Épelméjűek | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: lukimi, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Sziasztok!

    Teljesen kész vagyok, na nem az eventel, avval majd csak holnap reggel.
    Ma bográcsban főztem babgulyást, megebédeltünk, még a munkások is kaptak belőle. Ebéd után szieszta következett, majd az ébredés után jött a fekete leves. Annyira fáj a hátsóm, hogy menni nem tudok, vonszolom magam és a konyhába is félóra mire kikászálódom.
    Nem tudom mi ez, de remélem hamar túl leszek rajta, mert az életem fenekestől felfordul. Holnap piacjárat lett betervezve, de nem tudom lesz-e belőle valami.
     
    sutimami57, szöszi50, jolanda1948 és 4 más kedveli ezt.
  2. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Most szépen az igazi nevén leírod nekem, milyen ládáról beszélsz. :) Mert már annyi láda van.... :D
    Te szegény! Mivel intézted el magadnak ezt a vacakot? :(
     
    sutimami57, szöszi50, jolanda1948 és 3 más kedveli ezt.
  3. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Jó reggelt!

    Az éjjel fájdalom mentesen telt, remélem ezt a tendenciát követi nappal is.
    Mimikém, Koppi erről az átkozott érmékből befolyt ládákról beszél. Majd anyázni fog ne félj ha kinyitogattja őket és visszakap 30-40 érmét belőle. Tegnap én is visszakaptam 7-et, de mire végeztem vele én is anyáztam majdnem, főleg ha 20-30 ki-be lépést kell csinálni, hogy jöjjön a láda. Ma 4-et bontottam reggel, mert visszakaptam a háromból 1-et.
    A bajomról nem tudok semmit, hogy mitől kaptam, bár szeretném tudni, hogy legközelebb elkerüljem.
    Szép napot nektek!
     
    sutimami57, -elzemari-, mimi és 4 más kedveli ezt.
  4. BackOffice

    BackOffice Fórum elő legendája

    Szia Klári!
    Csak ideérek sok nap múlva. :oops: Bocsánat, de annyi minden van...

    Köszönöm, hogy leírtad a te receptedet.
    Ahogy látod az én receptem szinte szóról szóra ugyanaz, mint a tiéd xD(hupsz, nem is az én receptem, mert anyukám sütis füzetéből való) :music:
    50 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, csipet só, 20 dkg cukor, 25 dkg margarin, 2 dl tejföl, 1 tojás

    Amit én másképp csinálok, mint te:
    - Az almát hámozás, reszelés után meglocsolom citromlével, kevés őrölt fahéjjal, őrölt szegfűszeggel, vaníliás cukorral és ha nagyon savanykás, akkor cukorral ízesítem, de nem dinsztelem meg, csak nagyon-nagyon alaposan kinyomom belőle a levét (jaj, de szeretem azt a fűszeres almalét meginni utána:p).
    - Nem szoktam megszórni a tésztát semmivel, mielőtt ráteszem az almát, mert nagyon kifacsarom belőle a levét.
    - A tészta tetejét nem kenem meg tojás sárgájával, ezért nem olyan szép barna, mint a tiéd, hanem egészen világos. De ropogós lesz, ha megsül. Porcukorral megszórom, ha langyos.

    A kolléganőmtől pedig azt hallottam, hogy ő három tojás sárgájával csinálja ugyanezt a tésztát és a tojások fehérjét nagyon kemény habbá veri, ebbe keveri bele a lecsöpögtetett, ízesített almát és ezzel tölti a lepényt. Kicsit meglepődtem az ötleten, de annyit megér, hogy egyszer kipróbáljam.

    Azt még nem találtam ki, hogy ma mit sütök. Még csak a leves-második van meg. Fejben. És a hozzávalók a hűtőben. xD
    Szép vasárnapot Nektek!
     
    sutimami57, -elzemari-, szöszi50 és 5 más kedveli ezt.
  5. Álomhajsza76

    Álomhajsza76 Fórum hercege

    Puszi pacsi,jó reggelt :)
    Én nem értem:nem jön a felröpi,hosszút ültettem este,jött két területről 39,de 20 jött a kissebbről o_Ologikát ne is keressek ugye?
    A ládákat imádom,alig várom hogy nyithassam,nekem nem kell ki-be lépkedni.
    Viszont,mióta lepucolta magát a gépem,azóta csak engedéllyel tudok belépni a farmra,mert eltüntette magát a pluginom o_Oo_O
     
    sutimami57, -elzemari-, szöszi50 és 3 más kedveli ezt.
  6. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Sziasztok !

    Jelenleg 891 db röppentyűnél tartok....Lassan látszik az alagút vége..
    Szia Mimi !

    Természetesen a vizilovas keresésnél lévő ládára gondoltam, de a hatásodra és a többiekre gondolva hirtelen ki is bontottam mindet.
    Lett belőle ez +az..:):)


    Szia Hagymácska !
    Igen "arra" gondoltam.
    Szerintem a szabad téri főzés ártott meg Neked. Olyan izmokat mozgatott meg amihez nem vagy hozzászokva.
    A voltaren kenőcsöt tudom ajánlani..:) Az hatásos...:) A reklám szerint...:).....................................;)


    Szia Gabi!
    Ügyes vagy a keresésnél. Én sajnos többször is elölről kezdem...
    Van, hogy szerencsém is van.
    A gépeden esetleg nem a Google Chrome van telepítve? Ugyanis az kér minden esetben beleegyezést a flash player futtatásához.
    A Firefox először kér, aztán megjegyzi ha akarod...:) (Ezt használom én...)
     
    sutimami57, mimi, szöszi50 és 5 más kedveli ezt.
  7. Álomhajsza76

    Álomhajsza76 Fórum hercege



    De igen :-( akkor most váltsak csak a farm miatt?
    Lehet a firefox csak a farmnál lesz nekem jó.
    És még azt mondod nem jön a felröpi:wuerg:
    Észrevettem,hiába küldök én a szomszédoknak,tizedét sem kapom vissza:eek:(tisztelet a kivételnek:inlove:)
     
    sutimami57, szöszi50, -elzemari- és 2 más kedveli ezt.
  8. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Tőlem naponta kb. 10-et kapsz...ez azért lehetséges, mert vannak alvó farmjaim és (ennek Te is a részese vagy), fix játékosoknak küldök mindennap...
    Ám, gondolj azokra akiknek mindössze 1 farmjuk és napi 7 db. ajándékküldési lehetőségük van, nem mellesleg van 24 szomszédjuk is. Ők természetesen nem tudnak Neked napi szinten ajit adni. Ez az oka, hogy nem látod viszont az általad küldött ajikat esetenként.
    Szerintem.


    -------------------------------------------------------------------------------------------
    bekukkantottam az új Gazdaköri feladatba. Úgy döntöttem, hadd repüljön a fa tovább...Olyan eszement mennyiségeket kérnek.
    Ez is marad a C vágányon..., majd belepi a gaz..:)
     
    Utoljára szerkesztett: 14.10.18
    sutimami57, mimi, szöszi50 és 4 más kedveli ezt.
  9. Álomhajsza76

    Álomhajsza76 Fórum hercege


    Meg persze mi prémik vagyunk egy ideje,eleve mi 15 szomszédnak tudunk küldeni...igen,logikus
    10-et???csak tőled?
     
    Utoljára szerkesztett: 14.10.18
    sutimami57, -elzemari-, mimi és 3 más kedveli ezt.
  10. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Inkább nem avatnálak be.Maradjon talány a számodra. Sőt vedd ki a megnevezést is ha kérhetlek.
    Én megtettem az idézésnél....:):) (Ugyanis vidáman bele lehet nyúlni és ami nem releváns, ki lehet venni az idézett szövegből...:))
     
    sutimami57, mimi, szöszi50 és 3 más kedveli ezt.
  11. Álomhajsza76

    Álomhajsza76 Fórum hercege



    Keresztpapus :DKérésed rendezve:inlove:Bocsika,nem tudtamo_O
    Visszatérve a lényegre:köszönöm szépen :inlove:
     
    sutimami57, -elzemari-, szöszi50 és 2 más kedveli ezt.
  12. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Álomhajsza, örülj neki, hogy nem kell kilépegetned és megkapod 2 keresés után a 8 ládát! Nálam is a chromon fut a játék és minden, tőlem is engedélyt kér a futtatáshoz, rákattintok és fut tovább.
    Piacjárat megvolt, kapaszkodtam a gyerekkocsiba. Kicsit nehézkes volt de túléltem, most nyalogatom sebeimet.
    Dani, lehet, hogy a favágás ártott meg, mert a többi testmozgást mindennap csinálgatom.
     
    sutimami57, -elzemari-, mimi és 4 más kedveli ezt.
  13. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia Hagymácska !
    Akkor a favágás...:)
    Kissé idegesítő amikor keresgetem azokat a ládákat és a 4. után is a nyíl jön föl ! (Kilépek és vissza, naná hogy előszörre nem sikerül visszajönnöm többször..:()
    Volt, hogy már megelégedtem 4 ládával is. Nem vagyok maximalista...:)
    (Láng marta nyársaim száma most: 970 db.)

    A mai ebéd tojásleves után sült kacsacomb piros káposztával és törtkrumplival....
    (Csak a tipp kedvéért írtam...:))
     
    Utoljára szerkesztett: 14.10.18
    sutimami57, -elzemari-, mimi és 3 más kedveli ezt.
  14. lujza5353

    lujza5353 Fórumőrült

    Sziasztok! Ma reggel végeztem az eventtel. Persze a szilfásat nem tudtam megcsinálni, de atöbbi az kész. Felhő működik, ajándékok beseperve.
    Mivel a tesóm gyengélkedik, ma megint én voltam a konyhatündér, rántott csirke, rizs, hatlapos, a menü
    Most viszont már pihenést engedélyeztem magamnak, a farmon pénzgyüjtés folyik, mert egy kissé üres a kassza, amúgy csend és nyugalom.
    Legyen szép estétek: Lujza
     
    sutimami57, mimi, -elzemari- és 6 más kedveli ezt.
  15. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia !
    Fogadd a gratulációmat !
    Nekem még némi felröpi hányom van, de a gazzal kész vagyok és a visszatelepítés is megtörtént. (Jó a prémes Gazdának..:))
    Reggel befejezem és felpakolok a felhőre. :)
    Jó éjt neked és Mindenkinek ! Megyek szundikálni, mert kissé álmos vagyok...:)
    [​IMG]
     
    sutimami57, mimi, -elzemari- és 5 más kedveli ezt.
  16. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Szia Dani!

    Nem elégszem meg 4 ládával, nekem a 8 kell és kész!
    Az ebéded nagyon fincsi volt, én is szeretem.
    Kisebb-nagyobb szünetekkel elhagy a fájás, de még nagyon fáj ha fáj.

    Nagy gratula a felhődhöz! Üdvözlöm a tesódat, gyógyulgasson hamar meg!
    A Te ebéded is fincsi lehetett, én is szeretem, főleg a hatlaposat! Pihizzél Te is, jót tesz a gerincnek!

    Mindenkinek jó éj, aludjatok jól!
     
    sutimami57, mimi, -elzemari- és 4 más kedveli ezt.
  17. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Jó reggelt kívánok Neked és Mindenkinek !

    Kész vagyok az eventtel.Ne küldjetek ajit...:):)
     
  18. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Jó reggelt!
    Köszönöm szépen én se kérek ajándékot!
    Legyen szép napotok!
     
  19. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    Szia Rózsa !
    Gratulálok !
    De reggel még elengedtem neked a nyársat...:) A többiről már nem küldök...:)
     
    sutimami57, -elzemari-, brozsa és 2 más kedveli ezt.
  20. jolanda1948

    jolanda1948 Fórumprofi

    [​IMG]Jó reggelt.Annyira siettem,hogy még a fejem is ki vörösödött.Ami nem csoda,három napja el kaptam egy kis náthát,az rendesen ki szokott ütni,mint most is.
    Az eventel szombat reggel végeztem.
    Katika a favágás nagyon nehéz,volt részem benne de nem kívánom vissza.
    Örülök,hogy én a kivételhez tartozom.
    Húúú de sokat kellett vissza olvasnom.Most megyek mert csalogat az ágy.
    Akik végeztek az eventel gratulálok,akik kűzdenek azoknak hajrá.A betegeknek gyógyulást. Csá Csá
     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.