Gazdák a Tiszántúlról!

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: |Tamás|, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Csönd honol a tájon, mindenki fáradtan piheg, de nem itt.
     
    mebajah és hagymácska44 kedveli ezt.
  2. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    Voltam kint illetve bent Szigetközben. Nem nagyon mélyen, de azért bent voltam. A hídon átdübörögtem a rokonnal, letértem a vízpartra és ott gurultam tovább. Megláttam két szép gácsért egymás mellett, tollászkodtak a parti kövezésen. Gondoltam most ezt a két betyárt lekapom a fényképezőgépemmel. Leállítottam a drótszamarat, erre az egyik delikvens felrepült. Na mindegy, egy is több a semminél. Kihalásztam a tokjából a kézikészüléket, ráközelítek a maradékra, erre az is faképnél hagyott. >:(
    Azért nézelődtem a vízparton, majd mivel kezdett befelhősödni, hazatekertem. Mostanra eltűnt a Rézi, valahol együtt kódorog a mozigépésszel, mert az sem található már megint. Hideg nincs, reggel óta nyitva az erkély ajtaja teljesen. Jöjjön be a friss ájer, de maradjon kint a nyárfa pihéje. Az nem köll! Susmánoknál (osztrákok) látok esőfelhőket. Lehet, hogy igazuk lesz a pesti levelibékénak és a beígért 10 mm eső ideér. Majd meglátjuk, a vak is ezt mondta. :D
    További szép napot! (Még mindig 24 fok van nálunk.)
     
    miklos4949, mebajah és hagymácska44 kedveli ezt.
  3. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    Szia !
    Szép lehetett a fotómanőver....Megnéztelek volna. :)
    Nálunk mostanra tünt el az összes felhő az égről. Verőfényes napsütés és remek meleg lett. Szinte nyárias. Maradhatna már....:):)
     
    _Ilona49_, miklos4949 és hagymácska44 kedveli ezt.
  4. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Nagyon meleg van, nem jó a nézelődéshez. Egyik boltból ki, be a kocsiba, ki, majd a másik boltba be, a melegbe még az ember is jobban elfárad.
    Nézelődtünk és mondhatom ledöbbentem, a kanapékból 2 szint ismernek, szürke és fekete. Nekem a nappaliban, fehér bőr garnitúra van, el sem tudnám képzelni, feketében.
    Kint kell lenni a szabadban, aki teheti, jó nyári idő van.
    Este meg kell locsolnom jól a csodafüvemet, kiváncsi vagyok a végeredményre, lehet nagy csalódás lesz, nem ez lesz az első.
    Láttátok, holnapután event, nem százasok ezek. Sárga veszedelem, na megkaptuk!
    Nagy gratulációm a jó titkosaitokhoz, ritka kincs!
     
  5. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Sziasztok!
    Tényleg jó kint lenni még most is.
    Tényleg, csinálhattál volna önarcképet, mikor elröpültek a tollasok.
    Milyen event lesz már megint? A farmozásért is adhatna a rendszer havi fizetést, mert lassan valóban sokk a sok.
    Sikerült Mindenkinek beszerezni, amit akart?/ Gondolom igen, mert nem olvastam hiánycikkről./
     
  6. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Na elmehetnek abba a b......francba. Részemről a fáklyásmenet !
    Slussz.
     
    miklos4949, mebajah és hagymácska44 kedveli ezt.
  7. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Hab a tortán a harmadik naptól 2 event lesz, utána vége és másnap megint kezdődik egy másik.
    Erre már nincs mit mondani, szerintem az a cél, hogy mindenki hagyja abba a játékot és utána jöhet a hazai pálya, jó sokan vannak.
    Koppi, mi, hogy?
    Mebajah, még egy ajánlatom van kint, minden sikerült beszereznem amit akartam.
    Ma jól elfáradtam, megkeresem az ágyamat.
    Mindenkinek jó éjt!
     
  8. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    Bár én kutyás (is) voltam a határőrségnél valamikor, de nem akarok részt venni a kutyakiképzésben. Öreg vagyok, hogy a rakoncátlan és szófogadatlan kutyákat megtanítsam a szépre, jóra. Nem fogok rohangálni és ész nélkül futkorászni a vahurok után. Mert - ha jól olvastam, - kutyakiképző event következik. Hiába, oly régen volt event. Annyira, de annyira hiányzik. :)
    Eső nincs, de napsütés se. Rézi elvonult még kora délután, azóta nem láttam. Talán holnap.
    Fénykép magamról? Áááá! Nem szoktam szelfit készíteni. Akkor meg főként nem, amikor azok a fránya récék elröppennek és én nagyon mérgesen nézek utánuk. Pedig olyan szép tollazatuk volt. Ragyogó, fényes, a napfény is megcsillant rajtuk.
     
    miklos4949, mebajah és hagymácska44 kedveli ezt.
  9. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Én teljesen megcsömörlöttem az eventektől. Hallani sem akarok egy darabig róluk.
    [​IMG]
     
    _Ilona49_, miklos4949 és hagymácska44 kedveli ezt.
  10. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Sziasztok!

    Arról szól a pletyka....hogy a most következő eventnél....kutyákat kell etetni....talán 100-t.
    Utána lehet tovább játszani....és az első 200 jutalmat kap......azt tudni kell, hogy most sávosan
    besorolják a gazdákat. Most azt nem tudom, hogy a 100-ig is huzos lesz.....vagy csak azután gondolták!
    Nahhhhh.....ez holnap kiderül!
    Én is csatlakozom azokhoz....akik soknak találják az eventeket!
    A játék már nem nyujtja a sikeres játék örömét!

    A mostani eventtel végeztem....amit akartam kiszedtem.....jó magasra tették a lecet!
    Pár kicsin megcéloztam a titkosokat....még egy farmon reggel 1 rugás kell.... érik a rózsa hozzá!
    Reggel már a titkosok sem lesznek titkosok!
     
  11. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Délelőttöm hamar elszaladt, ebéd után pedig kimentünk a vásárba. itt van közel hozzám, így séta volt. Nézelődés, de nem sok szép és jó dolgot láttam. Tulajdonképpen mindig megfogadom, hogy a következőre nem megyek, mert nincs miért, s vége meg az, hogy megyek. Hazajövet után napozás a teraszon, ki kellett pihenni a vásári séta fáradságát. Remek idő volt, igazi jó meleg napsütés.
    Az eventekkel már tele a hócipőm!!! Ez már nem játék, hanem hajcsárkodás!
    Pihentető szép álmokat!:)
     
  12. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    Szóval írtam, hogy 1 farmon csinálom az eventet. Nem mondtam igazat, mert a másik kettőn, nevezetesen bubobubu-n és Koppantyú901 -en is csináltam. Ez utóbbiakon csak a kitehetők végett.
    Mondhatni, sikeresen vettem minden akadályt annak ellenére, hogy csak magamnak küldtem ajit, illetőleg egy új szomszédom segített minden egyes napon az ajándékával. (Viszonoztam természetesen.)
    De itt a fő farmomon vért ízzadtam és még mindig nem vagyok kész a felhővel.
    Remélem reggelre összejön, úgyis hajnalban kelek.
    A szupertápjaim 50 alá süllyedtek (nem rég, még 2000 volt belőlük.)
    Innentől kezdve nem kutyálkodom.
    Csak csöndesen játszani fogok és beszélgetek Veletek....:)
    Jó éjt.....
     
    miklos4949, zsozso577 és hagymácska44 kedveli ezt.
  13. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Kellemes ébredést kívánok!
    Csak ezen vagyok hajlandó eventezni továbbra is, most egy kicsit ez is sok.
    Sosem szálltam be az: " Első hanyadik nyer" eventbe. Nagyon tartok tőle,hogy a 100 fölöttieknek lesz húzósabb. Ehhez nem tartom magam elég ügyesnek, szerencsésnek. Jó lesz egy kis töltögetés.
    De Nektek megy a " szurok-szurok"!
     
  14. hagymácska44

    hagymácska44 Fórum félistene

    Jó reggelt Gazdák!

    Az éjjel már nyitott ablaknál aludtam, a szomszéd tam-tamost játszott, valami géppel.
    Koppi, nem kell szupitáp az eventhez, a kutyákat etetjük és nem tenyésztjük. Olyan vagy, küldhettem volna röpit, ha tudom a valóst.
    Sajnos kihalnak a jó szakemberek, és csak a bóvli cuccok vannak a vásárokon. A fiatalokat nem érdekli a hagyomány, más elfoglaltságot találnak.
    Kukás nap van,összeszedem a szemetet!
    Szép napot!
     
  15. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája


    Szia ! Szép reggelt Mindenkinek !

    Én sem szálltam be soha a mindent beadok, mert szerepelni akarok eventekbe. Azt szeretném, ha a 100-as szintet elérjem, utána meglátjuk alapon.
    Mellesleg a reggeli kicsi aratásból és a saját magam által küldött ajikból összejött a felhősorom, meg 12 szupertáp is.(Necces lett erősen, így a 98 szint közepe felé !!!! Ahol potom 42 milla a hátralévő idő...)
    Részemről ennyi.
    A titkosak mentek a pihibe említést sem érdemelnek. Végeredményben nem érte meg csinálni ezekért. (Kár, hogy mindig utólag jövök rá.! :()
    Hagymácska!
    Én is a kuka nap miatt kelek hétfőn és csütörtökön korán...
    Elpörgettem mind a 20 malmot ami felgyűlt és....semmilyen említésre való nem jött a 4 (négy) db szupertápon kivül... (Itt is látszik a szinnvonal esés)
     
    Utoljára szerkesztett: 15.5.17
    _Ilona49_, miklos4949 és mebajah kedveli ezt.
  16. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Első hételeji sikerem!
    Én is korán keltem.Lefőztem a friss kávét, valami érdekes víz íze volt. Ha már kávét nem tettem a vízhez, legalább ecetet igen, tisztult volna.
    Ez a hét is jól kezdődik!!!
     
  17. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Látod, ezért készítem be lefekvés előtt a kávét, hogy reggelre ne érjen meglepetés...:)
     
    miklos4949 és mebajah kedveli ezt.
  18. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    A felforralt vízbe lehet tenni oldható kávékivonatot, bár a szakértők szerint hidegen kell felkeverni és csak utána felmelegíteni. Nem emlékszem arra, hogy miért, de ha oldódó kaffét iszok, hidegen kezdem. Reggel szoktam feltenni kettő darab kétszemélyes kávéfőzőt a villanytűzhelyre, aztán néha ebéd után is még egyet főzök, de az ritka eset. Nejem megissza hidegen is, én meg bár felmelegítem a mikrobiban, de jócskán fel is vizezem. Elszoktam a rendes kávéktól, csak híg löttyöt iszok, mert magas vérnyomásra minek kávé, viszont az ízét meg szeretem.
    Lassan felveszem a göncömet és elsurranok a doktorhoz, panaszkodni a vállamra. Ámbár lehet, hogy a panasz elmarad holnapra, holnaputánra. Attól függ, mikorra tud adni időpontot az asszisztensnő. Ha sok a beteg, akkor majd én is sorra kerülök, mert azért annyira nem vagyok beteg, csak fáj. Láz nincs, köhögés nincs, hasmars és egyéb súlyosbító tényezők sincsenek. Ráér a kedves (alig) beteg, várhat. Megértem én, ráadásul ami tényleg használna, olyan kezelést most nem kaphatok, csak jövőre. Rtg besugárzást csak évente egyszer adhatnak kúraszerűen. Ez előírás. Utoljára decemberben jártam emiatt Győrbe, tehát várhatok arra, még ha jó is lenne. Majd az orvos eldönti mit kezd a vállammal.
    Kérem szépen kedves gazdák, most tudatom, hogy nem fogok a kutyulis eventben sem részt venni. Ezért olyanoknak tessenek küldözgetni - már ha lesz - felröppenő akármiket, akik tevékenyen dolgoznak a farmjukon, nem csak alibiből járnak ide, főként szájalni. Azaz inkább kopogtatni a billentyűzeten.
    Nap továbbra sem bukkant elő. de az esőfelhők is elkerültek minket. Nem jött be a levelibékák jóslata. (De nem kizárt, hogy orvoshoz menet-jövet elkap valami rettenet.)
     
    Utoljára szerkesztett: 15.5.17
    mebajah és miklos4949 kedveli ezt.
  19. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Szép napot kivánok!

    Itt az éjszaka....valamikor csendes eső esett.....most is erősen jönnek-mennek a felhők!

    A kutyás-eventtel megvárom a kiirást...aztán eldöntöm, hogy érdemes lesz-e elkezdenem.
    Holnap elutazok....elég sürüre szerveztem a hetet....igy nem a 100 kutya etetése fog dominálni!
    Nekem sincs annyi tartalékom....hogy megmérettetésben rész vegyek....akár-mikor is!!!!!
    Bár lehet, hogy lenne.....inkább mondjam azt sajnálom beadni!!!!!:p:cry::oops:
     
    mebajah, Tündi100149, miklos4949 és 2 más kedveli ezt.
  20. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Szép napot mindenkinek!
    Kopi, én már nem is csodálkozom, hogy csináltad több farmon is! Te ilyen vagy, már megszoktam! :)
    Kávét nem iszom, így meglepetés e téren nem érhet. Orvoshoz nem megyek, de holnap megyek a Kormányhivatalba, mert lejárt az útlevelem. Tegnap megnéztem csak úgy és mit látok?- lejárt. Nem vágyom az ilyen ügyintézős helyekre, de menni kell.
    Semmilyen megmérettetésben nem veszek részt! A kutyák etetése sem nagyon vonz, elegem volt most a focizásból!
    Nap süt, mosógép megy.
    Legyen jó napotok!:)
     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.