Gazdák a Tiszántúlról!

Kategória: 'Ki kicsoda? - A gazdák', témanyitó: |Tamás|, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
  1. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Napsütéses szép fagyos napot kívánok mindenkinek!

    Szél úrfi nagy csatáját itt is megvívta, sajnos sokszor erősebb volt, mint néhány fa, vagy fának az ága. Nálam átrendezte a bejárat melletti vendégfogadó kosarat, a seprűt, lapátot. Mehettem megkeresni és visszahelyezni őket a helyükre, de, mint kiderült felesleges volt, mert rövid időn belül újra elfújta őket. Valami miatt pedig az volt a kedvenc cselekedete, hogy az összes szemetet a bejárati ajtóhoz terelte. Amennyiben nem voltam elég óvatos, akkor, amikor kinyitottam az ajtót, akkor pedig az előszobába röpítette ezen szemét nagy részét.:mad:
    A fagy jött és maradt, valamint a hóréteg is. Ez jó, erre vártam.
    Hogy meddig tart?:
    Dorottya napi időjóslás
    – tartja a népi megfigyelés, azaz ha Dorottya napján fagy, akkor Julianna napjára, február 16.-ára megenyhül az idő. Ez azért is fontos, mert a tavaszra váró emberek Juliannától várták a tél szorításának enyhülését, a jobb időt, a természet ébredését.
    No, majd meglátjuk, de így legyen!

    Hétvégém változatos volt, kis munka, kis pihenés, kis vendégeskedés.

    Ági, ablakokra vigyázni, nem lenne szerencsés, ha az üvege betörne! cserében ügyes voltál!

    Tihamér, gratulálok az unokád csodás bizonyítványához! :) Légy is büszke rá! :)
    Azért megkukkantanám, ha a nejed letenne eléd egy tálka kolbászos pudingot, hogy mit is kezdenél vele?!
    Most, hogy írtad, valóban nem szoktam én sem látni gyümölcsök nemes levét akciósan.;) Hmm, nem is tudom, hogy miért!

    Zsozsó, az apró ajándékok is ajándékok és sok kicsi sokra megy! :)

    Lajos, kitartás, ezen is túl leszel!
    Buta emberért nem kell sokat menni, sajnos könnyű találni. Múltkorában betévedtem a VV villába, ahol tesztelték a bennlévőket. Előzményeket nem tudok, csak azt hallottam, hogy egy lakó közölte, hogy az "ly" nem szerepel a magyar abc-ben..., nekem ennyi elég is volt!
    Zs_apja, a gyopin, hogy mi lesz és mi nem, azt nem tudom, de nálam nagyon lefele mutat a népszerűsége. Azt terveztem, hogy a második felhőt megszerzem és annyi, d már ez is kérdéses.

    Bár semmi közöm hozzá, de bosszant egy közeli szomszédomnál történt, ill. meg nem történt dolog. Tavaly érettségiző lányka kapott a sikeres érettségiért egy autót. Szépet, nagyot, drágát. Kinn parkol vele az utcán, vagy feláll a garázsfeljáróra. Garázsba nem fér be az autó, mert ott több más van, mint biciklik és egyebek. Pénteken leesett a hó, ami beborított mindent, így a kint parkoló autókat is. Szombaton sütött ugyan a nap, de a hó csak ott olvadozott, ahol a napsütés melegítette. Az utca, a garázsfeljáró az északi fekvésű, no oda nem ért a napsugarakból. Szombaton az utcáról átállt a lányka a garázsfeljáróra, hogy kilásson a szélvédőn, így az ablaktörlővel törölt egy menetet és kész, a többi hó az maradt a szép, nagy, drága autón. Maradt a hó és szépen rá is fagyott. Azóta is ott áll az autó, ráfagyott hóval. Amennyiben beszélni tudna, vajon mit mondana?
     
    ursa11, -elzemari-, zsozso577 és 4 más kedveli ezt.
  2. Gobio55

    Gobio55 Fórum hercege


    Megenném!


    Jó napot gazdák!

    Az elmúlt tizenkilenc évben kétszer kaptam az egyik menyemtől hagymatortát, amit az ÉN születésnapomra sütött. Azok a torták mind az ényémek lettek az utolsó falatig, mert senki más nem tartott rá igényt. Pedig nagyon finomak voltak, de az én ízlésem nem mindig egyezik másokéval.

    Aztán pedig ... karácsony előtt tartottunk egy összejövetelt, ahol 30-35 fő volt jelen. Nem a mi lakásunkban, az kicsi lenne ekkora "tömeghez", de az adott helyen jól elfértünk. Majdnem mindenki vitt valamilyen süteményt, édességet, az alkohol tiltva volt, van. Mi is vittünk házi készítésű sajtos rudacskákat. A sajtos tallér receptje alapján gyártott rudacskák, mert a villanykályhán nem lehet tallért sütni. Ezt még régen megpróbáltuk, de a hagyományos tallérsütőt nem lehet jól felmelegíteni. Az elektromos ketyerék közül is vettünk kettőt. Az egyik gofrisütő, de abban túl vastag lenne a tallér, a másikban ugyan megfelelő vékonyság elérhető, de iszonyatos soká tart megsütni a tésztaadagot. Így nekiállt feleségem őnagysága a kinyújtott tésztát kiszúrkodni, kicsi pereceknek, szíveknek, bigyóknak, izéknek, ami szintén túl macerás volt. Évekig mondogattam neki, hogy ne izéljen azokkal a kiszúrókkal, nyújtsa ki a tésztát, derelyevágóval vágja fel 8-10 centis kis rudacskákra, jó lesz az úgy is. Nehezen állt rá, de azóta mindig így csináljuk. Hallgatni kell a ... rám! A másik "édesség" amit felvittünk, az nem is volt édesség, de gyorsan elfogyott. Jöttek sorban a fiatalok, az idősebbek a receptért, mert elterjedt, hogy azt mi vittük fel. Készségesen elmondtam, mit, hogyan kell csinálni. A lényeg, KOLBÁSZOS-SAJTOS kalács volt. Cukor egy milligramm sem volt benne. Sós kalácstészta. Többen jöttek, hogy a pizzás tekercset mondjam meg, HOL vettem, mert nagyon ízlik nekik. Kijavítottam, hogy nem pizzás, nem tekercs, hanem kolbászos-sajtos kalács. És nem vettem, hanem sütöttem. De kellett a recept. Megadtam, legyen meg az ő akaratuk! xD

    Kaptam a fiamtól én már törpörtyűs szaloncukrot is, de még erős pistásat is! Szóval, ami jó, az jöhet! Az édességes nyünnyőkéket meg egyék meg azok, akik azokat szeretik. A kisebbik unokám (kislány) reggelire, vacsorára szokott kérni finomakat.
    - Tündérkém mit szeretnél reggelire?
    - Kérek sajtot, kolbászt, szalonnát és sonkát. Meg disznósajtot. Kenyeret azt nem kérek!

    További szép napot!
     
    ursa11, -elzemari-, henrietta1223 és 5 más kedveli ezt.
  3. -W-595-

    -W-595- Fórum ezredese

    Sziasztok, szép estét!

    Nah... a tegnapi napom ??? - hát az egy káosz volt :music:, és én csináltam magamnak, egyes egyedül xD.
    Elterveztem, hogy csak lazán teszem a dolgom, főzök tejfölös krumpli levest, és sütök kenyér lángost.
    Ez két, hamar elkészíthető, nem babrás étel, de nekem sikerült, délután két órára elkészíteni :oops:xD.
    A leves elkészült hamar, mert a krumpli főzés nem tart sokáig. A kenyér lángossal is haladtam volna... ha... nem kezdek bele, más dolgokba, mint pl. sütő súrolásba, és a fürdőszoba lefolyói tisztításába. A kettő közül a sütő belseje súrolása tartott tovább, mert a sütő ajtó üvege ( dupla üveg ) szét szedhető és így mindkét üveg felületet szépen meg lehet takarítani.
    Délután pedikűröztem, majd ülve vasaltam és közben néztem egy filmet. Mire véget ért a film és végeztem a vasalással is már fél kilenc volt o_O, jaaaajj ...mondom, nekem még hajat is kell mosni :oops:xD.

    Tihamér, gratulálok, az unokád kitűnő bizonyítványához!
    Tetszik a sajtos tallér tésztájából, a sajtos rudacska készítése.
    Ki fogom próbálni!
    Sajtos tallért, csak Anyánál lehet sütni, neki gáztűzhelye van, és a tallér sütő is .
    Én is gondoltam már rá, hogy vennem kéne elektromos tallér sütőt, de még nem vettem.

    Lajos, túl vagy az 1 órás befekvésen?? és reméljük, nem szedtél össze semmi bacit.

    Zsozso, gratulálok, a sikeres event befejezéshez, és van még idő, az apróbb ajándékokat szedegetni.

    Judit, ha az az autó beszélni tudna.... biztos mondaná a leánykának, takarísd le rólam a havat.
    Én nem vagyok szakértő, de biztos nem tesz jót a karosszériának a fagyos hótakaró.

    Az eventet nekem is sikerült befejeznem, és még szedegetem az apró ajándékokat - kaptam 3x 2 db farmaranyat is, meg 3 bónusz ládát, és változatosan adott a többi ajiból is, de azt láttam a a farm pengőt elég sűrűn adta.

    Jah.. majd elfelejtettem, ma szintet léptem, 238. szintre értem :inlove:.

    Jujjj, olyan telihold van o_O, ( a keleti égbolton ) ha kinézek az ablakon látom ahogy mosolyog xD.
    Tegnap még erősen fújt a szél, mára már lecsillapodott, és tiszta hideg volt a levegő. Hó már csak némelyik háztetőn, és itt-ott kisebb foltokban, de az utak és járdák szárazak és hó mentesek.
     
    Utoljára szerkesztett: 6.2.23
    ursa11, -elzemari-, zsozso577 és 5 más kedveli ezt.
  4. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Szép estét Mindenkinek!
    Tihamér, az a kolbászos, sajtos kalács felkeltette az érdeklődésem! Már a neve is jól hangzik, hát még az íze milyen finom lehet!:)

    Ági, jó napod volt ;) tudom milyen az, amikor egyik munka után jön a másik. Nem is tervezi az ember lánya, csak úgy adja magát és csináljuk.
    Gratulálok a szintlépésedhez! Ügyes vagy!:)

    Lajos, benézhetnél, tarthatnál egy kis helyzetjelentést!
    Ilona, téged is mindig várlak, bár a hallgatásod is beszédes (sajnos).
    Marika, te is régen jártál felénk!

    Ügyintézős napot tartottam. Napsütés, szél sehol és -1, 0 fok. Mikor ezeket észleltem, döntöttem is pillanatok alatt, hogy akkor most van itt az idő, hogy útra keljek. Városban a parkolás szinte lehetetlen és drága, így a szokott módon elmentem egy nagy bevásárlóközponthoz, ott leparkoltam, átszálltam a villamosra és néhány perc múlva már a belvárosban voltam. Ügyintézés sikeres volt, bár egy kicsit hosszúra sikeredett. Meg is lepődtem, mert az ügyintéző igen beszédes volt, a hasznos tanácsok mellett másról is szót ejtettünk. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem volt más ügyfél.

    Főzni még ma sem főztem, a maradék végét ettem meg.

    Farmon termelek gazdaköribe és még a szédültön a gazt is. Apró ajándékok is jók, kaptam többször Fa-t és bónuszládát is.:)
    Gyopárosra is benéztem néhányszor, gyártom a fákat és toporgok szinte egy helyben.


    Ígértem, hogy hozok képet a klíviámról. 7 virágot hozott az idén is és nagyon szép!:)

    http://keptarhely.eu/view.php?file=20230207v03xyycqn.jpeg
    http://keptarhely.eu/view.php?file=20230207v03xrmjqz.jpeg
     
    Utoljára szerkesztett: 7.2.23
    ursa11, -elzemari-, zsozso577 és 7 más kedveli ezt.
  5. -W-595-

    -W-595- Fórum ezredese

    Sziasztok!

    Judit, gyönyörűek a klíviáid, o_O:inlove:, élőben biztos még szebb, az a sok virág rajta, mese szép.
    Én kaptam a gyerekektől ( névnapomra ), fokföldi ibolyát és korall virágot :inlove:. A korall virág nagyon szép, piros virágai vannak, és egy nagyobb cserépben 3 tő van, és mind három virágzik :inlove:.
    Az átültetett orchideám, hozott 3 baba hajtást, amiket rajta hagytam az anya tövön, és most az egyik baba hajtás virágot hozott, remélem, ki is fognak nyílni.

    A héten, délelőttös vagyok, és ma munka után kozmetikában voltam, majd vásároltam néhány dolgot, és elmentem Anyukámhoz, aki épp csöröge fánkot készített. Segítettem neki, kisütni, - és persze ettem is belőle, nagyon finom volt, és én már nagyon régen nem ettem csörögét, pedig többször is volt eszembe, hogy készítek - mikor végeztünk, rendbe tettem neki a konyhát, elmosogattam és felmostam a járólapot. Volt délután fél 4, mire haza értem.
    Még én is ültetem az e.növényt, és szedegetem az ajikat.
    A gyopároson ültetem a fákat, gyártom a hozzá valókat és a megrendelőket is kiszolgálom, már " csak " xD 1175 ATP kell, hogy a 12. szintre lépjek.

    Ma itt is volt napsütés, de hideg volt, és a szél is fújt, na nem erősen, de érezhetően.
     
    ursa11, -elzemari-, zsozso577 és 7 más kedveli ezt.
  6. Gobio55

    Gobio55 Fórum hercege

    Jó napot mindenkinek!

    Szürke, barátságtalan itt az idő. Ez van, ezt kell szeretni. Vagy nem szeretni, hanem elviselni. Reklamálni ugyan lehet, de kinek és minek?

    Feleségem őméltóságának van jó tíz éve három cserépben orchideája, amik évente többször virágoznak. A kisebbik, naposabb szobában vannak, jól érzik magukat. Úgy kéthetente leveszi a "gazokat" a szekrény tetejéről, kisebb-nagyobb vödrökben/vedrekben áztatja őket vízben. Fél napi ázást követően kiveszi a cserepeket a vízből, kiönti a vizet, majd visszateszi és másnap reggelig hagyja, hogy a felesleges víz kifollyon a földből. Egyik virágboltos (tulajdonos) ismerőse ajánlotta ezt a módszert. A "gazok" földje laza, tőzeges. Rendszeresen ad tápoldatot vagy táprudat, ne haljanak éhen a virágok. Neki bevált. :)

    Én tegnap reggel, míg feleségem még az igazak álmát aludta, bedagasztottan némi kelt tésztát, nehogy kijöjjek a gyakorlatból. A feléből lett a múltkori sajtos-kolbászos kalácshoz hasonló, de most sajtos-sonkás kalács. ÉN azt ettem az ebédhez, ami paradicsomos paprikafőzelék volt. Persze a főzelékhez kenyeret ettem, a kalácsot meg utána. A feleségem pedig a főzelék után külön a neki készített buktát fogyasztotta, ami a tészta másik feléből készült. Cukrot a bukta tésztájába sem tettem, mert - bár gondolkodtam rajta - de végül sokalltam volna az édességét a süteménynek. Indoklásom: nem szilva vagy meggy, esetleg baracklekvár, netán Hitler szalonna volt a tölteléke, hanem az idősebbik fiunktól karácsonyra kapott datolyapaszta. Sok lett volna még a tésztába a cukor. A nejem nem reklamált, ma is ezt fogja enni a leves után. A levest ma is ő főzte, éretlen zöldségből, de dacára annak, hogy a zöldség éretlen volt, finom lett. (Zöldborsó leves.) Mielőtt bárki is azt kérdezné, hogy MI a nyavalya az a paradicsomos paprikafőzelék, leírom. Vöröshagymát megpárolom, majd beleteszem a karikára vágott zöldpaprikát és a kisebb kockára vágott paradicsomot. Lefedem, párolom és mielőtt kész lett volna beletettem a karikára vágott virslit. Szóval LECSÓ az istenadta főzelék. xD Az a datolyapaszta meg magában is túl édes, tényleg sok lett volna a cukros tészta.

    További szebb napot!
     
    ursa11, -elzemari-, busika02 és 5 más kedveli ezt.
  7. -W-595-

    -W-595- Fórum ezredese

    Sziasztok, szép estét Mindenkinek!

    Ma babázós :inlove: napom volt. Értem jöttek a sulihoz, haza jöttünk, majd a menyem elment körmöshöz, én pedig a kis Drágámmal voltam. Nagyon jól elvoltunk, mondókákat és gyermek dalokat néztünk és hallgattunk - nagyon szereti ezeket - építő kockáztunk, és ettünk is, majd dél körül elálmosodott és elaludt, én pedig az ágy másik végébe helyezkedtem el, és a telefonon olvastam az event ismertetőt ;).
    2 óra körül megjött a menyem, a kicsi még aludt, nem keltettük föl, mert nem siettek még haza, ráértek úgy indulni, hogy már a kis hercegnőt is elhozzák az oviból.

    Tihamér, a paradicsomos paprika főzelék ... hát eszembe se jutott, hogy az a lecsó xD.
    Az éretlen zöldség leves.... vagyis Zöldborsó leves xD.
    Datolyapaszta??? xD - gondolom, ez az aszalt datolya lehet???
    Az orchidea, áztatását és lecsorgatását én is ismerem ;).

    A holnap kezdődő event tetszik, ámbár van egy kis szerencse faktora - hogy, hogy fogja adni a virágos dominókat.
    De volt már ilyen eventünk, és sikerült jól rakosgatni.
    A felhő, nagyon jó és hasznos dolgokat ad - még ha 48 órás is, és lehet 4 db piccolo ládát is szerezni.
    A gyopároson 695 ATP kell, és szintet lépek.
     
    ursa11, -elzemari-, zsozso577 és 6 más kedveli ezt.
  8. Gobio55

    Gobio55 Fórum hercege

    Jó estét mindenkinek!

    Nem, nem aszalt datolya, hanem datolya paszta. Fél kilós kiszerelésben lehet venni. Hasonló az állaga, mint a birsalmasajtnak. De a datolya alapból veszettül édes, össze tudja az ember száját ragasztani. Kívül műagyag zacsek, belül is műanyagba van rakva, de még az is műanyagba van csomagolva. Háromszoros műanyagból készült védelme van. Adunk a környezetnek rendesen! :mad:
    Ha valakit érdekelne hogyan néz ki, javasolom a legnagyobb muszlim vallási vezetőről elnevezett cég honlapjának a felkeresését. Ott, némi kutakodás után rá lehet találni a"cuccra". Ha valaki esetleg nem emlékezik arra, hogy kik követték a világ kiemelkedő és igaz prófétáját annak halála után (a muszlin vallás szerint), akkor halkan megsúgom. Mohamed próféta halála után Abu Bakr lett a vallási vezető, majd azt követően Omár. A címük jelentése, utód, követő. Arabusul kalifa. Ennél több felvilágosítással nem óhajtok élni, mert az már reklám lenne, azt meg nem biztos, hogy ITT szeretik. Már ha az nem a British Petrol reklámja.
     
    ursa11, -elzemari-, busika02 és 5 más kedveli ezt.
  9. -W-595-

    -W-595- Fórum ezredese

     
    ursa11, zsozso577, _Ilona49_ és 4 más kedveli ezt.
  10. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Szép estét Mindenkinek!

    Ági, jó napod volt! :) Babázni mindig jó!
    Szép virágaidban gyönyörködj sokáig!

    Tihamér, jó, hogy leírtad, hogy mi az az éretlen zöldség, mert bizony nem jöttem volna rá magamtól, pedig szeretem nagyon!

    Zsozsó, holnapi eventre felkészültél? Amaránt a földben?

    Napsütés, kis szél és semmi csapadék nem volt várható mára, így a mosógép beindításával kezdtem a napot. Mire a fodrásztól hazaértem, már teregethettem is. Még 2 adagot mostam utána. Egy része már megszáradt, a többi fagyoskodik a teraszon.

    Holnapi event leírását elolvastam. Kezdem természetesen. Tetszik, szeretem az ilyen kirakóst, reménykedem, hogy a boltból is ki tudom majd váltani azokat, melyeket szeretnék! Két területen termelünk, így szaporább lesz összegyűjteni a szükséges mennyiséget, a röpiket meg majd meglátjuk, hogy hogyan röpködnek. Reméljük, hogy jól!

    Legnagyobb unokám adott hírt magáról, ma volt az utolsó vizsgája. Ez a félév is teljesítve!:) Rengeteget kell tanulnia, a vizsgaidőszak meg még húzósabb, mint az évközi zárthelyik.
     
    ursa11, -elzemari-, zsozso577 és 4 más kedveli ezt.
  11. -W-595-

    -W-595- Fórum ezredese

    Sziasztok, szép estét Mindenkinek!

    Ma laza napom volt, vásároltam hétvégére, csináltam vacsorára fűszeres csirkemell csíkokat, főtt krumplival.
    Az eventet elkezdtem, és a kerék is kegyes volt most, lett egy 100 %-os termény bónuszom.
    Csak a felszaporításhoz használtam szupertrágyát, és majd a hétvégére tervezek több bónuszt is segítségül hívni, hogy tudjak minél több csillagos érmét gyűjteni.

    Judit, gratulálok az unokád sikeres vizsgájához!

    Zsozso, rég jártál erre. Elkezdted az eventet?

    Lajos, mizu veled??? jól vagy????

    Edit, is régen írt.

    Zs.-apja olvasó üzemmódban van.

    Ilona se ad hírt magáról, ámbár a kéz jegyét itt hagyja.

    Nah, jó, nem reklamálok tovább.
     
    ursa11, henrietta1223, -elzemari- és 7 más kedveli ezt.
  12. Tündi100149

    Tündi100149 Fórum félistene

    Szép estét mindenkinek!

    Megszabadűltam a PEG-től,.. már majdnem feladtam nehezen jött össze.

    24-én unokák 10 évesek lesznek,...múlnak a gyermekévek.

    Gyopároson le leszek gyökerezve a 12-ik szinten.
     
    ursa11, henrietta1223, -elzemari- és 7 más kedveli ezt.
  13. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Szép estét Mindenkinek!

    Ági, ügyesen pörgettél!
    Hoztam hírt Ilonától! Ma telefonon beszéltünk, nagy ölelést és puszit küld mindenkinek! Nem ír, mert lassú a gépe, hamar elfárad és újat sem tudna írni, a helyzet változatlan nála. Eventet csinálgatja, de lassan halad. A múltkori eventet az utolsó pillanatban sikerült befejeznie és azt is, aminek tegnap volt vége.

    Lajos. hiszem, hogy jobb lesz a szonda nélkül. Unokáknak gratulálok, hogy öregszenek!;)
    Ne aggódj, nem egyedül toporogsz a gyopároson ott a 12-es szinten.:(

    Eventet csinálom, Fortuna kegyes volt, így szépen gyarapodnak az e.növények. :)

    Tihamér után szabadon, ma "éretlen" levest főztem.:) Finom volt, maradt holnapra is. :)
     
  14. -W-595-

    -W-595- Fórum ezredese

    Sziasztok!

    Lajos, szonda nélkül csak jobb lehet, és legyen így!
    Unokáknak boldog szülinapot :inlove:! - már 10 évesek lesznek o_O, hogy repül az idő :);). Ezt a saját unokáimnál is tapasztalom, a legkisebb még nem rég született és már másfél éves :inlove:. A legidősebb pedig hétfőn lesz 21 éves o_O:inlove:.

    Ma mozgalmas napom volt, munka után, a belvárosba akartam menni, de a buszon azt éreztem, hogy nagyon fáj a lábam, és inkább haza jövök, eszek, és pihenek keveset. Így is tettem, majd felhívtam Anyukámat, hogy van e szüksége valamire, de mondta, nem kér semmit, van minden otthon, és a tesóm is volt nála tegnap és vitt neki néhány dolgot.
    Kis pihenő után, elmentem először Anyához, majd onnan a belvárosba, megvettem a kis szobába lévő TV-hez a kifordítható fali konzolt - ugyanis, mikor tavaly megvettem a TV-t, vettem én fali konzolt azon is van, csak épp azt nem tudom, miért nem kifordíthatót vettem, nah mindegy már, szóltam a fiamnak is, hogy ha lesz ideje, jöhet lecserélni.

    Az event halad, igaz még nem rakosgattam le virágos dominókat, de majd arra is sor kerül.
    A tenyésztős event első részét megcsináltam, és a kuckót tele raktam a második részhez - ha már van 1 tápos akció, akkor spóroljunk a szupertáppal ;).
    A gyopároson a 12. szintre értem.

    upload_2023-2-10_18-44-9.jpeg

    Judit, köszi a híreket Ilonáról :).
    Puszi és ölelés neki is - remélem jön, és olvassa ;).
    Szuper jó, hogy Fortuna neked is kedvezett ;).
     
    Utoljára szerkesztett: 10.2.23
    ursa11, henrietta1223, -elzemari- és 5 más kedveli ezt.
  15. zsani_apja

    zsani_apja Fórum elő legendája

    halihoó!
    Igen, olyan kedvtelenségből eredő olvasásba kezdtem bele. :D
    Annyi minden jár a fejemben mostanában, teljesen elragadott a való világ. Gyopin csak ténfergek, nagyon lelombozódtam tőle. Ez több dologra is vissza vezethető. De ha nem eszek lekvárt, nem fáj a fogam. :D no mindegy
    Tenyésztőst szeretem, arra azért szakítottam figyelmet. Dominósnak holnap akarok neki feküdni. Talán összejön a növény. Kíváncsi leszek, hogy jönnek az ágyások és a kedvem. :)
     
    busika02, ursa11, henrietta1223 és 5 más kedveli ezt.
  16. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Szép napot Mindenkinek!

    Kis pihenőt iktattam be a konyhai eventbe, s ezt a pihenőt írásra fordítom.

    Ági, pörögsz, mint mindig. Fájós lábbal bizony pihenni is kell! Örülök, hogy Anyukád jól bírja magát, ez nagyon jó dolog!

    Zs_Apja, kell az olvasómód is, nem osztjuk meg a gondolatainkat itt mindig és az így van jól!

    Eventet csinálom, a gazzal egész jól állok, de a rakosgatással le vagyok maradva. Időigényes és jól meg kell gondolni, hogy melyik virágot tegyem le és hova. Természetesen az érmét adót szeretném minél többet lerakni, de nem sikerül mindig. Elég gyatra az érmék száma, a két Piccolora való már összegyűlt, de még nem váltottam ki semmit. Sok ez a 400valahány lerakás. Próbálom azokat a virágokat lerakni, melyek olyat adnak, amire szükségem is van. A bahás tp-re, csp-re, nem igazán van szükségem, így azokat kerülöm. Nem törekszem arra, hogy egy mezőt teljesen kirakjak, amikor úgy látom, hogy már nincs esély arra, hogy érmést tudjak lerakni, akkor lépek tovább.
    Gyopárosról továbbra sem tudok sok(?) jót írni, nem is írok semmit inkább.

    Estére a kelkáposzta főzelék és rá a pörkölt kész, holnapi ebédre a mustáros-borsos husi most sül. Fél adag sütit is sütöttem.

    Milyen édességet szoktatok csinálni, amikor nem süteményt készítetek?
    Nem sütnék minden hétvégére tepsi tésztát, de valami könnyű édesség csak kellene. Puding valamivel megbolondítva is jó, de van valami más ötletetek, javaslatotok?

    A tenyésztőst tegnap megcsináltam és a kupit is megraktam a következő hétvégére.

    Pihenő vége, megyek, még mosogatni kell és porszívózni.
    Pá, majd jövök valamikor!:)
     
    busika02, ursa11, Tündi100149 és 5 más kedveli ezt.
  17. zsozso577

    zsozso577 Fórum elő legendája

    Sziasztok

    Nincs nagy kedvem! Igy az itthoni munkák is maradnak...de azt hiszem meg fognak várni....hiszen nincs háztartási robotom!
    Na....de lesz ez jobb is!

    Lajos...örülök, hogy a PEG nem nőtt hozzád és kivették....a seb meg meggyógyul.
    Vigyázz magadra!

    Ilona...rád süthetne már a napocska...legalább egy kis fénysugara!

    Judit...igen elkezdtem az eventet....
    Ági...az event végét ma elérem...a felhő az már üzemel!
    Még el kell döntenem, hogy a piccolókon kívül mit kellene még kivennem...így csak addig játszok.
    A dominókat hasonlóan pakolgatom, mint Judit...de nálam az, amit az érmét adná....nem jön úgy jön, ahogy én szeretném.
    Tudom, nem kívánság műsor...de kívánságom az lehet....igaz??????
    Tenyésztős első részét én is befejeztem tegnap és előkészültem a jövő hetire....attól tartok, hogy elfelejtem!
    A gyopároson haladgatok...a bosszúságom a gazdaköri!...Ej, de sok gondot okoz!....nekem!!!!

    Nálam...a vasárnapi desszert....a palacsinta!....nem tudjuk megunni...jöhet...mindig.....nahhh azt még meg tudom csinálni.
    Nem kell hozzá a sütő! Még azt most fogom sütögetni...most lettem készen az esti ebéddel is...ráérek!

    Mentem is....mert tényleg este lesz...mire kisül.
     
    busika02, ursa11, Tündi100149 és 5 más kedveli ezt.
  18. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Szervusztok kedves Tiszántúliak!

    Képzeljétek, Alsódughagymafalvára is eljött Ökörszem úr, hogy virágokkal diszitsük fel a kertet Valentin nap alkalmából.Hozott völgyi rózsát is vagy 15 darabot, indulásnak, a többit meg rám bízta.Annak rendje és módja szerint el is végeztem az ültetés munkáját, vizet hordtam,trágyáztam, sőőőt szupertrágyáztam és vártam az érés végét, hogy tudjak a virágokkal foglalkozni.
    Kicsit restellem bevallani, de én ott álltam a virágágyás szélén, és elkezdtem illesztgetni a virágládából kiszedett virágokat, de a boga életbe nem akartak megmaradni ott.Raktam függőlegesen, raktam vizszintesen, sehogy nem akarta az igazat.Te jószagú rezeda, hát hogy fogok én így haladni?Mérgembe , fogtam magamat, otthagytam mindent és elmentem inkább a Gyopárosvölgybe, hogy a további ténykedésemet ott folytassam.
    Miután felballagtam az Északi erdőbe, ott legalább sikerélmény várt, mert megugrottam a lécet és elértem a 12-ik szintet.Na végre már legalább az anyagok előállításánál kapacitást bővíthetek. Indulok is, hogy akkor ezt azonnal nyélbe is ütöm, hogy miért nem gondoltam arra, hogy itt is bizony kell a jelvény, hogy a feladatot eltudjam végezni.Nah sebaj, ha már itt vagyok, akkor előbb utóbb majd ezt is megugrom.Kicsit ráfeküdtem a témára és többször elballagtam a völgybe, hogy a termőre fordult gyümölcsöket leszedjem.
    Hamarosan meg is lett az eredmény, és boldogan siettem a jelvénnyel, és jöhetett a bővítés.
    Azóta, nagyobb elánnal készítem az anyagokat ,és ennek hozományaként a gyümölcsfákat, fenyőket,és a bükköt is.A fejlesztéseket sem hanyagolom el.

    Közben persze csak nem hagyott nyugodni, hogy nem boldogulok Ökörszem úr virágosával.Újfent vissza visszanéztem hátha megjavult valami és eltudom már kezdeni az ültetést.Ahogy odaértem, akkor vettem észre a kis fűből készült zöld madárkát, aki az egyik diszlapon üldögélt.Egyszeriben megvilágosodtam, és már tettem is ki a virágokata kismadárka lábához, szépen beterítve vele a zöld gyepet.

    Felénk mostanában, , vagyis a héten, igazán szépen sütött minden nap a napocska.Nagyon jó volt látni, hogy a nagy nagy szürkeség tovatűnt.Még a hangulatom is más lett, igaz így jobban látom, hogy nagyon kell majd ablakot tisztítani, mert bizony az ráfér nagyon.

    Hogy megy az idő, a Papa dédunokája a jövőhéten már egy éves lesz.Most született szinte, és már eltelt egy év.A héten voltam az egyik üzletláncban , hogy vegyek a viztisztító kancsóba szűrőt, de naná, hogy nem volt, az ami nekem kellett.Igy aztán elandalogtam a babaholmik felé is.Nagyon tündéri kis babaruhák voltak, gondoltam veszek egyet.Később aztán lebeszéltem magamat róla, mert maradjon meg a szülőknek az öröm, hogy ők vegyék meg ...

    További szép estét kívánok!!.
     
    Utoljára szerkesztett: 12.2.23
    _Ilona49_, busika02, ursa11 és 6 más kedveli ezt.
  19. -W-595-

    -W-595- Fórum ezredese

    Sziasztok!

    De jó, hogy írtatok, Zsozso és Marika :).

    Zsozso, gratulálok, a felhőhöz, ügyes vagy.
    Én még nagyon kevés virág ládát raktam le ezen a farmon, de a kisvirágon már többet, és az én tapasztalataim is megegyezik, Judit és Zsozso-éval, és ha nem tévedek, de az érmét adó virág ládákat a hasonló korábbi eventek alatt is szűken mérte a rendszer.

    Zs-apja, a gyopárossal kapcsolatban, sok gazdához hasonlóan, nekem se tetszik, sok minden, pl. hogy mindenből, meghatározott darabszám lehet a raktárban, ( tudom van bővítésre lehetőség, de.... ) vagy, hogy a felröpikből törölni kell, mert kulcsot se kaphatok, idő igényes, mert ha haladni akarok, akkor sűrűn kell benézni.

    Ma konyha eventet is tartottam, még le kell szűrni a levest.

    Judit, sütés nélküli desszertnek, pohár krémet szoktam csinálni, keress rá - fehércsokis mascarponehab bogyós gyümölcsökkel - mondjuk, én kicsit változtattam rajta, mint pl. csak a fele csokit teszem bele, és gyümölcs helyett van saját készítésű, kicsit hígabb málna lekvárom. De van sokféle pohárkrém - én is a netről néztem le.
    Vagy, sport szeletet szoktam csinálni - ezt darált kekszből.
     
    busika02, ursa11, zsozso577 és 4 más kedveli ezt.
  20. zsani_apja

    zsani_apja Fórum elő legendája

    Szia!
    Igen, az idő ami korlátozza az ismerkedést Gyopival. Ma elértem a 13. szintet, elindultam a 14 irányába. :D Csinálom, ahogy időm engedi, de nem tud annyira lekötni. Úgy általánosságba elvagyok, lehet jobb is, hogy nem nagyon van rá időm. Sokszor el is felejtem, hogy van. :D
    Hamarosan nekilátok a dominónak is. Nagyon nehezen veszem rá magam most. A végén még ott marad minden. :D
    Gondolkoztam, ha átváltanám a kesztyűket érmékre, no de az nem lenne tisztességes.... :D ;)
     
    Utoljára szerkesztett: 11.2.23
    busika02, ursa11, zsozso577 és 5 más kedveli ezt.