Visszajelzés Májusi játéknap - csevegő

Kategória: 'Egyéb témák archívuma', témanyitó: ChocoBounty, témanyitás ideje: 4.5.22.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. Enike**

    Enike** Board Administrator Team Farmerama HU

    Szia!

    Ajánlom figyelmedbe az ismertetőből az alábbi részletet:

    Az eventablakban a játék kezdetén csak a bal oldalsó (kecske) karakter látszik élesben.
    Az Ő tábláján kell először játszanunk. A tábla mindkét oldalán végig kell mennünk (1. és 2. szakasz)!
    Ezt követően a fennmaradó 4 figura is láthatóvá válik és szabadon választhatunk a figurák táblái között.

    Ha egy figura tábláján az első szakasszal végeztünk, választhatunk egy másik figurát és belekezdhetünk annak az első szakaszába is.
    Fontos, hogy egyik figuránál sem tudunk a második szakaszra lépni, ha az elsőt nem fejeztük be!


    Az event ablaka

    [​IMG]
    1. A gombra kattintva indíthatjuk el a kiválasztott táblajátékot. Amennyiben az első szakasznál járunk, akkor baloldalt, ha a 2. szakasznál akkor jobboldalon jelenik meg a gomb. Ezenkívül, a "+" zöld gombra kattintva érhetjük el a malmot.

    Sok sikert!
     
  2. emocy91

    emocy91 Fórum biztosa

    Sziasztok :)!!!


    Már jó ideje vártunk egy ehhez hasonló eventet, ahol is a sok játékos által óhajtott mamut fákat is be lehet szerezni...;)!
    Igen ám, de mint már sokadszor, az örömbe üröm is vegyül, ugyanis az esemény megálmodóinak ismét sikerült túllőnie a célon :p.
    Tőlük szeretném megkérdezni, hogy miért is szabták teljesíthetetlenre ezt a jónak ígérkező eventet??? :cry:
    Akkortájt, amikor volt lehetőség a mamutfák beszerzésére ;), a játékosnak csak annyit kellett tennie, hogy a menüben heverő tüzifát felrakja a gőzösre, és az már hozta is az értékes fákat, és a fejlesztéseit is...:)...
    Korántsem kellett akkoriban pénzt/vért izzadnia a kedves gazdának, hisz mintegy ajándékként a farmjára pottyant :D.
    Most viszont százezres nagyságrendekben beszélünk a Vadkártyáról :p, mintha ez természetes lenne...; ha fele annyira csökkentenék a keverendő mennyiséget, azaz 300-ra, az sem lenne kevés :eek:.
    A túlságosan is elérhetetlen magasságokba helyezett szuperfák, nem biztos hogy nem épp az ellenkező hatást váltják ki...>:(, sokan a kudarctól/csalódottságtól való félelmükben talán bele sem vágnak ebbe az eventbe...:(.
    A szerencsefaktoros Ingrid libánál, a fogaskerék nagyon nyikorog :music:, ezért szinte mindig biztosított a 4 pont, úgyhogy hadd ne beszéljek erről többet ;)...

    Meg kell említenem a kedves segítőket akik összerakták nekünk a kvíztárat, hogy tudjunk minél több triviapontot begyűjteni :), hálás köszönet érte :inlove:!!!


    Könnyed eventekben, és játékkedvben gazdag örömteli játékot kívánok :)!!!



    „Azóta hatalmas hegyek és vad folyók választanak el bennünket egymástól, és mindaz, ami csak elválaszthat és idegenné tehet és akkor sem mehetnénk át egymáshoz, ha akarnánk.” (Nietzsche)
     
  3. Zsuana55

    Zsuana55 Fórum hercege

    Szép napot!

    Most nincs a kvízjátékhoz megfejtés, nem találtam.
     
    -forrest-gump- kedveli ezt.
  4. Enike**

    Enike** Board Administrator Team Farmerama HU

  5. fontebuona

    fontebuona Utánpótlás-írogató

    Sziasztok!
    Szerintetek van még esély rá, hogy jobban fog működni a játék? A dobálós után mindig lefagy, még az újraindítás sem egyszerű. CCleaner kellett hozzá. Félő, hogy a hétvége alatt semmi nem fog történni, illetve, ha eddig nem tudták javítani, ez már így marad.
     
    -forrest-gump- és Olgica52 kedveli ezt.
  6. -Holdfeny-.

    -Holdfeny-. Fórum elő legendája

    Felhő megvan... egyenlőre játszom tovább:music:
     
    Gio, -forrest-gump- és zsona416 kedveli ezt.
  7. attilaszaszi55

    attilaszaszi55 Fórum-zöldfülű

    Köszönöm szépen a gyors és szakszerű választ, de az a baj, hogy nálam az első figura /a kecske/ is fekete! Az indító gombban pedig 999 játék van írva és hiába kattintok rá nem csinál semmit!
     
    -forrest-gump- kedveli ezt.
  8. Enike**

    Enike** Board Administrator Team Farmerama HU

    Szia!

    Fontos tevékenység a számítógép napi takarításának elvégzése, a ccleaner segédprogram indítása, a benne rejlő folyamatok végrehajtása.
    Sokan napi rutinként pár másodpercet szánnak ennek a folyamatnak az elvégzésére. Megszabadítják a számítógépüket az elhasználódott internetfájloktól, a felesleges sütiktől.

    Olvasd el, tekintsd meg a Technikai ismertetőket, különösen az alábbi topicban leírt tanácsot:
    https://board-hu.farmerama.com/threads/b%C3%B6ng%C3%A9sz%C5%91-gyors%C3%ADt%C3%B3t%C3%A1r%C3%A1nak-cache-%C3%BCr%C3%ADt%C3%A9se-a-s%C3%BCtik-cookies-t%C3%B6rl%C3%A9se-ccleaner.6733/#post-21613

    /mamarygen kolléganőmtől idézve/
     
    -forrest-gump- kedveli ezt.
  9. mandityalexandra

    mandityalexandra Fórumfelvigyázó

    Kedves TP-vadászok Játékostársak!

    Egon 1. tábláján a csillag alatt 1 millió TP lapul.
     
  10. .hangyóca.

    .hangyóca. Fórumszaki

    Sziasztok!
    Egon második tábláján a szabad pörgetés alatt ott lapul egy piccoló láda is, ezt már többen megírták. De valahol kell legyen még egy, mert a lányommal most tárgyaltuk ki, hogy lett 2 piccolója, pedig pont előtte rakta ki a meglévőket, tehát nem volt neki. Aki találkozik a másikkal, ossza meg itt, sokunk örömére.
     
  11. Namiamano

    Namiamano Kivételes tehetség

    Sziasztok!

    Lejátszottam a felhőhöz szükséges 36 játékot.

    Minden pályán végigmentem egyszer, ezen kívül Egonon lépkedtem. (Ha csak Egonon haladok, akkor kevesebb lehet egy kicsivel az igény.)

    Az eredmények:
    36 játék; 104 trivia; 243 fogaskerék

    2,88 trivia/ játékindítás
    6,75 fogaskerék / játékindítás a sebességem.

    Cél a mamutok és fejlesztéseinek elérése.

    585 / 2,88 trivia = 204 játék szükséges
    1640 / 6,75 fogaskerék = 243 játék szükséges

    243 játék X 600 növény= 145 800 növényigény
    243 játék X 35 röpi = 8 505 röpiigény (az egy ajándék kártya továbbra is tartalékban van.)

    Üdv: Nami.
    *Szerkesztve: Elütés korrigálva, matek jó volt.
     
    Utoljára szerkesztett: 7.5.22
    PZoli64, -vadocka70-, jutka190226 és 9 más kedveli ezt.
  12. GA-BI-O-Farm

    GA-BI-O-Farm Mindentudó orákulum

    Megküzdöttem, a szó szoros értelmében 70 játékkal szakaszosan, nagyon untam;)
    Ez lett az eredménye, a csillagos érmék a felhővel és a dekorokkal már ki voltak váltva, azért ennyi csak:)
    A trívia pontokra hajtok inkább, mert számomra elfogadhatatlan a fogaskerék érmékből kiváltható mamutok és fejlesztései.
    Ennyi gazt az tuti nem ültetnék, max., ha a pókeres lenne, mert azt legalább élvezném;)
    Trívia pontokért egyenlőre szuper mamutot váltottam ki, következő a fejlesztés lesz;)
    A fogaskerék érmék egyenlőre talonba:)

    [​IMG]
     
    jutka190226, Gio, Magdusnéne és 19 más kedveli ezt.
  13. farmeres53

    farmeres53 Fórumgróf

    Köszi a tippet,jack ajándéka lett belőle!!
     
  14. .hangyóca.

    .hangyóca. Fórumszaki

    Ziegfried táblájának második szakaszában alul a bájital alatt még 1 millió Tp is lapul;)
     
    jucus100, -kaktuszable-, maszilva és 8 más kedveli ezt.
  15. Menitala

    Menitala Fórum mestere

  16. .hangyóca.

    .hangyóca. Fórumszaki

    Baba Mau táblájának második felében a csillag alatt még egy Teliholdas betakarításnövelő S is lapul.
     
  17. kosagi

    kosagi Fórum mestere

    Sziasztok!
    Melyik állat játszik gitáron? Még nincs fent Wolf táblázatában.
    Az A válasz nem jó:D
     
    -forrest-gump- és marcsi152 kedveli ezt.
  18. zsani_apja

    zsani_apja Fórum elő legendája

    Szia!

    Én nem láttam a kérdést, de ott a tárban, hogy a cápa.
     
    emocy91, -forrest-gump-, zsona416 és 3 más kedveli ezt.
  19. mandityalexandra

    mandityalexandra Fórumfelvigyázó

    Fent van a kvíztár oldalán a kérdések között. https://kviztar.farmgazdak.hu/
     
    kosagi, -forrest-gump- és GA-BI-O-Farm kedveli ezt.
  20. marcsi152

    marcsi152 Fórum veteránja

    Szia !
    B Cápa a JÓ!!!
     
    emocy91, kosagi, Kuzdern és 2 más kedveli ezt.
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.