Nyugdíjasok - archív

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: Gobio55, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Így jár az, aki különösebben nem foglalkozik az event-ekkel...
    Most jöttem rá, hogy ólakat nem is akartam kitenni, mert a luxus csalihoz nem is kell, én meg azt akartam gyártani. Mindegy, ami toll eddig volt és ami ez után lesz, azért bekeverem, de ahogy érnek az ólak, úgy cserélem le őket fákra. Egyelőre 251 db érmém van, ez 17 prémium és egy sima csaliból jött össze. A hátra lévő időben meglesz a többi is, amit terveztem, aztán majd szemezgetek, amire jut...
    Event gaz két területen megy, szerintem az elég is lesz, majd a vége felé meglátom, hogy mennyire halad. Két házból már kiszedtem ami kellett, a másik kettőbe meg virág kell és a felhőhöz gyümölcs.
     
    mimi és sutimami57 kedveli ezt.
  2. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok! Élmény volt be jönni, és olvasgatni, képeket nézegetni...:)
    Erzsike, mindig hálával gondolok a sok okításra, segítségre, amit kaptam Tőletek, hiszen a magam útján nem jutottam volna idáig...:) :) :)
    Marika! Hála az égnek, hogy végre, végre meleg van! Gondoltam Rád, amikor éppen be ültem a kádba, nyakig a habos, meleg vízbe...:D Igaz, ritkán van ilyen, mert inkább be állok a zuhany alá, de a hideg napokon néha el engedem magam..:) :)

    Lujza! Jó, hogy jöttél....meg döbbentem a rossz híren...nagyon sajnálom, ami történt, de a jó, hogy nem lett senkinek komolyabb sérülése. Nálunk is mindenki motorozik, igaz, én már jó ideje nem, de a fiam sokat, és soha nem vagyok nyugodt, amikor hajtja a Hondát.
    El tudom képzelni, milyen rettenetes lehetett a rossz hírt hallani. :(

    Az ajándék autó nagyon szuper, szívből gratulálok hozzá, és nagyon sok boldogságot, egészséget, gyógyulást kívánok Nektek! Na, a Csipike...:D Jó volt látni a képét...:D Mindig az jut eszembe, mikor az én ágyamon feküdt kinyúlva, a ronda , hűtlen kutya..:D

    Olyan napom volt ma is, hogy nem is mondom el..hosszú lenne. hajnali 6 órától talpalok, most végeztem.

    Az eventeket csinálom, de én sem akkora figyelemmel, ahogy kellene. A paplanos ablakokat ki hagyom, amit nem muszáj be pakolni, sok gaz kell még. Pecázgatok is, nem túl nagy sikerrel, de van idő rá.

    A jó hír annyi, hogy meg érkezett a Bosch gépemhez az alkatrész, és már pörög is szépen. Jaj, de hiányzott!
    Most meg mindent el felejtettem...na, ilyen nap után nem is csoda. Holnap meg megint unokázok, Domika itt lesz két napig, szombaton meg mindenki, mert villany szerelés van náluk. Az unalom nem fáraszt, az biztos.

    Meg nézem az eventes gazat, aztán el húzok...:D


    Na, alig hogy el mentem, szaladtam is vissza, eszembe jutott, mit akartam mondani....a tengeri herkentyűk....jaj, Lujza, az jó, hogy nem kapok belőlük..:D A nyáron, mikor a tengernél voltunk, folyton lestem, meg vizslattam mindent, nehogy véletlenül olyan ételt kapjak, amiben van ilyesmi...csak a jól felismerhető, szalámis, kolbászos pizzát ettem meg, a csirke húsis sülteket, stb. Nehogy ott is pórul járjak...de tényleg megyek is, mert a fürdőben már 60 fok van...:D
     
    Utoljára szerkesztett: 16.11.17
    -elzemari-, mimi és brozsa kedveli ezt.
  3. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Sziasztok.

    Jól megjártam a horgászattal.Most én is prémium csalikat használtam, nagy gonddal felfűztem a bot végére és érdekes módon, direkt megfigyeltem, hogy ha egy ugyanazon csikon álltam meg, mindig más és más gyenge eresztést kaptam.Valószinűleg a halak már nagyon félnek a sok horgásztól és a nagy halak bizony jól elbújtak valami remek helyre.Talán egy nagy vizi páfrány alá, vagy nem is tudom hová.Igaz nem vagyok ismerős a vizi életben, mert az életemben csak itt horgásztam még csak.
    Végül is mindegy már, mert a felhőre való "a hajóm a mindenem " kitehető is megkerült.Igy most már a horgászat igazán csak időtöltéssé avandzsált.

    Sütike,
    az unokázásért nagyon irigyellek, mert olyan jó időszakok ezek.Amikor találkozom az egy méter nyolcvanöt centis unokákkal, kissé sajog a lekem, hogy a csudába, de hamar megnőttek és már a saját kis életüket járják.De jó lenne még a dédunokát is megélni.A Papa huga már részese ennek és sokat mesél róla, hogy milyen aranyosak a kicsik.Jó lenne mégegyszer a kezembe fogni a kis illatos meleg testüket, megölelgetni és elnézni, hogy milyen szépen is fejlődnek.Na de ez még a jövő muzsikája!!!

    Most megyek körülnézek a házak tájékán, hátha ki tudok valami csikarni belőleük én is.Legyen derűs és vidám a napotok.

    "Soha ne kövesd el ugyanazt a butaságot kétszer, hiszen elég nagy a választék!"[​IMG]
    Bertrand Russell
     
    Utoljára szerkesztett: 17.11.17
    Fatther, sutimami57 és Pepe101966 kedveli ezt.
  4. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Üdv mindenkinek! [​IMG]

    A pecás felhő beindult, a titkosokat is kiváltottam és kivételesen nem felejtettem el őket kirakni sem. Ami ezután lesz, az már csak hab a tortán...
    A másikhoz 9.000 gazat kell még termelnem.

    Tegnap volt a tolerancia nemzetközi napja, 1712-ben II. Rákóczi Ferenc száműzött fejedelem megpróbál Angliába utazni, de a bécsi udvar tiltakozása miatt nem fogadják be.

    Ma van Budapest napja, a Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött székesfőváros közgyűlésének 1873-as első ülése emlékére.
    November 17. a koraszülöttek világnapja. Ebből az alkalomból lilába „öltöztetnek” mindent. Nemzetközi esemény, Magyarországon is sok épületet lilával világítanak meg ezen a napon, például Budapesten a MÜPÁ-t és a Budapest EYES-t. Ennek a napnak a célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülöttségre mint népbetegségre. A világban minden 10. gyermek, Magyarországon kb. minden 9-10. gyermek, korábban érkezik a világra, mint a 37. gesztációs hét.

    1869-ben ezen a napon Egyiptomban felavatják a Szuezi-csatornát, mely összeköti a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel, ma lenne 244 éves Csokonai Vitéz Mihály magyar költő.
    Csokonait a magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjeként tartjuk számon. Tanárai a jövő tudósaként emlegették. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai közepette lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkodását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Bár jelentőségét éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte fel, a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét.

    Szerintem nem befolyásolja a rendszert, hogy hol állítod meg a köröket, úgyis az ad, amit akar...
    Én sem pecáztam még, de a horgászokat már kísértem ki sokszor szurkolóként.
    Milyen igaza van ennek a Russellnek...!!!
     
    Fatther, sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  5. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok! Nagyon igaza van Russelnek! Én már csak tudom.....:D Tényleg nagy boldogság az unoka, éppen itt ül mellettem a szőnyegen, és már nyakig filcesek vagyunk, hogy én mitől is???? Nagy fürdés lesz, az biztos. Most született, és már két éves el múlt..hogy szalad az idő! Édes, aranyos, tündéri kis srác, olyan okos, mint az apja volt, szép is a lelkem.......imádom!!! De olyan rossz, mint 100 ördögfióka!

    Délben jöttek, anyja ment tovább, de egy hangja nincs, ha itt marad. Soha nem sír nálunk, de ha jönnek érte, azonnal hiszti van. Rendszerint nem akar haza menni. Persze, tudom, hogy hamar meg nőnek, a barátnőim unokái is már szinte felnőttek.
    Na, hát én sem vagyok nagy pecás, hiába találom el a kör közepét szépen, elég gyatra halakat kapok. Azért haladok, este ki rakom a fákat még egy területre, mert csak a horog szaporodik.

    Na, megyek, be is áztatom ezt a csemetét. Szép estét, sikeres horgászást!

    Ja, így tetszik ez a kettős event, igazából nem sok mindent kell csinálni, aztán egyszer csak meg lesz, amit szeretnénk. :)
     
    Fatther, brozsa és mimi kedveli ezt.
  6. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    [​IMG]Nagyon boldog születésnapot kívánok! [​IMG]
     
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  7. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Köszönöm szépen Erzsike a jókívánságot, a tortát és virágot is. :inlove:
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  8. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Így igaz, azért is vettem olyan lazára a kezdést, meg úgy az egészet...
    Már csak alig több mint 5.000 gazat kell termelnem és végzek is a felhővel, paplan nem kell, így azokat meghagyom a BP-nek...
    Egyelőre horgom van sokkal több, mint fémlemez, de holnap már három területen aratok fákat, gondolom nagyjából ki is egyenlítődik az arány.

    -------------------------------------------------------------------------------------------

    Reggel óta arra várok, hogy valaki írjon pár sort, de hiába. Akkor ezt az estit folytatom...

    Üdv mindenkinek! [​IMG]

    A felhő megvan, már csak a 2x2-es kütyü kiváltásához kell a 4000 gaz. Holnapra meglesz az is.
    Az érmés boltban a vegyes ablakból mindent kiszedtem egyelőre, ami érdekes volt számomra. Még 175 érme és ki is ürítem teljesen, vagy a 250 érmés kütyüt váltom ki, majd mire összejönnek az érmék megálmodom, hogy mi is legyen.

    A római Szent Péter- és Szent Pál-bazilikák felszentelésének emléknapja van ma. 1626-ban szentelték fel.
    1993-ban ezen a napon elfogadják Dél-Afrikában az új alkotmányt, így több, mint 300 évnyi fehér uralom után a feketék is megkapják az alapvető emberi jogokat.
    Louis Daguerre francia díszlettervező, a fényképészet úttörője, a daguerreotípia feltalálója ma lenne 230 éves.
    Louis-Jacques-Mandé Daguerre francia vegyész, tájkép- és dekorációfestő, a fényképezés történetének egyik úttörője.
    Fiatal korában adótiszt, majd színházi díszletfestő volt. Első találmányaként létrehozott egy, a kép idő- és térbeli változását érzékeltető eszközt, amelyben egy áttetszővé tett festett vászonkép mögé színezett, vékony selyemvásznakat helyezett el. Zsinórok mozgatásával és fény segítségével természeti jelenségeket érzékeltetett.
    Foglalkoztatni kezdte az a probléma, hogy milyen technikai eszközzel lehetne a világ képmását létrehozni. Az első kísérletei nem jártak eredménnyel. 1827-ben találkozott Joseph Niépce-szel, aki szintén a fényképezőgép feltalálásán dolgozott. Rá két évre társultak. Niepce 1833-ban meghalt. Daguerre-nek egyedül 1837-re sikerült kifejlesztenie az azóta róla elnevezett a dagerrotípiát, egy évvel később elkészítette a világ első embert ábrázoló fotográfiáját, a Boulevard du Temple-t.
    1839-ben hozta nyilvánosságra találmányát, de nem szabadalmaztatta. Ezért cserébe a francia kormány élete végéig járadékot fizetett neki, és Niépce fiának is.
     
    Utoljára szerkesztett: 18.11.17
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  9. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Sziasztok.

    Ma megint felöltöttem a gumicsuzmámat és kiültem a tópartra, hogy horgászom egyet kettőt.Nem is vittem magammal csak luxus csalit, gondoltam hátha nagyobb szerencsével járok.Na ne higgyétek.Még ilyet, fogtam gömbhalat, lévén bármelyik csiknál állt meg a pörgettű.Pedig úgy számitottam legalább egy nagyobb tételre, de aboga életbe sem sikerült.Nem is értem, nem fogom jól a botot, vagy a csalit nem teszem jól rá a botra?Ki tudja.Egy nagy ho ho horgász az biztos megmondaná.

    Most kicsit zavarban vagyok, hogy nem vettem észre, hogy Miminek is szülinapja vagyon.Szeretném korrigálni a hibámat és nagy szeretettel kivánok minden jót!

    Derű és vidámság kisérje utatokat.

    Ó ez a modern világ!!!!!!!!
     
    Utoljára szerkesztett: 18.11.17
    sutimami57, Fatther, mimi és még 1 ember kedveli ezt.
  10. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    A luxus csaliban csak az a jó, hogy legalább három valamit kapunk. Ha jó helyen sikerül megállítani, akkor a legrosszabb a gömbhal lehet.
    Néha én is elfelejtem megnézni a tagokat, és akkor lemaradok a szülinaposról, persze van olyan is, aki nem engedélyezi ezt az adatot közzé tenni, akkor nem is tudjuk.
    Modern világ... Azért gondolom még sok évig a hagyományos módon kerülnek a babák a családokba.

    A következő aratás után már nem kell csak másfél területnyi gazat visszavetnem, és kész is lesz a megfelelő mennyiség.
    Nagyobb pecázásom, csak holnap reggel lesz, amikor a fáimat tudom aratni.
     
    sutimami57, mimi és -elzemari- kedveli ezt.
  11. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Igy is jártam én a legrosszabbal.Na sebaj, legalább horgásztam egyet!!
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  12. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Köszönöm Marcsi a szeretetteljes jókívánságokat! :)
    Én is várom a holnapi fa-aratást, a farmon már rendet raktam reggel. :) Főleg a fácán és a bölény sietett ki a szabadba.
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  13. csipike2010

    csipike2010 Kivételes tehetség

    Mimi! Nagyon boldog szülinapot kívánok neked !!!!
    A koraszülöttek világnapjáról jut eszembe. Az őszi szünetben nálunk volt egy hétig Nüncike, aki már lidike, de énnálam hallgat a Nünci megszólításra is.
    https://photos.google.com/share/AF1...?key=SFFsQ0RXYzRsZDBYcFI5X1F6RzlXTzFoN082X3RR
    https://photos.google.com/share/AF1...?key=eWZIdUVObHJ4Zm9qX18ySTlkVURmaUZZUDgzNzZR
    https://photos.google.com/share/AF1...?key=eWZIdUVObHJ4Zm9qX18ySTlkVURmaUZZUDgzNzZR
    https://photos.google.com/share/AF1...?key=eWZIdUVObHJ4Zm9qX18ySTlkVURmaUZZUDgzNzZR
    Itt volt még a két ikertestvére, ők másodikasok, valamint betársult bandázni a zesóm legkisebb unokája is aki ovodás Annyi gyerek volt a házban, hogy lépni nem lehetett tőlük.
    https://photos.google.com/share/AF1...?key=SFFsQ0RXYzRsZDBYcFI5X1F6RzlXTzFoN082X3RR
    Azt, hogy mennyire elfáradtunk, ecsetelnem sem kell, pedig az ifjuság is itthon van, és igazán besegítettek.
     
    Utoljára szerkesztett: 18.11.17
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  14. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Hogy megnőtt....!!! Pedig most volt, hogy szurkoltunk érte...
    Látom Csipike ragaszkodik még a Trabantjához. Pedig biztos szereti az új autót is.
     
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  15. András

    András Kivételes tehetség

    Sziasztok!

    Mimi! Nagyon boldog születésnapot kívánok én is!

    Minden Erzsébetnek sok boldogságot, vidámságot, és sok sikert kívánok! Jutus/Tatus
     
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  16. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Minden Erzsébet nevében köszönöm!
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  17. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Neked is köszönöm a jókívánságot, meg is ragadom az alkalmat, hogy Erzsikének most én kívánjak minden szépet és jót, sok örömöt - névnapja alkalmából!
    [​IMG]

    Mindent megvettem a boltban, amit akartam, csak a csillagot és a matricát nem. :) Befejeztem a horgászást, a többi cuccot majd beváltják.
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  18. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Jóóóó reggelt kivánok!

    Felvirradt a napja, hogy az Erzsébetek ünnepeljék a nevenapjukat.


    Ugy áldjon meg isten neved napján,
    Hogy beérhesd vele minden órán.
    Legyen élted mint a virágos fa:
    Remény s öröm virágozzék rajta.
    Vörösmaty Mihály
     
    Utoljára szerkesztett: 19.11.17
    miklos4949, sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  19. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Üdv mindenkinek! [​IMG]

    1493-ban ezen a napon Kolumbusz Kristóf egy szigethez érkezik, melyet a helyi lakosok Boriquen-(Boriken) szigetnek neveztek, ez a sziget ma Puerto Rico, Mihail Vasziljevics Lomonoszov orosz fizikus, kémikus, a Tömegmegmaradás törvényének kidolgozója ma lenne 106 éves és 1855-ben meghalt Vörösmarty Mihály költő, író.

    Az este elvetettem az első lóhere magokat, ezzel megkezdődött a nagy vállalkozás. Előzetes számolás szerint közel 60 ezer darab kell belőle. Ezzel azért jó el leszek. Még locsolás, trágyázás után is több mint 14 órát érik...

    Nem idézek külön, de mind kettőtöknek nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám!
    Tegnap ilyen diós kuglófot sütöttem, vegyetek belőle...
     
    miklos4949, sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  20. pjotrovov

    pjotrovov Fórum parancsnoka

    Jó napot kívánok!

    Ma már sokkal jobb idő van mint tegnap,így az ember kedve is más mindjárt :)
    A két felhősort beüzemeltem tegnap reggel.Először elég gyatrán horgásztam,de aztán belejöttem-végülis gyakorlat teszi a mestert ;) Kétszer váltottam ki az új kitehetőt,szép TP-t ad.Plusz a tápot,trágyát.party-pörgetést.Van még idő,ahogy a fémlemez jön,úgy próbálkozok még.A topon nem indulok,ládákért adogatok be dolgokat.Elég jó ajikat adnak.

    Erzsike,nagyon boldog névnapot kívánok így utólag is!!!!:)

    Most az ebéd készítése a feladat,így lépek is.
    Pihentető vasárnapot kívánok!!!!!!
     
    sutimami57, mimi és tina07141983 kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.