Visszajelzés Farmos fejlesztések, új szintek, új gazdakörök

Kategória: 'Visszajelzés a játékról', témanyitó: BackOffice, témanyitás ideje: 29.5.18.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
  1. -BombadilToma-

    -BombadilToma- Fórum elő legendája

    Mi is a baj a jelenlegi szintezéssel? Elsősorban az, hogy irreálisan magasak a szintlépéshez szükséges TP-értékek. Mint korábban írtam, a 300. szint eléréséhez napi 10 milliárd TP-s gyűjtéssel is 3300 év kellene. Ez annyira kívül van a realitáson, hogy foglalkozni sem érdemes vele. Másrészt - jelentős mértékben az előbbiek miatt -nem tartalmaz motivációt a következő szint elérése (mondjuk ez a 83. szint, a szegfű elérése óta így van). Mert mit kapunk az új szinten? Új növényt, ami legalább annyira hiányzott, mint egy-egy új titokfa vagy -ól. Új gazdakörit, amiben ugyan vannak helyenként megérős nyeremények, de több százezer növény letermeléséért cserébe. 100 és 200 közti növényekben sem dúskál a piac, de 200 felett lényegében üres lesz piac. És egy új ládát, amiből 3 régi titokfát, esetleg nagy ritkán egy-egy mamutot kaphat a szerencsés. Szerintem ebben semmi motiváló nincs.
    Kell a szintlépés élménye mindenkinek, ez nem vitás. De véleményem szerint max. félévnek szabad eltelnie két szint között egy normál módon játszó játékos számára, amit a TP-vadászok, a pénzt áldozó játékosok tudhassanak le legfeljebb néhány hét alatt. Vagyis legyen vége az alagútnak. Ehhez jóval kisebb szintlépcsők, és jóval több szint kellene. Lehet a vége ott, ahova most tették, de az akkor ne a 300., hanem a 7-800. szint legyen; ez elviselhető, a Bahás szintnövekedéshez hasonló ütemű szintlépcsőket jelentene.
    Szintlépéskor fix, a fejlődést segítő ajándék kellene, nem új növény. Kis mértékben növekedjen a FA mennyisége, vagy inkább egyre növekvő mértékű szupertápból, KK-ból, szupertrágyából, FP-ből, pörgetésből, party p.-ből, stb. álló ajándékcsomagok kellenének. Nem normális, hogy a 10. szintre lépő lényegében ugyanazt kapja, mint egy 210-re lépő. 20-50 szintenként tegyenek be egy-egy mamutfát, tojást, mittudoménmit. Régi vesszőparipám, hogy bizonyos lélektani határok elérése (100, 200) különleges ajándékkal járjon. Ez akár jelképes is lehet, csak legyen valami. (Csak Neked, csak most: a 200. szint nyereményének egy FA-fa pont jó is lenne...)
    Tehát a lényeg: belátható és motiváló kell legyen a következő szint elérése. Szerintem ennyire egyszerű. A jelenlegi modell sem ez, sem az...
     
  2. parrahviki12

    parrahviki12 Fórumelemző

    Szia Beko!

    Köszönöm, hogy gondoltál rám, igazán megtisztelsz ;)
    Nézem, nézegetem az animációkat. Egyik szebb, mint a másik! Van, amelyik ismerősként köszön vissza... S van olyan is, amin megint csak a fejemet fogva nevetni tudok, s bár igaz, hogy a nagyvilág keleti felén szállítási és csomagolási könnyítés végett ezt már termesztették, de még mindig röhögnöm kell a kockadinnyén és társain....:):DxD
    Közben pedig kezdek azonosulni József Attilával! Valahol megszólal bennem egy hang - Latinovitséra hajaz:
    De szeretnék gazdag lenni,
    Egyszer libasültet enni,
    Jó ruhába járni, kelni,
    S öt forintér kuglert venni.

    Míg a cukrot szopogatnám,
    Új ruhámat mutogatnám,
    Dicsekednék fűnek, fának,
    Mi jó dolga van Attilának.

    Ma már tudjuk, hogy jeles és öngyilkos költőóriásunk sosem lett gazdag....:music::p:music:
     
    emocy91, alex0824, Cyra65 és 10 más kedveli ezt.
  3. Fätum

    Fätum Fórumőrült

    Sziaszia :) Valószínűleg én is hasonló módon fogok jatszani. Még cél lehet a gazdakör királya. Igaz, hogy befognak tenni új gazdaköiket, de ha úgy teszik be, hogy az csak akkor jelenik meg nekünk a gazdakörben, ha elérjük a megfelelő szinetet hozzá akkor realis esely lehet a gazdakör kiürítésére, mert olyan magas lesz két szint közötti különbség, hogy a következő gazdakörit nem fogjuk látni,tehát nekünk üres lesz.
    A TPs felhőkhöz: most őszintén, mi értelme lesz ezek után? Adhatnak bármekkora brutál TPs felhőt, kütyüt, kérdem én,minek? Én most nem látok hosszútávon más reális célt, mint a pajta fejlesztést. Ehhez pedig nincs szükség mega TP-re, magas TPs cuccok vásárlására, és eventek alatt megszerezhető magas TPs felhőkre sem. Nalam már most kuka volt az utóbbi időben jó pár event. A kényelmi funkciókon kívül másra nem lesz értelme áldozni.
     
    Utoljára szerkesztett: 30.5.18
    Pharmer500#2, csio70, alex0824 és 18 más kedveli ezt.
  4. -BombadilToma-

    -BombadilToma- Fórum elő legendája

    Voltaképpen egy ideig folyamatosan emelkedtek a kitehetők értékei, de egy-két éve már stagnál olyan 1500-2000 TP/nap/1x1 körüli értéken. Ami újdonság, a szintszorzós kütyük megjelenése; de nem tudom, lesz-e belőle tendencia. De a játék jelenlegi felállását nézve semmilyen eszközzel sem lehet belátható időn belül letudni ezeket az extrém magas szintlépcsőket. Mondjuk a 299-ről 300-ra a lépcsőt akkor lehetne nagyjából fél év alatt összehozni, ha az összes farmos területre kitennénk 1x1-es, naponta egyszer aratható szint x százezer TP-t adó dekorokat. A jelenlegi csúcsdekor szint x 24 TP-t ad (1x1-re vetítve) ...
    Nem kétséges, hogy meg fogják adni az eszközöket ahhoz, hogy ezt meg lehessen majd tenni, de ezt jóval kisebb szintlépcsőkkel is meg lehetne oldani; megtakarítva ezzel a játékosok frusztrálását.
     
    Utoljára szerkesztett: 30.5.18
  5. Judy1618

    Judy1618 Utánpótlás-írogató

    Sziasztok.Annyira emelkedik a tapasztalatpont szerzése is,hogy ezt az életben nem érem el.Minden nap nyomom,játszok,próbálok haladni és még mindig csak a 93. szinten járok,pedig már 5 éve csinálom.Így én biztos vagyok benne,soha nem érem el a 200.as szintet,nem hogy a felett.Nagyon nehezen lehet haladni.
     
    alex0824, ronka, Fenyvesi1010 és 3 más kedveli ezt.
  6. libuskafarm

    libuskafarm Fórum admirálisa

    Igen, sokkal jobban tetszett volna nekem is egy játékosbarát megoldás.
    Olyan érzésem van, mintha azt sugallná ez az egész szintesdi: Nesze, itt van, akkor most ezt szárnyaljátok túl. Direkt egy olyan megoldás, ami a fanatikusoknak vagy nagyon sokba kerülne, tehát anyagilag jól jár a bp, v eleve egy lehetetlen küldetés. Most biztos nem lesz nyafogás, hogy elértem a végét, mi lesz már...

    Olyan kütyükre gondoltam, mint pl a Viking szauna. Ha minden tp növelőm él, persze kb minden másnap, akkor velük(4 van) annyi tp-t gyűjtök 1 nap most, mint pár éve az egész kergével. Na meg a gyümölcszóna is ilyen. Kár, hogy csak 1 van abból :)
     
    alex0824, Kukackukac, Sali~*.* és 6 más kedveli ezt.
  7. parrahviki12

    parrahviki12 Fórumelemző

    Sziasztok!

    Az emelkedő TP-t adó dekorokról és az egyre magasabb hozamú felhőkről, valamint az egyelőre fiktív, ám jó eséllyel -bár erről eddig csak itt elmélkedik néhány farmertársunk- majdan bevetésre kerülő "irdatlan" TP-hozammal járó különböző akciókról jutott eszembe, hogy mit fognak tapasztalni az alacsony szintű, a játékot nem olyan rég kezdő gazdatársak?
    Míg a farmozást az elején kezdők megfeszített munkával jutottak a következő gazdarangig, addig majd a kezdő gazdák egy-egy ilyen akcióval, aratással (főleg az elején, de akár még a közepén is) jó pár szintet ugranak majd egyszerre... Hol látják, hol tapasztalják meg Ők ennek az alapvetően játéknak indult, ám az utóbbi időben egyre inkább elüzletiesedő farmozásnak a szépségét?
    Szóval véleményem szerint nagyon rossz irányba halad ennek a szép játéknak az útja...
    Igaza van azoknak, akik azon a véleményen vannak, hogy a játék fejlesztőit is kötelezni kéne egy-egy farm kezelésére, és nem tesztfarmon, hogy saját tapasztalataikból okulva, a saját bukszájukból finanszírozva eventezve és vásárolva a különböző akciókat fejlesszenek, tervezzék meg a további szintlépésekhez a szükséges TP-határokat! Mindamellett természetesen meg kellene hallgatni és figyelembe kellene venni az egyre hangosabban kiáltozó tapasztalt farmosok véleményét is!
     
    alex0824, Kukackukac, Zatini és 17 más kedveli ezt.
  8. -Holdfeny-.

    -Holdfeny-. Fórum elő legendája

    Láttatok már a játékban olyan mérföldkövet:music:... amit ne kerültünk volna el? :p egy idő után minden a múltba vész!
    Jöttek/jönnek megoldhatatlannak tűnő feladatok, magas szintek... És lám vannak gazdaköri királyaink, Top listás játékosaink!
    Azért jó ez a játék, mert mindenki úgy játszik ahogy akar;)

    Van aki Csp-t hajszol... más Tp-re vadászik.. Megint mások a gazdakör királya címre pályázik... -a 3 egyszerre is megvalósítható8) a vérprofi farmereknek;)
    Halandó/ kezdő játékosnak mindegyik távoli cél...
    Ne sajnáljuk már a kezdőket... száguldhatnak a tp csíkon... tök üres pajtával... ha akarnak... de tölthetnek pajtát is;)
    MI is választhatunk... sőt választani is fogunk! Egy olyan utat amit járni szeretnénk a farmon...
    Mikor kezdő voltam nem érdekelt ki van az élen... azt sem érdekelt ki hogy játszik... Ezek a dolgok mára annyiban változtak, hogy a fórum hozzátett a játékhoz és bizony a hangulat itt lehet gerjeszteni:wuerg: pozitív és negatív irányba is! Születtek, barátságok, ismeretségek... egy dolog nem változott ez még mindig csak egy játék! Ezért játszom ahogy nekem tetszik... :p
     
    Pharmer500#2, Fätum, alex0824 és 4 más kedveli ezt.
  9. Leho69

    Leho69 Fórum elő legendája

    Ha Cyrát meg akarod győzni valamiről, akkor minden csomagba tégy be egy farmaranyfát. Hidd el, hogy azonnal elfogadja összes érvelésed. Sőt... Kampányt is indít a javaslataid mellett.:D
     
    ursa11, csio70, alex0824 és 12 más kedveli ezt.
  10. -Holdfeny-.

    -Holdfeny-. Fórum elő legendája

    Én a Bp helyében bedobnám a Farm arany fát egy akció keretében... + betenném gazdakör végére is mondjuk a 100 szintnél...
    Aztán a titokfa árát felemelném 6 aranyra... A titok ólét meg 18-ra...
    A játékosok is jól járnak, mert teljesült a vágyuk... és a kasszába sem érkezne kevesebb farm arany:p

    Biztosan kell nekünk új Farmaranyfa? - jujj nekem is van:music: drágán szereztem de már hasznot hajt;)
     
  11. Cyra65

    Cyra65 Fórum admirálisa

    Farmaranyfa? Hmmm :p;):)
     
    Pharmer500#2, ursa11, alex0824 és 6 más kedveli ezt.
  12. -BombadilToma-

    -BombadilToma- Fórum elő legendája

    Én is tudom, bele is tettem...
     
    HéricsBáró, alex0824, Cyra65 és 4 más kedveli ezt.
  13. ideals20111

    ideals20111 Törzsjátékos

    Sziasztok!
    Én megnéztem ezeket az új szinteket, bár még sehol se vagyok a 200-tól, azért nagyon érdekeltek.
    Elkezdtem kivonni - Win számológép - 29.117.533 és a 34.940.355 közti különbséget vettem, nekem nekem 5.822.822 jön ki. mit számolok rosszul? Eddig a 100-200 közti difi 25 milla volt. Most konkrétan lehet tudni, mennyi lesz? Köszi, ha megmondjátok "kerek-perec" - mennyi az annyi... :D - persze, azon túl, hogy rengeteg... :D:D
     
    alex0824, Cyra65 és Fenyvesi1010 kedveli ezt.
  14. -BombadilToma-

    -BombadilToma- Fórum elő legendája

    A 29 millió a szintlépcső 200-ról 201-re. Majd így tovább.
     
  15. Leho69

    Leho69 Fórum elő legendája

    Gyerekek!
    Öveket becsatolni, karbantartásra felkészülni!
    Ja és arra a 2 hét szünetre is, amíg mindenkinek visszahozzák a 687es szintről a farmját, oda ahol most kell lennie...

    A karbantartás csak néhány perc lesz, beharangozás szerint. A többi lesz igencsak érdekes.
     
    alex0824, Cyra65, Kukackukac és 15 más kedveli ezt.
  16. -gyöngy-581

    -gyöngy-581 Fórum elő legendája

    Vagyis akinek véleménye van volt vagy lesz az tartsa meg inkább magának, nehogy indulatot és vagy öröm váltson ki másokból? Remélem, hogy félreértettem amit írtál.
    Aztán lehet, hogy igazad van és jobb csendben maradni és megtartani magamnak azt amit érzek és tapasztalok.
    Szia Leho:)
    10 200-as szintű szomszédom fog szintet ugrani egyszerre, ha belépek újra a farmra :D
    Félek tőle, hogy ez mivel fog járni, milyen hibákat fog okozni és mekkorát fog szólni egyszerre. Látom előre mekkorát fog a jobb oldal durranni :D..
     
    Utoljára szerkesztett: 30.5.18
  17. parrahviki12

    parrahviki12 Fórumelemző

    Szia Professzor Úr!
    Hová ez a pesszimizmus? Csak nem valami negatív tapasztalat mondatja Veled, hogy nem tervezett pihenő jön a karbantartást követően??? :);):p:music:
     
  18. libuskafarm

    libuskafarm Fórum admirálisa

    Ez még elérhető lesz számomra is. Meg még 1-2 tízes . Talán :D
    A szintlépős csomag árát meg inkább majd minőségbe fektetem :), bár lassan megelégszem a rabokkal is.

    A titkos dolgok árát csak ne emeljék. Jó az így is. Néha.. :)
     
  19. nyuszika215

    nyuszika215 Fórum császára

    Sziasztok!
    Egyetértek azokkal, akiknek ez a szintemelés nem annyira jön be...nekem sem. A tavaly őszi 98-99 szint megugrásához dekoroztam egy jó ideig, tojásokat vettem, amennyit a pénztárcám engedett, közben az eventeket sem akartam hanyagolni, macerás volt és még így is hosszú idő. Most egész szépen haladok, heti 1 szintlépés összejön a farmon eventezés mellett is. Úgy tűnik ennek pár hónap múlva vége:( a tp pénzért való árusítása...nem tetszik. Egy dolog a mega tp nap, de ez durva:mad: Hó elején a szokásos melósokkal ki akartam próbálni a prémiumot, de most elbizonytalanodtam ebben is...Ki tudja, mit hoz ez az egész magával. Van egy rakás kuponom, lehet, hogy mindkettőt lesztornózom és kivárok.
     
    ursa11, alex0824, Kukackukac és 8 más kedveli ezt.
  20. Csacskamacska

    Csacskamacska Fórum elő legendája

    Sziasztok!
    Többünkben megfogalmazódott a kérdés, hogy hogyan tovább? Nos, én döntöttem. Szép csendben magamnak fogok játszani és a legkevésbé a szintlépés fog érdekelni! Addig hajtottam, míg a 200-as szintet elértem. Az volt a célom! "Dolgoztam" érte közel 8 évet. Mint előzőekben is már leírtam, csináltam és költöttem is rá valós pénzt. Az új szintlépések már nem izgatnak, mert annyira irreálisak, hogy ha sokáig nézegetem, akkor azonnal abbahagyom a játékot. Nem nézem és nem foglalkozom vele! Az első 20-30 szint kb. még belátható időn belül teljesíthető, onnan meg már nem fog doppingolni az, hogy félévente, vagy évente lehetne szintet lépni még akkor is, ha teljes bedobással csinálom. Nem veszek több titokfát és titokólat, amit eddig elég gyakorta megtettem. Vettem felhősorokat is, amiket megérősnek tartottam, ami segítette a haladásom. Most, mivel elvették a kedvem attól, hogy nézzem, hogy mikor is lépek már szintet, így nem veszek, mert nem érdekel a szintlépés. Mit von maga után? Gazdaköriket nem fogom tudni megcsinálni, mert nem lesznek új fáim, állataim. Ez sem érdekel, mert most is van számtalan gazdakörim, amit időhiányában nem tudtam megcsinálni. Majd most azokat veszem elő. Több olyan növényem is van, amiből még egy darabot sem termeltem, mert arra sem volt időm. No, majd most ezeket is termelni fogom. Már nem fogok törekedni arra, hogy minden eventet megcsináljak, ha, úri kedvem úgy tartja megcsinálom, ha nem, nem! Nyilván szeretem a játékot, azért csinálom, de bevallom őszintén, hogy kicsit unom is már. Abba nem hagyom, ahhoz nagyon szeretem, hajtani nem fogok, mert ahhoz már nem szeretem annyira és letörték a lelkesedésem ezzel a lehetetlen szintlépéses dologgal. Biztos vagyok benne, hogy jönnek majd a csábító ilyen-olyan kütyük, felhők, stb valós pénzért. Nem fogok venni, kosarakat eddig sem vettem, ezután sem fogok!Munkásokra vagyok hajlandó költeni, anélkül már nem csinálom, hisz nem egy farmom van.
    A mézesmadzagokból nem kérek, vegye az, akinek sok a pénze és felveszi a versenyt a Bp-vel!
    Kívánom Mindenkinek, hogy gondolja át, és a kitűzött célt maga előtt tartva játsszon tovább és élvezze a játékot!
     
    csio70, sokatjátszom, Fatther és 14 más kedveli ezt.