Nyugdíjasok | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: Gobio55, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Üdv mindenkinek! [​IMG]

    Reggel nem arattam le semmit, még a kütyüket se, pedig azt le szoktam event előtt is, de most mindkét tp %-os felhőm indítható, így majd csak induláskor aratok mindent, és gyűjtöm be a sok tp-t.
    Valamelyik este 130-as lettem, ami együtt jár megint egy új növénnyel, egyelőre nem foglalkozom annak a termelésével. Szép sorban haladok a gazdakörikkel, elsőbbséget élvez a csillagfürtös. Már nem sok kell, de ha ilyen sűrűséggel jönnek az ültetős event-ek, akkor jó sokáig tart befejezni.
    A repülés megkezdem, majd meglátom, mennyire halad jól. A felhőre pályázom, mert szeretem az ilyen szintszorzós dolgokat. Négy után kezdem majd a felszaporítást, mert addig munka van.

    ---------------------------------------------------------------------------------------------

    Most néztem, hogy a ribizlihez nincs is új gazdaköri feladatsor, hanem egyben van a nefelejcs, ribizli és a mézkerep. Majd csak a 136. szintnél lesz új feladat. Így azért talán nagyobb esély van befejezni, mielőtt jön a következő. Ki is számolom gyorsan, mennyit kell termelni hozzá...
     
    Utoljára szerkesztett: 7.3.18
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  2. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Utána megsúgod nekem is? ;)

    400 gaz hiányzott, és már szupertrágyával se lett volna kész.
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  3. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    A Reggeli ébresztő feladathoz kell (127.-136. szint):
    Nefelejcs 21 645 db
    Ribizli 45 100 db
    Mézkerep 37 000 db

    Ha már ott voltam összeadtam a következőt is... [​IMG]
    Konferencia a javából ( 136.-142. szint)
    Festő rekettye 73 240 db
    Havasi gyopár 27 501 db
    Zöld moszat 49 036 db
    A tévedés jogát fenntartom... [​IMG]

    Megyek elvetem azt a karmelitát vagy mi a neve ezeknek a megjegyzésre sem érdemes event-gazoknak...
     
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  4. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Köszönöm szépen, igazán kedves vagy. [​IMG]

    Elvetettem a szigeten, de nem igazán hiszem, hogy csinálom. Besokalltam.
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  5. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Én meg úgyis termelnék valamit, akkor meg mindegy, hogy mit vetek. Így kapok valami plusz ajándékot a munkámért. A bahán szinte csak fák szoktak kint lenni event-en kívül. A zuhatagon szoktak lenni ólak, de most azokat is leszedtem. A sima farmon meg csak három ól van általában, meg azok az új fák, amiből még nincs meg a megnyugtató pajtakészlet. Most ugyan kint hagytam a méz és cukorfákat is, azon kívül kecskefűz, vörösfenyő és szelídgesztenye van kint pár darab. A többi területen megy a felreppenő gyűjtés.
    Csipkebogyó és a nefelejcs területenként 70-73 darabot adott. Kár, hogy csak egyszer lehet naponta aratni, így maradok a szögletes gabonámnál. Ha csak 30-at ad akkor már több, mint a hosszúk, mert háromszor tudom aratni egy nap.
     
    jolanda1948, sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  6. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Próbálom - ha már besokalltam az eventektől - felszaporítani azokat a növényeket, amik az áfonya és a szegfű között vannak. Utána jöhetnek az újak.
     
    sutimami57 kedveli ezt.
  7. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Event-en kívül is van mit tenni mindig a gazdaságban.
     
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  8. Fatther

    Fatther Fórum admirálisa

    Jó reggelt kívánok mindenkinek !

    Kedves hölgyek, a Nőnap alkalmából sok boldogságot kívánok !!
     
  9. stadler42

    stadler42 Fórum admirálisa

    Jó reggelt !

    Fatther a többi nő gazda nevében.-


    [​IMG]
     
    jolanda1948, mimi, Fatther és még 1 ember kedveli ezt.
  10. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok! Köszönöm szépen én is a szép virágot! Rozikának is a köszönetet, a nevünkben! Itt vagyok, erre-arra, meg amarra is....event megy, nem sietek sehova, bár én is szeretnék hamar túl lenni rajta, mert ezek a gazak aztán nagyon nem szaporodnak, bár a magas szinteseket is félre tettem, pláne, hogy Erzsike összesítését láttam...jajaj, nekem.....most leszek hamar 136-os...semmi jóra nem számítok. Eventet nem szándékozom bonyolítani, végig száguldok símán, aztán ennyi.
    Szép napot, jó munkát, jó játékot!
     
    jolanda1948, mimi, brozsa és még 1 ember kedveli ezt.
  11. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Üdv mindenkinek! [​IMG]

    Köszönjük szépen a megemlékezést!
    --------------------------------------------------------------------------------
    Eddig írtam meg a hozzászólást és elment az áram.
    Nem ért váratlanul, mert tervezett volt, így emiatt szabadságon vagyok. Hivatalos ügyeket intéztem, csekket fizettem, bevásároltam és huss, el is repült az idő.
    Még mindig van öt perc az evetgaz aratásáig, de már dél óta van áramunk.
    A új fák is beértek, van itt munka elég...
    Közel hatszáz kannám van eddig, úgy döntöttem, hogy xl-es üzemanyagot keverek majd, meg annyi simát, ahol majd szintet akarok váltani. Luxust nem terveztem egyet sem, szerintem nagyos sok cucc kell hozzá, annyit nem ér nekem egyik ajándék sem.

    Ananászos süti & Vámpírszérum változás!
    Boldog Nőnapot!
    Szupertrágya és Kacsa Kata szupertrágya akció!
    Ólválogatás - 2018. március

    Ez a termékváltozás egyáltalán nem érint, mert a gyémánt rekeszemben minden nap egy csatni van, az meg hat mindenütt és mindenre.

    -----------------------------------------------------------------------------------------------------


    Teliholdas kert újra megnyílik a korai visszaváltás miatt:

    https://board-hu.farmerama.com/index.php?threads/hátborzongató-vacsoracsata.16403/#post-836352

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

    Üdv mindenkinek! [​IMG]

    Ezer felett van a kannáim száma. A következő aratás után már minden területre event-gazt vetek, már ahova lehet, a zuhatagosra habanero paprikát, mert annak az idejét le tudom vinni hét órára, és elég jól dobálja a kannákat. Ott vannak még az új fáim és pár darab mosódió, csillagalma és pomelo.
    Még mindig nem kevertem semmit, úgy gondoltam, ha már 10 ezer felett lesz az event-gaz, akkor keverem be és indulok repülni. Előzetes számításaim szerit ez estefelé fog bekövetkezni.
    Ma reggel nulla fok körül van a hőmérséklet, tegnap egy meteorológus azt mondta, hogy már nem jönnek vissza a fagyok, és egyre növekszik a hőmérséklet, ma valami déli szelet várnak, ami kifújja a felhőket és a szmogot az országból.
    Megyek, nem beszélek tovább, úgysincs kinek, inkább dolgozom...
     
    Utoljára szerkesztett: 9.3.18
    sutimami57, jolanda1948 és mimi kedveli ezt.
  12. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    [​IMG] Jó reggelt
    Köszönöm a magam részéről, te sosem felejted el. :inlove:
    [​IMG]

    Na ez a poszt itt maradt. :(
    (kerestem most Fatther posztja után, nem találtam.)
    .........................................
    Jó reggelt ismét és ma is! :)
    Köszi az infókat. AB-t költöttem, de még mindig van sok. Csillag meg több mint 4000. Remélem értelmes dolgokat lehet majd értük venni.
    A rémkert újranyitásának örülök, talán mindent befejezhetek. :)
    Repülni csak annyit repülök, ami a szigeten megterem.
     
    sutimami57 és Fatther kedveli ezt.
  13. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Nekem is maradt még aranybanánom, így nyugodtan várom a következő kiváltani valókat. Csillagom nincs annyi, mint neked, de azért gondolom nem okoz gondot majd, ha lesz mire elkölteni.
    A rémkertben szaporítom majd a pajtakészletet, nem szándékozom továbbra sem arra a felhőre hajtani.
    A repülőst a szintszorzós felhőért akarom végigcsinálni, szerintem nem lesz gondom vele.

    Boldog aratás napja!

    ----------------------------------------------------------------

    Osztottam, szoroztam, kivontam és összeadtam...
    Megállapítottam, hogy a felreppenő elég lesz, főleg, hogy még jön is hozzá.
    Az event-gazból reggel még vetek egy kört, akkor már az is több lesz egy kicsit, mint ami feltétlenül kell.
    Egyelőre nem dupláztam semmit, majd esetleg az utolsó körben, bár ott se láttam olyat, ami feltétlenül duplán kellene.
     
    Utoljára szerkesztett: 9.3.18
    sutimami57 és mimi kedveli ezt.
  14. stadler42

    stadler42 Fórum admirálisa

    [​IMG] Jó reggelt !

    A repülőim össze hozták nekem a felhőt, fel is másztam rá még az este. Most aztán töltögettem a pajtát ezerrel míg van rá időm. A papa lefőzte a kávét [​IMG] [​IMG] nektek is hoztam, kávézunk együtt.[​IMG]Szép hétvégét kívánok mindenkinek.
     
    sutimami57, mimi és Fatther kedveli ezt.
  15. kpe59

    kpe59 Fórum elő legendája

    Üdv mindenkinek! [​IMG] ( szombat)

    Nekem még egy aratás van a felhőig, az majd valamikor délután lesz, de hogy mikor, azt nem tudom, mert ebéd utánra egy kis csavargást terveztem.
    Az egyik kávét lenyúltam...

    A zuhatagon már az új növényt szaporítom, meg persze az új fákat. Ezt a 24 órás növényt 18:20-ra lehet csökkenteni vízzel és varázsitallal, még további kb két órát sima trágyával, ha szupertrágyát is szórunk rá, akkor hét óra alá lehet csökkenteni az idejét. Ez azért már elég tűrhető érésidő, ha felreppenőt akarunk vele gyűjteni.
    Délután már a másik két területen is az új növények lesznek.
    A farmon majd csillagfürt és margaréta lesz, mert a margarétából még ötezer körüli hiányzik a feladathoz, a csillagfürtből még sok, ki se számolom, mennyi. Aztán mehet az olaszköles is, amiből egyelőre 15 ezer körüli hiányzik még a feladatból. Utána jöhet a 24 ezer nefelejcs, majd a ribizli...

    Reggel plusz 8 fok fogadott a teraszon, és ragyogó napsütés. Azért a kazánba még be kell gyújtani, de remélem, már nem sokáig. Ilyenkor már nem tüzelek egész nap csak majd dél felé és estefelé teszek még rá. Később elég csak reggel és este begyújtani.
    A hagymás virágok nagyon szépen nőnek, a rügyek is beindultak a fákon, az aranyeső is nem sokára virágzik.

    -------------------------------------------------------------------------------

    Meg is érkeztem a csavargásból, előtte befejeztem a repkedést, felszálltam a felhő legmagasabb pamacsaira.
    A teliholdason termelek, amiből kevés van. Főleg macskatápnak valót. A négy titokcsemetémet is kitettem, sok újdonságra nem számítok, amit kapok, jó lesz.
    A repülősben kapott többi titkost még nem tudtam kitenni, majd csak aratás után, jó lesz az akkor is.

    -----------------------------------------------------------------------------------

    A négy titokból három boszorkányalma és egy lidércfény lett. Ennél azért jöhettek volna kicsit újabb fák is...
    A farmra most tettem ki, amit találtam, négy ól és öt fa volt. Két ólból fácán lehet, kettőből sólyom, a fákból kowhai, barkóca és szelíd gesztenye. Mindegyik fajtából van már legalább egy, így itt is mindegy mi jön.

    ------------------------------------------------------------------------------------

    Üdv mindenkinek! [​IMG] (vasárnap)

    Felfedték magukat a titkosaim:
    Narancs lúd és tojástojó, sárga sas, bölény.
    Alma, citrom, madula xxl, sárga trombita, hegyi boróka.

    Ma is szépen süt a nap. Takarítást terveztem, lassan hozzá is fogok, csak még van egy kis dolgom a virtuális gazdaságban...

    ----------------------------------------------------------------------------------------

    A bahás titkosokból sem lett olyan, ami még ne lett volna a raktárban. Egyszer majd jók lesznek valamire.
    Kezd hűvösödni a levegő, lassan begyújtok a kazánba, mert később jól fog esni a meleg.

    ------------------------------------------------------------------------------------------

    Üdv mindenkinek! [​IMG] (hétfő)

    Az éjjel esett az eső, de most már a felhők között átszűrődik a napsütés. Hideg nincs.
    Délelőtt ügyintézésem lesz, de délutánra azt terveztem, hogy kiviszem a leandereket az udvarra, már akkora fagy nem lesz, hogy ártson nekik.
    Tegnap néztem a pincében a muskátlikat, már van egy kis hajtásuk. Azokat is felhozom a garázsba, egyelőre még azzal várok, hogy kitegyem a teraszra, de jobb, ha szem előtt vannak.
    Lehet, hogy hozzáfogok egy kis kertrendezéshez is.
    A farmon a gazdakörbe termelek, a bahán az új növényeket szaporítom.
     
    Utoljára szerkesztett: 13.3.18
    sutimami57, mimi és Pepe101966 kedveli ezt.
  16. stadler42

    stadler42 Fórum admirálisa

    [​IMG] Szép napot !

    Tisztára olyan idő van, mintha tavasz volna. Rézi is kitesz magáért, csak úgy ontja sugarait Én persze kihasználom mint Erzsike, csak én a mosáshoz kezdtem hozzá. Az erkélyen be is szárad, tegnapról maradt ebédünk avval se kell bibelődni. További kellemes napot.
     
    sutimami57, Fatther és mimi kedveli ezt.
  17. Fatther

    Fatther Fórum admirálisa

    Jó reggelt kívánok !

    A mai hír: tenyésztős event >>>

    Marika, Lujza, Buktaági és a többiek hol vagytok, merre jártok ??????

    Mosolygós szép napot mindenkinek.
     
    mimi és sutimami57 kedveli ezt.
  18. stadler42

    stadler42 Fórum admirálisa

    [​IMG] Szép napot!

    Fatther olyan jó hogy bejöttél, hátha te jobban feltudod rázni a társaságot. Szerintem olyan szépen [​IMG] süt a nap, hogy a valósba van [​IMG] dolguk, Majd jönnek azok , neked meg aki majd be jön a kanalóra tettem kávét[​IMG]egészségetekre.
     
    mimi és sutimami57 kedveli ezt.
  19. Pepe101966

    Pepe101966 Fórumlakó

    Üdv!
    Naponta jövök olvasgatni,de alig találok itt valakit.Csak nem a ládán üldögél mindenki?
    Rozi mama elvettem egy adag kávét,köszönöm!
    Én is várom a többieket.
     
    mimi és sutimami57 kedveli ezt.
  20. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok! Aláírok én is visszamenőleg...:) Kávét már nem iszom, de jó volt olvasni egy kicsit. Engem is visz a vv, tegnap Pesten voltam, itthon meg a szokásos zűrzavar. Én is hiányolom a többieket, mert látom, hogy sokan nagyon el vesztek. talán azért vissza húz a szíve a kedves gazdáknak. Alig fejeztük be az eventeket, máris itt a másik kettő, meg még egy. Nem mondhatjuk, hogy unalmas a farmos élet. Jók ezek a mostaniak is, szerintem. A titkosokat, ahogy olvasom, elég gyatrák lettek. Nekem is volt egy jó adag az új ólakból, de éppen azokat adta, amit a régiek. Már nem is várok mást, ez van. Azért kapálunk, eventezünk, tenyésztünk...szép estét, jó játékot kívánok!
     
    mimi és Pepe101966 kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.