Kuncogó kuckó | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: kukac42, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. Tavirózsa

    Tavirózsa Fórumőrült

    Szia Gizus!
    Köszönöm szépen:inlove:
    Az arcomon leginkább a korom látszik, (bármikor ha tükörbe nézek anyukámat látom, pont úgy nézek ki mint ő ilyen idős korában, a korai ráncos száraz bőrömet tőle örököltem) de igen a boldogságom határtalan ha az unokám a közelemben van. Tegnap is mentem hozzájuk, mert Orsinak előjött a régi szédüléses nyavajája, de vittem neki az én gyógyszeremből (az övé elfogyott, de ugyanaz a hatóanyaga az enyémnek is, csak más a neve) és már dél körül jobban volt. Nem tudom mi ez, de nálam is elő szokott néha jönni, sőt a háziorvosunknak is. Szerinte ez a gyógyszer amit felír legyen a "barátunk" azaz legyen mindig velünk. Nem kell szedni állandóan, sem kúraszerűen, de legyen mindig nálunk. Általában 1-2 nap és elmúlik a szédülés. Nem fülprobléma és nem is keringési, valami agyi, ami a fáradtság, vagy jóval a stressz, vagy vírus okozta fertőzés után jön elő. Nálam már 2 éve nem jelentkezett a probléma, szerintem rajta is a szülés körüli fáradtság és stressz hozta most ki.
    Ma is megyek hozzájuk, elkísérem őket Luca 9 hónapos státuszvizsgálatára, délután meg viszik a macsekot Szegedre állatorvoshoz, én leszek a kislánnyal.:)
     
    Bonnbonn, josie, greenfields és 4 más kedveli ezt.
  2. greenfields

    greenfields Fórum ezredese

    Kukuccs!
    Tavirózsa az unokád egy kis cukorfalat.:inlove: Az ilyen csöppségek megfiatalítják a nagyikat.

    A számos evetke mellé még hiányzott egy újabb, de legalább ajándékozhatok...;):p
    Óhajokat Hegyesfűlű várja!
     
    Nagyii58, Bonnbonn, Kergekacsa és 4 más kedveli ezt.
  3. josie

    josie Fórumlakó

    Szia Katám!Milyen aranyos vagy,hogy már megint itt vagy..)Mert ugye cserenap van.jelentkezem majd a farmodon.:D;)
     
    nyific, Nagyii58, Bonnbonn és 3 más kedveli ezt.
  4. Kergekacsa

    Kergekacsa Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!

    Én is várom az óhajokat. Ami van adom szívesenxD
     
    nyific, Nagyii58, Bonnbonn és 4 más kedveli ezt.
  5. Shiba86

    Shiba86 Törzsjátékos

    sziasztok!
    gondoltam bekukkantok!
    Régen jártam errefelé,remélem maradhatok!
     
    nyific, Nagyii58, Kergekacsa és 5 más kedveli ezt.
  6. nyific

    nyific Fórum elő legendája

    Szia! Érezd magad otthon.! Remélem ide akartál jönni... nos, mesélj merre jártál?

    Event nálam kimaradt... a Gyopin várom már a 25. szintet... most 24.-en vagyok..
     
    greenfields, zorcso, Samborg és 3 más kedveli ezt.
  7. Kergekacsa

    Kergekacsa Fórumfelvigyázó

    Szia!

    Gyere gyakrabban, talán akkor megint lesz élet a Kuckóban, mint régen.

    Gizus rendesen száguldasz a Gyopin. Én most elég lassan haladok.
    Hiába pakolom be az átalakítót 400 ponthoz, általában csak valami kacatot kapok az elhasználódóhoz.
     
    greenfields, Samborg, zsani_apja és 2 más kedveli ezt.
  8. Samborg

    Samborg Fórum félistene

    Szervusztok!
    A napokban amikor le volt nagyon lassulva minden majd a guta ütött meg hogy amikor elkezd betölteni a játék folyton a kliens letöltése jönt be. Ha le akarom tölteni akkor a keretre kattintok ahol a letöltés tábla van és kész. Minek kell bosszantani vele minden belépéskor?
     
    greenfields, Kuzdern, Sali~*.* és 3 más kedveli ezt.
  9. Kergekacsa

    Kergekacsa Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!

    Eventke halad ezerrel, lassan összekéregetem a hiányzó fákhoz való csillagos érmétxDxD
     
    greenfields, Sali~*.*, zsani_apja és 2 más kedveli ezt.
  10. nyific

    nyific Fórum elő legendája

    Helló! Lassú az egész... úgy megy az aratás, mint az ólomszárnyú betonbagoly....
    Iszonyat...
     
  11. Kergekacsa

    Kergekacsa Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!

    Üres a Kuckó lassan egy hete. :cry:
    Lehet mindenki eventezik, kapirgál ezerrel vagy a farmon vagy a kiskertben.;)
    Igazi tavaszi idő van lehet már jókat sétálni.
     
    greenfields, Tavirózsa, Samborg és 4 más kedveli ezt.
  12. nyific

    nyific Fórum elő legendája

    Helló! Én most itt vagyok. Nem eventezem.... uncsi...
    Végre a Gyopin a 25. szinten álldogálok... nagyon lassú... nagyon...
    A kertben eddig a metszés megvan, meg a lemosó permetezés...:)
     
    greenfields, Samborg, Bonnbonn és 3 más kedveli ezt.
  13. Kergekacsa

    Kergekacsa Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!

    Én a 28. szinten állok. Itt sem megy gyorsabbanxD
     
    greenfields, Sali~*.*, zsani_apja és 3 más kedveli ezt.
  14. nyific

    nyific Fórum elő legendája

    Szia! Az nagyon jóóó! Én év végére majd eljutok odáig.... remélem...xD
     
    greenfields, Kuzdern, ljanika6 és 2 más kedveli ezt.
  15. nyific

    nyific Fórum elő legendája

    Sziasztok! Elkezdtem ezt az eventet... de!..... de nem kellett volna... a lassúság az egy dolog... de hogy menet közben módosítgatunk a z event kiíráson... na ez nem jóóó!!!
     
    greenfields, Kuzdern, Kergekacsa és 2 más kedveli ezt.
  16. Dolphin

    Dolphin S-Moderator Team Farmerama HU

    Szia,
    egyetlen változtatás történt az event ismertetőben, melyet az event indulása után javítottunk, a növény érési idejét elírta Kollégám, elnézést kért érte:
    upload_2024-3-1_11-41-31.png

    Ez mellett a Csevegőben is jeleztük a módosítást:
    https://board-hu.farmerama.com/threads/nyolckarú-szörnyszitter-csevegő.24627/page-2#post-1375852

    Nem "módosítgatunk", ahogy Te írtad - de igen, emberekből vagyunk, sajnos hibázhatunk, s amint lehetőségünk van rá, korrigáljuk. Megértésedet köszönjük!
    Van nyitott pozíció, gyere Te is Modinak, s próbáld ki ezt az oldalt is.
    Sok sikert az event befejezéséhez Neked is!
     
  17. nyific

    nyific Fórum elő legendája

    Szia! Tudom, a Modinak lenni, nem egy hálás felasat... bántani nem akartalak.
    A játékkal kapcsolatos negatív dolgokat pedig mindketten tudjuk.
    Ezentúl véleményem nem lesz.
     
  18. Dolphin

    Dolphin S-Moderator Team Farmerama HU

    Szia,
    nem írtam olyat, hogy nem lehet véleményed.
    Én csak megírtam a mi álláspontunkat is, hogy szerintem nem "módosítgattunk", hanem egy módosítást végrehajtottunk, amiről a megfelelő tájékoztatást megtettük. Ezen felül mit tudtunk volna még tenni a Te meglátásod szerint, hogy ne érezd módosítgatásnak a történteket?
     
  19. nyific

    nyific Fórum elő legendája

    Oké! Igazad van... nem voltak módosítgatások.
     
  20. Kergekacsa

    Kergekacsa Fórumfelvigyázó

    Sziasztok!

    Én általában event kezdés előtt megnézem az ismertetőt.
    A növény érésénél fél óra ide vagy oda nem szokott érdekelnixD letermelem a gazokat és kész.
    Nálam az a gyakoribb, hogy elsőre csak nagyjából olvasom el, na akkor megdicsérem magamat;)xDxDxD
     
    *misi66*, jófarmerlány, Samborg és 3 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.