Kérdések és válaszok - Kezdőknek és haladóknak alfórumból archivált kérdések és válaszok

Kategória: 'Segítség archívuma', témanyitó: Csocsoovb, témanyitás ideje: 16.7.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. renici70

    renici70 Utánpótlás-írogató

    Így már értem! Köszönöm!
     
  2. -BombadilToma-

    -BombadilToma- Fórum elő legendája

    Köszönöm, hogy válaszoltál, és azt hiszem, teljesen felesleges vitatkozni. Elég régóta játszom, elég régóta piacozok. Most a piac nem úgy viselkedik, mint a megszokott. Nem csak nekem tűnt fel, sok bejelentés érkezett. Nem azt írtam, hogy az alapján az ár alapján vontam le a következtetést, amit láttam, hanem azt, hogy az ár folyamatosan emelkedett, az az ár pedig, amennyiért kitehettem, csökkent. Egy megfigyelés volt, ami eltért a szokványos piaci működéstől. Másoknak is ez tűnhetett fel. És mi a válasz? Nincs hiba a piaccal. Mindez a magabiztosság elég érdekes annak tükrében, hogy a trágya alakulására vonatkozó kérdésekre az a válasz, hogy ez nem ellenőrizhető a logban.
    Egyszerűen nem értem, hogy az egyébként az elvárható szintet jelentősen meghaladó módon segítőkész moderátorok a trágya esetében csak ezt tudják hajtogatni... Ezért örültem a múltkor, amikor tHUNder-től egy kimondottan korrekt választ kaptam, és ezért csaptam le a Divagarde ígérte közleményre is - amit ezek szerint várhatok ítéletnapig.
    És hogy félreértés ne legyen: fikarcnyit se érdekel a trágya. Ez egy alapvetően nagyon jó játék egyik, nem is túl jelentős, de sok munkával alaposan elrontott eleme: egyfelől maga a játékelem hasznossága is jelentősen csökkent, másfelől a folyamatos átalakítások nem várt hibákat hoztak felszínre - nem kerül vissza a trágya a piacról, fals értesítőablak jelenik meg, most meg az ár alakulása. Ami zavar, és írásra ösztökél, az a hozzáállás - mert ebben a tekintetben a trágya a játék állatorvosi lova.
    A játékos bejelent egy hibát. Az első válasz szinte minden esetben az, hogy takarítson vagy téved. Nem vitatom, hogy az esetek legnagyobb részében igazatok is van ebben, és ezért automatikusan ez az első reakció. Ezzel semmi gond. De adatokkal, képekkel, részletes leírással alátámasztott hibajelzésekre is ez a válasz mindaddig, amíg nagy ritkán ki nem jön egy hivatalos hirdetmény. Sajnos nem egyszer fordult már elő, hogy egy hiba nem az összes játékost érintette! És ehhez hozzáteszem, hogy a support hozzáállása sokkal rosszabb a moderátorokénál! Ismétlem: szerintem az esetek nagy többségében erőn felül segítitek a játékosokat. De a hibák kezelése...
    Két alapvető, rendszerszintű problémát látok (nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez alapvetően nem az egyes moderátorokról szól, nem az ő munkájuk, hanem a rendszer kritikája):
    1. Nincs egy ismert hibákat feltüntető felsorolás. Aki nem tapasztal hibát, nem olvasgatja a hibabejelentő topicokat folyamatosan (amikből szerintem feleslegesen sok van, és nem is különíthető el jól a funkciójuk). A gazda csak azután megy be a hibatopicba, amikor már koppant, és azt a választ kapja: ismert a hiba, már továbbítottuk. Akkor miért nincs meghirdetve? Szépen látszana a lista, és mindenki tudná, hogy amit tapasztal, az ismert jelenség. Persze lennének ott több éves hibák is (pl. föld/ól/fa/item kézi letételénél sokszor csak frissítésre tűnik el az ásogató munkás; ólak aratása után majdnem mindig lesz egy, amelyikre újra rákerül a cumi, és csak egy idő után tűnik el), így hátha ösztönzőleg is hatna az eltüntetésük.
    2. A hibajelentéseket miért nem lehet - legalább a második kör után - azzal lereagálni, hogy "köszönjük, megvizsgáljuk, továbbítjuk." A játékos megnyugszik, mindenki boldogabb. És az se lehetetlen, hogy az esetek egy-két százalékában még igaza is van... Jelenleg a legtöbben már csak legyintenek egy-egy hiba estén, és nem írják le, mert úgyis felesleges. A fejlesztők meg nyugodtak, hiszen nem érkezik bejelentés. Csak akkor kerül továbbításra egy hiba, ha ez tényleg mindenkit érint, tehát a moderátornál is tapasztalható, vagy valaki olyan erőszakos, hogy többször visszatér a témára, és a vége az: OK, továbbítjuk (tapasztaltam). Ennek eredménye persze már egy másik kérdés...
    És hogy ez miért akkora gond? Leírom, én hogyan éltem meg ezt: a másik szabvány válasz az, hogy "ez nem ellenőrizhető, és nincs mód kompenzációra". Amikor én ezt a választ kaptam a supporttól, úgy ért, mintha arcul csaptak volna egy lapáttal. Teljesen jó szándékkal bejelentettem egy hibát. Nem is említettem a kompenzációt, csak segíteni szerettem volna. Mert én is ezzel a játékkal játszom, és meggyőződésem, hogy a visszajelzések segítik a játék fejlesztését, ezért elengedhetetlenek. Az, hogy ezzel szemben úgy kezeltek ezzel az egyetlen mondatos válasszal, mintha potyázó volnék, aki ki akarja használni a log hiányosságait, és meg nem érdemelt előnyre szeretne szert tenni; ráadásul még azt is a tudtomra adták vele, hogy a játékos véleménye nem érdekli a készítőket. És biztos vagyok abban, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Hát ezért olyan elkeserítő a hibabejelentések általános kezelésének a gyakorlata.
    Biztos vagyok benne, hogy ez a Ti szemszögetekből egész másképp látszik. De talán nem érdektelen azt is megtudni, hogyan fest ez a túloldalról nézve.
    Köszönöm, hogy elolvastad. És ismét köszönöm a munkátokat, mert sokat segítetek. De nincs az a még oly jól működő eljárás, amin ne lehetne valamit javítani. Kicsit rossz szájízzel írom le a végére, de - bár meggyőződésem szerint ez kitűnik az írásomból - nem szeretném, ha efelől kétség lenne: pusztán segítő szándékkal írtam, amit írtam, nincs hátsó szándékom, nem akarok bántani. Ja, és nem kérek kompenzációt sem :).
    További jó játékot, szép napot, sok erőt a munkátokhoz.
     
    Cofiland, SzilvaG és repeta59 kedveli ezt.
  3. peterzon70

    peterzon70 Járnitanuló




    Köszönöm szépen.
     
  4. Kisfenyő

    Kisfenyő Rutinos

    Sziasztok!
    Az lenne a kérdésem,hogy a mostani Óceán-eventnél a korallállatok megetetése előtt az aranyrekeszbe betettem a pünkösdi rózsát és a guavalekvárt, + a paszulyon aktiváltam a barkácsolt ólakhoz való ágat, és csak alig vitte le az időt ezeket a bónuszokat használva is.Kb.2 óra 50 körüli időre vitte le vízzel is megitatva. Kédésem az lenne, hogy jó ez így?
    Köszi előre is a választ !
     
  5. -East17-

    -East17- Fórum elő legendája

    Szia!

    A Korallmedencére a sima ólak bónusza van hatással, a barkácsol ólasok nem.
     
  6. 0_DanDeR_0

    0_DanDeR_0 Fórum-zöldfülű

    Sziasztok. Valami történt a kerge kertemmel. Eltűnt az utolsó szintem. Ismét gazos és kint a tábla hogy vegyem meg 65 csp-ért. Pedig már rég megvettem és voltak is rajta cuccok, és azok nem kerültek vissza a ládába. Volt már ilyen problémám, de egy F5 megoldotta. Most nem oldja meg se az előzmény törlés se a cookiek törlése se a ki be lépés se az F5 cCleanerel is tisztítottam a gépet az se oldotta meg.

    Köszi a segítséget:

    Üdv: 0_DanDeR_0 ID: 52719482
     
  7. -East17-

    -East17- Fórum elő legendája

    Szia!

    Valószínűleg a Kerge kert teljes hozzáférést egy Prémium tagság vásárlása biztosította számodra. Amikor ez a tagság lejár, a kert visszakerül az azt megelőző, eredeti állapotba. Ilyenkor a visszagazosodó területre kitett tárgyaink visszakerülnek a menübe, kivételt képeznek ez alól a törléskor amúgy is elvesző kitehetők.
     
  8. Kisfenyő

    Kisfenyő Rutinos

    Köszi szépen a választ! Én úgy tudtam,hogy ha műhelyben váltom ki az ólakat azok a barkácsolt ólak, rosszúl tudom? Ha meg azok a barkácsolt ólak, akkor miért nem hatnak rájuk az erre szóló bónuszok? Most végképpen ne értem.
     
  9. -East17-

    -East17- Fórum elő legendája

    Ez az ól kivételt képez, mert eventes hozzávaló és nem marad játékban. A rendszer sima ólként kezeli a bónuszok szempontjából.
     
  10. 0_DanDeR_0

    0_DanDeR_0 Fórum-zöldfülű

    Szia. Nem voltam soha prémium tag. Simán csp-ért vásároltam a kerge kert utolsó szintjét!
     
  11. -East17-

    -East17- Fórum elő legendája

    Ebben az esetben a supporttal vedd fel a kapcsolatot, kérlek.
     
    tmzs és 0_DanDeR_0 kedveli ezt.
  12. Kisfenyő

    Kisfenyő Rutinos

    Köszi mégegyszer, ebben jól félregondolkodtam.Nehéz követni már a dolgokat!
     
  13. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Sikerült party pörgetésen nyernem egy ugráló madárijesztőt, ez volt a főnyeremény. Örülök neki, egyébként minden kis ajándéknak, csak Valaki mondja már meg hova tehetem ki, hogy legjobban hasznosuljon. Köszönöm előre is ha válaszoltok: brozsa
     
  14. Nildia

    Nildia Fórum elő legendája

    Szia brozsa!

    Ezt Neked kell tudnod, farmos Tp-re van jobban szükséged, vagy Bahama Tp-re. Kihelyezéstől függően adja vagy az egyiket, vagy a másikat.

    Ugráló madárijesztő

    [​IMG]

    Tulajdonságai:
    Kihelyezhető: Minden területen
    Területigénye: 1x1
    Érésideje: 10:00 óra
    Amit ad: 500 TP (Bahama területeken BTP)
     
  15. brozsa

    brozsa Fórum parancsnoka

    Köszönöm, gyors voltál NildiaxD

    de jó, hogy küldted a képet is mert gyorsan rájöttem, hogy nem is ezt nyertem:cry:
     
  16. veronika0823

    veronika0823 Utánpótlás-írogató

    Sziasztok! Nem tudom jó helyen járok-e, de mondom. A felröppenőkkel,.. tehát aratáskor felbukkanó dolgok mennyiségével vannak gondjaim!! Nem egyszer fordult már elő,..pl most az előző eventnél is, hogy szorgalmasan végig dolgoztam az egész hetet, és mindent sikerült meg szereznem, megtermelnem, de a felröppenő nem gyűlt ki,..hiába küzdöttem!!! Persze vettem már farmaranyért is többször,.. sőőt előfordult, hogy sms-ért vettem farmaranycsomagot is,... de nagyon el veszi a kedvemet, hogy többször hiába teperek, a felugró darabszám hiánya miatt, nem sikerül ki váltanom a legutolsó nyereményt ahol a felhősort kapnám meg!!!!! Bármilyen ötletet, jó tanácsot szívesen fogadnék!!!! Előre is köszönöm!!! :) ID:31316098
     
    nogi-domi, ariel1967, marcsi240653 és 2 más kedveli ezt.
  17. _tHUNder_

    _tHUNder_ Fórum császára

    Szia!
    A legcélravezetőbb az aktuális event csevegőjében olvasni/kérni a tanácsokat.
    Továbbá használhatod az alábbi segédletet is:
     
  18. silk57

    silk57 Junior szaki

    Sziasztok, szeretném megkérdezni, hogy mi az a francialepény kitevő, hogyan lehet megzerezni, köszi a választ.
     
  19. _tHUNder_

    _tHUNder_ Fórum császára

    Szia!

    A francia lepény mesterség völgyének Pékség szakmájának 5-ös szinten előállítható terméke. Nem dekorációs elem.
    A játékban található dekorációs elemekről a következő leírásban találsz egy tájékoztató jellegű listát:
     
  20. Sonche

    Sonche Fórumelemző

    Szia!
    Ma reggel láttam, hogy tegnap valami hiba miatt nem tudtam felvenni a második napi nyereményt, követtem az utasításokat töröltem az előzményeket, sütiket, mindent, de továbbra sem érhető el számomra a tegnapi ajándék, csak a mait tudtam felvenni.
    Előre is köszönöm.
    Sonche
    ID: 52474276
     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.