Épelméjűek | Archívum

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: lukimi, témanyitás ideje: 25.8.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. lujza5353

    lujza5353 Fórumőrült

    Jó reggelt mindenkinek! Esre csak annyi erőm volt, hogy kirakjam a csirkékről a gépet. A köldöküket nem tudtam lefényképezni, mert iolyan dús pehelytoll takarja, hogy képtelenség kamera elé tenni. majd ha hozom a kiskacsákat, azokon kevesebb a pihe, azokon meg tudom mutatni, hogy hol van a baromfiaknak a köldökük. Mellesleg kb ott, ahol az embernek.
    Tihamér ! Azért feketék a csirkék, Illetve fekete-sárgák, mert kendermagos tyúkok lesznek belőle, vagyis feket-fehér Lesz a tollazatuk. Ez ősmagyar génállományból való, tehát nem hibrid, nem tenyésztett, ezt a természet adta nekünk. Persze a lökött vőm aki pesti betonlakó volt, mindenkinek elmesélte, hogy szezámmagos csirkéket vettünk :D:D.Mondtam neki, hogy majd lesz szezámmagos csirke is, csak nem most, hanem majd néhány hónap múlva....
    Az event szépen halad, nem állok olyan jól, mint Sütike, de bőven megleszek időre. A tesóm ügyes volt tegnap,menetrendszerűen leszedte a gazokat, így nem volt semmi kiesésem.
    A szigeten még mindig a homokművészetet gyúrom,azt hiszem, hogy ebben az évben ki is tartok vele.
    Most megyek, és aktivizálom magam a konyhában... legyen szép napotok:Lujza
     
    Fatther, Technics11986, Bonnbonn és 6 más kedveli ezt.
  2. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Az a helyzet, hogy kidob. Azonnal, köszönés nélkül. Tehát nem félig, hanem sehogy nem dolgozik. >:(

    Az a 18° annyira csal, hogy ha a hátam mögött van a nap, megizzaszt, elöl meg össze kell fogni a dzsekit. Ha szemből jön, az finom, mert elöl melegít és a hátamon ott a kabát. Kicselezem. :D

    Lujza!
    Ha majd Fehérváron keresztül mentek a kacsákért, gyertek be egy kávéra, eü. szünetre. :D
    Most zacskóst főztem meg (folyton sietek, de hogy miért.... ?) de a paradicsom levesbe csak úgy bedobtam a szárazat. Gyorsan megfőtt mindkettő. Ugyanúgy szoktam, mint a rizst. Kicsit pirítom, aztán felöntöm. A gerslivel is volt most dolgom, azt is így főztem meg (ment a rakott kelbe.)
    Tegnap én is megkaptam az adagomat. :) Lám-lám, mennyi előnye van a kornak.
    Na ezt én nem bírom kihagyni:
    Írod: hogy a nap nagy részét kinn töltöm. Tegnap is elvetettem a komlót és pangott a földben vagy 18 órát....
    Minek vetsz a kertedbe komlót? Sört is gyártasz?
    :D:D:D

    Ha szépen kérlek, nekem is elküldöd ezeket a könyveket? Mióta gazdaköriket csinálok, és hosszú érésűek vannak, lenne időm olvasni, csak már nincs mit. Elkezdtem ugyan Dumas sokkötetes történetét, de amit fiatalon le se tudtam tenni, az most kicsit untat. Nem a történet, hanem a dagályos és bugyuta stílus. Lehet, hogy a fordító is ludas benne. Egyszóval, nehezen haladok.
    És a köldök képe? Az hol van? ;)
     
    Fatther, Technics11986, Bonnbonn és 5 más kedveli ezt.
  3. vízöntő

    vízöntő Fórum parancsnoka

    Moisture-Loss-Poster-final.pdf - Google Chrome 2021. 02. 25. 13_33_47.png
    az alsó képsoron keresd, középen.
     
    Fatther, Technics11986, Bonnbonn és 4 más kedveli ezt.
  4. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Sziasztok!

    Akkor ezt a köldök témát kiveséztétek rendesen. :D :D
    Nálunk kellemes 15 fok van napsütéssel és szél nélkül...:)
     
    Fatther, Technics11986, Bonnbonn és 4 más kedveli ezt.
  5. zsona416

    zsona416 Fórum bárója

    Sziasztok, Szép Napot kívánok:)

    Hu...ezektől a csirkéktől majdnem megijedtem...Lujzáé aranyosabbak...

    Szia Dani:)

    Itt vagy a szomszédban? Dettó ez a helyzet nálunk is....:D

    Drága Mimi:)

    A bulgurról is tudsz mondani pár szót...nekem az figyel a polcon január óta...a kuszkusz ott csücsül mellette...azt néztem, hogy csak le kell forrázni és zöldségekkel összekeverni...a bulgurról viszont nem tudok semmit...inkább az érdekel, hogy mi mellé, vagy mi helyett lehet fogyasztani...
    A farmvisszarendezőt olvastam a hibatopikba is, általános hiba, hogy fehér kép látszik a mentés helyén...de állítólag kliens alatt működök...azt viszont nem tudom, mert nekem nincs letöltve.

    Meglátogattam a kereket, Róza-doboz begyűjtve...egyenlőre marad a menüben, majd ha lejárnak a piccolós cuccok, akkor valamelyik helyére kirakom.

    Holnap 10-től ismét terményes ól nap lesz...nagyon helyes, még van pár gazdaköröm vissza...legalább majd fogynak azok is...

    Lujza...a bahamán nekem is csak az van vissza, meg a medúzás...az utolsó sorba az a sok rózsa panda és teve eltart egy darabig...ezeket akkor szoktam próbálgatni, mikor 1 tápos tenyésztés van....a sima farmos gazdaköriből jóval több van vissza....majd egyszer....

    Vigyázzatok magatokra, később még benézek...még be kell ugranom Szekszárdra, mert a nyomtató csak nyomokban nyomtat....kell hoznom egy festékkazettát hozzá...mindennel kész lettem ma, már csak nyomtatni kell, ha hazajöttem....és a ragasztópisztolyba is kell hoznom ragacsot...el akarom készíteni végre a tavaszi koszorút az ajtóra...
     
    Fatther, Technics11986, Bonnbonn és 6 más kedveli ezt.
  6. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    Jó napot!

    Húúú, azok a képek a csibékről! Szóval OTT köll azt a köldököt keresni. Ma este megnézem a pucult tikon. Viszont a legutolsó pipi képe ismerős. Azon magamra ismertem, csak én "kissé" gömbölyűbb és nem sárga, hanem őszes vagyok. A testhelyzet stimmel, de a felvétel akkor készült, amikor mellbedobással értem haza a szomszédban lévő - egyébként zárva tartó - vendéglátóhely előtti placcról, a kijárási tilalom előtti percben. Azért vagyok annyira kidőlve. Se kép, se hang, de levegő az biztosan hiányzik! xD

    Mára elég lett a sütögetésből. Csemete jön, ma a születésnapját tartanánk, ha nem lenne épp "ebzárlat". De van, ezért csak tessék-lássék köszöntés lesz, nagyon zárt körben. Az ünnepelt, feleségem Őméltósága és én. Feleségem ma sütött almás-mákos, almás, túrós és meggyes rétest. Meg egy adag nyújtott pogácsát. (A ny. pogácsát tessék megnézni a neten, egyszerű elkészíteni. Ennek is több neve van, ki így, ki úgy ismeri. És ráadásul nem is pogácsa!!!) Az almás mákos és a meggyes sütés után nem nyerte el a tetszését, ezért újra sütötte őket. A "selejtes" eldugva a konyhában, majd mi megesszük a következő napokban. Ami elnyerte a feleségem szakértő szemének a szintjét, azt a csemete viszi hozzájuk. Én meg csináltam búbos csirkecombokat, meg a menyemnek sima sült csirkecombokat. Külön lett sütve a két adag, külön tepsiben, nehogy összekeveredjenek. Mert akkor nem tud enni belőle a fiam felesége. Ő sajnos nem ehet akármit. Mondjuk én is így vagyok most, de amíg nekem "csak" az epém rendetlenkedik, neki más bajai vannak. Erre is meg arra is "algériás", érzékeny, így nem ehet akármit. Az én bajom idővel elmúlik, eltűnik az eperoham, (kivéve az agybaj), de az övé örökké vele fog lenni. Neki nehezebb.

    Felségem tegnap lett beoltva, eddig semmi szemelferdülés nem látszik rajta. :p

    Meleg van kint. Tizenhét fok. Meleg volt a vékony dzseki délelőtt. Ki kellett a cipzárt "gombolnom", de még így is beleizzadtam a göncbe. Délután levittem a kukába a szemetet. Jogging alsó, mi régen vékony melegítőnek hívtuk, de most mindennek más neve van, zokni, papucs és felül csak egy rövidujjas póló volt rajtam. Hm! Lehet, hogy a pólót is T-shirt-nek kellene neveznem? Mert az az eredetije, az ámérikaji inglisből. Me-le-gem volt. Februárban.

    További szép napot!
     
    Fatther, zsona416, Technics11986 és 6 más kedveli ezt.
  7. -ágianyu33-

    -ágianyu33- Fórum admirálisa

  8. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Fatther, zsona416, Technics11986 és 7 más kedveli ezt.
  9. -ágianyu33-

    -ágianyu33- Fórum admirálisa

  10. ursa11

    ursa11 Fórum félistene

    Itt találod a sorrendet:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/R._A._Salvatore
    A Pap ciklus egy mellékszál, egy szereplő története, nem illeszkedik a történetbe.
    Köszönöm! Ránéztem, 190 regényből álló sorozat, el leszek vele egy darabig, ahogy nézem nyáron el kezdhetem.
    Köszönöm! Én a bulgurt is így készítem.
    Küldöm szívesen, kérek egy e-mail címet bagolyba. Még megkeresem neked a Dűnét is, mert tudom, hogy szereted a filmet, de a könyv jobb, talán az is tetszene.
    Ma remek lazulós napom volt, többször kéne ilyen. Még a piacra is ráérősen 11-kor indultam. Feltöltöttem a fagyasztót, három hétre megvan a husika, elégedett vagyok a szerzeményekkel. Ráérősnek is kellett lenni, mert rendeltem a Decathlontól és üzletben átvételt választottam, azt pedig a rendeléstől számított két óra után át lehet menni, így a piac után beballagtam hozzájuk. Mondjuk cuccot nem tudtam kiszedni a csomagautomatából akárhogy pötyögtem a kódot. Körbekocogtam a boltot, alig van eladó, csak találtam egy fiatalembert, mondtam neki, hogy úgy tűnik öreg vagyok már, nem tudom a csomagot előcsalogatni. Megvigasztalt, hogy "nem biztos", a "biztos nem"-nek jobban örültem volna, de hát ez van. Kiderült, hogy nem tették be a holmit az automatába, mert nem volt szabad rekesz.

    Kipörgettem ezt az új nemtudommit, nem kellett 10- pörgetni.
    Esti program: köldöknézés.:D:D:D

    Igazán sajnálom, hogy elmennek a modik, nyilván meg van rá az okuk.

    Megyek olvasni, amíg megírtam az üzenetet 3× fagyott le a fórum is, nem csak a játék, szomorú.
     
    Fatther, zsona416, Technics11986 és 6 más kedveli ezt.
  11. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    Jó reggelt gazdák!

    Nem gyütt össze az a köldöknézés. Hiába kerestem azon a pucútt csibécskén - minden nélkül két kiló feletti a szentem! - nem találtam a nyomát a pocakján. Mindegy, majd a következőn keresem ismét. Gondolkodtam, hogy a magam köldökét tudnám nézni, de annyira azért nem vonzó látvány, meg láttam már eleget eddigi életemben.

    Ma nekünk lesz lazulós napunk, csak levest kell csinálni ebédre, inden más van. Gondoltam rongyos levest csinálok.Gyors, olcsó és mind a ketten szeretjük. De majd csak ebéd előtt, mert minek melegíteni, ha percek alatt kész van? Inkább frissen.
    Körbejártam a birtokot, arattam, vetettem, még a tengeri malackákat is rendbe tettem az óljaikban. Vagy fészekben, esetleg odúkban vannak? Nem tudom. meg kéne nézni, de arra is lusta vagyok.

    Szép napos napot mindenkinek!
     
    Fatther, zsona416, Technics11986 és 4 más kedveli ezt.
  12. lujza5353

    lujza5353 Fórumőrült

    Sziasztok,jó reggelt mindenkinek !
    Elromlott az idő nálunk, csak nagy szürkeséget látni , felhős az ég:(.Hideg ugyan nincsen, de ha nem süt a nap, akkor én hajlamos vagyok fázni.:oops:Amiért persze mindig kinevet a család...Egyszer nyáron úgy 3 napig szakadt az eső, én meg befűtöttem, hogy én azért milyen szöveget kaptam:D:D:D
    A farm csendes, most egy kicsit meggyorsítottam az eventgaz termelését, mert már unom a szüttyögést.
    Ma paradicsomleves lesz palacsintával. Az ifjuság éjjel bulizott, fáradt gyomruknak jót fog tenni :)
    Most viszont megyek, és tisztába teszem a pipiket, mielőtt még bukéjuk lenne. Utána gyorsan kimegyek csalánt szedni, mielőtt leszakad az ég. Szóval annyi a dolgom, mint búcsúban a cimbalmosnak.
    Legyen szép napotok:Lujza
     
    Fatther, zsona416, Technics11986 és 5 más kedveli ezt.
  13. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Jó reggelt kivánok!

    Ma nagy felfedezést tettem a gazdaságomban.Miután irányba vettem a titokzatos erdei tisztásomat, ahol többnyire a fák fordulnak termőre , észrevettem egy fát , aminek szép sárgás barnába forduló enyhén csavarodott termése van, s a magok kissé kidudorodnak. Nahát nahát, hogy még nem figyeltem fel erre a fára . Kiderült, hogy lepényfának hivják, vagy akinek jobban tetszik gledicsia.
    Ahogy visszaemlékszem ifjúkori énemre, mi szentjánoskenyérnek hivtuk.Igaz, sohasem jutottam odáig, hogy megkóstoljam a magokat.Lám lám mennyi minden jut az ember eszébe a játék kapcsán.

    A kis kék kerti gumimedencés Kicsobbanó öröm, tényleg nagy örömforrás, mert több mint 13 millió tapasztalatpontot ad nekem naponta.S még ráadásul kettő is van.Hogy én milyen gazdag játékos vagyok.

    Lujza,
    azt gondolom, hogy országos ez az időjárási fordulat, mert bizony nálunk is nagy szürkeség honol.Nem szeretem idő ez, de nincs választási lehetőségem.Úgy vagyok én is, hogy jó lenne már túl lenni ezen a feladaton, mert nagyon szeretnék már újra szalamandrákat kihelyezni, hogy tudnának szaporulatot eredményezni nekem.Még igen kevesen vannak a pajtában, s már a nyakamon van a tenyésztése.Kinéztem a piacra is, ó ott nagyon felment az ára, igy aztán én is a zöld cseppekhez folyamodom,hogy serkentsem az érését a frangipáninak.Még négyszer kellene a totemeket felépiteni ami bizony nem kevés.

    Én ma rakott zöldbabot készitek ebédre, kell egy kis húsnélküli időszak is.Igaz azért egy kis gyulai kolbász kerül bele.

    Tihamér,
    azért tőled ezt olvasni, hogy lusta vagy, igen furcsa.A rongyos leves az a tojás leves?Én is gondolkodtam rajta, még nem döntöttem el.

    MOst olvasom, hogy miket nem sütött
    a feleséged Őméltósága.Nem maradt véletlenül valamelyik rétesből egy két darabka???
    Editke,
    látod, én is próbálkoztam az új Róza dobozzal, mikor feltünt, hogy van egy új kipörgethető tárgy a keréken, de nem volt most szerencsém hozzá.Majd legközelebb.
    A lefagyásokkal én is sokszor találkozom, váltogatom is, hol itt lépekbe hol ott, de az eredmény mindig ugyan az.Többször aztán hagyok csapot papot és kikapcsolom a gépet is.

    Zsona kedves,
    ha nem bánod én egy kicsit bővebben szólnék a burgurról, mivel nálunk ez gyakran használt köret.Én a serpenyőbe szoktam egy kicsi hagymát dinsztelni, majd ráteszem az aktuális zöldségeket,sárgarépa, cukkini, zöldbab, zöldborsó, só, bazsalikom.
    Kicsit dinsztelődik, hiszen sok nem kell, mert ezek már majdnem puhák.Kiteszem, és a serpenyőbe beleteszem a burgurt.Nekem van egy csészém, amivel szoktam adagolni.(egy csésze, két csésze viz)A serpenyőbe egy gondolatnyi olaj, és rá a burgur.Egy kicsit megpiritom, és utána mehet rá a dupla mennyiségű viz és majoranna..Lefedve, hamar megpuhul, és akkor összeöntöm a zödségekkel.
    Bevallom és igy magában, a zöldségekkel is szeretem nagyon.

    MIt látok, előbukkant a napocska, mennyivel másabb igy kinézni még az ablakon is.

    Vidám és derűs napot kivánok!!
     
    Fatther, zsona416, ursa11 és 5 más kedveli ezt.
  14. mimi

    mimi Fórum elő legendája

    Fatther, zsona416, ursa11 és 4 más kedveli ezt.
  15. onagger52

    onagger52 Fórum császára

    Sziasztok!

    Igen, a rongyos levesnek a tojásos leves a leánykori neve. Vagy fordítva, de mindegy. Szerintem a bulgur talán a gerslihez (árpagyöngy) hasonlít a legjobban. Elkészítési módjában sincs semmi különleges. Lehet köret, lehet töltelékbe tenni, lehet "rizottó/rizibiziszerű", mint ahogy Marika is csinálja. Jó, egészséges, és ami a lényeg ÉN IS szeretem. Csak ezzel is az a baj, hogy módjával kell enni.
    A feleségem nem csak réteseket gyártott, de ötlapos hatlaposat is, ami a Stollwerck-szelet általunk ismert elnevezése. Abból is vitt a fiam, a maradék megy a mélyhűtőbe, jó lesz ínségesebb napokra. Most van még rétes - akinek kell jelezzen és MZ/X viszi is fénypostával - mert sok nem fogy. A feleségem mértékkel eszik (általában én is, bár NEKEM a mérték a talicska és a vödör, HA étel-ital szóba kerül), de jelenleg tekintettel az epémre, én inkább csak nézem, nem annyira fogyasztom. Sok nincs, most számoltam össze "csak" tizenöt szeletke.

    Megyek vissza az event helyszínére. Konyha. Most fogom a levest elkészíteni és kiolvasztani azt a kacsahájat, amit tegnap hozott utódunk.

    Nap is itt előbújt, hideg nincs, szél van. Meg valami őrült éjjel annyira fűtött a távfűtő műveknél, hogy alváshoz 24 fokra fűtötte fel a szobát. Abban aludni nem jó. Én jól elvagyok akkor is, ha nem süt a Rézi. Ha a derekam be van takarva, akkor nem fázok. Elől lehet nyitott kabát, az ingpulóveremen akár még hó is, ha a derekam nem fázik, én sem. Sokan néztek már ... khm ... hülyének emiatt. Ez van. Az a "baj", hogy idősebbik fiam is ilyen, ritkán fázik, az ő kicsi lánya, aki három és fél éves, dettó. Neki is mindig melege van. Két éve nyáron szálltak be a légkondicionált vagonba, amikor a menyem felvette a kardigánt, mert fázott, de a kicsiről meg levette a felső vastag cuccot. Szóltak neki, hogy hideg van bent. Mondta, hogy tudja, azért vett fel kardigánt. De a gyerekről meg levette, mondta egy másik nő. Persze, mert neki, akár az apjának, meg a nagypapának, mindig melege van. Ők nem fáznak, a jegesmedve hozzájuk képest egy fázékony állat. Hát kérem! EZ VAN!

    Szép napos és meleg tavaszi napot a februári "zimankóban"!
     
    Fatther, zsona416, mimi és 5 más kedveli ezt.
  16. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Tihamér,
    szivesen laknék a szomszédotokban, mert nálunk ha sütöttem, megkináltam a szomszédot is, még vidéki létem alatt..Igy aztán én is meg ti is jól járnátok, mert elfogyna, és a szomszéd is jól járna.
     
    zsona416, mimi, ursa11 és 4 más kedveli ezt.
  17. Koppi

    Koppi Fórum elő legendája

    Sziasztok !
    Lehűlt a levegő és bár néha ki kisüt a nap, meleget azt nem ad. Ráadásul kellemetlen szél is társul hozzá, ami szintén rontja a hőérzetet.
    A tavaszi kabátomat visszatettem a fogasra, elővettem a télit...
    A tegnapi napon már nem volt kedvem írni, miután olvastam Beko és Well-Wisher utolsó írását moderátorként..
    Elmennek...Nagyon sajnálom őket...
     
    Fatther, zsona416, mimi és 6 más kedveli ezt.
  18. -elzemari-

    -elzemari- Fórum elő legendája

    Dani,
    én is úgy vagyok vele, hogy le is mennék meg nem is.Amikor szellőztetek, gyönyörű időnek néz ki,ám ha tovább tartom nyitva az ablakot akkor bizony a szellő is érezteti a hatását.

    Biztosan más elfoglaltságuk akadt a módiknak, nem lehet ezt végletekig csinálni.Én is nagyon kedveltem mind a kettőt, de az élet már csak ilyen.
    Köszönet érte, hogy ilyen sokáig csinálták!!!!!!!!!
     
    Utoljára szerkesztett: 27.2.21
    Fatther, zsona416, mimi és 5 más kedveli ezt.
  19. sutimami57

    sutimami57 Fórum elő legendája

    Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a szülinapi üdvözléseket, jókívánságokat! Ha mind igaz is lenne, csuda jó volna! De azért nagyon aranyosak vagytok, és örülök Nektek!Alig voltam a farmon a napokban, olyan sok dolgom volt. Az eventet hamar le zavartam, ma láttam a terményeseket, de most ki marad. Holnap sem leszek........

    Ági, köszi szépen a híreket! Szerencsére, már nem büntetik a rossz hír hozóját.:) :) :) Olvastam már a közösségi csoportban, és nagyon el szomorodtam. Nem is volt kedvem fórum felé menni. Beko, és Welvi, a két legkedvesebb moderátorom! Abban a megtiszteltetésben, örömben volt részem, hogy mind a két hölgyet személyesen meg ismerhettem, és a szimpátia, szeretet, ezután még erősebb lett, hiszen itt vannak velem, a képeinken, beszélgethettünk a valóságban is, és csak a szépet, sok jót mondhatnék a lányokról. Több oldalon lehetne emlegetni a hozzánk való jóindulatot, megértést, türelmet sok segítséget, most mégis csak azt mondom, hogy hálás köszönet Nektek Mindenért! Nagyon sajnálom, hogy el mentek, de sok boldogságot kívánok, békességet, örömteli, hosszú életet! Remélem, még találkozunk a farmos dombokon! :) :)

    Kedveseim, most pedig mennem kell, mert ide hallatszik, hogy a kis farmokon milyen rettenetes ricsaj van, az állatkáim napok óta nem kaptak enni....:) Borzasztó, milyen gazdájuk van szegényeknek...:) :) :)
     
    Fatther, zsona416, mimi és 8 más kedveli ezt.
  20. Bonnbonn

    Bonnbonn Törzsjátékos

    Sziasztok!

    Először is!Sütimami!Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok kicsit megkésve:inlove: 8eb881e2b604c422b2832438267aedae.jpg

    Ancsa!
    Nagyon kedves tőled,hogy hiányoltál...igen megint csak most értem ide ez a nyavajás gép folyton ledob még a fórumba is nehezen jutok be...Na mindegy...
    A héten már kicsit kertészkedtünk az epret kezdem rendbetenni van nagyon sok...majd jönnek a szőlősorok...Képzeljétek jött egy rendelés...Március 15.-e alkalmából kell csinálnom egy nemzeti színű fülbevalót...kaptam képet milyent szeretnének és mivel szokás szerint ugye pont olyan gyöngyöm nincsen így a saját kútfejem után kellett ötletelnem..Szóval a fiúk itthon azt mondták csúcsszuper vagyok nálam nincs lehetetlen...Máris megmutatom nektek jöhetnek a pozitív-negatív hozzászólások;)
    Mindenki vigyázzon magára sajnos tetőzik ez a vacak ahelyett,hogy má világgá menne...
    Betegeknek jobbulást kívánok!!!!

    https://kepkuldes.com/image/Q1H8wf
     
    Fatther, zsona416, mimi és 5 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.