Gazdák a Tiszántúlról! | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: |Tamás|, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    A 3743 hsz-ben írtam, hogy elcserélték az előadást. Helyette a magyaróvári gazdászképzésről tartottak ismertetőt. Nem tudom, hogy mikor lesz szó a reklámról. Majd kiderül, ha beborul.
    Itt most nagyon elsötétedett. Reggel korán bementünk Győrbe, mert akartunk venni egy műfenyőt. Azt sajnos helyben nem lehetett beszerezni, mert nincs. Se itt, se ott, sehol. >:( Ezért volt szerencsém feleségemmel bebuszozni. Nagy nem jó, mert kicsi a lakás, nincs hová kitenni a nagy fát. Aztán egyre drágábbak a rendes, nem műfenyők. Amit ma vettünk, annak az árából három évig lehetne egyet-egyet hozni. De ha négy évig nem veszünk fenyőt, akkor már nyereséges lesz a bót. Igaz nincs illata, de a hagyományosok nagy részének sincs, csak néhánynak. Ami tartós lenne, pont annak nincs illata. Ez 3D-s műfenyő. A 2D-s fele áron kapható, de az meg nem tetszett. Hja kérem, a feleségemmel együtt válogatósak vagyunk. Már reggel mondta a rádióban a hírek olvasója, hogy délutántól északnyugaton felhősödés várható, eső is lesz. A felhősödés megtörtént, esni - eddig - nem esett.
    Hétvégén ismét nagyüzem lesz a családban. Pénteken a kisebbik fiaméknál, ahol a nagyobbik unoka van, tartanak az iskolában öregek napját. A csemete fellép, ennek alkalmából a műsor megtekintésére minket is meghívtak. Este hazahoz a fiunk, a kis-nagy tündérkénk marad vasárnapig. Szombaton jön az apja, ő is itt alszik a leányával, a felesége meg egyetemi találkozóra megy a volt évfolyamtársaival. Aztán majd vasárnap hazamennek, de aznap jön a másik fiunk is az ő családjával. Ismét együtt lesz a "banda". Sok készülődéssel jár, de nem bánjuk. Jó őket együtt látni nálunk. Zajlik az élet. ... Illetve ... Amikor megjöttünk Győrből, a liftben találkoztunk az egyik lakóval. Feleségem kérdezte tőle, hogyan van a felesége. Erre elsírta magát, hogy két napja halt meg éjjel. Pár évvel volt nálam fiatalabb. Ő is Veszprémben végzett, ahol én is, csak ő vegyésztechnikusként. Nagyon meglepődtünk, mert én a szombati napon beszélgettem vele, a feleségem meg előtte pár nappal. Hirtelen jött az a halál. Igaz, erős gyógyszereket szedett, ami jó volt a gerincére, de nem volt jó a szívére. Nem tudni, mi okozta a halálát. Sajnáljuk szegényt. Fogyunk, fogyogatunk.
    Szebb napot, mint amilyen itt volt, van nekünk!
     
    _Ilona49_ és henrietta1223 kedveli ezt.
  2. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Temetőket bejártam, vázák lekötve, virágok elrendezve, nagy vázák kiürítve hazahozva, mécsesek eltávolítva. Van mindkét sírra egy-egy nagy váza, amit csak október végén szoktam kivinni, hogy legyen hova tenni a virágokat azoknak, akik ellátogatnak a sírokhoz. A szokásos, mindig ott lévő két kisebb váza kevés ez ünnep alkalmakor.
    Hazajövet kivasaltam, bár a terítőm túlszáradt ebben a jó időben, így gőzölni kellett.

    Tihamér, tudom, hogy fel lett cserélve az előadás, csak érdeklődtem, hogy volt már előadás a reklámról, vagy még várat magára. nem tudom milyen időközönként vannak ezek az előadások. Nem nagyon szeretem a reklámokat, főleg, ha egy filmet nézek, ezért érdekelne, hogy mit mondanak róla. Tudom, hogy kell, pénzt hoz és tájékoztat, de én akkor sem rajongok érte.
    No akkor zajlok az élet nálatok is, de amennyi munkával, fáradsággal jár, annál több örömöt okoz, ha az unokák megjelennek!

    Fogyunk. Amikor ma itt a városba mentem a temetőbe, pont gyülekeztek a gyászolók, ismerősök. Nagyon sokan voltak, vagy széles körben ismert volt az elhunyt, vagy nagyon nagy volt a családja. A parkolóban csak igen távol volt hely, ahol meg lehetett állni. Itt óránként van temetés, de van, mikor egy időben kettő is van, hisz ravatalozó van három és még ott a hamvak szórása is, amikor a kolumbáriumban, vagy előtte van a búcsúztatás. Szomorú akkor is, amikor egy beteg, idős megy el, de az meg megdöbbentő, ha hirtelen éri a halál egy ismerősünket. Pár napja még látja az ember, beszél vele és utána csak a halálhírét lehet hallani.

    Beszéljünk inkább vidámabb dolgokról!
    Ma a kis farmokon fel kell mérnem, hogy hol mi van és mi nincs!
    Nem tenyésztek farmpengőért és azon is gondolkodom, hogy kell nekem neon ól?! Még alszom rá!
    "Érnek" a mostani felhőre a kütyük, kicsit fura, de ez van. Éretlenül meg nem rakom fel a felhőre, mert az meg kell, amit ad! Bonyolult ez, de valaki kitalálta a másiknak meg tetszett, a harmadik meg berakta ide a játékba. Mi meg mit tehetünk? - szokunk, vagy szökünk!
     
    Fatther, _Ilona49_ és Tündi100149 kedveli ezt.
  3. Tündi100149

    Tündi100149 Fórum félistene

    Létezik már fenyő illat,megszórod vele a fát ha fenyőillatra vágysz!

    Még nem téliesítettünk a temetőbe, még nem volt annyira hideg,had viruljanak még a virágok.
    Még nem is mondtam de ott megloptak bennünket,volt 2 kaspó amibe cserepes virág volt csak 1 van,..hiányzott 1-2 nagyobb mécses betét nem a mécsest vitték el,...ez nem most volt, aznap vettem észre amikor a többi virágot és koszorút kivittem elsején.


    Tegnap meg voltunk Tündivel Nagykanizsán,.. hát nem volt hogy "megy a gőzös megy a gőzös Kanizsára"...a Punto ment.
    Ott van a MVGYOSZ Zala megyei irodája,...végig mondtam a Tündinek hogy néz ki a táj,mikor hol vagyunk,milyenek a fák,
    zöldet nem nagyon láttunk,azonkívül mindenféle színt.
     
  4. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Nem tudom!!!!....miért????? Nekem most....... A török és a tehenek ......gyerekvers jutott eszembe erről amit írtál!
    A vers szerint " felrúgták a tehenek"
     
    _Ilona49_, Fatther és Tündi100 kedveli ezt.
  5. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Zsozsó :)

    Lajos, sajnos előfordult már nálunk is, hogy a váza üres volt, elvitték a virágot belőle.Nem dobtam én sem ki a virágokat, csak átrendeztem a nagy vázából a kicsikbe, pont azért, hogy a váza ne tűnjön el. Elképesztő emberek vannak, hogy nekik semmi sem szent, képesek a temetőkben is lopni!

    Kis farmokon terep felmérve, találtam még néhány titkost azokat kiraktam.


    Jó éjt, aludjatok jól!
     
    Utoljára szerkesztett: 13.11.18
  6. Tündi1001

    Tündi1001 Fórum parancsnoka

  7. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Szép napot Mindenkinek!
    Nem ijedtem meg, most olvastam, mert délelőtt nem voltam gépközelben, nem értem rá, hogy idejöjjek.
    Kicsit szokatlan ez a hosszúra tervezett event, de ez van, ezzel kell megbarátkozni!
    Még tanulmányozni fogom, hogy mit és hova, mert állatok nincsenek nagy számban kint, így rendeznem kell a földjeimet.
    Tenyésztéssel nem vagyok kibékülve, még mindig gondolkodom, hogy csináljam, vagy ne csináljam.

    Meglepett, hogy délelőtt senki nem volt, gondolom szaladt mindenki a dolga után és még az utolsó napos napokat is ki kell használni a kinti munkára, vagy sétára.
    Megyek ebédelek, már épp ideje!
     
  8. Fatther

    Fatther Fórum admirálisa

    Szép napot kívánok.

    Fontos hír a neonolizádó ólakkal kapcsolatban:

    8)
    Sajnos már nemcsak antilop ......
     
  9. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Szép napot kívánok Mindenkinek!

    Megjelentem én is!...elolvastam a kiírásokat!...mit is mondjak???? én padlót fogtam!....megijedtem.....most nem
    attól, mert bonyolult....hanem a sokaság miatt!!!!!:cry::cry::p:cry::cry:

    A keresős eventnél....mindent meg fogok tenni...hogy meg legyen a póni!...bár elég sok minden kell addig!

    A tenyésztős event...az nálam nem volt kérdés....én szeretem a neon ólakat!...bár sokszor szidom a felmenőket!

    Terike...merre jársz?...az időjárás az oka????...vagy más???????
     
    _Ilona49_, Csacskamacska és Tündi1001 kedveli ezt.
  10. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Örülök a változtatásnak, így a bahára mennek az ólak. Zuhatag fával van tele, azt nem bontom és a tisztásról sem veszem be a mamutjaimat és ott a Vadaskertek is maradnak. Földeken hosszú gazok lesznek.
    Egyelőre ez a terv, de lehet újratervezés, pláne, ha jön még néhány változtatás. Ki tudja, hogy antilop mellett ki lép még a színre!
    Zsozsó, hajlok a tenyésztés fele.. Az event hosszúsága nem nagyon tetszik nekem sem, de mit tudunk tenni?

    Idő borús, de hideg nincs. Az agávékat, bugenvilleákat hordom be a fűtetlen szobába, a leanderek még mindig maradnak. Majd, ha fagy! :) Muskátlik is kinn vannak még és a fuksziák is. Amennyiben szombatra ideér a hideg, akkor be lesznek hozva azok is a téli helyükre.
     
    Tündi100149, _Ilona49_ és zsozso577 kedveli ezt.
  11. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Nahhhh...nálam már nagyon de nagyon hibás a játék.....így feladom a változtatást.....sima ólat ki tudok tenni....de a fejlesztést
    se így....se úgy nem engedi rátenni! Igy mérgemben....megint kitettem a földeket!
    Most találgathatom, hogy miért!....így elmegyek a kicsikre....mire visszajövök....lehet megvilágosodok!
     
    Tündi100149 és Csacskamacska kedveli ezt.
  12. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Szia, Zsozsó, sziasztok!
    Köszönöm, hogy hiányoltál!
    Mondhatnám, hogy egyszerű oka volt, van a csendemnek. Nem bírtam csak legfeljebb néha benézni ide. De lassan talán helyrerázódok.
    Érdekes eventeknek nézünk elébe, ezért szeretném végigcsinálni mindkettőt.
    Majd vissza is olvasok, most ennyire volt szufla.
     
    _Ilona49_, Fatther, Tündi100149 és 2 más kedveli ezt.
  13. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Zsozsó, volt siker?
    Terike, jobbulást! - gondolom a fejed meg az időjárás az ok.
    Kis farmokon gazdagszom a pillékből és a kaméleonokból.:)
     
    Fatther, Tündi100149 és zsozso577 kedveli ezt.
  14. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Terike....jobbulást kívánok!....siess meggyógyulni és gyere közénk!

    Csacska.....jött egy ötlet....aztán simán kitettem egy narancs lúdólat....sikerült....a következőnél....aztán lefagyott minden.
    Hogy lehet...szétválasztani a narancs ólakat aszerint, hogy alapóllal együtt van....vagy anélkül!
    Narancs ólam már régen volt kint....és persze azokat szórja a kerék....a titkos...és így összegabalyodnak!???? Hmmm?????
    Ezek szerint!
    A piros és rózsa ólakkal nem volt bajom!

    Hogy várjátok az eventeket?
    Nekem még nincs stratégiám!
     
  15. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Köszönöm szépen!
    Ugyanígy jártam ezekkel az ólakkal. Aztán csak simán üresre próbáltam kitenni, és lőn: így kellett.
     
    _Ilona49_, Fatther és zsozso577 kedveli ezt.
  16. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    Bocsánat mamarygentől. Az Ő egyik hsz-ből idézek.

    Kollégám kérdezett, milyen óllal van gondod.

    Van, lehet olyan fejlesztett rénszarvas ólad színes, amely még az alapot is tartalmazza.
    Ez ajándékként egyben érkezett, amit előbb sima területre kell kihelyezni, majd törlés után fog úgy viselkedni ahogy megszoktuk, alapra és fejlesztésre bomlik a menüben az első törlést követően.


    Kis segítség, ami lehet, hogy jól jön. Az ötlet, mint jeleztem, nem tőlem van. :)
     
    _Ilona49_, Fatther és Csacskamacska kedveli ezt.
  17. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám.
    Nem rénikével volt gond....hanem alap lúdra akartam narancs fejlesztést tenni....és sem kézzel....sem géppel nem engedte.
    26 db narancs lúdólam van....
    Aztán jött a gondolat....és egyet megpróbáltam kitenni....azt engedte....a másodiknál viszont frissíteni kellett....lefagyott!
    Igy hagytam a narancs lúdakat...más színessel nem volt gond.
     
    Fatther kedveli ezt.
  18. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Ezt jó tudni! megjegyzem!
    Zsozsó, a bahát telerakom ill. már félig tele is raktam ólakkal.Zuhatagon fák vannak, azok maradnak is. Tisztáson Manufaktúrák , Vadaskertek, néhány más ól és fa, valamint a mamutjaim vannak. A farmos földbe gaz megy majd 21 óra körül. Így várom.
     
  19. Tündi100149

    Tündi100149 Fórum félistene

    Zsozso, a libáknál nálam is van olyan hogy együtt van,..hogy melyik farmon már nem is tudom.
    Tihamér,.. már volt kint nálam az a lúd,..és nem lett belőle 2!

    Terike,csak nem a csere nap miatt van a nemjólét?
    Majd hozom a képet,én sem éreztem magam jól,..tettem róla,..már igen jól vagyok!
    Ezáltal lettem jobban:http://keptarhely.eu/view.php?file=20181114v00oauoo.jpeg
     
    Utoljára szerkesztett: 14.11.18
  20. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Á, dehogy! A cserére,látod, kialakulok.
    Csere ugyan nem szokott sikerülni, de adni nagyon jó.
     
    _Ilona49_, Csacskamacska, Fatther és 2 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.