Advent második vasárnapja

Ha én is közhellyel szeretném kezdeni, akkor mondjuk azt írnám, hogy az egész életünk egy utazás.

Élünk ebben a világban, tesszük a dolgunkat, intézzük az ügyeinket, haladunk előre. Vannak céljaink, vagy csak egyszerűen tesszük a napi rutint. Múlik az idő, éveink száma növekszik, jó esetben az életbölcsességünk is, de a tapasztalatunk biztosan.
Vannak időszakok, amit monoton hétköznapnak nevezünk, amikor azt mondhatjuk, hogy nem történt semmi érdekes. A gyerek szokta ezt a választ adni arra a - valljuk be - hülye kérdésre, hogy mi történt a suliban. Semmi érdekes. Aztán egy jóízű vacsoránál, vagy valami közös elfoglaltság közben ömlik belőle a szó és meséli, csak meséli, hogy (azokon a semmi érdekes napokon) ki mit csinált, mit mondott, ő min bosszankodott, vagy min nevetett.
Ugye, hogy a mi "semmi érdekes" napjainkon is mennyi minden történik? Vajon tudatosul bennünk? Meg szoktuk magunkat este dicsérni, hogy aznap mit intéztünk el, mit tettünk a magunkért, vagy a környezetünkért? Uram bocsá', még azért is, ha végre képesek voltunk egy nap megállni és pihenni.

Foglalkozzunk egy kicsit a rohanó idővel, az eltelt percekkel, napokkal, évekkel! Poroljuk le az óránkat!

Utazunk, úton vagyunk, haladunk előre. Sokféle képet hozhatunk még a mindennapjainkról.
Én mégis az utazás metaforába kapaszkodom bele.
Szeretek utazni és szeretek úton lenni.
Amikor utazom nézem az elsuhanó tájat, vagy a velem együtt utazó embereket, vagy a cikázó gondolataim között próbálok rendet tenni.
Örülök annak, ha végre célba érek, de utazást magát is szeretem.
Hányszor élünk meg hosszú, nehéz időszakokat, amikor egy adott cél lebeg a szemünk előtt. Az esetek nagy részében gondnak, nehézségnek látjuk a célhoz vezető utat és alig várjuk, hogy vége legyen. Pedig milyen jó lenne ilyen helyzetekben is meglátni a szépséget. Örülni minden lépésnek, az elénk guruló kövekben nem kiszúrást látni, hanem olyan nehézséget, amit mi képesek vagyunk legyőzni.

Szeretek élni. Szeretem az életemet, minden nehézségével és gondjával együtt. Mert tudom, hogy minden, ami velem történik, egyszeri és megismételhetetlen. Hiába utazom minden nap ugyanazon az úton, a táj és benne élők minden nap változnak picit. Ahogy én is. Olyan apró változások, amik napról napra fel sem tűnnek, de ha hosszabb ideig nem járok arra, már szembetűnőek.
Sok szép dolog van egy utazásban, ahogy a mindennapjainkban is.

Mi lenne, ha ezen a héten megkeresnénk ezeket a pici változásokat, előre lépéseket?
Mi lenne, ha ezen a héten örülnénk minden megtett kilométernek, minden elmúlt napnak? Még akkor is, ha idő múlásával könyörtelenül "öregszünk".
Mi lenne, ha ezen a héten hálát tudnánk adni minden apróságért, ami történik velünk? Igen, még azért is, ha fáj valami. Hálát azért, hogy el tudjuk viselni a nehézséget, a fájdalmat.
Mi lenne, ha ezen a héten nem csak letudni szeretnénk a dolgainkat, az utunkat, hanem nyitott szemmel észrevennénk az út szépségét is?

Legyen tele a hetünk élményt adó utakkal, még akkor is, ha nem "teszünk nagy utazást"!

Második adventi üdvözlettel: a moderátor csapat