Épelméjűek | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: lukimi, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Rózsa,
    én is szaladgálok a leirás után, mert hirtelen nem is tudtam, hoyg most mit is kelle keverni??Szerencsére kitisztult az agyamban, és most már vidáman trillázva adom a molnárnak a fehér kaktuszt, egyfélét, nehogy aztán nekem meg összekeverődjön nála.Vele is és magammal is jót teszek ha ezzel az eggyel foglalkozom.
    Felénk is gurigatják az égiek a hordókat, valószinűleg csapra szeretnék ütni valamelyiket.Csodálatos ahogy a felhők száguldoznak az égen, hozom is az aparátot és lekapom őket, hogy aztán a Szilvinek áttudjam vinni.
    Rózsám, ha igy elfáradtál, akkor biztosan nagyon jól is esett ez a mozgás.

    További szép napot kivánok!
     
    Utoljára szerkesztett: 1.8.18
    Farmerzsolt1970, szöszi50, mimi és 6 más kedveli ezt.
  2. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Sziasztok !

    Nálunk délutánra összegyültek a felhők és hatalmas zápor volt belőlük. Utána pillanatok alatt fölszáradtak az utak és párás meleg lett..


    Eventkedek, de nem látom az alagút végét. Ez is kellene meg az is..
    Na, majd letisztul.
    Jó éjt, Mindenkinek...:)
     
    Farmerzsolt1970, szöszi50, mimi és 3 más kedveli ezt.
  3. .sylvia72.

    .sylvia72. Fórum császára

    Sziasztok!Szia Évi!
    Puszi.:inlove::inlove:Bekukucskáltam kicsit.Remélem mindenkinek jól telik a nyár.Meleg az van,de már csak pár hét és jön a csodás ősz:)Jó éjt mindenkinek.
     
    Farmerzsolt1970, szöszi50, mimi és 4 más kedveli ezt.
  4. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    [​IMG] Jó reggelt kivánok!

    Ma nagy dörgésre villámlásra ébredtem, gondoltam is magamban, ma úgy sem kell elmennem itthonról de jó is lenne egy kis eső.Biztosan felfrissülne már a levegő egy kis időre.Bááár ahogy elnézem kedvenc kavicsművészemet, szivesen járok én is az esőben ernyővel .
    Ám mire végeztem az előző mondandómmal már hire hamva sincs a dörgésnek, a villámlás is kiszórta már az összes cikkcakkajait, igy aztán újra csend és nyugalom van.Ám ahogy most jobban kihalgatózom, nagyon apró cseppekben esik az eső, felette, szürkén be van borulva.Igy aztán csak megvalósulhat az esernyővel való találkozásom is.
    Kivánok mindenkinek nagyon szép és derűs napot.

    Itt Alsódughagymafalván nagyban megy a munka, és a fehér kaktuszok garmada vár az érésre, hogy aztán a kaszával a vendégmunkások betakaritsák.Csak meg ne sértsék a kaszával.Utána viszem a malomba és megöröltetem és szőnyeg készülhet belőle.De nem ám akármilyen szőnyeg, á nem, varázsszőnyeg.A varázsszőnyeget aztán odadom a kis pöttöm Otterdinnek és ő cserébe ajándékkal lep meg engem.
    Ahogy nézem nagy nagy várakozással tekinget fel hozzám és néha néha meg meg csóválja a fejét, nem tudom vajon rosszallással e, hogy megint keveset küldtem neki.Ám úgy gondolom csak reggeli torna képpen, és még az integetés is hozzá tartozik.
    Meg is kaptam már tőle a varázsszőnyeget , igaz rajta van egy hatalmas nagy teve.A tevével meg nem éppen a legkedvesebb emlékeim vannak. Na de hátha megbarátkozunk.

    Egyszer volt nekem is egy piros virágú kaktuszom, hogy azon mennyi virág volt, fantasztikus.Igaz maga a kaktusz nem volt szép, csak az a sok szép piros virág ami beboritotta.Sajnos már elpusztult, de nagyon sajnáltam.
     
    Utoljára szerkesztett: 2.8.18
  5. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Jó reggelt!

    Nálunk is tegnap este óta esik, hol így, hol úgy, pára az dögivel.
    A repcsiket inkább nem kommentálom!
    Legyen szép napotok!
     
    Farmerzsolt1970, szöszi50, mimi és 5 más kedveli ezt.
  6. Álomhajsza76

    Álomhajsza76 Fórum hercege

    Puszi pacsi :)

    Nálunk az időjárásról:dunszt és vihar...itt a hegyek,elég rendesen begyűjtik a felhőket,egy időjárási gócpont alatt lakunk pont.
    Event:egyenlőre lámpást kérnék ha lehet,én is azt küldtem mindenkinek :inlove:
     
    Farmerzsolt1970, szöszi50, mimi és 6 más kedveli ezt.
  7. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Sziasztok !
    Jöttem, szétnéztem és el is mentem...
    (Nyaraljon inkább az aki ezt az eventet kitalálta!) :(
     
  8. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Halihó.
    Miért vagy ilyen mérges??
    Nálunk csak a dunszt maradt de az nagyon.
    Sajnos a felröppenőket jelezték is, de...na inkább nem is mondok semmit.
    Legyen neked is szép a napod.
     
    Utoljára szerkesztett: 2.8.18
    Farmerzsolt1970, szöszi50, mimi és 6 más kedveli ezt.
  9. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    És Te ? :)
    Nekem a logóm is a mérges Morgó...:)[​IMG]
    vagy így....[​IMG]
     
    Utoljára szerkesztett: 2.8.18
  10. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Nekem csak nagyon melegem van.Jó lenne egy kis enyhülés!!
    Tudjátok mit, gondolatban utazzunk el Krétára, nincs is olyan messze.Vagy talán Capri szigetére?Szerintem mind a kettő kiváló lenne pihenésre, kikapcsolódásra, viz mellette lenni.
     
    Utoljára szerkesztett: 2.8.18
  11. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Sziasztok!
    Ma délelőtt megint két napra főztem, csurgott rólam a víz, a klíma ilyenkor ki van kapcsolva mert minek ha gőzölök, meg fűtök. Kiszellőztettem, aztán kapcsoltam be.Mondtam a Papának, hogy én felmondok, azt mondta előbb üljek le, hűtsem le magam hátha meggondolom, de egyébként se fogadja el. Na szépen vagyunk.
    Enyhülésnek semmi nyoma, sopánkodhatok én akármennyit. Megfogadtam, hogy télen nem fogom mondani, hogy jaj de fázok, akkor legalább föl lehet öltözni.
    Morgásom továbbá az, hogy nem jönnek azok a fránya lámpások, jól ki van ez találva...................tovább is van mondjam még?
     
  12. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok, kedves Épek! Be futottam. Jóleső érzéssel olvastalak Benneteket, és mivel egy ideje nem jártam erre, volt mit lapozgatni. Örömmel tettem. Le zajlottak a zűrös napok, pénteken Angliából haza látogató barátaim voltak nálunk, szombat, vasárnap gyerekek, közben készülődés erre a hétre, merrt hétfőn érkezett hozzánk másik távoli barátnőm, Németből. Sajnos, ma ki vittem a pályaudvarra, és el köszöntünk, mert indulnia kellett vissza, négy napig volt itt. nagyon jó volt a kedves barátaimmal lenni, mert pár éve, hogy el mentek, bizony, hiányoznak is. Szóval, szuper volt, sok élmény, minden, csavargások, bulizás. Minden jó volt, csak hamar el mentek ezek a szép napok. Holnaptól újra munka ezerrel.
    A farmra azért be léptem, ha tudtam. A teliholdast be fejeztem, aztán el is ment a szerencsétlen terület valami rövid gazzal, mert nem tudtam vissza menni.

    A mostani eventet nem kezdtem el, a sok gaz, egyebek, nem tetszett, így aztán
    úgy gondoltam, a lámpás részét csinálom, hátha sikerül a két fejlesztést meg szerezni. Most ott tartok, hogy talán az egyiket. Teljes terület fa adott 2-3 lámpást, így aztán, a jó kedvemből kifolyólag vigyorogtam egy nagyot, kiáltottam egy jelzőt, ami nem publikus, aztán ennyi volt.Még egy esélyt latolgatok, le cserélem a fákat ólakra, aztán kész. Az, hogy kevés lesz, tudomásul vettem, de ez már..........

    Amúgy jól vagyok, Nektek is kívánom! Marika, szuper volt mindegyik írásod, hiányzott is már a Falus mese...:) :) Szép délutánt!
     
  13. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Rózsa,
    jót mosolyogtam, hogy megijesztetted a Papát.A foganatja nem maradt el, ahogy olvasom.
    Engem már nem érdekelnek a lámpások, annyi lesz amennyi lesz.Lehet, hogy nem tudták megoldani és talán azért van igy.A csoda tudja, de ezért ne mérgelődjél.Nem ér annyit az egész!!

    Sütike,
    a sok munka mellett remélem élvezed is a meleget, mert én már alig merek megmozdulni is, azonnal elönt a melegség.Igy aztán nagyban punnyadok, és várom hogy valamikor már lesz egy kis enyhülés.

    Soha nem gondoltam volna, hogy én is belépek a talicskások közé.Pedig de, mert már nem birom a cipekedést sem, most meg pláne nem.Holnap lesz a bemutató, nehezen tudom magamat elképzelni, ahogy húzom, vonom magam után a taligát majd a piacon.Igaz nagyon tetszetőset vettem , olyan három lábút, ami megküzd az emelettel is, mert különben a csuda fogja cipelni felfelé.Hja igy változnak az idők.
     
    Utoljára szerkesztett: 2.8.18
  14. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Kedves Dani! Roppant sajnálom, de mire odaértem a kis farmokra Neked már nem engedett küldeni.
     
  15. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Szia Rózsa !
    Hasonlóképpen jártam tegnap este én is....,de nem maradt ki egyetlen lámpás sem, valakiknek elküldtem mindet...:)
    Nálunk reggel óta megy 2 légkondi. Így most a benti hőmérséklet 25 fok Celsius.
    Amelyik helyiségben vagyunk, ott lekapcsoljuk. Így tettem most is. De zokniban vagyok. (Valahogy öregszem....:))
    Ekként elviselhető a kinti meleg....

    Szia Marika !
    Azér' sokkal könnyebb a földnek, akarom mondani a keréknek viselni a terhelést ugye ? (Nálunk ekként nevezik: banyatank"...)

    Már bocsánat, de a gyerekeimtől oroztam e kifejezést....:)
    Amúgy látom szép helyen laksz Pesten. Sok fa van a környéketeken és nincs olyan magas ház sem...:)
    Igazi kis sziget...:)

    Szia Sütike !
    Örülök, hogy azért beugrottál.....Beszámoltál és Sitty......;);)
     
  16. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Dani,
    még nem tudom, hogy fogunk vele közlekedni, mert holnap lesz a premier.Mindig utáltam , mert olyan sokszor a lábamra húzták a piacon, a buszon meg csak tülekednek vele, erre most én is bele állok ebbe a módiba.Sok volt a cipekedés már és nem birom én sem, a Papának meg nem ajánlott pláne.Igy aztán majd holnap jól kihúzom magamat nem nézek jobbra sem és balra sem, csak húzzuk és vonjuk majd.
    Igen itt csak négyemeletes házak vannak, a fák meg mint az őserdőben.Túl terebélyesek is már, ősszel le is kellene vágatni bekőle, mert lassan az ablakon jönnek be az ágak.Nem látok át a másik ház felé, no nem is baj.A baj az, hogy sok a poloska.Valamelyik este is, már villanyvilágitásban voltam, amikor az iróasztal sarkára penderült egy poloska.Naná, hogy nem tudtam elkapni, és azon gondolkodtam hogy vajon mikor fog kiszállni.Azóta nem láttam, ki tudja hol van.

    Most meg itt ültem a gép előtt és mondja a Papa hogy mekkora eső van.Te jó ég, én észre sem vettem, igaz ment a léghütő és nem hallottam, meg aztán éppen kártyát kevertem.Sajnos vesztésben voltam, valószinűleg az is elvette a figyelmemet.Most igen igen kellemes a levegő, az ablakok tárva és jön be a kicsit frissebb légáramlat.Báár ahogy nézem a fák levelei éppen hogy csak egy picit mozdulnak, ám ez is elég arra, hogy némileg mozduljon a lavegő.

    Kezdődik a hiradó, mára elköszönök, kivánok békés nyugodt estét.
     
  17. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    Debrecennek is vannak olyan részei, mint ahol Te, akarom mondani ti laktok.
    Azért volt olyan ismerős a hely és környék amit fotóztál.
    Nálunk, most délután volt hatalmas zápor. Itt ott dörgött is. Közben kissé sütött a nap... Eddigre elállt.. de utózönge van.
    Valamint párás meleg....
    Milyen kártyát kevertél ? Aztán írtad, hogy vesztésre állsz.....Milyen játékban? :)
     
  18. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Römizni szoktam a gép adta játékosokkal.Két illetve néha három játékossal.Izgalmas, de sokszor veszitek.Sebaj az is csak játék.Nem sokszor játszom, csak ha rámjön.Ad a gép pontokat azzal lehet játszani.

    Most még várom, hogy beérjen a kaktuszom, hátha ad valami tű felröpit.
     
  19. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Ha lesz tűd,akkor eltűzöl? (Csak szójáték lenne, nem sértésnek szántam...:))
    Cserébe egy kis közelmúltbeli dalt hoztam...:) Csak azért mert tetszik.... még mindig....:)
     
    Álomhajsza76, Fatther, sutimami57 és 6 más kedveli ezt.
  20. fabatka

    fabatka Fórum hercege

    Sziasztok Épek!

    Renzo Valdemár vándor vidámparkja
    megérkezik ismét hozzánk!


    A mini-event kezdete várhatóan: 2018. augusztus 3. (péntek) 14:00 óra

    A mini-event vége várhatóan: 2018. augusztus 6. (hétfő) 14:00 óra



    Kacsa Kata turbótrágya akció!



    Az akció kezdete várhatóan: 2018. augusztus 3. (péntek) 18:00 óra

    Az akció vége várhatóan: 2018. augusztus 5. (vasárnap) 22:00 óra




    Szép álmokat, majd vidám szombatot Mindenkinek !

     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.