Ki is az az Othep?

halo!
Nincs nagy mozgás. Majdnem azt gondoltam, hogy cserenap van. Szóval, ha esetleg valami, ami, de ha, csak bátran.

 

Szia Kedves Othep és mindenki aki olvassa
Elhoztam Nektek advent 2. gyertyalángját, világítsa, melegítse meg az estéteket

​

 

Szia Othep kedves és mindenki aki erre jár !

Most egy picit szabálytalan leszek, mert magam alá írok, elnézést érte

Hozom a 3. lángot is
Világítsa be az öröm a napotokat, kísérje a szeretet lépteiteket. Jó és sikeres készülődést kívánok az ünnepre Neked is és mindenkinek.

​

 

Szia kedves Othep! Sziasztok

Eltelt egy hét és én ismét itt kopogtatok Elhoztam a 4. gyetyalángot is, fogadjátok szeretettel

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
"Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!"
Ez az angyali üzenet.

És be is mehetsz - vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek -
az ünnep azé, aki vár.
Szabó T. Anna
​

 

Kedves Gyöngy,

Köszönjük szépen, hogy ilyen odaadással gyújtogatod az adventi gyertyákat.

 

Kedves Erzsike,

Utólagos engedelmeddel helyreállítottam a kis képecskét, mert láttam ám, és nagyon tetszett.
Csak sajnos, annyira sűrű volt minden, hogy nem tudtam még reagálni azzal, amivel szerettem volna...
Sőt a helyzet az, hogy csak ezt az egy kis ajándékot hozta a Mikulás a csizmámba...
De mivel elég régóta vagyok már nagylány, nincs ezzel gond, hogy a Mikulás kihúzott a listáról.
A kis ajándékodnak pedig annyira örültem.

Ezt az aranyos kis társaságot hoztam volna, de csak most értek ide:



Valójában kicsit nagyobbak, de egybetereltem a kis mikulássegédeket.
Kis megkésett mikulás-ajándék sok szeretettel.

 

Kedves Othep!
Áldott, békés, karácsonyi ünnepeket kívánok, neked, és szeretteidnek
******
Nagyon köszönöm , és nagy örömet okoztál, a kis csapattal, aranyosak nagyon.
Azért töröltem a Mikulásos képet, mert azt hittem , hogy zaklatlak,
Azért a válaszoddal elhomályosítottad a szemeimet. Meghatódtam.


***********
Kedves Othep!

 

Kedves Othep!

Boldog Új Évet kívánok , sok szeretettel

 

Szia Erzsike,

Köszönöm szépen a kedves köszöntésed!
Dehogy zaklatsz... én pedig semmikép sem akartam kellemetlen perceket okozni Neked.
Remélem, kellemesen teltek az Ünnepek, és csodás 2025-ös évet kívánok.

 

Kedves Cili,

Köszönöm szépen.
Sok szeretettel kívánok én is Neked hasonló örömteli napokat!

 

Kedves játékosok,

​

Ismét viharos gyorsasággal múlt el egy év.
Alig múlt egy hete, hogy új évet köszönthettük, s pár óra múlva ismét durranhatnak a pezsgősdugók...
Hihetetlenül felgyorsult az idő, nem igaz?
Emlékszem gyermekkorom végeláthatatlan várakozásaira: születésnap, Karácsony olyan nehezen érkezett... a tanórák nyúltak, mint a rétestészta, de ott voltak a csodás, hosszú nyári délutánok, séták a kutyákkal, játékidő a barátokkal.
Most pedig csak úgy vágtázik az idő, mint egy nyertes versenyló.
Egyesek szerint az elménk tesz valamit, ami miatt felnőttként gyorsabbnak érzékeljük az idő múlását, megint mások szerint az internet, meg a gépesítés miatt van, mert mindent azonnal elérünk, mindenre rögtön választ kapunk, megint más szerint a célok kitűzése lelassítja az időt (na igen, amíg elérjük őket ), s megint más vélekedés szerint egy kisgyermeknek minden újdonság, rengeteg a felfedezni valója a világban, ezért hát mindenre kell, hogy ideje legyen.
Találjunk hát mi felnőttek is mindennap valami újat, szépet, kipróbálni valót...

Én most ezzel a történettel, teszek kísérletet, hogy megköszönjem Nektek a rengeteg kedvességet és szeretetet, amely ebben az évben kaptam Tőletek. Talán még többet is, mint eddig bármikor. Én így éreztem.
Fogadjátok szeretettel ezt a kis történetet.
(Spoiler: Nem vagyok író.)


AZ ÓRÁS
A belváros szívében volt egy aprócska órásbolt.
A bolt kirakatában régi órák sorakoztak, mind mozdulatlanul, mintha épp visszatartanák a lélegzetüket.
A boltocskát mindenki elkerülte.
Nem azért, mintha rossz helyen lett volna – épp ellenkezőleg, a főutca kellős közepén állt. Az emberek mégis inkább átmentek az út túloldalára, amikor a kopott kirakat elé értek.
Az öreg órás, Tamás mester, ezt egyáltalán nem bánta.
Csendben dolgozott nap mint nap, javította az antik zsebórákat és faliórákat, amiket a bátrabb lelkek mégis behoztak hozzá.
Senki nem tudta, hogy minden óra, amit megjavít, egy emberi sorsot változtat meg.
Egy szép reggel egy fiatal nő lépett be a boltba.
Kezében nagyanyja megsárgult számlapú zsebóráját szorongatta.
A nő szeme alatt sötét karikák húzódtak, mintha már napok óta nem aludt volna. "Állítólag csak Ön tudja megjavítani," - suttogta, mikor az órát a pultra helyezte.
Tamás mester feltette nagyítóját és felnyitotta az óra hátlapját.
A szerkezet belsejét vizsgálgatva azonnal meglátta: ez nem egyszerű óra.
A fogaskerekek között egy vékonyka, fekete fonál tekergett, ami nem tartozott oda.
A nő életfonala volt az – az órás azonnal felismerte.
"Három nap - mondta halkan, inkább csak magának.
A nő értetlenül nézett rá. -"Tessék?"
"Három nap múlva lesz kész,"- válaszolta hangosabban az órának szentelve figyelmét Tamás mester.
Tudta, hogy ennyi ideje van kiszabadítani a fonalat, mielőtt... De ezt már nem mondhatta el a nőnek.

Három napon át dolgozott megállás nélkül.
A fonál makacs volt, beleakadt a másodpercmutatóba, összefonódott a rugókkal. Ha rossz helyen vágja el, a nő élete megszakad. Ha nem fejti ki időben, a fonál elvágja önmagát.
A harmadik nap estéjén, amikor az utolsó napsugarak csillogása is kihunyt a kirakatüvegen, sikerült kiszabadítania a fonalat.
Abban a pillanatban megszólalt a telefon.

A nő húga hívta: "A nővérem... az imént tért magához a kómából.
Az orvosok nem értik. Három napja nem volt remény, és most..."
Tamás mester csak mosolygott, óvatosan visszazárta az óra hátlapját.
A polcra pillantott, ahol még száz meg száz óra várt javításra. Mind egy-egy sorsot rejtett. És ő tudta, hogy amíg csak él, javítani fogja őket, egyiket a másik után.
Az öreg faliórák most halkan zakatoltak a félhomályban, mintha helyeselnének.

Az életfonalak titka régi mesterség volt, ami generációról generációra szállt.
Tamás még fiatal inasként tanulta meg felismerni őket: a vörös fonalak a szerelmet jelezték, az aranyszínűek a gazdagságot, a kékek a békét és harmóniát.
A fekete fonalak azonban mindig veszélyt jelentettek – közelgő halált vagy súlyos betegséget.

Aznap este, miután a nő életfonalát kiszabadította, a bolt ajtaján egy ezüsthajú hölgy lépett be, kezében egy antik állóórával. "Ez a családi örökségünk," magyarázta. "Nagyapám szerint varázslatos ereje van... de már évek óta nem jár."
Tamás mester azonnal észrevette a különlegességet: ez az óra nem egy, hanem tucatnyi életfonalat rejtett.
Mind összefonódva, mint egy bonyolult csipkeminta. Arany, vörös, kék és fekete szálak táncoltak egymással a szerkezetben.
Ez nem egyszerű javítás lesz – ez egy egész család sorsa volt.
Munkához látott és telt-múlt az idő.
Ahogy közeledett az év vége, a bolt egyre több látogatót vonzott.
Mintha az emberek megérezték volna, hogy itt több történik egyszerű órajavításnál.
Egy fiatal pár összetartozó zsebórákat hozott – vörös fonalak kötötték össze őket. Egy üzletember aranyfonállal átszőtt kronométert. Egy idős tanítónő kék fonalakkal díszített ébresztőórát.

Szilveszter éjszakáján Tamás mester még mindig az állóórán dolgozott.
A mutatók éjfél felé közeledtek, és ő tudta, hogy minden egyes kiszabadított fonál egy új kezdetet jelent valakinek. Az óra szerkezete halkan kattogott, mint egy szív dobbanásai.
Az ezüsthajú hölgy állóórája most ott állt a bolt központi helyén, végre büszkén mutatva az időt.
A tucatnyi életfonal, amit rejtett, most már szabadon futott, mindegyik a maga útját követve, de mégis összekapcsolódva, mint ahogy egy család tagjai.

Pontban éjfélkor, amikor a város harangjai megkondultak, az összes óra egyszerre kezdett el járni a boltban.
A kirakatban pihenő antik darabok, a polcokon sorakozó zsebórák, mind életre keltek.
A levegőben színes fonalak táncoltak – vörösek, kékek, aranyak –, mint egy varázslatos fonálgombolyag.

És ekkor, mikor az első óraütés hangja elhalt, különös látogató érkezett.
Egy magas, sötét kabátos alak suhant be az ajtón.
"Időmester," szólította meg Tamást fojtott hangon, "Nagy bajban vagyok." Kezében egy különleges zsebórát tartott – egy olyan szerkezetet, amilyet Tamás még soha nem látott:
Az óra számlapja alatt nem egyszerű fogaskerekek voltak, hanem egy miniatűr labirintus, benne százával tekergő életfonalakkal.
"Ez az Emberiség Sorsának Órája," -magyarázta a látogató. "Évszázadok óta őrizzük, de most... valami megváltozott.
A fonalak összegubancolódtak, és ha nem tudjuk helyrehozni az év utolsó pillanatáig, sok ember sorsa végzetesen megváltozhat."
Tamás tudta, hogy ez még neki sem mindennapi feladat.

A zsebóra belsejében az életfonalak úgy tekeregtek, mint apró kígyók, néha szinte hipnotikusan csillogva a műhely félhomályában.
Ahogy dolgozni kezdett – minden egyes érintésre felvillant előtte egy-egy ember életének képe.
Itt volt egy fiatal művész fonala, aki épp most készült feladni álmait. Ott egy öreg tengerész szála, aki utolsó útjára indult.
Egy kamasz fonala, aki holnap találkozhatna élete szerelmével – vagy örökre elkerülheti, ha a fonalak rosszul rendeződnek.

Bármilyen varázslatosan lassan is haltak el az óraütések hangjai a levegőben, ... 7... 8 ... 9..., az idő vészesen fogyott... és a fonalak egyre vadabbul tekergőztek.
Tamás ujjai serényen dolgoztak, egyik csomót a másik után oldva, miközben homlokáról csorgott a veríték.
A kabátos idegen némán figyelt, időnként halkan felszisszenve, amikor egy-egy fonál megfeszült.
Hirtelen az egyik fekete fonál elszabadult, és mint egy apró ostor, Tamás keze felé csapott.
Az öreg órás reflexből hátrébb húzódott, de tudta – ha most meghátrál, minden elveszhet.
Összeszorított fogakkal folytatta a munkát, miközben a fekete fonál a csuklója köré tekeredett.
A fonál átfonta a nagyítóját és szétzúzta, az üvegszilánkok szétrepültek a műhelyben. Egy másik fekete szál az órásszerszámok felé kígyózott, és egyenként próbálta őket lesöpörni a munkaasztalról.
Tamás gyorsan egy antik zsebóra fedelével blokkolta a támadást, de a fekete fonál nem adta fel.
Körbetekeredett a mester csuklóján, és olyan erősen szorította, hogy az ujjai kezdtek elzsibbadni.
Közben a többi sötét szál is mozgásba lendült – az egyik a lámpát célozta meg, hogy sötétségbe borítsa a műhelyt, egy másik pedig a Sorsok Óráját próbálta elragadni és a földre hajítani.
"Engedd el!" - sziszegte a kabátos idegen. "Túl veszélyes!"
De Tamás nem engedett. Bal kezével stabilan tartotta az órát, miközben jobb kezének elernyedt ujjaival továbbra is a fonalak kibogozásán dolgozott.
A levegő lehűlt körülötte, és mintha az idő még jobban lelassult volna.
Egy pillanatra megjelent előtte minden ember arca, akinek az életfonala veszélyben volt. A fiatal művész, az öreg tengerész, a kamasz, és százak, és ezrek és milliók... mind őrá számítottak, még ha nem is tudták.
"A saját életfonaladat kockáztatod," figyelmeztette a látogató.
"Minden élet számít," válaszolta Tamás, és abban a pillanatban valami különös történt. A fekete fonálon, amely a csuklóját szorította, lassan ragyogás futott végig, és ezüstös színt öltött.
Ez új volt – ilyen színű fonalat még soha nem látott.
Az ezüst ragyogás átterjedt a többi fonálra is, és a labirintus mintha magától kezdett volna rendeződni. A összegabalyodott szálak szépen, egyenként találták meg helyüket, mint egy önmagát megoldó puzzle.
Amikor az utolsó fonál is a helyére került, a zsebóra halkan kattant, majd lágy dallamot kezdett játszani – egy dallamot, ami egyszerre volt ősi és időtlen.
A bolt kirakatában az órák most már nem mozdulatlanul álltak (ők is dermedten figyelték Tamás mester küzdelmét), hanem büszkén mutatták az időt, mintha mindegyik tudná, milyen fontos szerepet játszik az emberek sorsának alakításában.

Még a sötét idegenre is jutott az ezüst ragyogásból. A 12. óraütés elhalt.
(Némely szemfülesebb járókelő makacsul állította, hogy bizony 13 ütés volt az.
De akiknek elmesélték január 1-jén csak elnézően mosolyogtak.)

Egy köszönöm-öt mormolva az idegen eltűnt, de Tamás mester már nem figyelt rá, az ablakhoz lépett.
Az utcán emberek ünnepeltek, ölelkeztek, pezsgőt bontottak.
Mindegyikük fölött ott lebegett életük fonala, láthatatlanul a hétköznapi szemnek, de kristálytisztán az órás előtt.
Tamás mester elmosolyodott.
Egy új év kezdődött, és vele együtt számtalan új történet.
Az öreg órás leereszkedett kedvenc karosszékébe, és hallgatta a százféle óra nyugtató tikk-takkolását.

Tudta, hogy amíg az idő létezik, addig mindig lesz lehetőség a változásra, a javításra, az újrakezdésre.
A bolt feletti égen a tűzijátékok színes csíkokat rajzoltak az égre, mint megannyi új életfonal, amik csak arra várnak, hogy valaki kibogozza őket.​

Csodákkal teli, könnyed napokat kívánok Neked 2025-ben.
​

BÚÉK 2025! ​

 

Kedves Othep!
Szívből köszönöm neked ezt a Csodálatos mesét!
Kívánok én is neked csodákkal teli, könnyed napokat, szívből-szeretettel boldog új évet!

 

Kedves Othep!
Nálam még mindig a hétvégi ügyeletes lány vagy...de mindig várlak, és 2025-ben is foglak
Boldog Új Évet kívánok!

 

Kedves Othep!
A moderátor csapatnak kívánok Békés, boldog, egészségben, szerencsében gazdag új esztendőt!

​

 

Kedves Othep!

Köszönöm a mesét, nagyon tetszett Jómagam mesekedvelő vagyok gyerekkorom óta. Bár akkoriban szüleimnek nem igazán tellett mesekönyvre való, eljártam unokanővéremékhez, aki 8 évvel idősebb nálam, ő olvasott a nagy Grimm mesekönyvből, melyet áhitattal hallgattam. Mikor felnőtt lettem gyerekeimnek olvastam meséket minden hétvégén, a diavetítés pedig mindennapos volt esti lefekvés előtt. Most mióta megszületett az unokám gyűjtögetem neki a szép mesekönyveket. Azért írom hogy szép, mert számomra a valósághű, szép rajzokkal illusztrált mesekönyv az igazán szép könyv.

Én is kívánok Neked és a moderátor csapatnak nagyon boldog, békés, szeretetteljes Újesztendőt! Köszönöm a sok kedves megnyilvánulást, a türelmet, a segítséget amit nekünk játékosoknak nyujtassz, nyújtotok.

 

Szia Othep kedves

Az életem nagy részét mesék között éltem le, szeretem őket és hiszek a csodákban is.
Köszönöm Neked ezt a mesét és, hogy stabil, fonala vagy a játékomnak/magának a magyar játékosoknak is.

Kívánom, hogy sikerüljön kibogozni a fonalat és lélegezzen fel sok száz, millió ember, mire az óra újra éjfélt üt.

Köszönöm a kedvességedet, a jóindulatodat, a nyugodságodat, segítőkészségedet, türelmedet ami felénk sugároz az írásaidból.
Boldog új évet, erőt egészséget és sok sok csodát 2025.-re is.

Gyöngy
​

 

Kedves Othep!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, ezt a kis tanulságos mesét, az idődet, az energiádat, amit ránk áldoztál.
Igen, nekem az életemben volt, lesz is, több színű fonál az életemben, akár az órában.
De úgy érzem, a szíved csücskéből, egy darabkát te is bele szőtél a mesében.
Remek műnek tartom, még ha nem is vagy író.
Én is rengeteg mesét olvastam, még kicsinek, mivel akkor nem volt még TV, a könyvtárból hoztam a könyveket.
Sőt apukámmal át is beszéltük a meséket, ő is felnőtt fejjel még szerette a meséket, néha nagyot kacagott rajtuk.
Később a gyerekeimnek én találtam ki a meséket az élet történéseiből, ami mindig tanulsággal végződtek.
Sőt az egész rokonság pici gyerekeinek, én voltam a mese mondó.... tátott szájjal hallgatták, a könyvből mesélés nem annyira tetszett nekik. Nem kell nagy dolgokra gondolni , csak 1példa a kutya mama elengedte a kisfiát játszani, lelkére kötötte hogy vigyázzon a ruhájára, de a kis kutya csak bele lépett a sárba, így a kutya mamának bizony ki kellet mosni a ruháját ami neki fáradság volt, persze kiszínezve..... az ő eszecskéjükhöz igazítva.
*******
Tudod hogy sokat lehet tanulni az írásaidból, sőt mikor elolvastam a mesét, azóta minden nap valahogy eszembe jut.

És ez nagy igazság. Sőt igen vannak csodák, én is hiszek bennük.
Én is csodával teli napokat kívánok neked 2025 -be, maradj ilyen amilyen vagy.
Így szeretünk.

 

Sziasztok.
Köszönöm szépen, köszönjük szépen a jókívánságokat.

Nagy örömmel olvasom, hogy sokan szeretitek a meséket és olvastok fel meséket, sőt kitaláltok meséket a gyerekeknek, unokáknak.
Nincs gyerek, aki ezt ne szeretné, bármilyen egyszerű, kis mese, de a szülőtől, nagyszülőtől kapja - ez egy kincs számukra.
Meséljünk és farmozzunk egy jót, idén is.

 

Kedves Othep!
Remélem jól múlt a heted, vigyázz magadra, itt az influenza, covid, meg minden nyavalya.
**********
Már hoztam ezt a képeket de hát ha nem láttad. Kicsit magamról.

Hát bizony voltam fiatal is, az utolsó képen csimpaszkodok a Máté unokámban ez még a térd műtét előtti, 1 éves kép kb... 67 évesen.
*****
Dani és Máté unokám. Hát rohan az idő.... sajnos. Ilyennek képzeltél???
További szép napot, jó játékot, és a napnak minden percének örülni.

 

Szia kedves Erzsike,

Köszönöm az aranyos képeket.
Gyönyörű Családod van.
A gödröcskéket az arcodon mindenképp elképzeltem, nekem is vannak...
Te is, Ti is vigyázzatok Magatokra, ebben a nyavalyás időben.
Én már a kezdetek óta szedem a megelőzésre való vitamint, meg úgy egyébként is.
Szép napokat kívánok.