Gazdák a Tiszántúlról!

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: |Tamás|, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Nem lenne semmi gond, ha már a 70-es szinttől a játékosoknak kész lenne az event. A kicsiknek ez egy kis sikerélményt jelentene, nem hagynák itt a játékot. Sok kis gazda ment el tőlem a játék során, amióta én is játszom. Aki akarja a rohanást, annak ott van a szupi és a 0-zás. A többiek is eldönthetnék, hogyan haladjanak. A rémes eventnél is sok 100 feletti gazda nem tudta befejezni. Most is a csevegő evvel van tele. Már sajnos a pénzről szól és egyre inkább erről.
    Szemét kirakva, slag kihúzva, kutyagumi a kukában, szóval rendben van minden.
    Átsétálok a gyerekekhez és elviszem a kicsit egy kis sétára, hadd csinálja a dolgát az anyja.
    Szépen süt a nap, bármi lehet ebből.
     
    brozsa, Tündi100149, linzenpolc és 2 más kedveli ezt.
  2. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Sziasztok!

    Én még kitartok!!!!!...bár a lelkesedésem csökkent!
    Tudjátok, én arra gondolok, hogy mennyit adott nekem eddig ez a játék és milyen sok mindenen átsegitett!
    Ki tudtam a kapcsolódni a VV-ből.....bár méreg is volt benne....én még emlékszem a kezdeti játékomra és
    somolygok....is magamon!.....mostanában is csinálok sok-sok galibát.....van amikor sorozatban!
    Ezek aztán ...amikor eszem jutnak....kinevetem magam....bár lehet akkor nem nevettem!


    Lehet ezzel a véleménnyel én most kakukktojás vagyok.....deeeee egyébként is az vagyok!!!!!!!!!!!!
     
    Utoljára szerkesztett: 27.3.17
  3. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Szép és jó emlékeim nekem is van számtalan! Örülök neki, hogy van, különben nem csináltam volna. Ami nem tetszik, az az utóbbi idők változtatásai. nagyon a valós pénzre megy a játék. Néhány évvel ezelőtt simán be lehetett az eventeket fejezni, mindenféle taktikázás, 0 percezés és egyebek nélkül. Volt sikerélmény. Ma, még nekünk, 100 -as szint felettieknek is gond, egy alacsonyabb szintű meg labdába sem rúghat. Szerintem sok és felesleges a havi tenyésztés és az is, hogy havonta van titokól-, vagy fa. Vásárolj valós pénzből szupertápot, farmaranyat, ha mindent akarsz. No, ez nem tetszik nekem. Sok mindent megvettem eddig, most befejeztem. Az eventeket is, ha sikerül befejezem, ha nem, nem. Már nem érdekel, ha nem lesz egy rózsaszín akármilyen ólam,vagy egy új állatom, egy új fám, meg lehet anélkül is lenni. Majd lesz, ha nem, meg nem. Ennyi.
    Azt vallom én is, hogy jön a jó idő és a farmozás helyett inkább kinn vagyok a szabadban, vagy olvasok a kis teraszomon, sétálok, unokázom.
    A topikba szívesen jövök, kivéve, ha több hsz is kínaiul van számomra! A Ti társaságotokat szeretem, érdeklődve olvasom, hogy ki mit csinál, mi történik vele és persze a farmmal kapcsolatos észrevételeiteket is!
    Mosolygós szép napot mindenkinek!
    [​IMG]
     
  4. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Amit leirtál az mind igaz....én is igy gondolom.....eddig sem költöttem nagyon sokat a játékra....ezután sem fogok.
    Titkos állatok már nem hoznak lázba.....de nem mondom, hogy nem fogok venni.....pár darabot.
    A fák azok a gyengéim.....bár már annyi van.....hogy simán 2x teleraknám a farmot....az ujabból még sincs!!!!
    Deeee nélkülözni lehet őket.....nem idegesit!
    Egyébként ezt az eventet...szépen lassan .... végig lehetett csinálni.....nagyobb szinteken.
    Ahogy néztem....én is ma végeztem volna, ha nem nulláztam volna....de kellett a hagyma is!!!!!
    A kicsiken ahol a pinkól volt a cél....mára a menüben pihen....nagy menet volt....ki is meritett agyilag....
    már jegyzeteltem.....hogy hová is kell mennem....mi is hiányzik......xDxD Függőség jele!!!!!!
    Majd nem csináljuk végig az eventet. ...megnézzük, hogy nekünk mi kell belőle.....aztán slusssszzzz!!!!
    Bár én még nem mondtam le az eventekről!!!!

    Igen a héber nyelvet én sem szeretem.....ilyenkor nem tudok, mit irni....mert amit irnék....nem illik bele
    az akkori témába.....igy inkább csendben maradok!

    Éljen a jóóó idő!!! Irány ki a szabadba!!!!!
     
    hagymácska44 és Csacskamacska kedveli ezt.
  5. Tündi100149

    Tündi100149 Fórum félistene

    Szép napot mindenkinek!

    Nem 0-zok,.. csak 00-zok!

    Koppi,...hisz tudod hogy kinek a cége csinálta ezt a fajta közvilágítást,..vagy nem!?!?

    Ennyi,..holnapra talán meg lesz [​IMG]

    Lett 2 Zuzmara jegenye 1 szantál, a többi fa és ól az felejtős!
     
    Utoljára szerkesztett: 27.3.17
  6. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Természetesen összejön Neked holnapra. Én is hasonlóképpen állok, de a 48. szintnél ragadtam le.
    Persze, de a számla a mi közös zsebünket nyomja a városban...:(

    Lehet veszek "ócsó" munkást, de koránt sem biztos....

    ------------------------Ronda, hideg szél fúj. 1 cseppet sincs jó idő...:(
     
    Utoljára szerkesztett: 27.3.17
    hagymácska44 kedveli ezt.
  7. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Fiúk!

    Ti kerültök engem? Szóra sem méltattok???.....ejjjnyeeee-ejjjnye!!!xDxD
    Most jól megsértődtem :p:pés el is megyek a monitortól....elindulok a napi körutamra....
    jóóóó idő van hozzá!!!!!

    Este jövök.....vagy nem?????.....meglátom!!!!!!
     
    hagymácska44 és Tündi100149 kedveli ezt.
  8. Fatther

    Fatther Fórum admirálisa

    Madár dalos szép napot kívánok mindenkinek.


    Nem búcsúzni jöttem, de egyéb elfoglaltságaim miatt egy darabig nem leszek.
    Jó játékot és mosolygós, témában gazdag szép napot kívánok mindenkinek.

    Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre?
    Az egyik nebuló büszkén mondja:
    - Az én apukám Mátyás királyra hasonlít.
    - Miért?
    - Mert olyan igazságos.
    Erre megszólal egy másik gyerek is:
    - Az én apukám Dugovics Tituszra hasonlít.
    - Miért?
    - Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, tíz embert rántott magával.


    Veszünk 30 zacskó ropit. Bazi fazékban vízzel felöntjük, hogy ellepje, majd egy órán át forraljuk. Ekkor a ropit leszűrjük, a lé vissza a fazékba, ropi a kukába, arra már nem lesz szükség. A lébe belehajítunk egy kiló körüli polipot. Ezt másfél órán át lassú tűzön főzzük, majd tésztaszűrővel óvatosan kiemeljük a fazékból és egy tálra helyezzük. Ízlésesen eligazítjuk a karokat és kész is a polip-ropilén.
     
  9. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    Szia Zsozsó !!
    Távol álljon tőlem, tőlünk, hogy válaszra se méltassunk, csak nem jött ki a lépés...;)(Tudom, hogy általában elcsábulsz csemete ügyletben...:))
    Jöjj és beszélgessünk...:):)

    Fatther !
    Ne sokáig legyél távol, mert akkor ki hozza nekünk a jobbnál jobb vicceket? !
    Meg a híreket, mert én lusta népség vagyok.. ;)
     
    zsozso577 és hagymácska44 kedveli ezt.
  10. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Hazaértem a munkából. Kellemes séta oda és vissza a jó levegőn. Itt is jó még az idő, csak kicsit szagos... A szomszédban festés van és ma az ajtók voltak soron.. Azt is írhatnám, hogy büdös van a lakásban. Még ugyan nyitva az ablak, de hamarosan be kell csukni. Napközben eszmecserét folytattam a festővel, nálam kívülről a tetőtéri ablakoknál a lambériát kellene rendbe tenni. Egy "mestert" már hívtam kb.2 hete, de az nem volt szimpi és az ár is magasnak bizonyult számomra. Ezzel a mostanival aki a szomszédban dolgozik, valószínű, hogy megállapodok és megbízom a munkával. Július körülre tudja vállalni, nekem meg mindegy, mert itthon vagyok.
    Gazdakörit csinálom, farmot nem rendezek, mert nem tudom, hogy szerdán mi jön.
    Megyek, még a kertben tudok tevékenykedni kicsit.
    [​IMG] [​IMG]
     
    hagymácska44, Tündi100149 és mebajah kedveli ezt.
  11. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Sziasztok!
    Jöttem, mentem, intézkedtem, aláírtam, pecsételtem.
    Virágos kertek majdnem kész, én teljesen.
    Most megyek ki még 1 kicsit, utána a kicsi virtuálisakra az ajiküldés miatt.
    Remélem, ma még ideérek.
     
  12. Tündi100149

    Tündi100149 Fórum félistene

    Ááááá dehogy keeerülünk! Ki a kerti csap alá!!:DVagy ide[​IMG]

    Fatther, hova mész hogy még internet sincs?? Postagalambot azt vigyél!
     
  13. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Zsozsó, dehogy kerülnek a fiúk, csak most jó témát találtak és azt vesézték ki, had tegyék, ilyennek is kell lenni.
    Ma nagyon hamar elment a nap, csak úgy repült az idő.
    75/74-nél állok, 35 lötty kell még, reggelre meglesz biztos.
    Tündi, tetszik az a vízfüggönyös ajtókeret.
    Unokámnak nem kötőhártyája lett, csak huzatot kapott, még kamilláztam neki ma is.
    Fatther, kellemes pihenést ha kikapcsolódni mész, ha munka ügyben, akkor sok sikert!
    A csontembert nézem a Film+-on, sokszor láttam már, de még mindig tetszik.
    Mindenkinek jó pihenést!
     
  14. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Ha jobban belegondolok, miért ne macerálhatnánk Zsozsót is?? :)
    Hiszen Hagymácska is megkapta a paravánt.
    Zsozsónak mi jár? (A titokfán kívül?) ;)
     
    zsozso577, hagymácska44 és mebajah kedveli ezt.
  15. Tündi100149

    Tündi100149 Fórum félistene


    Menjünk el oda a (csöcsök)-be?!

    Hagymácska,..ez is paraván nélküli!:mad:
     
    zsozso577, Csacskamacska és Koppi kedveli ezt.
  16. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Igen!!!! De oda ám! Pontosan így...:) :p:p;)
    (Ez nekem, hogy nem jutott az eszembe!?)


    -------------------------------------------------------
    Mi is filmet néztünk a címe: "A számolás joga" legalábbis ezt a címet adták neki itt, a tényleges címe átfedettebb, találóbb, de a magyarban nem jön át.

    Jó éjt Mindenkinek ![​IMG]
     
    Utoljára szerkesztett: 28.3.17
  17. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Telefonálós estém volt. Valahogy 3 embernek is ma jutott eszébe, hogy beszélhetnékje támadt velem. Jó hosszú volt mindegyik.
    Tv nézés elmaradt, telefonálás közben nem tudok filmet is nézni, ill. tudok, de az nem az igazi.
    Mára befejeztem mindent, így megyek aludni.
    Jó éjt!
     
  18. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    Hát ami azt illeti, tegnap sem a tévében való filmekről szólt a napom. A Gizimmel hadakoztam. Nehéz volt megértetni vele, hogy ne engedje meg mindenféle szemét vírusnak, hogy feltelepedjen rá. Összevesztem vele. Én kiabáltam, ő meg sírt. Aztán csak-csak összehoztunk egy elfogadható megoldást. :)
    Akkor ma vége ennek a ritkán látható eventnek. A következőre meg vajon mennyi időt kell várni? Hónapokat? Félévet? Olyan ritka mostanság az event. Nem is tudom, hogyan mondjam, mennyire is hiányzik! :p
    Én a lányokat mindig szívesen nézem, nem csak a zuhany alatt. Utána is, mikor törülköznek. Ha kell, szívesen segítek abban is. Nem tartom fáradtságnak az ilyen tevékenységet. :D
    Ma megyek a rokonért, akit meg kellett patkoltatnom, illetve ... nem is patkolás az, hanem belső csere a hátsó patán. Átment kígyóba, sziszegett. Mivel agyváltós, nem is merek hozzányúlni. A szakember is mondta, nem oly egyszerű összerakni jól, mint ahogy sokan gondolják. Én is ezért hagyom rá olyanra, aki tudja, hogy mit, mikor és hol kell csinálni. Maradok a lányoknál. Ott még emlékszek egy-két dologra, amit kell(ene) tenni, ha lehetne.
    Szép napot gazdák!
     
    hagymácska44, mebajah és brozsa kedveli ezt.
  19. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Deres már a határ... meg a kocsi.De csak abban a magasságban, ahol a szép és okos fejünk leledzik.
    Tihamér, akinek ebben az órában már +18 fölötti gondolatai vannak, hááát-nem is tudom- inkább őszül a vén betyár.!

    Küldöm a reggeli pozitív gondolatokat!
    Indulok kenyérért,...
     
  20. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Sziasztok !

    Szánom bánom bűnömet, de az idén még nem ültem biciklin.
    Valahogy nem jött ki rá a lépés.
    Ugyanis vagy messzebbre kellett mennem és kocsival, vagy közelebbre, de akkor gyalog hamarabb volt.
    Viszonylag szerencsés helyen lakunk, mert minden hivatal és kereskedelmi egység közel 500 méteres körzetben van, ergo, még biciklit sem igényel.

    Mebajah!
    Átjöttek a gondolatok is..., de kenyér nem kell...:):)
    Zsozsó nem jött azóta sem...
    Pedig úgy......elbeszélgetnék....holmi csapokról...:)


    3, azaz három cserép kellene még és kész lenne fullra az event, de NEM LESZ !!
    Hosszabb távra nem lesz eventem sem !
     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.