak úgy.....:)
     
    Utoljára szerkesztett: 23.8.18
  10. szöszi50

    szöszi50 Fórumfelvigyázó

    Szép estét!Látom csak a szellemek járnak erre felé!Nagy a csend megint!;):)Akkor én is le lépek,jó éjszakát kívánok mindenkinek!
     
  11. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    Szia Margitka !
    Akkor az előbb a Te sziluettedet láttam a sarkon befordulni...:)
    Integettem is de nem vettél észre...
    Neked is jó éjt...
    [​IMG]
     
  12. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok! Jöttem mosolyogni, le jelentkezni. Üdvözlöm az új társakat, szeretettel látunk Benneteket, gyertek, ha tudtok. Én is azt teszem...sajnos, még ez a hét is zavarog körülöttem, de talán a következő jobb lesz. A reményhal, ugye...

    Rózsa, kedves, semmi baj nincs. Tudom én, hogy nem mindenki ilyen meleg bolond, mint én vagyok, de annyira szeretem...:D Sajnos, lassan jön a hideg, a hétvégére nekem már nem csak mellény kell, hanem kabát is. Hiába, másnak is kedvezzen az időjárás, nem csak nekem. Nálam nincs Sopánka, csupán folytonos rohanás, és idő hiány van. Azért eventezek, csak a főfarmon. Rakom a gazakat, ha tudok aratni, nem rossz ez. Szupertápok, arany banánok, azért vannak olyasmik, ami mindig jól jön. Legalább addig pihenek, amíg ide le ülök pár percre. Reggel korán kelek, mint általában, sütöm a torta alapokat Domika szülinapjára, amit vasárnap tartunk nálunk. Ne ám, hogy ki maradjak.....fodrászhoz nem jutottam el, a ruhámat se tudtam be fejezni, a betervezett feladataimat sem fejeztem be. Na, tessék, itt is van a sopánka.....Vigyázzatok Magatokra, és gyertek, ha tudtok, mert imádok olvasni! Szép estét, jó éjszakát!
     
  13. ursa11

    ursa11 Fórum félistene

    Ó, nálam is előfordul, hogy porszem kerül a gépezetbe. Sőt, néha szikla is. :(Nem mindig teljesítem ilyen simán az eventeket.
    Kitartás, már csak két nap van hátra és 20°C lesz. Valaki igazán beszélhetne az időjárás felelőssel, hogy van köztes megoldás is.
     
  14. szöszi50

    szöszi50 Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!Nagyon úgy néz ki,hogy el kerüljük egymást!Dani akkor jó nagy sziluettet láttál elrepülni!xDSütike Te mindig rohansz,a lábad akkor már meg gyógyult!:)Marika sem jön erre felé,biztosan a világot járja!;),de jól teszi!Az eventet halad csak rengeteg gaz kell!További szép napot kívánok!
     
  15. Traktorosbátyó

    Traktorosbátyó Utánpótlás-írogató

    Szerbusztok. Ragyogó napot mindenkinek.Mára ennyi volt a munkám. Akácfa utca,Bosnyák tér-Bosnyák tér,Puskás Ferenc stadion,majd vissza Akácfa utca. A fiammal történelmet,meg földrajzot szoktam tanulni. Abból gyenge. Viszont matematikából,fizikából,kémiából,verhetetlen.Megyek ellátom a szárnyasokat.
     
    -elzemari-, fénylő., sutimami57 és 5 más kedveli ezt.
  16. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    [​IMG] Sziasztok!!

    Ursa,
    már nagyon kell magamra ügyelni, hogy birjam még ki ezt a két napot, mig megérkezik az enyhét adó hüvösebb idő.Mit hüvöset, egy kicsit enyhébbet adjon, én már azzal is kiegyezem.

    Szöszi,
    de aranyos vagy, jövök én minden nap, ha megnézed.Igaz ma nagy eseméyen voltam reggel, merta kerületünkben új piac nyilott. Igazából csak húst kellett vennem, de ahogy magamat ismerem, hazafelé azért mindig leszakad a karom a cipekedéstől.
    Na, ha láttátok volna azt a tömeget, s az egészben az volt a szép, hogy fogalmam nem volt, hogy a jól megszokott eladókat vajon merre sodorta el az újdonság, illetve hová kaptak helyet.Állitom, hogy most olyanok is itt voltak a piacon, akik egyébként nem szoktak jelen lenni.A csoda tudja, de az is igaz, hogy ma volt a premier.

    Először is jó szokásomhoz hiven a L..i péket kerestem mert nálunk első a kenyér, a többi csak utána következhet.Te jó ég, mekkora sort kellett állni, mire az egyik kedves fiatalember szólt, hogy lehet menni a süteményes részleghez is, mert ott is kiszolgálnak kenyérileg .Nagyon aranyos fiatalemberek voltak a kiszolgálók, s akkor jöttem rá, hogy nem igazán ismerik a kenyerek fajtáját, s igy ez nem volt jó választás. Vissza is tértem a másik sorba, ahonnét eljöttem, de persze itt megint az utolsó voltam.Sebaj, nem időre kell mennem .Végre megkaptam a kenyeremet, s még ajándékba kaptunk egy ropogós kiflit is.Kedves gesztus volt, nem akartam mondani, hogy én törzsvásárló vagyok, ismerem a pékséget.

    Jöhetett a húsosok megkeresése, ami a mozgólépcsőt is érintette.Ó de nagyon jó dolog, nem kell lépcsőzni.Mentem jobbra, nincs, mentem balra, nincs, de a felvágottast megtaláltam.Tudjátok, kiváló árúja van ennek a felvágottasnak.ami szemnek és izlelőbimbónak inyére van, az itt minden megtalálható.Vettem is mindjárt berger virslit, aminek 95 % hústartalma van, és a kedvencemet a zöldséges sonkás aszpikos szalámit.Ha még ettetek finomat.Az aszpikban mosolyog a sárgarépa, a brokkoli, a sonka, a fehérrépa, a zeller.S még hozzá az ize, szóval nagyon finom.
    S még mindig nincs meg a húsosom, mert kiderült, hogy csak a jövőhéten kezd.Nem volt mit tenni, kérdeztem a szalámis
    lányokat, hogy kit tudnak nekem ajánlani, mert a régi piacon egymással szemben volt a a hentes és ők. MIndjárt mellettük lévő hentest, igy aztán csak egy pár lépés és már ott is voltam.
    Persze ahhez azért azt is el kell mondanom, hogy a hátamon cikázott a viz, mert valahogy az emeleten mintha nem lehetett volna érezni a légkondit.Lehet hogy nem is volt bekapcsolva, a csoda tudja, de szegény eladók sem fáztak azt lehetett szegényeken látni, ahogy igyekeztek ezt az irdatlan tömeget kiszolgálni.

    S a húsok, igazán elképzelni sem lehetett volna szebbet.Új hentesek lehettek, mert még látásból sem ismertem őket.Tyűű, volt itt minden.A marhalábszártól kezdve a szűzpecsenyéig, az oldalatól a karajig,a tarjától a lapockáig. A csirke részlegnél, gyönyörű sárga háztáji csirkék, csak úgy sárgallott a húsuk, mintha kurkumát ettek volna az éjszaka.Szerényen vettem egy kis lapockát, mert egy kis sülthúst terveztem és egy kis pörköltet.A garnirung még várat magára, mert főzelékfélét szerettem volna, de még nincs kiforrva hogy mi legyen.

    S még ehhez hozzá tartozik, hogy ez a mai nap csak a nyugdijasoknak volt igazán aktiv,mert a dolgozók nem valószinű, hogy péntek délelőtt a piacon lófrálnának.S az a töménytelen nyuggerkamion amiket ott húztak vontak, taszitottak, szóval volt fennakadás rendesen.

    Szükségen lett volna még egy kis kelkáposztára, de ahogy felmértem a terepet, úgy döntöttem, hogy majd inkább a jövő héten, amikor már az újdonság varázsa egy kicsit alábbhagy, akkor majd nyugisabban lehet majd vásárolni.
    Ennyit az új piacunkról.

    Igazad van, hogy megyek majd a hétvégén világgá, de sajnos erre az időjárás mit csinál?Esni fog az eső.Úgy döntöttem, hogy beveszem majd azt a bizonyos lesz...rom tablettát és azért is jól fogom magamat érezni.Nem bánnám, ha nem egyfolytában esne, mert igy is egy hete nézem az előrejelzést arra a tájegységre és volt már 14 fok is, jelenleg 18 fog a napi hőmérséklet, na nem este meg reggel, á napközbben.Bánom is én, már majd helyre jövök ha hazaérek, mert úgy is jön a meleg a jövő héten is.

    Bocsánat, hogy ilyen hosszúlére engedtem a mondandómat, de néha az újjaim csak futnak és futnak a billentyűkön, pláne, ha valami eseméyn is van.

    Traktorosbátyó,
    gratulálok a fiadnak, hogy a reáltárgyakből kitünő, a többit meg majd megtanuljátok.További sok sikert.

    Kivánok derűt és vidámságot mindenkinek!!
     
    Utoljára szerkesztett: 25.8.18
    ursa11, Traktorosbátyó, Fatther és 8 más kedveli ezt.
  17. KISHONŐR

    KISHONŐR Fórum ismerője

    Szia! Ez de jó kis leírás! Kínálták magukat a szavak a szemnek:)
     
    ursa11, Traktorosbátyó, Fatther és 5 más kedveli ezt.
  18. szöszi50

    szöszi50 Fórumfelvigyázó

    Marika!Nekem is az a felvágott az egyik kedvencem,szokott is a férjem hozni amikor megy a S...ba!Ma nálunk főzelék nap volt,zöldbab vett a papa oldalast,és azt sütöttem hozzá,nagyon finom volt!Jó kirándulást,és szoríttok neked,hogy ne essen egész nap az eső!Hol laksz ahol ilyen nagy piac van?,minden egy helyen!További szép napot kívánok mindenkinek!:);)
     
    ursa11, Traktorosbátyó, Fatther és 5 más kedveli ezt.
  19. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia !

    Marika, tősgyökeres pesti...:)
     
  20. Farmerzsolt1970

    Farmerzsolt1970 Fórum ezredese

    Sziasztok. Szép napot mindenkinek. :) Szia KISHONŐR. Igen. Itt találtunk egymásra. Ennek már 5 hónapja. Én Pesten lakom,Ő Orosházán. Havonta 2-3 alkalommal találkozunk,és több napot együtt vagyunk. Úgy 2-3 naptól 9 napig bezárólag. :)
    Szia Szöszi. Igen szép. 5 hónapja tombol. Meg vagyok őrülve a Kláriért. :)
     
    ursa11, Traktorosbátyó, brozsa és 5 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.