Visszajelzés Vadbanán strandklub eventcsevegő

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: |Tamás|, témanyitás ideje: 16.6.20.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. .Khrone.

    .Khrone. Fórumlakó

    Kedves Tamás!
    Tőled egyáltalán nem ezt a jelzést vártam, illetve nem vártam már semmit, mert azt hittem túl vagyunk rajta. De hogy emberi jellemről, felelősségről beszélsz, az nagy csalódás nekem. Nézz a tükörbe, én egész életemben megtettem. Én felneveltem 4 gyereket, 43 év munka után nyugdíjasként itt játszom, soha senkit nem bántottam meg és bocsáss meg, de kikérem magamnak, hogy bármi pejoratív jelzővel célozgass a jellememre. (két farmon játszom, ez is én vagyok, Gkittus, Khroneként versekkel szoktam tarkítani a csevegőt:) -eddig .

    Szia
     
  2. |Tamás|

    |Tamás| Fórum elő legendája

    Bocs, hogy tegnap este mással voltam elfoglalva, de erre úgy érzem, muszáj válaszolnom, mert ez engem sért, miszerint rosszul írtam meg az ismertetőt.
    Senki nem tökéletes, szoktam hibákat véteni, amit Ti vesztek észre (az ember annyira belepistul a dologba, hogy ő neki tök természetes és kimarad, vagy gépelési hibát vét). Ezeket a jelzéseket meg szoktam köszönni, és javítani szoktam a GYIK-ot.
    Amennyiben gondolod, akkor Kérlek add be a jelentkezésed a mod team-be, én megbeszélem itt belső körben a távozásomat és jöhetsz a helyemre, mutathatod, hogy milyen egy 150%-os ismertető.
    Azt viszont továbbra sem értem, ha az ismertetőben az szerepel, hogy "Bahama sziget, Esőerdő", Te a komplett 3 területes bahamára gondolsz (ami valójában 4) akkor miért nem került oda a kérdőjel, hogy ha a komplett bahamán ültethető akkor miért írtam oda az esőerdő szót, míg a zuhatagost nem? De nézhetjük a másik oldalról. Gondolsz a 3 területre, akkor miért nem jött a kérdés, hogy halló, a zuhatagoson miért nem ültethető, de ettől függetlenül az esőerdőben és a bahamán ültetnéd az eventnövényt, nem tegnap este jönnél, hogy jéé, másik terület is van?
    Ugye? Tényleg érdemes elgondolkozni és nem csak a másik emberbe belerúgni alaptalanul, hogy "rossz az ismertető".

     
    soresne, genka53, Sali~*.* és 13 más kedveli ezt.
  3. magdi06

    magdi06 Fórum elő legendája

    b2f1d607b26https://kepkuldeae94c97a8e0d5602cece.pn
    Event kész.Sok mindent begyűjthetünk még a végéig.Jó kis feladat volt,nem sablonos,kissé odafigyelős.
     
    genka53, Gabo63, ildiko44 és 5 más kedveli ezt.
  4. gabianyus

    gabianyus Fórum parancsnoka

    Minden kész mindhárom emeleten. Event végéig van idő még aratgatni a hűtőket. Terv szerint nem akartam az xl barkácsosat, de mivel pont annyi volt még a növényem és röpim is volt, mikor már mindent megcsináltam, gondoltam azt is kiváltom, legyen akkor teljes minden, elfér az a pajtába :) Ha már lúd, legyen kövér :) Van még az eventből több nap, így mindenkinek kívánom érje el a kitűzött célját. Nekem ez volt a cél, hogy minél többször tudjam event végéig aratni a hűtőket, meg a felhőt aktiváljam. Hú tényleg, megyek felpakolok rá mindent és aktiválom is, mert ez még nem történt meg. :)
     
  5. spagetti24

    spagetti24 Kivételes tehetség

    Sziasztok!
    Felhő beüzemelve :) Nem minden hűtőt aktiváltam csak azokat,amikre szükségem van.Pöri,szupertrágya,szupertáp és a kupon,ezeket még csinálom,amíg tudom,illetve,amíg az időm engedi.Toma táblázata alapján haladtam,amit ezúton is köszönök.Az egymagú és a sisakbab nagyon jól adta a felröpiket,amikor kevés volt,szinte 1-1 aratás behozta a kívánt mennyiséget.
    Sok sikert mindenkinek!
     
    -W-595-, ildiko44, GA-BI-O-Farm és 6 más kedveli ezt.
  6. -Csöpike-

    -Csöpike- Utánpótlás-írogató


    Szép napot mindenkinek!

    Kedves Toma!

    Köszönöm a saját és mindenki nevében a részletes és érthető útmutatást arra nézve, hogy lehet egy eventet végig vinni, vagy a lényeges és kihagyhatatlan részeket megoldani. Én elolvastam az írásod és tökéletes volt számomra a "menetrend" ;)

    Mivel most sikerült pörgetnem 3x100% és 1x200% bónuszt így túltermeltem a növényt, és végig topogtam az összes területet, a italokra kellett várni csak, hogy végre a felhő is meg legyen, de ezzel mindenki így volt, van. :)

    Mielőtt jönnének azzal, hogy én biztos jó szerveren vagyok, vagy mázlista, elmondom most olyan 400 party pörim volt, és amikor indult az event az nap nem jött semmi bónusz, másnap megpróbáltam megint, és akkor kb 200 pöriből lett az említett nyereményem.
    El lehet dönteni, ez most jó arány vagy sem, nekem ez most jónak mondható, és ezt azért mondom mert amikor volt a "nagy hajsza"
    akkor kb. és ez lehet több volt, de akkor 600 partyból lett összesen 6x1+-os növény bevételi, magam nem tartom szerencsésnek a keréknél, amikor olvasom 50-100 pörgetésekből ki mennyi %-os bónuszt kapott akkor úgy érzem én nem vagyok mázlista.

    Bocsánat ezért a kis kitérőért, én nem irigykedem mások szerencséjére, nekem ez jutott abból főzök ami van, és igen lehet mondani nekem meg a titok fák, ólakban van szerencsém. ;)

    Még1x köszönöm Toma! :)

    Mindenkinek szép napot és kellemes 7végét! ;)
     
    genka53, -W-595-, czutika és 12 más kedveli ezt.
  7. maci0325

    maci0325 Fórumprofi

    Sziasztok Az lenne a kérdésem hogy hogy lesz 10 db szénsavas üditöm . Sajnos még csak 3 van mert dolgozom és nem mindig tudom leszedni . Mert csak 1hütö add szénsavas üditöt . Köszönöm a választ . Lázárné
     
  8. -ágianyu33-

    -ágianyu33- Fórum admirálisa

    Sziasztok !

    Az event kész, felhő beüzemelve.
    Minden hűtő megy, már csak azokat kell nyitogatnom, de szerencsére onnan nem Túró Rudit veszek ki, mint az itthoni hűtőből ::))
    Mindenkinek további jó és szerencsés játékot kívánok.
     
  9. -BombadilToma-

    -BombadilToma- Fórum elő legendája

    Szia!
    Csak egy hűtő adja 5 óránként. Máshonnan nem tudsz szerezni. Ma még 2x, holnap 3x, hétfőn 2x, kedden 1x biztosan le tudod szedni, így az event végéig meglesz.
     
    -kaktuszable-, genka53, -W-595- és 12 más kedveli ezt.
  10. DevilMókus

    DevilMókus Mindentudó orákulum

    Sziasztok.Az Zuhatogra nem terveznek eventeket,legalábbis olyat nem ami mást nem érint.o_O
    Egyszerűen azért mert a kiváltása nem evidens mindenkinek. :music:
    Ebben az esetben az event ki írásban szerepelne a magas követelmény színt is.o_O
    Minden olyan bahás event ami rész területet érint általában az ültetvény( sziget ) illetve az esőerdőt érinti.
     
    Utoljára szerkesztett: 20.6.20
    gagi56, -W-595-, Zatini és 6 más kedveli ezt.
  11. Ribiszke

    Ribiszke Fórum ezredese

    Nekem is három van. :) A narancsosból is. A citromosból már hét.
     
    DevilMókus kedveli ezt.
  12. enci2009

    enci2009 Járnitanuló

    Most értem ide, sok dolgom volt. Tegnap bizonyítvány osztás. Ma egy kis összejövetel, rég találkoztunk. de ez nem is fontos. Tegnap úgy gondoltam, hogy nem tudom az eventet folytatni, mert a hozzávalókra elment a rengeteg csengőpengőm (kb 50millió). a piacra kitett dolgokat nem nagyon vitték. Az utolsó csatnim elfogyott, nem voltam benne biztos, hogy tudok venni. Gyártani még sokáig nem tudok. DE csoda történt! Ma Rackó adott 2 db.-ot. Hurrá! A piac is mintha beindult volna. Szép napot!!! (azért, még drukkolok magamnak is)
     
    -kaktuszable-, milanzs, Fuhur és 6 más kedveli ezt.
  13. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Sziasztok! Eventet befejeztem, felhőt még tegnap beüzemeltem.
    Tetszett az event, könnyű, de mégis odafigyelést igényelt. Grafikája is jó, a tappancsnyomok segítettek követni, hogy hol tartok. Nem maradt más hátra, mint a hűtőket nyitogatni és bezsebelni az ajándékokat.:)
    Gratulálok azoknak a játékosoknak, akik már befejezték és sikeres további játékot azoknak, kik még szorgoskodnak!
     
    -kaktuszable-, -W-595-, ildiko44 és 9 más kedveli ezt.
  14. Ecóka1

    Ecóka1 Fórum ismerője

    Először én is félreértettem, mivel a hajóval a Bahamara szigetekre megyünk. Bahamara sziget, Esőerdő nekem csak az Esőerdőt jelentette, úgy is ültettem másnapra a növényt. Majd később a fórumot olvasva tudatosult bennem, hogy az Ültetvény a kiírás szerinti rész. Ezért kell a csevegőt többször megnézni még akkor is, ha biztosak vagyunk magunkban.
     
  15. kovacsniki84

    kovacsniki84 Fórum admirálisa

    Sziasztok.

    Ezt mindenki elfelejtette már.

    Ez a terület meg hogy mi micsoda egy agyrém már.



    [​IMG]

    [​IMG]
     
  16. sadrika97

    sadrika97 Fórum biztosa

    Ilyenkor egy jó szomszédtól én felrepi helyet RACS-ot kérnék.
     
    -ágianyu33- és juliannakoczkas kedveli ezt.
  17. aida2330

    aida2330 Fórumgróf

    Szia! Van amikor annyi időm sincs, hogy benézzek a fórumra, csak épp elszórom az új magokat. Az a taktikám, hogy minden területen megnézem, a vetőtáblát, hogy van-e kezdő vetőmag. Majd, később olvasok, ha lesz rá időm.
     
    Ecóka1, gagi56, Sárika555 és 2 más kedveli ezt.
  18. cirmi54

    cirmi54 Fórum mestere

    Felhő beüzemelve, most már csak a ajándékokért aratom a hűtőket!
    További jó munkát mindenkinek! xDxDxD
     
    inanna11 kedveli ezt.
  19. Sárika555

    Sárika555 Fórum mestere

    Sziasztok. A felhő már nekem is kész, egy hűtőt nem csináltam meg szándékosan, a turbótrágyáért sajnáltam, azt a sok terményt beadni. Nekem az még jó lesz máshová is.
     
    GA-BI-O-Farm és Kuzdern kedveli ezt.
  20. GA-BI-O-Farm

    GA-BI-O-Farm Fórum császára

    Szia!
    Hát azért a kék hűtőládákat kár kihagyni, 1 emelet barkácscucc XL, 2. emelet 8 kacsa kata szupertrágyája,3. emelet 15 szupertrágya, 1 partypöri, munkáskupon 1 órás, 8 szupertáp, 4 kacsa turbó . Mondjuk én utoljára hagytam az 1 emeletet és a 3. emeleten a kacsa túrbót, de szwerintem megér annyi gazt és felröpit, hogy szerencsés estbe naponta 4* le lehet szedni.
     
    Ribiszke, -kaktuszable-, imi010 és 5 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.