Épelméjűek

Sziasztok!
Ema, én szívesen segítek, ha szeretnétek...

 

Szia Dóri! Köszönöm, szeretném

Valami kis 4 szavas hsz-t írjál minden mese után légy szíves, és akkor elkezdem hozni őket. Összesen 7 van

A szavazás módjáról majd az utolsó után írok.

Akkor mehet?

 

Szia! Ema, én kitaláltam valamit Hogy stílszerű legyek...
Írok egy baglyot

 

Rendben, akkor az megvárom még

 

elküldtem

 

Hozom az első mesét. Kérlek benneteket, hogy senki ne szólja el magát, hogy melyik az ő meséje


1. mese

Élt egyszer egy nagyon szorgalmas leány, Farmtündérke, aki egész nap a farmon dolgozott, forróságban, hidegben, esőben. Elültette a magokat, locsolta őket, trágyázott, az állatok sorsát is a szívén viselte. Naponta járt a városba, a piacra, és részt vett a közösségi életben is.
Közvetlenül a szomszédságában lakott a Vén Banya, aki egész életében csak ült a verandán, pipázott, és figyelte a városka lakóit, irigyen. Az ő farmján égig érő gazok tették lehetetlenné az életet. Igen ám, de Farmtündérkére volt a legirigyebb, minden nap látta, micsoda gyönyörű paradicsomok teremnek, micsoda hatalmas Aranylevelű fája és Szakura cseresznyefája van.
Annyira elhatalmasodott rajta ez az érzés, hogy egy nap elhatározta, amint Telihold lesz és visszatérnek barátai, Frankenstein birkája, Múmiamedve, Farmkísértet, megkéri őket, öljék meg a leányt, de előtte tegyék tönkre hőn szeretett szántóját, tölgyesét, kertjét úgy, hogy Farmtündérke is lássa.
Mikor eljött a Borzongás Éjszakája, a Banya 3 barátja beosont a farmra, kivágták a fákat, tönkretették a terményt és teleültették a farmot rémséges ólakkal, koponyagyertyákkal, Szörnyek fájával.
Lajhár, a leány barátja és segítője meglátta, miféle szörnyűség történik, berohant a Tanyaházba, felébresztette a mélyen alvó lányt, felkapta, és kimenekítette őt. Menekülés közben a Farmtündérke szeme megtelt könnyel és hatalmas szomorúságot, és kétségbeesést érzett, midőn meglátta, mit műveltek a latrok.
Lajhár a nagy erdőig jutott a lánnyal, megölelte, és megígérte neki, visszatér, de sürgős dolga van, segítenie kell egy másik gazdának, ezzel magára hagyta őt. Elmúlt az éjszaka, a Hold fokozatosan csökkent, mikor Farmtündérke elszánta magát, hogy hazatér.
A kapun belépve ez fogadta:
Bambi, az Őzgida felkiáltott: - Ki használta el az összes szupertrágyát, amit a lány az eventek alkalmára tartogatott?
Lajhár folytatta: - Ki ette meg az összes szupertápot, amit az állatok szaporításához vásárolt?
A Bagoly is ott repkedett: -Ki vitte el az összes trágyát a piacra eladni, ami az állatok, és földek jólétéhez szükséges?
A Sárkány is megdöbbent: - Ki vágta ki az összes fát?
A Varjú is kifakadt: - Hová tűntek a pajtából a termények, amit ínséges időkre tett félre?
Az Elefánt is csatlakozott: - Ki lopta el az oly értékes tenyészállatokat?
És végül Rackó, a Vendéglátós is megszólalt: - Ki tette tönkre a malom lapátját?
Így tanakodtak, miközben mindenki tette a dolgát. Segítségül hívták Legjobb Barátaikat, Epekedő Júliát, Páncél Pannit, Angelina Macit és már az egész város Farmtündérke farmját szépítette, építette újjá.
Nagyon meghatódott.
Mikor készen lettek, elmentek a Banyáért, elvitték a szigetre, beültették a csónakba, és megkérték Szél barátot, röpítse el a Banyát olyan messzire, ahonnan már sosem tud visszatérni, és ártani többet.
A lány farmja a régi fényében pompázik, a termés megduplázódott, a pajtakészlet megtriplázódott- hála a városka lakóinak, és a sok-sok jóbarátnak.
Farmtündérke azóta is szorgalmasan gondozza a földecskéit, és még boldogabb, mint valaha, mert megtapasztalhatta, mennyi jószándék és segítség lakozik az Emberekben.
Itt a mese vége, fuss a farmra véle!

 

Emának küldeném ezt a dalt

 

2. mese

Valamikor régen a Földet hatalmas élőlények népesítették be. Veszélyes idők jártak akkor az emberre, akinek lábnyomai eltörpültek a több tonnás mamutok nyomai mellett. Kardfogú tigrisek hordái leselkedtek rá erdőn, mezőn, és minden cselekedetét nagy körültekintéssel kellett végrehajtania, hogy ne váljon áldozattá. Kisebb csoportokat alkotva próbálták az életben maradás esélyét növelni, és mivel számuk a ma élő emberiség számához képest elenyésző volt, csak ritkán találkoztak egymással. A mesék nem szállhattak szájról, szájra, megmaradásukra csekély lehetőség volt. Mégis, mégis még ezekből a zord időkből is maradt fenn egy mese. Egy kislányról, akinek nem csak szépséges arcát, dallamos nevetését csodálta meg aki csak látta, hanem jóságos szívét, évei számához mérten nagy – nagy bölcsességét is felemlegették…
Kezdődhetne így is a mesém, de az egy másik mese lenne, amit majd egy más alkalommal mondok el nektek.
Az a mese amit most hallotok majd nem ily régi időkben játszódik. Mivel a mához képest ugyancsak régen volt, kezdődjön így:
Hajdanában, danában egy messzi – messzi világban volt egyszer egy ország, de akkora aminek kezdetéhez a végét csak nagyon kevesek járták be. Legelőin buja fű nevelte a juhokat, marhákat, és a juhászok, béresek akkora kazlakat raktak belőle, hogy még a legmagasabb is hiába nyújtogatta a nyakát, csak nem látott fel a tetejéig. Az erdőkben olyan fák nőttek amiknek a derekát tízen sem bírták átölelni, és ha egyet-egyet ki kellett vágni, napokig csattogtatták a szorgos favágók fejszéiket. Erdőn – mezőn csodás virágok nyíltak, illatos szőnyegül szolgálva a barangolóknak.
Ennek az országnak elégedettség és boldogság is lehetett volna a neve, de nem így hívták. Királya, akinek szíve nyitott volt a jóra, karja erős, akarata mint a vas, és aki egyetlen pillanatra sem feledte, hogy neki az ország gyarapodásán, népe boldogulásán kell munkálkodnia, az országot „A mi országunknak” nevezte el. Udvartartása a világ bármely országáénál nagyobb volt, mert az ő udvarába a legtávolabbi szegletből is betérhetett a legkisebb bojtár is, és szíves fogadtatásban volt része. Mivel a király alattvalói között különbséget nem tett, ki – ki tehetsége és kedve szerint végezte a reábízott munkát. A mi országunk pedig gyarapodott, népe boldogult, ezért aztán egy emberként szerette mindenki a királyát és királynéját. Mert, hogy a meséhez hű legyek, szólnom kell a királynéról is néhány szót. Szépsége mellett eltörpült erdő, mező minden virága, csilingelő kacagását megirigyelhették a vadgerlék, csalogányok és az összes dalos madarak, és ha mindez nem lett volna elegendő ahhoz, hogy királya megszeresse, ott volt emellé még az áldott jó szíve, és amivel az tele volt, a szeretet minden és mindenki iránt.
Magatok is láthatjátok, hogy a mi országunkban jólét és boldogság uralkodott. Hanem a királyné csilingelő kacaját egy ideje egyre kevesebbet lehetett hallani. Szépséges arcán egyre nagyobb teret hódított meg a szomorúság, és aki mindig az emberek között érezte jól magát, már csak szobája homályában hevert a pamlagon. Valltatta asszonyát a király, mondaná el mi bántja oly nagyon, de a királyné csak sóhajtozott és nyelte vissza keserű könnyeit. A király összehívatta országa minden orvosát, javasasszonyát. Ki ezt, ki azt próbált a bajra, de a bánat szorítása csak nem enyhült. Végül szóra is csak akkor nyitotta száját amikor látta, hogy már a királyt is hatalmába keríti lassacskán a bánat. Akkor aztán elmondta, hogy az ő boldogságának nagy híja van, egy gyermek, akit magáénak mondhat, s akinek mosolya visszacsalja majd az ő arcára is a mosolyt, ajkaira a nevetést, és szívébe a boldogságot. Mindhiába fohászkodott éveken át a teremtőhöz, hogy ajándékozná meg egy gyermekkel, nem talált meghallgattatásra.
Akkor a király elrendelte, hogy széles e világból minden nagy tudású embert kerítsenek elő, és teremtsenek oda az udvarba. Özönlöttek is a tudós professzorok, ajánlottak ezt, azt meg amazt, semmi nem használt. Három év telt el a parancs óta, hasztalan.
Akkor a király futárt küldetett a négy égtáj felé, és magához kérette a mindenség leghatalmasabb boszorkányait, az északi, a déli, a keleti és a nyugati boszorkányt. Jöttek is mindahányan. Az első három segíteni, az utolsó, a nyugati büntetni. Ez a boszorkány kevély, dölyfös és gonosz volt, akinek a király hívó szava nem bizonyult eléggé alázatosnak.
Elsőként a déli boszorkány ért a királyi udvarba, és miután megtudta miért is kérették oda, szelíd, jóságos fények játszottak a szemében, és csak annyit szólt, hogy mindaddig míg a három másik égtáj boszorkánya meg nem érkezik, jóslatot nem mondhat.
Hamarosan ott teremtek az északi és a keleti boszorkányok is és végül aztán a nyugati is mint pusztító vihar besöpretett a palotába. Elsőként – mivel ő érkezett legelsőnek is – a déli boszorkány szólalt meg: meghallgattam királyné bánatod okát, és jó hírrel szolgálhatok. Esztendő múltára egészséges, gyönyörű leánygyermeknek adsz majd életet, aki visszahozza majd szívedbe a boldogságot, arcodra a vidámságot. Szóltam…., mondta a déli boszorkány.
Aztán az északi, majd a keleti boszorkányokon lett volna a szólás sora, hanem a nyugati akiben tombolt a düh, leintette őket, és csak úgy süvített ki belőle a harag. Kevély és dölyfös király és királyné halljátok az én szavam: midőn gyermeketek a 15. életévét betölti, megszúrja ujjait egy orsó és élete napja azzal leáldozik, országotok pedig az enyészetté válik! Szóltam…, mondta a nyugati boszorkány…és itt megállt az ész, mintha vele az idő is megállt volna. Csak ült néma döbbenetben mindenki. Sem az északi, sem a keleti boszorkánynak nem volt elég hatalma ahhoz, hogy a jóslatot semmissé tegye. A déli boszorkány bírt ugyan akkora tudással, hogy szembeszálljon vele, de a kimondott átkot megtörni nem volt tehetsége. Enyhíteni azért tudta annyival, hogy midőn a királylány ujját megszúrja az orsó, merüljön száz esztendős mély álomba, vele az udvar és a birodalom. Amennyiben pedig a száz esztendő letelte előtt akárcsak egy másodperccel is egy ifjú csókkal illeti a leány ajkait, az átok megtörhet. Ezzel a boszorkányok elhagyták az udvart.
A király azonnali parancsba adta, hogy birodalma valamennyi orsóját összeszedjék de tüstént, és abból egyetlenegy sem maradhat ki. Amikor aztán mindet összegyűjtötték hatalmas máglyát rakatott belőlük és elégettette azokat.
Az átok híre szertefutott a világba. Sokan és sokféleképpen próbálták meg kitalálni, hogyan is lehetne megtörni azt, de gondolatnál tovább senki nem jutott.
Innen a mese folyása egyenes. Esztendő múltára megszületett a leánygyermek akinek szépségéhez fogható a világon nem volt. Rózsás arcocskájáról Csipkerózsának nevezték el. Gyorsan nőtt, cseperedett, kedvessége, bája, huncutsága betöltötte a világot, és amerre csak járt mindenhol vidámság kerekedett körülötte. Élénk, érdeklődő elméje volt, kutatta, kereste a dolgokat, megfigyelt mindent ami körülvette, egyszóval nem volt könnyű vigyázni rá. Legkedvesebb dadája szokta mondogatni, hogy ehhez a gyermekhez jobban illene a Kórica név, mert mire felfedezném, hogy éppen hol is van, már máshol kóricál.
Az évek teltek, múltak. a kiskirálylányból nagyobbacska, aztán szép ifjú hölgy fejlődött. A tizenötödik születésnapja megünneplésére készülődött az udvar. Volt nagy sürgés – forgás, a vidám készülődés zaja hallatszott mindenfelől. A királylány haját, ami olyan volt mintha napsugárból fakadt volna, csodálatos fonatba rendezték, kikészítve erre az alkalomra varratott ünneplő ruhája, már csak fel kellett volna vennie. Hanem Csipkerózsa nem ezt a ruhát szerette volna. Százesztendős dajkájától hallott még kisgyermek korában egy ruháról, amit még fenséges dédnagyanyja viselt a tizenötödik születésnapján, és aminek szépsége, pompázatossága párját ritkította. Ezt a ruhát szerette volna. Titokban már hetek óta kutatott utána a kastély minden zegzugában, de eddig csak nem találta. Mikor aztán senki nem figyelt rá, elindult felfelé azon a lépcsőn amit nemrégiben fedezett fel a palotában. A lépcső tetején egy pókhálóval befont ajtót talált. Habozás nélkül lenyomta a kilincset, és az ajtó nehéz nyikorgással kinyílt. Vénséges vén anyókát talált ott, aki nyikorgó székén egy rokka előtt ült, és pergette az orsót. Magatok is kitalálhatjátok, hogy bizony a nyugati boszorkány ült ott, várva átkának beteljesülését. A királylány illendően köszöntötte az anyókát. Kíváncsisága azonnal közelebb is vitte, s már nyúlt is, hogy közelebbről megszemlélje mit csinál. Az orsó azon nyomban megszúrta az ujját, piros vére kicsordult, ő pedig aléltan rogyott a földre. Az átok beteljesült. A királylány és vele a kastély, a birodalom mélységes mély álomba merült. A nyugati boszorkány visító nevetése még évekig hallatszott, de már nem volt senki aki meghallhatta volna…
Az évek teltek, múltak, a palotát befutotta a repkény, körülötte áthatolhatatlan csipkebozót nőtt. Amikorra kilencvenkilencedszerre hullatta le levelét a birodalom legöregebb fája, addigra a mi országunkban nem volt egyetlen tisztás sem. A végtelen mezők, gondozott erdők helyén csak bozót és tüske.
Próbálkoztak deli vitézek, bátor legények megtalálni a kastélyt, de senki nem tudta odáig elverekedni magát.
Közben míg a mesét szőttem, majd elfeledtem hírt adni nektek arról, hogy az átok hetvenötödik esztendejében Rózsaország királynéja egészséges fiúgyermeknek adott életet, aki közben délceg ifjúvá nőtt. Neve egyszerűen csak Bátor. Nem is lehetett volna más, hiszen vitézsége, rettenthetetlensége messzi országokban is hírét járta. Már siheder korában fejébe vette, hogy ő bizony megkeresi azt az országot ahol a nagyapjától hallott királylány alussza mélységes mély álmát, és még a századik esztendő letelte előtt életre csókolja, és feleségül veszi. Most, hogy 24. életévét betöltötte, odaállt a szülei elé, és bejelentette, hogy útnak indul. A királyné – ahogy az a mesékben illik – sütött neki hamuban sült pogácsát, a király nekiadta vitézsége javában használt kardját, amelyhez sok dicsőség fűződik, a lovász pedig elővezette a táltos paripát. A királyfi útnak indult. Napra nap és éjre éj jött egyik a másik után, és a királyfi csak vágtatott paripáján. Hajtotta az idő és belülről az érzés, minél előbb megtalálja szépséges aráját.
Még kétszer pergett le a mi országunk legöregebb fájáról a levél, mire Bátor elérte az ország határát. Ott aztán kirántotta az ősi kardot, és vitézül nekiállt aprítani, irtani a bozótot, tüskét. Majd álló esztendeig fáradhatatlanul törte az utat előre, míg végül előtte állt a kastély. Újult erőre kapva indult immár felfelé, és a századik esztendő utolsó napján belépett az ablakon abba a szobába ahol Csipkerózsa aludta hosszú álmát. Bátor csak állt és nézte…. A legszebb mese sem mondhatta el és a legszebb álom sem jeleníthette meg azt a szépséget amit látott. Nem tudni mennyi ideig állt ott szótlanul, de csak észbekapott, hogy nem felejtheti jövetele célját. Akkor aztán odalépett az ágyhoz, térdre ereszkedett és könnyű csókot lehelt a lány ajkaira, majd még egyet és még egyet. Könnyű karok fonódtak a nyakára, és a királyfi vitte is a lányt ugyanazon az úton, amelyen jött.
Itt már nem nyújtom tovább. Igazi meseíró tollából ismeritek a folytatást a világraszóló lakodalomról, és a holtig tartó boldogságról. Nem változtatok rajta egy betűt sem. Bizony Hencidától – Boncidáig folyt a dáridó, és a sírig tartó boldogság is igaz. A mi országunkban és Rózsaországban is álló esztendeig tartott a vígasság, amikor aztán az ünnepeknek vége szakadt, a két király egyezséget kötött. A mi országunkon ha majd az idő eljövend Bátor és az ő Rózsája, Rózsaországon pedig Bátor öccse uralkodnak.
Sok – sok mese kering még azokról az időkről, de nem akarnék visszaélni a türelmetekkel, meg aztán nem is az volt a célom, hogy a meséket egybefűzzem. Ezt az egyet akartam nektek elmondani. Nem mindenhol emlékeztem már tisztán hisz oly régi a történet, de igyekeztem hű maradni az igazsághoz. S ha majd egyszer ti is továbbmesélitek, még ha homály fedi is az emlékezetet, lényegében így tegyétek!

 

Zsémbikénknek szóljon ma ez a főcímdal:

 

3. mese

Piroska és a farkas kicsit másképpen…
Régen nem volt, ma van egy ország, amit én úgy hivok hogy Virtuália.Ebbe az országban van nekem is belépésem, miután valamikor régen, amit úgy hivtak, hogy regisztráció én is elvégeztem.Igy aztán már egyenjogú polgár vagyok én is.
Él itt a szomszédomban egy nagyon helyes család, igaz a mai szóval élve kicsit csonkácska, mert csak a Mama és az ő kicsi lánya, éltek együtt kettecskén .
A kicsilányt Piroskának nevezték el, amikor megszületett, mert az mamája nagyon szerette mind azt ami piros, legyen az piros pipacs, vagy piros rózsa, vagy egy szem
piros eper, vagy a cseresznye, meggy pirossága.A nagymama is is jelen van az életükben, csak sajnos gyengécske már, és kicsit nehezére esik a járkálás, s igy Piroskát szokta anyukája elküldeni, hogy vigyen neki friss kalácsot, olyan jó sok mazsolával sütöttet, amit mindig nagy örömmel fogad.Meg aztán az ásványviz is kelendő, igaz csak kis üveggel, mert a kosárkába nem sok minden fér bele..Az orvos is megmondta, hogy minimum két litert kell meginni naponta, igy aztán Piroska is fordul többször, hogy a nagymamának meglegyen a szükséges víz is.
A nagymama a közeli bükköserdő mellett lakott, a kis palatetős, zsalugáteres, muskátlis ablakos házában, parányi kertel övezve. A kertben mindenféle virágok illatoztak és nyaranta még a paradicsom is szép pirosra érett. Néha egy őzike is arra tévedt és be be nézett, hogy nem látja e a nagymamát, aki mindig adott neki valami finomságot, megitatta, ha szomjas volt.
Tegnap is látom indul a kislány az erdő felé a kiskosárkával, a mazsolás kaláccsal és a buboréknélküli vizzel . A többit ma mesélte el az anyukája..
Tegnap lélekszakadva rohant haza a Piroska valamikor estefelé, hogy
képzeld mama, az úton találkoztam egy farkassal, tudod olyan szürke, és nagy mancsú és nagy szeművel, mint a mesekönyvemben van. Egyáltalán nem akart bántani, csak húzta a nadrágomat, és valamit a tudtomra akart hozni. Én meg kiváncsian hagytam, hogy
elvezessen egy tisztásra, ahol sok sok állattal találkozhattam.Olyan nagy gazdaságféle volt ott, mint a Pista bátyáéknál van, tudod, ahol mindig van mit csinálni.Ezt szokta mondogatni Pista bátya is.
S mit csinált Piroska, kérdeztem én megdöbbenve.Elment bizony a farkassal arra a tisztásra, és ott meglátta a többieket is, amint a sziklából épült barlangukból barátságosan kibújva üdvözölték Piroskát. Igy mesélte nekem lelkendezve e lányom.
S a nagymama? Nem várta már nagyon az ő kisunokáját?Kérdeztem én egészen elámulva a hallottakon.De igen és a mobiltelefonon ide is szólt, hogy még mindig nem érkezett meg Piroska, pedig már várják,mert időközben a vadász is megérkezett a kisházhoz,szépen
letámasztotta hosszúcsövű puskáját, és várta, hogy ő is megkóstolhassa a mama sütötte kalácsot, mesélte .
A Piroska és a farkas ámuldoztam én is.S nem félt ez a kicsi lány ettől a vadállattól?Hogy nem félt e, egyáltalán, egyfolytában arról áradozott, hogy mennyi állatot látott és, mama ha láttad volna, volt ott még róka koma is, meg óriási teknős is, tudod, olyan amit én is szerettem volna, meg láttam még rókákat is,és képzeld mama olyan szépen játszottak a kakasok mellett.
Mesél és mesélt nem tudott betelni a látnivalókkal, igy aztán nem csoda, hogy csak este ért haza.
Én meg nyugodt voltam, gondoltam,hogy biztosan kicsit sétálgattak is a nagyival, meg talán az mesét olvasott neki, közben meg…
S a nagymama nem kapott tegnap sem kalácsot sem vizet, kérdeztem én?
Még szerencse, hogy fel volt töltve a mobilja, és igy amikor hazaért Piroska azonnal telefonáltam neki,megtudtam nyugtatni, hogy majd én elszaladok és viszek neki, ami szükséges,de megnyugtatott, hogy még maradt a tegnapiból, igy nem szenved semmiből hiányt.Vizet meg hozott a vadász is vagy három nagy kartonnal és igy aztán Piroska
holnap csak egy kis görögdinnyét visz a nagyinak.
Ami az egészben még a furcsa, hogy korábban kicsit félt is az erdőben , hogy majd találkozik valami vadállattal, ám mostanra már ez a múlté lett, sőőt szeretné, ha én is egyszer elmennék vele és hazafelé megmutatná nekem is azt a tisztást, ahol annyi kedves állat él..
Igy ért véget az én mesém, Piroskáról és a farkasról, igaz kicsit másképpen, mint azt a Grimm testvérek megálmodták…

 

Vakond-Gazdának, hogy Ő se legyen csalódott:

 

4. mese

Csipke Józsi
-No, ide figyelj Mózsi komám ! Én elmondom, hogy csináltam, osztán, ha tanulsz belőle jó, ha nem, a te bajod!
A Medve dűlőn túl vannak a Juhosék. Tudod, azzal a nagy birtokkal, sok jószággal meg egyebekkel. Istenucccse sokat dógoztak azon, hogy gyermök legyen, háááát, ha gyermök nem es, de legalább egy leánka. Vótak ők kuruzslónál, a vajákosnál, még a Kökényesi vén boszorkát es felkeresték, de nem gyűtt össze. Addig mind sopánkolt az asszon, hogy így meg úgy, neki bizony gyermök kell, hogy el kellett menni a táltoshoz is.
Azzal nem es lett vóna baj, de annak egy olyan zsémbös felesége vót, hogy még a tyúkok es hallgattak, mikor elkezdett az rikácsolni. Házsártos egy fehérnép vót, no, meg kell mondani!
Láss csudát, a táltos adott valami löttyöt az asszonnak, keserű vót, mint a hájderménkű, de megitta s lett egy leánkájuk. Rózsika vót, egyem a bögyét, be fájintos egy leánka.
Igen ám, de a táltos asszonya, írtó irigy vót, hogy az ő ura csinált leánkát másnak, no nem úgy, de mégis csak vót valami köze hezzá. Addig mind rágta a méreg, hogy mán nem bírta tovább, kieszölt valamit. Titokban bejárt az ura kotyfasztójába, s kitanóta a mesterségét. Az es nekifogott , valamiket esszetőtögetett, felvette legszebb pendelyét, még mosolyt es erőltetett vén orcájára s elindult szomszédolni. Tudta, hogy nem dobják ki, me hát a leánka 20-dik szültesésenapját tartották ippeg, olyat nem csinálhatnak, hogyes nézne ki. Sütött egy szekérderéknyi lepényt, mán nem is tudom, milyen vót, valami kukujzás, vaj mi, hogy ne érződjön rajta a lötty, amivel meglocsolta.
Nagy dinom dánom vót mán a szomszédba, Hucsiék húzták a talpalávalót, Kantárosék hordták a sok finomságot, vót ott minden, még a cigány macskája es ott kosztolt. Az asszon lepénye es hamar asztalra került, no de utána, mindenki az asztal alá! Úgy elaludtak, mint medve a cefrétől! Rózsika lelköm, ippeg a butykosból tőtötte az apjának a bort, mikor elkapta az álmosság. Még a kerevetig valahogy elment, de ott mán aludt is. Én nem tudom, hogy meddig aluhattak, de mikor arra jártam, már nem a Juhosék vótak a gazdák ott, hanem a medvék.
Engem se kell félteni, láttam messziről a nagy bennvalót, én biza oda megyek, még , ha essze kell akaszkodjak a medvékkel, akkor es. Magamhoz vettem a fejszit, a bosikafenyőnyelű ostoromat, felültem Mancira, jó nagy hátas ló vót, megszokta mán a rittyegtetést s elindultunk. Nem es vót addig baj, míg a Medve dűlőhöz nem értünk, nemhiába vót az a neve! Vót ott ippeg elég.
Elé az ostort, s amelyik közeledett felém, csak egy ritty s mán csipkézett bundával iszkolt bé a vadonba. Ezért hínnak engömöt Csipke Józsinak.
Bé mentem, s drága Rózsikám orcája, azonnal megtetszett. Nekem való leánka vót no. Hajfonata leért a fődig, himzett köntöse igencsak igéretes asszonykának mutatta. Megvót mindene , ahogy egy jó menyecskéhez illik. Nem bírtam magammal s azon módjával megcsókoltam. Életemben akkor ijedtem meg először s utoljára. Felpattant drága Rózsikám s olyat cuppantott az orcámra, hogy csak hebegtem habogtam, de egy szó, annyi sem jött ki a számon!
Erre mán a vén öreg es felébredt, meg minden pereputtya.
Elővették a százesztendős pálinkájukat, még a szemöldököm es esszeakadt tőle, olyan vót. Izibe meg es kértem a Rózsikájuk kezét, nem kellett sokat noszogatni őtet, derék legén vótam én es. Egyet pödrött bajszán az öreg, reákaccsintott Rózsikámra s már együtt is roptuk tovább a táncot.
No, így vót Mózsi!
Csókold mán meg te is Marist, s állhattok es essze, mint lovak az árnyékba!

 

Elzemarinak szóljon a következő dalocska:

 

5. mese


Farmfehér és a Farmtörpök (mese)

Az alábbiakban leírtak a szerző agyszüleményének eredményét tükrözik, a valósággal kapcsolatos bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
Hol volt - hol nem volt, volt egyszer egy farmbirodalom. A vezetője hol király, hol királynő volt. Amikor a király volt éppen a trónon az egyik havas téli estén visszagondolt a múltjára, amikor még ő is farmokat művelt. Milyen szépek is voltak azok az idők, az ember termelt, az időszakos feladatokat végezte kényelmesen, kofáskodott a piacon, stb. Vidám volt a farmélet. Aztán hírtelen így sóhajtott föl: mi lenne, ha lenne egy gyermekem, aki tovább szőhetné ezeket az álmokat? Meghallotta ezt a jótündér és –mivel az a hír járta róla, hogy jó király- úgy godolta segít rajta. Hamarosan új lakó érkezett a farmbirodalomba. Pontosan úgy nézett ki, ahogy a király elképzelte azon a téli estén, ezért elnevezte Farmfehérnek. El is látta rögtön a képes farmciklopédiával. Farmfehért érdekelték a képek és szívesen forgatta a hatalmas könyvet. Szívta magába az információkat, aztán kedvet kapott hogy utánozza a benne látottakat. Szépen fejlődőtt napról – napra, szintről- szintre. Egyik nap a királynak kiadta útját a királyné és új királyt választott maga mellé. (Igen a mesékben ilyen is előfordulhat.) Az új király tapasztalt farmer volt és nagy múltal rendelkezett a farmművelés terén. Tisztában volt vele, hogy jelenleg ő a legjobb kormányosa a birodalomnak, amit egy készülékkel időnként ellenőrzött. Újabbnál – újabb ötleteket vitt véghez egyre nagyobb kihívások elé állítva farmalattvalóit. Közben Famfehér is elérte azt a szintet, hogy megtanult olvasni, társaságba járt és figyelmesen halgatta a többi farmer tapasztalatát, pletykáit, tanácsait és az abból tanultak alapján erőteljes növekedésnek indult. A király következő ellenőrzésekor szembesült vele, hogy vetélytársa akadt Farmfehér személyében, amit persze nem hagyhatott. Utasította az udvari erdészét , hogy készítsen olyan rejtvényt amivel még Farmfehér sem tud megbírkózni. Így is történt. Lett olyan feladvány, aminek megfejtése közben Farmfehér egyre mélyebben ment befelé a sűrű erdőbe. Az erdész kísétre egy darabig, majd amikor megyőződött róla, hogy innen nics kiút (királyi parancsra) ott akarta hagyni szegény Farmfehért, de mivel kedvelte és megsajnálta őt, ezért útbaigazította, hogy merre talál menedéket a sűrűben. Farmfehér szomorúan és félve ment a megadott irányba reménykedve abban, hogy segítségre fog lelni. Egyszer csak egy tábla állta útjaát. VIGYÁZZ ÉPELMÉJŰEK! Mivel ez volt az adott irány, fáradt volt és persze kíváncsi így tovább ment, míg egy házikóhoz nem ért. Az volt a bejárat fölé írva: INVITÁL-LAK. Na ide belépek – gondolta- és így is tett, majd körülnézett. Volt itt minden.
-Egy ágy rajta felirattal ’Farmszundi helye napközben kéretik szabadon hagyni’.
-Egy kerékpár (a névtáblája alapján a tulajdonosa Farmfitt).
-Egy nagy könyv aminek a címe Farmzsémbelés nagy kézikönyve -mivel szerette a könyveket, ezért bele is lapozott-.(Hogy merted kinyitni az engedélyem nélkül morgott rá a könyv, így hát gyorsan be is csukta)
-Az ajtó mögött szerszámok, felettük felirat: Ne piszkáld! Farmvakond tulajdona.
-A tűzhelynél egy ventillátor és serpenyők különféle felirattal (az egyiken ez állt: Kizárólag cukkini sütéshez). A sütőn lévő felirat arról tájékoztatott, hogy az Farmsüti szentélye.
-Egy asztal rajta Hóóvirág, ami még egészen friss volt.
-A falon egy polc tele különböző macival és felirattal: Ha már nem használod, akkor tedd vissza ahelyére nehogy Farmmeterológus orra essen benne hajnalban!
-Farmtudor faliújságja, tele mindenféle fej alakú figurákkal, amik már alig fértek el egymástól. A tetején felirat: Ha mondasz egy mondatot, bármilyen mondatot, akkor én hozom a hozzávaló fejecskét.
-Egy edény rajta áthúzott felirat (panaszláda) és helyette fölé írva FARMKUKA. Na ez tele volt rendesen.
-Farmvidor vicclapja. Belelapozott ebbe is. A találós kérdéseknél nyílt ki. Hogy nevezik a dadogósan kiejtett hóvirágot –olvasta- ho-ho-ho-hóóvirág -> mikulásvirág.
Méghogy Épelméjűek, na ezek sem mind 100-asok –gondolta Farmfehér és becsukta a vicclapot. Idáig jutott a nézelődésben, amikor megérkeztek a ház lakói a Farmtörpök. Meglepődtek az új jövevényen, de nagy szeretettel fogadták. Kérdezgették ki Ő, mi Ő, honnan jött és érdeklődve halgatták beszámolóját. Bemutatkoztak ők is, majd úgy határoztak, hogy befogadják maguk közé és innentől kezdve Farmfehérke is a csapat tagjává vált. Mivel későre járt, ezért nyugovóra tértek.
Másnap reggel a király ismét ellenőrzést tartott és szembesült vele, hogy nem sikerült Farmfehért félreállítania. Egy ötlettől vezérelve elhatározta, hogy bizalmába férkőzik. Learatta a friss gyümölcseit és jóságos anyókának öltözve elindult, hogy felkeresse Farmfehért. Meg is találta őt. Egyedül volt otthon, mert a Farmtörpök elmentek dolgozni. Az anyóka beszédbe elegyedett vele, jó szívvel kínálta portékáját, amiből egy mosolygós almát Farmfehér el is fogadott. Mi újat szeretnél a famodon kérdezte az anyóka? Korallsziget vágta rá Farmfehér és jóízűen beleharapott az almába. Ó hogy akadna a torkodon –mormogta az anyóka a bajsza alatt– és kívánsága teljesült is. Farmfehér ájultan rogyott össze, ami után az anyóka kezét dörzsölve távozott. A törpök hazaérve látják, hogy nagy a baj, tanakodnak mitévők legyenek. Közben egy vándor érkezik mögéjük és látva a tanácstalanságot már mondja is, hogy mi a megoldás. Szükségem van egy nagy cukkinre, azt vékonyan fel kell szelni, bepanírozni és a kizárólag cukkini sütésére használatos serpenyőben a ventillátor használata mellett a tűzhelyen kirántani. Így is történt, majd a kész cukkinikkel megetették Farmfehért, akibe kezdett visszatérni az élet. Kinyitotta a szemét és így kiáltott: EZ KIRÁLY! Lebuktam, mondta a vándor, és felfedte kilétét. Ő volt Farmkmirályfi egy szomszéd farmer álruhában. Mindenki örült, hogy így rendeződtek a dolgok és megállapították, hogy ők egy fantasztikusan jó csapat. Együtt is maradtak élvezik egymás társaságát és mellékesen gondozzák farmjaikat, nem foglalkoznak semmi mással.
Hogy mi lett a királlyal, mikor megtudta, hogy a terve nem sikerült? Ezt a te fantáziádra bízom kedves olvasó.

 

Hogy Sütike se panaszkodjon:

 

6. mese


Piros és a farkas


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros
Abban volt egy lakótelep, ahol élt egy fiatal leányka az édesanyjával.
Ennek a lánykának szinte lángolt a haja, annyira vörös volt. Csak Pirosnak becézte mindenki kicsi kora óta.
Kint rekkenő meleg volt, így a lányka sem kívánkozott a szabadba..
Bent heverészett a szobájában, fülébe bömbölt a zene, a telefonján bőszen nyomta a gombokat a barátokkal cseverészve.
Arra riadt fel, hogy az édesanyja áll mellette, és beszél hozzá..de hogy mit, azt nem nagyon értette.
A zenét lehalkította, és akkor döbbent rá, mit kér tőle az anyja!
Hogy menjen el a nagyanyjához, akinek nemrégen műtötték a lábát, és vigyen neki ebédet!
Szerette a nagyit, de hogy mért pont ő, meg mért most, meg mért ilyen melegben...
Duzzogva összekapta magát, gördeszkáját a hóna alá vágva, kezében a gondosan össze csomagolt ebéddel útnak indult.
Fülében még ott csengtek édesanyja szavai, hogy vigyázzon,... meg ne térjen le az útról,.... meg ne álljon szóba idegenekkel...
Vigyorogva, ahogy csak a kamaszok tudnak, ráállt a deszkájára, és meg sem állt az erdő széléig,
Ott, a deszkát betette egy bokor alá, majd elindult az ösvényen, ami a nagyi háza felé vezetett!
Ahogy ment- mendegélt, mit látnak szemei?
Egy farkas ül az ösvény szélén, és a körmeit reszelgeti.
A csodálkozástól a szája is tátva maradt, mert még ilyent, csak a mesében hallott!
Ahogy közelebb ért, a farkas megszólította.
-Szia Piros. Merre visz az utad?
-Megyek a nagyihoz, mert most műtötték a lábát, és viszem neki az ebédet.
Tudod, ő ott lakik a régi erdészházban egyedül szegény, mióta a papa elment
-Virágot nem viszel neki? -kérdezte a farkas
-De tényleg,szedek is, ez eszembe sem jutott.
Azzal nekiállt szedni a vadvirágokat.
Mikor lett egy csokorral, elindult. Ahogy a kis házhoz oda ért, csak lesett, mert a házból furcsa hangok hallatszottak.
Benézett az ablakon, és nem hitt a szemének.
A nagyi, ott táncolt a konyha közepén,......
Piros azért bekopogott, illedelmesen, majd benyitott az ajtón.
Nagyi ott feküdt az ágyban, hálóingben, és a fehér csipkés hálósapkája volt a fején.
Lehet, hogy a kórház, meg a műtét nem tett neki jót, de valahogyan annyira idegennek tűnt...mintha nem is az ő nagyija lett volna..
Mert jó, az igaz, régen látta...de akkor még nem volt ilyen szőrös...meg nem volt így megnyúlva az orra sem.
Közelebb ment, mert csaknem annyira gyáva, hogy fél a saját mamájától.?..
Meg különben is, a TV-ben sem fél még a vámpíroktól sem..akkor meg mit rinyál?
Mikor puszit akart adni a maminak, akkor látta meg, a gondosan megreszelt körmöket.
Meg is kérdezte
-Te nagyi? Mért ilyen hegyes a körmöd?
-Hogy jobban megfoghassalak.!
-A füled az mért olyan szőrös, és mért olyan nagy?
-Hogy jobban hallhassalak.!
Nézi tovább Piros...a nagyi szája is nagy..a foga sem az a megszokott SZTK-s
-És a szád, az mért olyan nagy?
-Hogy jobban bekaphassalak!
Azzal aztán be is kapta Pirost!
Mikor arra ment a fiatal vadász, hogy benézzen a nagyihoz egy kis beszélgetésre, egy pohár borra, ő is csak csodálkozott!
A nagyi nem szokott napközben aludni....főleg nem hálóingben...
és nem akkor, mikor a jó kis beszélgetésnek, meg a pohár bornak van itt az ideje.!
Közelebb ment, akkor látta ám, nagy a baj........
Elővette, a telefonját, és hívta azonnal Ross doktort a Vészhelyzetből!
Az rögtön fel is vágta a farkas hasát, így Piros épen, és sértetlenül ki is ugrott
belőle.
De szegény nagyanyót már csak félholtan tudták kiszabadítani....
Akkor hívták Uri Gellert, aki telepatikus úton rátette a kezét a nagyi szívére, és azt mondta háromszor
-Múkodj-múkodj-múkodj ....
És lássatok csodát: a nagyi magához is tért hamarosan...de nem öregen, hanem sugárzó fiatalon.
Örömében hozzá is ment a fiatal vadászhoz, akivel esténként a kandalló tűzénél, a gondosan kikészített farkasbőrön heverésztek!
Itt a vége, fuss el véle......

 

Frankné, Évinek, Ő sem maradhat dalocska nélkül:

 

7. mese

Piroska és a farkas


Volt egyszer, hol nem volt, egy nagy kerek erdő, abban éldegélt Peti a szüleivel. Peti egy nagyon életvidám, kedves kisfiú volt, aki szerette a szüleit és a szögletes erdő közepén lakó nagymamáját és nagypapáját is. Sokszor járt hozzájuk, amíg egész pici volt, addig a szüleivel együtt, amikor már komoly kis legény lett, akkor egyedül is elmehetett hozzájuk.
Petiről tudni kell, hogy lángvörös haja volt, ezért aztán amikor elkezdett iskolába járni, akkor bizony a többi gyerek elkezdte őt emiatt Piroskának csúfolni. Nagyon fájt ez neki, de törékeny alkata és visszahúzódó természete miatt nem tudott szembe szállni a többi gyerekkel. Sokszor az iskola után egyenesen a szögletes erdő közepe felé vett az irányt és kisírta bánatát a nagyszüleinek.
Egyszer aztán nagy fordulat következett Peti-Piroska életében, ezt mesélem most el nektek.
Beköltözött a kerek és a szögletes erdő térségébe egy ordas. Riogatott mindenkit, féltek is tőle az emberek, de a gyerekek a leginkább. A legnagyobb szájú iskolás is félve ment csak át a kerek erdőn vagy a szögletesen, ha iskolába indult, féltek, hogy egyszer megeszi őket a farkas. Szálldogáltak ám a pletykák, hogy melyik erdő, melyik lakóját már be is falta, de azt nem lehetett tudni, hogy ez csak mendemonda, vagy meg is történt. Mindenesetre a rettegés mindennapos társa lett az embereknek. A mi Petink sem volt boldog ha iskolába kellett indulnia, de nagyon figyelt, óvatosan, halkan lépdelt, hátha ő veszi észre hamarabb a farkast, mint az őt. Így is lett egyszer, de rémületében még lépett egyet-kettőt és egy faág roppanása elárulta a farkasnak, hogy valaki a közelben jár. Peti nagyon megijedt fejveszett futásnak indult, és az iskola helyett a nagymamáék felé vette az irányt. Közben gyorsan elhajította a farkas felé a becsomagolt uzsonnáját, hogy azzal lekösse a figyelmét. Ez sikerült is neki, mert amíg a farkas kicsomagolta a gondosan bebugyolált kenyérkét, addig éppen szem elől is tévesztette Petit.
Amikor nagy lihegve befutott Peti a nagyszüleihez, előadta a futás közben kieszelt tervét, hogy is kéne ezt a farkast elkergetni az ő erdőjükből. Nagymama és nagypapa elcsodálkoztak Peti ötletén, de nagyon jónak tartották és egyből bele is fogtak a megvalósításba. Nagymama elővette a subát, nagypapa befestette barnára, ebből készült a medvejelmez. Minden szükséges kelléket kikészítettek, majd Peti elindult ismét az erdőbe sétálni. Most nem óvatoskodott, de nagyon figyelt, hogy időben észrevegye a farkast. Meg is látta hamarosan, jó nagy zajt csapva lassú futásba kezdett a nagymamáék háza felé. Inalt is utána a gonosz pára a jó ebéd reményében, de Peti egyszer csak hirtelen eltűnt a szeme előle, ott állt viszont egy takaros házikó, nyitott ajtóval. Dörzsölte ám a mancsait a farkas, azt gondolta itt aztán igazi lakoma fog rá várni. No, belépett a házba, ott találta orráig húzott takaró alatt a nagymamát. Riadt szemekkel pislogott ki a takaró alól, majd üdvözölte a farkast.
- Szervusz farkas koma.
- Szebusz nagymama, mondta a farkas.
- Mi járatban nálunk farkas koma?
- Hát valami lakomának valót keresek és úgy látom meg is találtam már. Ehhez a mondatához hatalmas és félelmetes vigyort képzeljetek el, még a szemei is kidülledtek örömében.
Szegény nagymama egyre ijedtebben kérdezgette tovább:
- Miért ilyen nagyok a szemeid?
- Hogy jobban lássalak
- Miért ilyen nagy a szád?
- Hogy könnyebben bekaphassalak.
Na, ebben a pillanatban toppant be a szobába egy hatalmas, vicsorgó medve. A medve bundájában alul a nagypapa, a nyakában a mi kis félénk Piroskánk lapult. A medve fejét egy vödörből alakították ki, így aztán amikor Peti megszólalt, igen öblös hangon mennydörögtek a szavai.
- Mit csinálsz itt, te csúf toportyán?
- Úgy ám!! Visszahangozta a medve hasa körül a nagypapa mély hangon.
Hijjj, ám megijedt a farkas nagyon, hamarjában elment az étvágya a nagymamától…..
- Hááát, éééén, öööööö……, csak…… Hebegett a farkas, de szemével a menekülést leste már ekkor, pedig a java még csak eztán következett.
A nagymama is felpattant az ágyon, előkapta a sodrófát és elkezdte kiporolni a farkasunk szürke bundáját. Fogta az a fejét, lábát, de mindent nem tudott egyszerre megvédeni a záporozó ütések elől.
A medve szakította félbe a nagymamát, ezen szavakat mennydörögve:
- Most azonnal kotródj innen te ebadta jószág oda, ahol eddig is voltál. Ha nem teszed, kitömöm a hasad kővel és bedoblak a nagy tóba, ami az erdőn túl húzódik, onnan soha többet ki nem másznál, annyi szent. Eközben rámutatott a nagy kőrakásra, amit előre odakészítettek.
-Úgy ám,!! Jött a megerősítés a nagypapa hangján. Még toppantott is kettőt-hármat a medve, hogy nagyobb hangsúlyt adjon a szavainak.
Hej, aztán itt már végképp halálra rémült a farkas, aki amúgy is nagyon félt a medvéktől. Ettől a jószágtól különösen, így meg is fogadta magában, ha egyszer innen élve kikerül, akkor tényleg messzi vidékre szökik, és soha többet még a közelébe sem jön a szögletes és a kerek erdőnek.
Peti picit meghúzta jelzésképpen a nagypapa fülét, így ő félreállt az ajtóból, hogy a farkas kibújhasson mellette. Még mennydörgött párat Peti miközben a farkas elkezdett futni, a nagypapa „Úgy ám” megerősítései egy jó darabig elkísérték az útján.
Az erdő madarai boldog csiviteléssel vitték a hírt az embereknek, hogy megszabadultak a gonosz farkastól és azt is elcsiripelték, hogy kinek köszönhetik ezt. Az őzek és a nyulak tánca kísérte aznap az iskolába Petit, ahol óriási örömmel és üdvrivalgással fogadták, a többi gyerek még a feje fölé is emelte a kis hőst. Talán mondanom sem kell, hogy ezek után soha többet nem kellett sírva szaladnia Petinek a nagyszülőkhöz, hogy kicsúfolták az iskolában.
Hogy a történet igaz-e vagy sem, nem tudom, járj utána magad! A szögletes és a kerek erdő találkozásánál minden nap megpillanthatod Petit, amint egy pillanatra megáll boldog mosollyal a kis arcán

 

Erzsikének:



Mikszának:



Iminek:



Nagyon remélem, hogy senkit sem hagytam ki a nagy sietségben!! Ha mégis, elnézést kérek, és pótolom

 

Köszönöm szépen a közreműködésedet, flottul meg is voltunk vele, még az aratásomról sem csúszom le

A szavazásról:

Mindenki szavazhat itt a topikban, azok is, akik nem írtak mesét. Azt kérem, hogy mindenki a legjobban tetsző mesének 3 pontot adjon, a 2. legjobban tetszőnek 2 pontot, a 3. legjobban tetszőnek 1 pontot.
Valahogy így:
8-as mese: 3 pont
9-es mese: 2 pont
10-es mese: 1 pont
Én ezeket írni fogom és összesítem majd. Legyen a szavazásnak a határideje mondjuk szerda éjfél, eredményhirdetés csütörtökön. Azért szeretném, hogy több mesére is szavazzunk és adjunk pontokat, mert így szerintem mindegyik mesének több esélye van pontot gyűjteni, talán igazságosabban alakul ki a sorrend.

Én nem szavazok, mert tudom a mesék íróit.