Visszajelzés Sütis event 2017

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: |Tamás|, témanyitás ideje: 21.2.17.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. Leho69

    Leho69 Fórum elő legendája

    Kellene két tölgy, hogy a csillagokkal valamit tudjak kezdeni. Cspvel nem haladsz sehová, csatni meg kb 1 évre elegendő van.
    Azon kívül meg tudnék keverni 3-400at, ha volna értelme. Persze azon gazdáknak, akiknek semmijük sincs ezek is érnek valamit.
    Valahogy az az érzésem, hogy az eventkategóriákban ez a majomkirálynővel egy sorban szerepel. Csak éppenséggel olyan a kettő között a különbség, mint egy cementeszsák és egy elektron között.
    Tippem szerint már az felháborító, hogy csak event végén lehet a felhősort beüzemelni. A másik tippem meg az, hogy ha ilyen lenne a legrosszabb event, mint ez, akkor még elmenne. De mivel a sormintában ez a legjobbak közé tartozik, ennél fogva gyalázatos.
    A torta készítés gagyi, semmi szórakoztató nincs benne, a jutalmak meg csenevészek. Ötletparádé van, játékmester nincs.
     
    osztrak12, csopke1, HéricsBáró és 10 más kedveli ezt.
  2. .tigrisbigris.

    .tigrisbigris. Fórumlakó

    Sziasztok, az eventről csak annyit: imáimba foglalom annak a gazdának a nevét, aki megosztotta a " tudatlanokkal " a képmetsző alkalmazását...anélkül nem tudom hogyan boldogultam volna, de így a kedves eventek között fogom ezt nyilvántartani. :) Még egyszer ezer köszönet :)
     
    Beus85, zotmar, csopke1 és 9 más kedveli ezt.
  3. zsellér551

    zsellér551 Járnitanuló

    Igen, mert ...
    1. Tényleg hasonlít rá, bár lehetne egy jó vastag gyapjúzokni is.
    2. Mi adja? Hát a mamusz, izé mamut ... fa.

    De hogy ha ilyeneket fog adni pluszban, akkor inkább beváltom ingyé' az utalványokat. (Azért még egyet-kettőt próbálkozom)
     
    Gio, szellorozsa, bubafejgingo és 2 más kedveli ezt.
  4. osztrak12

    osztrak12 Fórum admirálisa

    Délutánra észhez térés vagy olyan vagyok ma, mint időjárás?:oops:
    Nem rég elkezdtem ellőni pár tortát,mert 2-ből csak 1 lett jó 4x. Elárulom,hogy az is szerintem véletlenül.:D
    Na a ma reggel kapott sok rendelésből (6 db) is 1-et elküldök selejtbe és marad 25 e sorsra várakozó.:oops: Erre mind 2 torta telitalálat. Néztem is,mint Jani a moziba.:p:DNem dupláz véletlenül :music:és ki próbáltam. 4x egymás után teli találat :Dés halad zöld csík 600 felé.

    Én elmondhatom most :
    Ásítozva és majd leragadó szemekkel kell a most várakozó (20) és még érkező tortarendeléseket nekem teljesítenem.
    xDxDxDxDAmúgy fenntartom továbbra is,hogy fel nem adom,de jutok,amíg jutok.

    kukorikám!
    Nem létező kalapom előtted megemelem,hogy több mint 1 hónapja egyedüliként bármikor kell,akkor mellettem állsz piviben is ,kérdéseimre,felvetéseimre válaszolsz és biztatsz folyamatosan.
    Külön köszönetem neked és 2017-ben lehetnél a Farmerama kitüntetett embere,ha lenne ilyen.xDxDxD
     
    kukori80, zotmar, Ágimamácska és 13 más kedveli ezt.
  5. bubafejgingo

    bubafejgingo Fórum ismerője

    Igen, néha kell egy kis pihi, mert az agy elfárad. Én kimentem a kertbe egy kis "valódi" veteményezésre, abban is el lehet fáradni, de most újult erővel belevágok.
     
    heureca3, Gio, HéricsBáró és 2 más kedveli ezt.
  6. milanzs

    milanzs Fórumelemző

    Sziaszok!
    100-as lettem!!!!! Juhééééé!!!
     
    zotmar, maszilva, Fätum és 24 más kedveli ezt.
  7. bubafejgingo

    bubafejgingo Fórum ismerője

    De ez sokkal humorosabb, nem? Végül is ez egy játék, mindenki úgy nevezi el ahogy akarja. Mennyivel egyszerübb ez. zokni, vagy mamusz. :)

    Mélységes tiszteletem, és hatalmas gratula!

    583675
     
    Moderátor által utoljára szerkesztve: 26.2.17
    Gio, szellorozsa, Ananke és 2 más kedveli ezt.
  8. Marika312

    Marika312 Fórum császára

    Szia Milanzs !
    Gratulálok, nagy munka, szép munka ! Üdvözlet a 100-as Klubban. Innentől "szárnyalni" fogsz, könnyebb lesz a szintlépés.
    Tortákat még sütögetek, nekem tetszik, hogy különféle hasznos dolgokat kapunk, - úgymond semmi ráfordításért.
     
    almáspite48, heureca3, csopke1 és 3 más kedveli ezt.
  9. milanzs

    milanzs Fórumelemző

    Köszönöm szépen!!!!! :)
     
    szellorozsa és Marika312 kedveli ezt.
  10. milanzs

    milanzs Fórumelemző

    A 100-as szinttől már csak 25 millió tp-k kellenek a szintlépéshez??? :D:D:D:D:D
     
    Gio, Ribiszke, szellorozsa és még 1 ember kedveli ezt.
  11. -csincsike-

    -csincsike- Fórumszaki

    No azt hiszem befejezem az erőlködést a tortákkal! :( Volt 20 tortajegyem, kékült - zöldült szegény rendszer, hogy a kedvemre tegyen, de nem sikerült neki! :( Hiába ad 1 csillagot, 10000 csp-t, 16000 tp-t, 2 Kacsa Katát , nem örülök neki. Biztos az én hibám, de jobban örültem volna aratógépnek, vagy némi szupitápnak. De ezeket valahogy kiiktatták az ajik közül! Tudom nem azért raktak be Baby Boom-ot, hogy sok szupitáppal érkezzünk a páva tenyésztéshez. :(
     
    Gio, mebajah, libuskafarm és 2 más kedveli ezt.
  12. bubafejgingo

    bubafejgingo Fórum ismerője

    Kedves Leho!
    Te olyan vagy, mint a gyerek, aki 4-5 éves korára tud írni, olvasni, és amikor iskolába megy, unja az egészet. De a többiek?
     
    ribizli4, edina242, zotmar és 6 más kedveli ezt.
  13. bencekonrad

    bencekonrad Fórum-zöldfülű

    Helló sőt tapasztalataim szerint minél több a bónusz annál kevesebb a felröppenő.
     
  14. Leho69

    Leho69 Fórum elő legendája

    Semmi vész. Egy év múlva ők is ugyan olyanok lesznek...
    Tudod, első osztály végére már a többi is nagyon unja magát.
     
    Gio, Sali~*.*, missuzy_53 és még 1 ember kedveli ezt.
  15. SzabadEurópa

    SzabadEurópa Fórum parancsnoka

    Igen, ő a Farmerama Mozartja, a mi kis lokálzsenink. De ne beszélj így róla, nem tetszik a hangsúly, amit kihallok a mondat mögül :) Azon kívül, hogy a bölcs indiánok rezignáltságával beszél mindenről, ami a farmon van, jószívűen ad tanácsokat is azoknak, akik kérik és különösen azoknak, akik meg is fogadják :)

    Nekem még van majdnem 40 db tortautalványom, de őszintén, már unom ezt a játékot. Tudom, hogy telhetetlen vagyok, de nekem túl picikék a jutalmak, úgyhogy részemről befejeztem. A pávákat várom már nagyon :)
     
    Fätum, -csincsike-, Gio és 4 más kedveli ezt.
  16. libuskafarm

    libuskafarm Fórum admirálisa

    Sziasztok!
    Majd 2 nappal a vége előtt már nincs olyan jó véleményem az eventről. Az első napok örömét részemről valamiféle egykedvűség váltotta fel.
    Nem untam meg, hanem nem adja azt a jutalmat úgy, ahogy az elején. Akkor jöttek a munkások, AB is, sztáp is több, mint most. Tegnap délutántól már az utalványok is alig potyadoznak, azokkal is inkább tp, csp jön, ahogy fentebb már más is leírta. Ma talán alig több, mint 20 utalvány jött csak eddig. Mikor tegnap láttam, hogy ólak serege jön le úgy, hogy semmi, ki is cseréltem az ólakat, hátha..... Azonban ma sem jobb a felhozatal.
    Nem gyártok összeesküvés elméleteket, de talán a nagy elégedettségünk láttán visszafogtak kicsit, talán túl sokat kaptunk. Gondolják. Megijedtek, hogy így nem lesz vásárlás. :)
    Aztán az is lehet, hogy 2 napig csak elhúzták előttünk a mézesmadzagot, mint anno a "majomkirálynős" eventnél, aztán jönnek most az ínséges idők :)
     
    Gio és Leho69 kedveli ezt.
  17. Leho69

    Leho69 Fórum elő legendája

    Szia!
    Vizsgák rendben?
    Azért ne essünk túlzásokba. A másik oka, hogy felesleges annyi jót rám aggatni, mert lehet, hogy meg sem érdemlem. Aztán meg rövid időn belül, amúgy is letépik. Azt hiszik utalvány. Amit meg nem gyorsan kopik, mint a titokfa.
    A páva az izgi lesz. Akkor lesz egy kis élet, sakk, matek, agyalás, mérlegelés, bevétel ezerrel.

    Furcsa módon Nekem már tegnap délután megfordult a véleményem. Ahogy tekerték a pótmétert, úgy fordult szerény véleményem is.
    A legdurvább az egészben, hogy még egy bummot is melléraktak, és nem lett belőle még kis durranás sem, csak egy kis lepke ...
     
    Gio, HéricsBáró, Sali~*.* és 2 más kedveli ezt.
  18. SzabadEurópa

    SzabadEurópa Fórum parancsnoka

    Még szerencse, hogy az én véleményem az enyém, úgyhogy azt gondolok rólad, amit akarok :) tudom, tudom, a vélemény olyan, mint a s..lyuk, mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másiké :) Úgyhogy ha csak jót mondanak rólad, akkor ne tiltakozz, a többiekre meg még mindig él a pár nappal ezelőtti idézet: ,,Gyűjtsd össze a reád dobált köveket, s megvan hírneved oszlopának alapja."

    Safranek jut rólad eszembe :) Üdvözlöm a kedves feleségét! - Köszönöm, uram, de már egy éve Önnel él.

    :D :D :D

    Egyébként tényleg fura, de az elején még én is kaptam aranybanánt, munkásokat is, most már csak ez a soknevű turbótrágya, meg valami 10 ezer CSP esik be néha, nem csoda, hogy ráuntam.

    Szerk: Bocsánat, lemaradt. Köszönöm kérdésed, 3 hónapon belül végzek, ha minden jól megy...Jelenleg egy migrént kell leküzdenem, szombaton a labort (magnóhallgatás), 03.09-én a szóbelit, utána a szakdoga-védést, majd azt az 5 államvizsgát elfogyasztom reggelire és utána átalszom a nyarat a melóban... :)
     
    Gio, HéricsBáró és Leho69 kedveli ezt.
  19. mebajah

    mebajah Fórum császára

    Szia!
    Igen.
     
    Gio kedveli ezt.
  20. franyo121

    franyo121 Fórum admirálisa

    Elnézést, de nem tudtam, hogy humorizálás. Akkor javasolnám még a cipő elnevezést. Nem egy farmert ismerek, akik így nevezik.
     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.